A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-02-25 / 9. szám
Csak egy percre« Aki nemcsak távolból, mondjuk, a szemközti járdáról akarja figyelni, hanem közelről is látni kívánja munka közben a tetőfedőket, annak bizony tekintélyes magasságokba kell fölkapaszkodnia. Igaz, egy öt-hat emeletes bérház még nem felhőkarcoló, de az ilyen épületek tetőzete így is elegendő magasságban van ahhoz, hogy lepillantva onnan alaposan megszédüljön az ember feje. Különösen ha a riporter egy-egy ferde tetögerendán állva, erős szélben kíván társalogni Varga Istvánnal, a Magasépítő Vállalat tetőfedő csoportjainak egyik tagjával — A szél, az eső és a fagy teszi kellemetlenné a mi munkánkat — mondja határozottan a gyakorlott szakember. — Családunkban amolyan hagyomány ez a mesterség, hiszen a nagyapám meg az édesapám után én is ezt a szakmát tanultam ki. — A ti családotokban hagyomány ez a szakma, a valóságban azonban a szükségesnél jóval kevesebb tetőfedő dolgozik az építőiparban. Vajon miért? — Mert komoly figyelmet, jó erőnlétet igénylő munka a miénk, s nem is éppen veszélytelen. A fiatalok talán ezért húzódoznak ettől a szakmától. Ki tudja, talán ha nem figyelhettem volna apámat munka közben, talán én is más pályát választok. De rengetegen vannak az olyanok, akik úgy gondolkoznak, hogy a korszerű tömbházas lakásépítkezéshez már nem kellenek tetőfedők. Pedig a városok régebbi negyedeiben, vagy faluhelyen rengeteg olyan ház van, ahol szükség van ránk. — Szakmád árnyoldalairól már szóltál. Melyek a tetőfedői munka erényei? — Talán elsősorban az, hogy állandóan friss levegőn vagyunk. A mi szakmánkban, az irodai munka egyhangúságával szemben, nemigen akad két egyforma feladat, hiszen a háztetők bármennyire is hasonlítsanak egymásra, minden tetőre más-más módszerrel kell felrakni a cserepet. A domboldalra épült, magasabb házakról remek kilátás nyílik, de az is jó érzés, ha a tető újbóli fölrakásával egy történelmi fontosságú házat menthetünk meg a beázástól. — Változott, korszerűsödött a tetőfedők munkája az utóbbi években ? — A munka lényegét tekintve nem. Nagy segítség viszont, hogy az emelővillás elektromos targoncák vagy a fölvonók sokban megkönnyítik az anyagmozgatást. Őszintén szólva, a tetöcserepek, eternitlapok gyári előállítási minősége bizony jobb is lehetne. A közelmúltban például egy olyan épületen kellett kicserélnünk a födémzet tekintélyes részét, amely alig egy évtizede teljes nagyjavítást kapott... — Egy tetőfedő, ott fönn a magasban, érez-e néha félelmet? — Nem legénykedésből mondom, de soha. A gyakorlott tetőfedő számára teljesen mindegy, hogy egy földszintes ház tetején, vagy egy templomtorony csúcsán dolgozik ... Persze, a mi munkánkban kétszeresen érvényes az a mondás, miszerint jobb félni, mint megijedni. És mert az ördög nem alszik, hát a biztonsági kötelet mindig bekapcsoljuk. — Fönn a magasban, vagy a földön érzed magad nagyobb biztonságban ? — Odafönn, a tetőn. Ott nem érhet forgalmi baleset, és minden lábmozdulatnál kétszer is megnézem: hová lépek!... (mik-) 1 A csallóközi öregasszony parányi. Évtizedek óta ismerem. Mindig kicsike volt, szelíd s észrevétlen. Talán