A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-04-22 / 17. szám
Hallottuk- olvastuk- láttuk Innenonnan KÖZMŰVELŐDÉS Marosi Júlia előadóestje A Keleti-Kárpátok keleti vízgyűjtő területén, a délre tartó Szeret folyó mindkét partján szétszóródva él a magyarság legkeletibb népcsoportja. Csodálatos művészetükről, archaikus nyelvükről, értékes művelődéstörténeti hagyományaikról mind több információ jut el hozzánk. Sok évszázados megpróbáltatásaik szinte végnélküliek. Rájuk valóban ráillik szomorúigaz népdaluk fájdalmas állítása: „Minket anyánk megátkozott, mikor e világra hozott, azt az álmot tette reánk, ország-világ legyen hazánk!" Sokan pl. Ortutay Gyula, Kallós Zoltán, dr. Kós Károly, Beke György stb. merítettek már az „ország-világ-hazájú" nép tudásából. Egész életét a csángó magyarok életének felkutatására, megismertetésére és körülményeik orvoslására szánta-áldozta Domokos Pál Péter. Bartók Béla és Kodály Zoltán e nép forrás-értékű dalaira hívta fel a figyelmet. Hiszen a zenéből korok, népek üzenete szól hozzánk. Ezért tekintünk a népi kultúrára, népköltészetünkre és anyanyelvűnkre úgy, mint valamiféle kohéziós erőre, ami összeköt bennünket. A hűségről saját nyelvünkhöz és művészetünkhöz, tehát önmagunkhoz egy egyszerű, tizenhat gyermekes csángó aszszony azt mondta: „Az én hitemért, az én hordozatomért, s az én anyanyelvemért kínhalált szenvedek ... De én azt nem vetem el, azt én nem hagyom el, ami az én édesapámról, ami az én édesanyámról reám maradott. Nem! „A népművészet a használatban őrződött meg, mert ha nem használta volna nemzedékek hosszú sora, beszélni sem tudnánk, énekelni sem tudnánk" állapította meg Marosi Júlia aki az ipolyvarbói Palóc Közművelődési Klub vendégeként a csángók és a székelyek körében gyűjtött gazdag tényanyaggal ismertette meg a közönséget. Az előadott népdalok, balladák, keservesek, csúfolok és népi tréfák Marosi Júlia különleges előadói tehetségét és érettségét bizonyították. Urbán Aladár KÖNYV Borotvált tabló Kiszolgáltatottság és manipulálhatóság — ezek a kulcsszavai Hernádi Gyula könyvének, amelyben a Horthy-korszak feszes tartású, urambátyás, darutollas katonatársadalmáról nyújt leleplező képet a szerző. „Megöltek két baloldali érzelmű újságírót" — harangozza be már az első oldal, s ez marad a regény vázának alapja mindvégig. A gyilkosságért, amelyet a hadsereg tisztjei hajtottak végre, valakinek nyilvánosan is vállalnia kell a felelősséget. A Fövezérség egyik tanácskozásán a választás Tschallner főhadnagyra esik. A dolog elegánsan, nagystílűén indul, a közvélemény szemébe való porhintés problémamentesnek tetszik, Tschallnernek szolgálataiért jelentős anyagi előnyöket helyeznek kilátásba. S míg a Gellért fürdő csarnokában ő járul hozzá az ott kínozandó foglyok megalázásához egy-egy elegáns csizmarúgással, kis idő múlva már rajta végzik el tiszttársai ugyanezt. A lefokozás után letartóztatják, kihallgatások során megy keresztül, mindenütt igyekszik együttműködni — a végén már maga sem tudja, kivel. Hernádi kivételes képességeit dicséri a történet felépítése, ahol a dolgokról csupán félinformációkban értesülő emberben felépíti a manipulálhatóság iskolapéldáját. Tschallnert letartóztatása alatt állandó bizonytalanságban tartják: szép szóval vagy durva kínzással veszik rá, hogy feladja önmagát, teljesen elveszítse reális érzékét és építse fel magában a soha el nem követett bűn egyre tökéletesített konstrukcióit. S mindezek mellett nem tudja — vagy nem akarja — észrevenni, hogyan kerül igyekezetével egyre kiszolgáltatottabb helyzetbe feletteseivel szemben. A kisregény befejezése végül is erre a momentumra épül: az akasztófa alól még kiviszik őt — bár az akasztási ceremóniát nagyon komolyan végigcsináltatják vele —, ám alig egy év múlva — Hernádira jellemző fordulattal — két vadászfegyver Tschallnerre meredő csöve mondja ki végül is a rendszer ítéletét felette. Az alternatív megoldásra — a felfelé való bukásra, a meleg, süppedős, mindent eltemető pozícióba helyezésre — végeredményben még ez a társaság sem tartotta méltónak Tschallnert. Lassan vérbe boruló holtteste felett a vacsora részleteit beszélik meg azok, akikre ő mindenét tette, s akik szerencsétlen sorsát, mint egy viaszfiguráét, intézik. Hernádi egyedi stílusa, izgalmas fordulatai fűszerezik jó olvasmánnyá a kisregény meséjét. Csáky Pál Nyitott ház Szürke, keményfedelű könyvet forgatok a kezemben, amelynek borítóján ez olvasható: Vidkritij dim, azaz Nyitott ház. Régóta tudtam arról, hogy készülőfélben van ez a versantológia, hiszen jó négy-öt évvel ezelőtt Juraj Pado nem egy ízben fordult hozzám életrajzi és bibliográfiai adatokért, vagy azok pontosítása végett. Lehetőségeim és ismereteim szerint természetesen igyekeztem teljesebbé