A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)

1983-03-04 / 10. szám

I 9

A játékos a köcsögöt a bal hóna alá veszi, jobb kezét megnedvesíti és olyanformán fogja marékra a nádvesszőt, hogy lényegében csak a hüvelyk- és mutatóujj érinti. A hangképzés csak a lefelé való dörzsöléssel történik.

Fő részei: Egy cserépfazék, 1 —5 literes, disznó hólyagja és 1 db kb. 30 cm hosszú nádszál. A disznóhólyagot vízben puhítjuk, közepébe belekötjük a nádszál végét, majd az egész hólyagot feszesen rákötjük a köcsögre. A Csallóközben és a Mátyusföldön elterjedt a köcsögdudának egy hasonló változata, azzal a különbséggel, hogy a köcsög nem cserépből, hanem fából van. A membránbőr sem disznóhólyagból készül, nálánál sokkal erősebb, kutya, vagy marhabőrt kötnek a köcsög szájára. Ugyanakkor a nádszálat közönséges kerek bot helyettesíti, mely a markolaton kívül végig gyűrűszerűén van befaragva. Eltérés még az is, hogy ez a bot nincs belekötve a membránba, hanem teljesen szabadon jár a köcsögben a bőrbe vágott kerek lyukon keresztül. A dörzsölés helyett, itt a gyűrűsre faragott bot nyomása adja a köcsögduda jellegzetes hangját. A köcsögduda ritmushangszer, mely határozatlan morgó hangot ad. Leggyakrabban citerások ritmustartó kísérőhangszere.

KATONA ISTVÁN Fotó: Platzner László

Középkori forrásművekben tűnik fel először a hólyagduda, vagy más néven hólyagsíp. Ennek az igen egyszerű nyelvsípnak feltűnő sajátossága az egy hólyagból készült tömlő, mely lényegében ugyanazt a funkciót tölti be, mint a kecskedudánál a bőr.

A hólyagsíp sohasem került kapcsolatba a műzenével, noha egészen a XVII. századig nyomon követhető a képzőművészeti alkotásokon. Elterjedési területe nálunk lokális lehetett. Ma már csak Kelet-Szlovákia észak-északkeleti részeiben található meg. A szlovák „gajdica" lényegében egyezik a hólyagsíppal — azzal a különbséggel, hogy annak nincs hólyagrésze, valamint gyakran előfordul a mi dudánkéhoz hasonló kettős sípszár, és az ehhez kapcsolódó két szarutülök végződés.

A hólyagsíp dúr hangolású és hiányzik róla a hetedik fok, az ún bolhalyuk.

Főbb részei: az emlője, vagy más néven höppentyűje — amivel felfújjuk, a hólyag — mely a disznó hólyagjából készül; a csáposán illeszkedő sípszár, az ökör vagy tehén szarvából készített tülök, ami a hólyagsíp hangjának erősítésére szolgál. A hólyagsíp sípszárát készítői ólombeöntéssel, rézverettel, vagy faragással díszítették. A hangszer tisztára hangolása viasszal történt.