Mariska néninek hívják. Vagy csak az arca, a kicsike, idő-verte alakja olyan ... olyan Mariska nénis, nem tudom. Errefelé különben nagy kultusza volt Máriának. Csak az utcánkban: Oross Mária (mindjárt kettő is), de volt Kalupka, Fríber, Nagy, Kása (ez utóbbiból is kettő-kettő), és még jónéhány ... Az említett öregasszony anyám barátnője még a nagy-nagy korszakból, amikor barátkozni tudtak az emberek — életre és halálra. Romantikusan, hűségesen. Ki számlálná el valamennyi variációját a barátságnak ... Gyermekkorom poros vasárnap délutánjain — az a bizonyos móriczi parasztdélután, amikor a tüzes Nap a föld kérgéhez tapad, s az ember a rebbenetlenségben mintha a végítéletre várna — az az asszony mindig betoppant. Történt a sors kiismerhetetlenségéből, hogy most ö is, én is ugyanazon kisvárosi lakótelepen lakunk. Amikor először megpillantottam szatyrokkal a kezében a boltba bodorogni, arra gondoltam: irtózatos megpróbáltatás lehet számára a Város. — Hány éves is? Nem kellett volna kérdeznem, hiszen annyi mint anyám. — Hatvanhét... — Csak? — kérdeztem. ■J/alahogy meglepett ez a tény. Immár harminc éve ismerem. Öregnek, ványadtnak, szikkadtnak. — Azt hittem, sokkal több ... Azelőtt gyakran meglátogatta anyámat... — Nem. Egyidősek vagyunk. Egy esztendőben születtünk. Egy hónapban. Ugyanazon a napon. — Mondok magának valamit. Akarja? — Persze ... — Amikor megpillantottam ebben a városban, azt hittem ... Arra gondoltam, nem viseli el... Az a falucska, ahonnan idekerült ... — Persze ... lehet, hogy így is volt... — Nem unatkozik itt? Idegenek között? — Van hogyan elszórakoznom. Szombatonként kimegyek a temetökertbe. Ott pihen az unokám. Kétéves volt, amikor meghalt. Aztán meg: estefelé mindig van esküvő. Megnézem az ünnepelt párokat... És... jó ez így-2. „Kapanyélre feszített magány..." — olvasom ismert költőnk versét, és nem hiszek az érzékszerveimnek. Kapanyélre feszített magány? Szóval a költő állít valamit. Azt állítja a költői metafora segítségével, hogy a falusi ember magányos. A falusi ember magányát állítja a szlovákiai magyar költő. Nem. Nem, a falusi embernek a magányérzet idegen volt mindig is. A társadalmi helyzete sem engedte, hogy különcködjön. D.-nek lova volt. B. -nek ekéje. Hogy kicsike földtábláit megművelhessék, hosszú éveken át együtt dolgoztak. Még akkor is, ha D. élesszavú volt és elég hamar leteremtette a másikat. — Nem baj... — gondolta B. — Kicsit szigorú a hangja, de jó ember. Hiszen nélküle rég elpusztultam volna ... A családom is ... B. viszont gyakorta megbetegedett. Ilyenkor D. a szomszédjának fiát vagy a feleségét hívta segíteni. Ha így dolgoztak, D. sokkal szerencsétlenebbnek érezte magát társainál, hiszen rapszódikus volt a munkafolyamat, de nem szólt. Hiszen ő is megbetegedhet egykor, s akkor bizonyára B. is így segítene. Kapanyélre feszített magány? — Nem, nem. Amíg a nagyvárosi világ számomra ismeretlen volt, nem láttam magányos embert. Különben is, a falusi ember, ha egyedül van, nem restell segítséget kérni. Falumban a harminc esztendő alatt csupán három öngyilkosság történt. S a három közül kettőnek betegség volt az előzménye. 