A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)

1983-04-15 / 16. szám

AZ ÓKOR EMLÉKEZETE A krétai hieroglifikus írás néhány emléke (Fejezetek az írás történetéből) 11. SCHLIEMANN NYOMÁBAN Heinrich Schliemann, Trója felfedezője 1889. január elsején Athénban keltezett le­velében egyebek között ezt írta ifjúkori ba­rátjának : „Életművemet egy nagy tettel szeretném befejezni: fel akarom tárni Kréta szigetén a knósszoszi királyok ősrégi, történelem előtti palotáját, amelyet — úgy vélem — három éve fedeztem föl. Sajnos, ennek érdekében azonban meg kell vásárolnom az egész falusi gazdaságot, amelynek területén Knósszosz maradványai találhatók, mert más módon nem érhetek célt." Végül a dologból nem lett semmi, mert a tulajdonos elképesztően nagy összeget — 100 000 frankot — kért a birtokért. Később persze adta volna kevesebbért is, de Schlie­mann gyanúsnak találta az ügyet, ráadásul 1890 karácsonyán váratlanul meghalt, s így a knósszoszi palota feltárásának tervét más­valakinek kellett megvalósítania. Ezt az em­bert Arthur Evans-nek hívták és nagy tiszte­lője volt Schliemann-nak. Különösen a My­­kénében folytatott ásatásai keltették fel az érdeklődését, hiszen a korai görög történe­lem olyan időszakáról adtak hírt, amelyről a tudomány még vajmi kevés ismerettel ren­delkezett. Evanst 1884-ben kinevezték az oxfordi Ashmolean Museum igazgatójává, s ebben a minőségében kedvére utazgathatott Görögországban, persze amennyire ezt az akkori viszonyok lehetővé tették. Egy ízben Athén utcáin járva furcsa, három- és négyol­dalú pecsétkövekre lett figyelmes, amelye­ken hieroglifekre emlékeztető jelek voltak láthatók, de nem hasonlítottak sem az egyip­tomi, sem pedig a hettita hieroglifekre. Evans megtudta, hogy a kövek Kréta szigeté­ről származnak, s amikor személyesen is ellátogatott oda, meglepődve tapasztalta, hogy ott szinte mindennapos használati tár­gyaknak számítanak: az asszonyok viselik a nyakukban. Ezeket a köveket „tejkövek"-nek, „galópetrai''-nak hívták, mert a közhiedelem szerint jótékony hatással voltak az anyatejre, s érthető módon senki sem volt hajlandó megválni tőlük, legfeljebb az idősebb nők, akiknek már aligha lehetett szükségük ilyes­mire. Evansnak e nehézségek dacára sikerült annyi tejkövet összegyűjtenie, hogy 1893. november 27-én tiszta lelkiismerettel jelenthette ki a „Hellenic Society" összejöve­telén: felfedezte a krétai hieroglifikus írást. Állítása igazolásául több mint hatvan külön­böző hieroglif jelet mutatott be az érdeklő­dőknek. Sajnos ezt a legrégebbi krétai írást mind a mai napig nem sikerült megfejteni, csupán annyit tudunk róla, hogy feltehetően ez volt a legkorábbi írások egyike Európában. Kréta szigetén rábukkantak más titokzatos írások emlékeire is, ezek közül kétségtelenül a phaisztoszi korong a legnevezetesebb. 1908-ban egy olasz régészcsoport folytatott ásatásokat Phaisztosz közelében; az expedí­ció egyik tagja dr. L. Pemier talált rá a 16 centiméter átmérőjű agyagkorongra, amely­nek mindkét oldalára furcsa jeleket nyomtat-A phaisztoszi korong tak rá egy csigavonal mentén. Akadnak, akik vitatják, hogy a korongot Kréta szigetén készítették, s azzal érvelnek, hogy a koron­gon található írás sehol máshol nem került elő a szigeten. A krétai hieroglif íráshoz hasonlóan a phaisztoszi korong szövege is megfejtetlen, jóllehet sokan megpróbálták elolvasni. Egyik-másik „olvasat" már annyira fantasztikus, hogy az ember nem állja meg nevetés nélkül. 1931-ben megjelent egy szemrevaló könyvecske az Oxford University Pressnél, amelynek a szerző, F. G. Gordon a következő címet adta: „A baszktól a minó­­sziig". Ebben olvashatjuk a phaisztoszi ko­rong szövegének a „fordítását" is: „... az úr szárnyasán lépdel a csöndes ösvé­nyen, a csillagkaszaboló, a vizek tajtékos öble, cápakaszaboló az indázó virágon; az úr, a lóbőr- (vagy sziklafelület-) kaszaboló, az ösvényen fölkapaszkodó kutya, amely lábá­val kiüriti a vizeskorsókat, fölkapaszkodik a körbefutó ösvényen, kiszárítja a borostöm­lőt ..." A phaisztoszi korong tehát egyelőre még nem adja ki a titkát; mindenesetre figyelem­re méltó, hogy a betűnyomtatás gondolata 3000 évvel Gutenberg előtt már megfordult valakinek a fejében. Az említett írásoknál azonban sokkal je­lentősebbek azok az írások, amelyeket ugyancsak Arthur Evans fedezett fel Kréta szigetén, miután 1900-ban sikerült megvá­sárolnia azt a földterületet, ahol egykoron a knósszoszi palota, a legendás Minósz király rezidenciája állt. A knósszoszi ásatások költ­ségeit lord Evans a saját zsebéből fedezte, állítólag ötmillió márkát áldozott rá. A feltáró munkálatok elkezdése után hamarosan kide­rült, hogy szenzációs leleteket rejt a föld méhe. Evans lelkendezve számolt be róluk az apjának: „Fontos leletnek számítanak azok a sértet­len agyagtáblák vagy töredékek, amelyek a babiloni agyagtáblákra emlékeztetnek, de prehistorikus krétai írással rótták tele őket. Van már vagy hétszáz darab belőlük. Nagyon meg vagyok elégedve, hiszen éppen ezért jöttem hét évvel ezelőtt Kréta szigetére, s ez a dolog befejező láncszeme lesz minden felfedezésemnek." 