A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-01-08 / 2. szám
MARILYN MONROE úgy látszik: pótolhatatlan. Halála után többet írnak róla, és ami lényeges, sokkal jobbat, mint amikor még élt: amikor még megpróbált élni, támaszt keresve, de nem találva. Hacsak tizednyi törődést kapott volna, tragikus cselekedete előtt, talán még ma is élne, igaz, nem alakul ki a Marilyn-legenda, amelyen már sokan meggazdagodtak. Utódját állandóan keresik. Az egyik jelölt Catherine Hicks (képünk), akit lefotóztak az immár híres Marilyn Monroe-pózban. Ha a bájos színésznő nem léphet is a híres sztár örökébe, egy tévéműsorban nagy sikerrel alakította Marilyn Monroe-t, és ezzel ki is lépett az ismeretlenségből. ALÁTÉT-PALOTA. Hihetetlennek tűnik, pedig igaz — a svájci Semsales városkában: a tizennyolc éves Stephan Dickler (balra) és a tizenhét esztendős Thierry Devolder (a létrán) — söröspohár-alátétekből épített palotát. A két ügyes kezű fiú huszonegyezer-kilencszáztizennyolc kemény kartonból készült söröspohár-alátétet használt fel sajátos mesterművéhez. A különleges palota felépítése tizenöt napot és kilenc órát vett igénybe. Az építkezés érdekessége: a két fiatalember nem használt semmiféle ragasztót vagy rögzítő anyagot. HÉTFÁTYOLTÁNC Velünk is azt tette, amit Heródessel. Elbűvölt. Magához láncolt. Elvakított. Egyedül Jokanánt nem tudta lázba hozni. S mert máshogy nem ment, a fejét kérte, hogy megcsókolhassa. Salome nem ismert lehetetlent. — Végre egy szerep, amely közel áll hozzám — mondja Papadimitriu Athina, Oscar Wilde Saloméja. — Sokáig váratott magára ... — Hogyhogy? Hát Júliának vagy Másának nem örült ennyire? — Júliával nem arattam sikert, mert nem tizennégy éves naivát formáltam belőle, mint mások, hanem egy érett nőt, aki Rómeónál is energikusabb. És lehet, éppen ez volt a baj, ezért fanyalogtak annyit a kritikusok. — Na és a Három nővér? — Nem tehetek róla, Csehovtól távol áll a mentalitásom. A klasszikus görög hősöket kivétel nélkül magaménak érzem, s nemcsak Antigoné, hanem Ludemisz és Theodorakisz is belőlem szól, hiszen görög vagyok, de Másához egy csöppet sem hasonlítok. Pedig az érzelmeimben én is gazdagnak hiszem magam, de a bajt nem úgy hárítom el, mint Mása, mert mások az ellenreakcióim. Én az esetleges gyengeséget sosem szoktam sírással tetézni. — Inkább az ellenkezőjét mutatja annak, amit érez? — Igen. Persze ebből ered, hogy sokan félreismernek. Azt hiszik erős egyéniség vagyok, akiről minden lepereg, holott nem így van. S ha valaki rájön erre, csodálkozik, hogy tudtam ennyire palástolni az érzelmeimet. Mását is csak öniróniával tudtam eljátszani. Amikor például kiborult, én tudatosan viszszafogtam. És úgy érzem, éppen ezekkel a döccenökkel tudtam feszültséget teremteni a színpadon. Az énektanámőm mondta egyszer, hogy úgy kell szerepet játszani, mint ahogy a kacér nő vetkőzik. Két gombot kigombolni, egyet meg vissza. Szerintem igaza van. — Ha nem szereti kimutatni az érzelmeit, gondolom, véleményt sem szívesen nyilvánít. — Megtanultam már, hogy ezen a pályán nem mindig jó, ha kimondja az ember, hogy nem tetszik. Biztos, hogy nem válik az előnyére. Mondok egy példát, jó? Volt egy előadás, amelyben mindannyian fanyalogva vettünk részt. Mások mosolyogva jöttek le a színpadról, csak az öltözőben szidták a rendezőt, egyedül én mutattam ki, hogy nincs ínyemre a rendezés. Csúnyán