3. Nagy Kék Füzetemet lapozom. Egykori jegyzeteimet felütöm, és emlékezem: a) ' M. László — afféle életre és kalandra termett fiatalember — nagy váratlanul elvált a feleségétől, és a közeli üzem egyik tárolóhelyiségébe költözött: ideiglenesen... Ekkoriban naponta betoppant hozzám. Reggel, délben vagy este. És hosszasan elüldögélt nálunk. Volt, hogy csak hajnalban köszönt el: — Irtózatosan egyedül vagyok ... — mondta. — Csak a négy fal szüntelenül... Bólintottam. — Holnap is eljövök ... — Gyere ... — mondtam. — Amikor tetszik: gyere... És ez igy volt rendjén. Hiszen az Életben mindenki elakadhat... Túltenni magunkat a nehézségeken, nemcsak magunk segítsége által: a közösség segítsége is kötelező! b) S. Ilona néni életrevaló cigányasszony. Szerettem S.-ékhez járni. Napjában többször is át-átugrottam. S. Tibor kamaszkorig elsőszámú barátom volt. (Útjaink azóta elváltak. Ő valahol távol egy építkezésen dolgozik.) Ilona néniéknél mindig állt a zenebona. A szobákban rend. A tisztaszobában, vagy a rádió bömbölte hangosan a „Gyere, Bodri kutyám-at", vagy a lemezjátszó zenélt. Ha e kettő csöndes volt, akkor a házi zenekar munkálkodott. így ment ez évtizedeken át. Aztán rövid pár esztendő, és akár a menekülő egerek után a pajta, kiürült a Ház. Ilona néni két lányát és a férjét eltemette. A fiúk idegenbe házasodtak. Ö is mindennapos volt a házunkban, és hálásan nevetgélt, ha nálunk üldögélt, jelezve: Köszöni a vendéglátást. VAJKAI MIKLÓS Nnmizmatika Új ezüst emlékpénzek A Csehszlovák Állami Bank 1983-ban öt emlékérme kiadását tervezi, éspedig négy különböző centenárium alkalmából. Közülük egy ötszáz korona, a többi egyenként száz korona névértékű lesz. Az ötszázkoronás súlya 24 g és átmérője 40 mm, 900/1000 finomságú ezüst, illetve réz ötvözetből készül. A százkoronás érmék jóval kisebbek, súlyuk 9 g, átmérőjük 29 mm és 500/ 1000 finomságú ezüst, réz, nikkel és horgany ötvözetűek lesznek. Valamennyi a körmöcbányai (Kremnica) állami pénzverdében készül. A prágai Nemzeti Színház megnyitásának 100. évfordulója alkalmából egy 500 koronás és egy 100 koronás ezüst emlékérme kerül kiadásra. Egy-egy további százkoronás emlékérmét pedig Marx Károly (1818—1883) halálának századik évfordulójára, Samo Chalúpka (1812—1883) szlovák költő halálának századik évfordulójára, valamint Jaroslav Hašek népszerű cseh író (1883—1923) századik születési évfordulójára adnak ki. PÁPAY LÁSZLÓ TÖPRENG(ÉS)EK Képzeletbeli felirat orvosi rendelőben: A hálapénz káros a jó közérzetre! T., a szónoki képességeiről ismert szeszbarát, kisvárosában ünnepélyes csapszékfoglalót mondott az új vendéglő átadása alkalmából. Y. nem tudott megállni a züllés lejtőjén. Szakértői vizsgálat megállapította, hogy Y. vesztét meghibásodott önkontrollja okozta. Z. mindennap taxival utazik. Megengedheti magának, elvégre taxisofőr. P. Elvesztette uralmát a felesége felett, és felborult a házassága. G. nagy barátja a gyümölcsleveknek. Előszeretettel fogyasztja az almabort. L. a pontosság híve. Munkahelyére mindig percnyi késéssel érkezik. Hirdetés: Elcserélném rossz lelkiisme^/ retemet jobbért. K.-t meglátni és megutálni egy perc műve volt. BODZSÁR GYULA 22