1900 és 1905 között a knósszoszi palota ötven különböző helyéről több mint 2800 agyagtábla illetve töredék került elő. Ezek nagy része olyan írást tartalmazott, amelyet Evans lineáris fi-nek nevezett el; a fennmara­dó többi táblára szemmel láthatóan ősibb („archaikusabb") írással jegyeztek fel vala­mit, ez az írás a lineáris A elnevezést kapta. Evans elképzelései szerint a lineáris B a lineáris A-ból alakult ki; mivel a különböző jeltípusok száma nem haladta meg a százat, joggal feltételezhette, hogy szótagírásról van szó, de ennél tovább nem nagyon sikerült A phaisztoszi korongon látható jelek jk “ ^ ■ I $ • f-ö ” $ 9 ,j 0 50 o i ,J i ” Ä *<$- w * * Hű- I * 4 “ 8 § ,-•fr-1 ű * u\£ * fi '0 i “ t> A •» * V eljutnia. Amikor 1909-ben megjelentette Scripta Minoa / című könyvét — ebben tette közzé a krétai hieroglifikus írás dokumentu­mait, bemutatta a phaisztoszi korongot, s inkább ízelítőül mellékelte néhány agyagtáb­la lineáris A-val, illetve lineáris B-vel irt szövegét — megígérte, hogy hamarosan saj­tó alá rendezi a további .köteteket is, ame­lyekben elsősorban az agyagtáblák tartalmát ismertetné. Sehogy sem boldogult azonban az írások megfejtésével, s ez a kedvét szegte, így a közel háromezemyi agyagtábla szöve­ge publikálatlan maradt évtizedeken át. Ezek után a knósszoszi palotára összpontosította a figyelmét, s a feltárási munkálatokról négy vaskos kötetben számolt be (The Palace of Minos). Az utolsó rész 1935-ben látott nap­világot, ebben 120 agyagtábla szövegét is ismertette, de hol volt ez az egykor beígért 2800 táblához képest! Ha figyelembe vesz­­szük, hogy Evans 1909-ben már 58 éves volt, s hogy az első világháborút követően csak 1921-ben tehát 70 éves korában tér­hetett vissza az ásatások színhelyére, akkor aligha csodálkozhatunk azon, hogy a megfá­radt öregúr nem győzte energiával a nagy körültekintést igénylő munkát. Ugyanakkor sajnálatos módon másoknak sem tette lehe­tővé. hogy az agyagtáblák szövegeit publi­kálják, mi több, azt is rossznéven vette, ha valaki másképpen vélekedett a krétai civili­záció kialakulásáról és fejlődéséről. Több olyan esetről is tudunk, hogy tekintélyes tudósoknak kellett megválniuk vezető beosz­tásuktól, mert szembeszálltak a nagy tekin­télyű lord Evansszel. Vitathatatlan, hogy Art­hur Evans krétai ásatásai jelentős mértékben gyarapították az ókori Görögországgal kap­csolatos ismereteinket. A kiváló tudós azon­ban annyira megszállottja volt a „minószi kultúrának", hogy még ott is megtalálni vélte a nyomait, ahol azt nem lehetett bizonyítani. Azt a nézetet vallotta, hogy a „minósziak" voltak azok, akik behatoltak a Pelopon­­nészoszi-félszigetre, leigázták Mykénét és Athént, s Kréta provinciájává tették egész Görögországot. Ez az elképzelés — amelyet egy ókori legenda is alátámasztani látszott, gondoljunk csak a szörnyűséges Minota­­uruszra és a labirintusra — természetszerű­en kizárta annak lehetőségét is, hogy a knósszoszi agyagtáblák szövegeit görögül írták. Aki az ellenkezőjét bizonygatta volna, az óhatatlanul szembe kerül Evansszel és az egész tudományos közvéleménnyel. Evans jó érzékkel tapintott rá arra a tényre, hogy az agyagtáblák alighanem valamilyen felsorolá­sokat, jegyzékeket tartalmaznak, s azt is felismerte, hogy a lineáris A-t, illetve a line­áris B-t nem kimondottan az agyagtáblák kedvéért találták föl, hiszen ezeket a kusza jeleket nem volt éppen egyszerű dolog a puha agyagba róni. Az agyagtáblákat nem égették ki, s a knósszoszi palotában csak azért maradhatott fenn viszonylag épségben olyan sok tábla, mert a várost elpusztító tűzvész „kiégette" a táblákat. Evans keserű­en tapasztalhatta, milyen rövid életű is lehet egy ilyen agyagtábla: a frissen kiásott táblá­kat egy alkalommal csak egy fészerbe tudta elhelyezni, s mire másnap értük ment, hogy biztos helyre szállítsa őket, csak egy óriási sárkupacot talált ott. Az esőié becsurgott a táblákra és „feloldotta" őket. Valószínűnek látszik, hogy a krétaiak az agyagtáblák mellett kevésbé időálló anyagra is írtak, például bőrre vagy papiruszra, ezek az emlékek azonban érthetően nem marad­tak fenn. Sokáig úgy hitték, hogy a lineáris A és a lineáris B írást csak Kréta szigetén használták, egy szenzációs felfedezés azon­ban gyökeresen megváltoztatta az addig ki­alakult elképzeléseket. De erről majd legkö­zelebb. LACZA TIHAMÉR 18

Next

/
Thumbnails
Contents