tenni az antológiában szereplő csehszlovákiai magyar szerzők adatait. Azóta évek teltek el, s most, kézbefogva az elkészült könyvet jóleső érzéssel nyugtázhatom, hogy az akkori munka nem volt hiábavaló. Olyan versantológia született, amelyre tájainkon még nem volt példa: három nemzet fiai szólalnak meg benne, immár a költészet nyelvén, s adnak hírt egy tájról, közös otthonunkról. A Vidkritij dim — Nyitott ház — a Kelet- Szlovákiából származó, vagy ma ott élő szlovák, csehszlovákiai magyar és ukrán költők munkáiból ad ízelítőt az ukrán versolvasók számára. Az antológia látszólagos regionális voltát éppen ez a hármas egység emeli meg, ezáltal válik általánosabb érdeklődésre is számot tartható irodalmi eseménnyé. Az antológia több mint harminc Kelet- Szlovákiából származó vagy ott élő költőt vonultat fel. A szlovák és a csehszlovákiai ukrán szerzők mellett Szabó Béla, Rácz Olivér, Török Elemér, Gál Sándor, Kulcsár Tibor és Kulcsár Ferenc szerepel a gyűjteményben. A szlovák szerzők közül többek között Pavol Horov, Juraj Pado, Marian Bednár, és Ján Zambor versei kerültek a gyűjteménybe. A Nyitott ház című antológiát Juraj Pado és Fedor Kováé válogatta és állította össze. A bevezető tanulmányt, az életrajzi és bibliográfiai jegyzeteket ugyancsak e két szerző készítette. Juraj Pado az antológia bevezetőjében összefoglaló tájékoztatót nyújt az ukrán olvasók számára a kelet-szlovákiai kerület történelmi, irodalmi és kulturális helyzetéről. A szlovák és a csehszlovákiai magyar szerzők verseit kárpátaljai és hazai ukrán fordítók tolmácsolták ukrán nyelven. A 170 oldalas Vidkritij dim válogatást négyezer példányban jelentette meg 1978 végén az ungvári Kárpáti könyvkiadó. Gál Sándor FOLYÓIRAT Az első negyedév cseh könyvkiadásáról Negyedévenként jelenik meg a Knižní velkoobchod n. v. tájékoztatója, a Výber z nejzajímavéjšich knih (Válogatás a legérdekesebb könyvekből), amely mindig az adott negyedév cseh könyvújdonságainak érdekesebbjeiröl nyújt tájékoztatást. Jómagam szeretem ezt a lapot, mivel nemcsak hogy felhívja az érdekesebbnek ígérkező könyvújdonságokra az olvasó figyelmét, hanem az ismertetett könyvekből közölt rövid részletek, versválogatások mellett a legtöbb esetben szinte forrásértékű (és elég bö terjedelmű) anyagot is közöl az ismertetett (ajánlott) könyv szerzőjéről, ami az irodalomban kicsit mélyebben is szívesen búvárkodók esetében ugye egyáltalán nem mellékes. Esetenként visszatér a lap az előző időszak egy-egy sikerkönyvének, szerzőjének ismertetésére, bemutatására is, s ezen kívül általánosabb irodalmiművészeti jellegű írások, riportok is találhatók az egyes számokban. Az idei év első száma március első napjaiban került az olvasók kezébe, s jónéhány — érdeklődésre számot tartó — művel ismerkedhetünk meg általa. A cseh szerzők művei közül — a teljességre való törekvés igénye nélkül — kiemelhetjük Jan Pitaf „Točité schody" (Csigalépcső), Karel Boušek „V divokém víné slavíci" (Vadszölőben fülemülék) és Josef Rybák „Kreslo pro Dante a Beatrici" (Karosszék Danténak és Beatricének) c. versesköteteit, továbbá a már néhány elbeszélése révén a csehszlovákiai magyar olvasók körében is ismert Jifí Kreneket, aki legújabb „Dlouhé uši v trávé" (Hosszú fülek a fűben) c. kötetében is a zord hegyek emberi sorsainak és természetnek mesteri ismerőjeként és ábrázolójaként mutatkozik be. Az elsősorban költőként ismert Michal Černŕk most második prózai kötetével jelentkezik, a „Deset tisíc píšťal" (Tízezer síp) cimü riportkötettel. A centenárium kapcsán természetes, hogy az átlagosnál több kötet kerül kiadásra Hašektôl, ill. Hašekrôl is. A külföldi szerzők közül mindenképpen említést érdemel a brazil Jorge Amado, akinek most a „Pasačka koz aneb návrat márnotratné dcéry" (A kecskepásztorlány, avagy a tékozló lány megtérése) cimü regényével ismerkedhet majd meg a cseh olvasó. Farley Mowat kanadai iró — aki már szintén jól ismert a cseh olvasók körében — „Ani pták nezazpival" (Még a madár sem dalolt) című önéletrajzi ihletésű háborús regényével jelentkezik, s megismerkedhet a cseh olvasó az 1966 óta Párizsban élő magyar írónő, Tóth Judit „Kifutópálya" című regényével is, amely „Kam padne jablko" címen jelenik majd meg. Németh Gyula Az amerikai indiánok és a prémvadászok régen kitalálták már, hogy a magas hóban gázolva könnyebben, biztonságosabban jutnak előre, ha fakeretű húrozott talpat illesztenek lábbelijükre (első kép). Ennél is jobban használható azonban a dúraluminiumból készített csúszást gátló húrozott hótalp, melyen szinte élvezet fölgyalogolni a lesiklópályára vagy órákon át barangolni a hófödte erdőben. Egy párizsi ház csúnya falát takarja ez a Mona Lisa dekoráció. (Természetesen a Louvre utcában.) Alkotója Yvaral, Victor Vasarely fia. 8