ráfáztam. Azóta nem is véleményezek. Elvégre nemcsak az én bőrömre megy a játék. — A Sándor Mátyás Namírja után előbb Moldován Domokos Rontás és reménység Ügyeletes noteszom legfrissebb lapjára újfent odakerült valami, amit nyelvellenesnek, sőt: emberellenesnek éreztem attól a pillanattól kezdve, hogy meghallottam. Első hallásra ugyan azt hittem, a szerző humorizál, s azt a juhászt nevezi „mozgássérültnek", aki egy kicsit pityókás, s elbizonytalanodó lábon „terelgeti nyáját" De a szerző nem humorizált Amit mondott halálos komolyan gondolta: az ő „mozgássérült" juhásza nem volt pityókás, nem döccent jobbra-balra züllött borisszaként Nem bizony! Ez a juhász valóban „mozgássérült" volt Azt azonban ebből a borzalmas szóösszetételből nem tudtam kihámozni, mi a lényege a nevezett juhász „mozgás-sérülésének. " így ma sem tudom, hogy a juhásznak című alkotásában aztán egy francia-magyar tévéfilmsorozatban látjuk viszont. A filmmel milyenek a tapasztalatai? — A film új közeget, új arcokat jelent számomra és éppen ezért mindig érdekesebbnek találom, mint a színházat. Egyébként egy filmszereppel mindig könnyebb a dolgom, mint egy színpadival, mert a forgatás jobban le tud kötni, mint a színházi próba. Ráadásul a filmet visszanézhetem, láthatom, mennyit fejlődtem. A színházban nincs meg ez a lehetőség, mert a kisebb-nagyobb tapsból sem mérhetem le mindig, hogy hol tartok. — Marad hát az önkontroll, igaz? — Abban sem hihetek mindig, hiszen nem miféle testi hibája lehetett. Mert ugyebár lehetett csípőficama, de az is meglehet, azért volt „mozgássérült" mert porckopása volt... Esetleg izületi bántalmak kínozták, de előfordulhat, hogy gyermekkori betegség okozott fejlődési zavarokat, s ennek következtében, teszem azt, a fél lába rövidebb maradt. A „mozgássérült" juhász dicsérete közben még azt sem sikerült megtudnom, hogy karja, csípeje, dereka, nyaka, gerince sérült-e ? A testi fogyatékosság megrendítő, nincs is szándékomban profanizátni. De a nyelvi uniformizálás, a minden testi hibát-bajt egy-ka lap-alá-terelés a nyelvi fogyatékosság jele. Azt a gazdagságot pusztítja — az amúgy is bomló nyelvi tudatunkat továbbrontva —, amelyet biztos, hogy más is jónak tartja azt, amit én megfelelőnek érzek. Júlia sem véletlenül lett olyan, amilyennek ábrázoltam, mégsem mondhatom, hogy hű, de jól sikerült. — Miből tudja hát, hogy mikor hogyan játszott? — A spontán véleménynyilvánításból. A vihart, amelyben Prospero lányát keltettem életre, a barátnőm kisfia is megnézte. Amikor Mirandaként kijöttem a színpadra, barátnőm odasúgta neki: nézd, az ott Athina. De a kisfiú nem hitt az anyjának, azt mondta: dehogy is az Athi, az egy kislány. Ennél jobb kritikát nem is mondhatott volna. még akkor is illik óvni és vigyázni, na történetesen embertársaink testi fogyatékosságát jelöli. mert pontosítja a bajt, a hibát A szóbanforgó juhászról azonban csak annyit tudok, hogy valamilyen testi fogyatékosságban szenved, mást nem is tudhattam meg, mert a szerző a bajt nyelvi angyalbőrbe bújtatta. Afölött azonban nem ártana hosszabban eltöprengeni, hogy miként lehetne elejét venni annak, hogy az ilyen nyelvet szegényítő „kifejezések" bekerüljenek lépten-nyomon az írott és felolvasott szövegeinkbe. „Mozgássérült juhász ..." Hátborzongató! GÁL SÁNDOR SZABÓ G. LÁSZLÓ (Fotó: Helyey Zsuzsa) A „MOZGÁSSÉRÜLT JUHÁSZ” ÉS EGYÉB SÉRÜLÉSEK 9
