A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)

1983-02-11 / 7. szám

LEGYEN GYAKORLATIAS pénzügyi gondjainak intézését bízza a SLOVENSKÁ ŠTÁTNA SPORITEĽŇA legközelebbi kirendeltségére nyisson SPOROZSIRO-SZAMLAT AZ ALÁBBI ELÖNYÖKKT ÉLVEZHETI • sok időt megtakarít • pontos áttekintése les/, a vállalt és a végre­hajtott fizetések állapotáról ■ nem kési le az egyes terminusokat ■ elejét veszi az esetleges kellemetlenségek­nek ■ bevásárláskor csekkel fizethet • készpénzt vehet fel bármely városban a CSSZSZK egész területén ■ a betét összegének megfelelő 2%-os kamatjuttatásban részesül Kérjen felvilágosítást és vegye igénybe a SLOVENSKÁ ŠTÁTNA SPORITEĽŇA előnyös szolgáltatásait LÁNYOK ÉS FIÚK! A karvai (Kravany nad Dunajom) Középfokú Mezőgazdasági Szaktan­intézet igazgatósága értesíti az általános iskola végzős tanulóit, hogy jelentkezhetnek középfokú szaktanintézetünkbe, ahol az 1983/ 84-es tanévben a következő szakmákat lehet tanulni: 1. Kertészet — zöldségtermesztés, gyümölcstermesztés, virágkerté­szet, díszkertészet 2. Szőlészet — borászat, pincegazdaság és gyümölcstermesztés 3. Épületasztalos 4. Állattenyésztő szakma A felsorolt szakmák sikeres elvégzése után lehetőség van továbbkép­zés formájában érettségi vizsgát tenni a dolgozók középiskolájá­ban. Iskolánk az érvényes előírásoknak megfelelően teljes diákotthoni ellátást, zsebpénzt és keresetet biztosít. A szakgyakorlatot az iskola tanműhelyében és kertgazdaságában végzik. A tanulók a nyári szakgyakorlat egy részét külföldön végzik. Számukra külföldi és belföldi üdüléseket biztosítunk. Lehetőség nyílik kulturális és sporttevékenységre is. Jelentkezni lehet a helyi általános iskolában vagy iskolánk igazga­tóságán. Várjuk jelentkezésteket! Középfokú Mezőgazdasági Szaktanintézet igazgatósága 946 36 Kravany nad Dunajom beszélni. Hát öregem, hallanod kellett volna azt a dumát amit levágott. Nem röstellem bevallani, jó, ha minden tizedik szavát megér­tettem, pedig a mi nyelvünkön beszélt. Annyi­ra választékos és fennkölt volt a dumája, hogy én csak a számat tátva bólogattam, meg a poharammal babráltam... Annyit azért elég világosan kivettem a sza­vából és megértettem, hogy néhány nap múl­va külföldre utazik, Líbiába, vagy hová a francba, meg hogy kétéves szerződést írt alá, nagyon előnyöset de hogy milyen beosztásba és milyen cég megbízásából, azt a mai napig sem tudom... Miért miért nem, a mellettem ülő csodabo­gár egyre szimpatikusabbá vált. Érted te ezt, öregem? Ugye hogy nem. Én sem értettem, máig sem... Tény, hogy rendeltem neki vod­kát „kisérővel", ő persze azonnal viszonozta, így ment ez jó éjfélig. Akkor tudtam meg, vagy csak sejtettem, hogy nincs szállása. Nem is volt. A hajnali vonattal akart elutazni. Nem mondom, el is utazott, de közben történt egy és más... az is persze, hogy közben összecsó­­kotózva megittuk a pertut pedig még a nevét sem tudtam, bár mondta, de nem fogta fel az agyam. Mit számít egy név, nem érdekes, fő az egészség! — mondta etvigyorodva, de olyan keserves volt a vigyorgása, mintha a zápfogát rántották volna ki. — Nagy nekibuzdulásom­ban, meg a kótyagos fejemmel felajánlottam neki, hogy nálunk lepihenhet, hiszen úgyis csak néhány óráról van szó. Nem utasított vissza, miért is tette volna, neki igazán mind­egy volt hogy az állomáson, vagy nálunk bóbiskoljon egy keveset. Útban hazafelé összekapaszkodva dúdol­­gattunk. Én ugyan néha megeresztettem a hangom, de ő nyomban lecsitított: „Csende­sebben, kiskomám, valami buzgó járőrbe talá­lunk jbot/ani, aztán a kijózanítóban találjuk magunkat"... Igazat adtam neki, pedig ré­gen voltam olyan tintás, mint akkor: ha ö nem támogat tán minden öt lépésben elvágódok, el én! Azt mondja nekem menet közben: „Nem volna itt semmi baj, ha tudnám a régi barát­nőm címét nem háborgatnálak titeket"... Én meg rákontrázok: „Hosszú lábú, kemény húsú. kemény mellű szőke”... Tudod, öre­gem, az én Juditkám karosszériáját írtam te neki úgy ahogy. „Eltaláltad, neked ördögöd van, kiskomám. Ha még a nevét is kitalálod, hát én istenemre homlokon csókollak" — mondta azon a behízelgő hangján, mire én nagy dölyfösen kiböktem, hogy Judit... Az én idegenem nagy szemet meresztve rám, ünnepélyesen homlokon csókolt és akkorát sózott a váltamra, hogy majd lerogytam... A ködös homályból furcsa gondolatok lopa­kodtak a szivembe, amitől elment a jókedvem egyből: az ő babája lett volna az én egyetlen, nagyon szeretett Juditkám ? Nem, az lehetet­len, ekkora véletlenek nem léteznek az élet­ben, gondoltam keserűen, hiszen hosszúlábú, szőke Juditból sok futkározik a világban, miért éppen engem tréfálna meg a sors? Tudod, öregem, két évig jártunk együtt Judittal, de én már ismeretségünk ötödik hónapjában feleségül akartam venni. Mindig azt mondta, hogy neki még várni kell. Azt, hogy kire, vagy miért kell várnia, nem árulta el... Vannak ám fura dolgok, öregem. Amíg nem ismertem Juditot. kiröhögtem a féltékeny embereket. Megismerkedésünk után azonban belém is beköltözött a féltékenység ördöge, nem is egyedül, hanem vagy tizedmagával. Ha egy falevél hullott a vállára, már az is megremegtetett. Érthetetlen, mi, pedig így van ... Juditka megrökönyödött mikor ajtónyitás után megpillantotta az idegent Zavartan kap­ta össze magán a pongyolát és lángvörös lett qz arca. „Vendéget hoztam, de hajnalban elutazik".mondtam az asszonykámnak, majd a vendéghez fordulva, jó! kihangsúlyoztam: „Juditka, a feleségem"... Az idegen nyája­san bemutatkozott és kezet csókolt Juditnak. A jóistenit neki, gondoltam magamban, én még soha nem csókoltam meg a kezét, lám, 'ez az idegen meg úgy nyalakszik a kezén, mint darázs a szőlőszemen. Hát ez nem vélet­len, de nem ám. Növekvő gyanakvással figyel­tem őket tovább... Feleségem sertésvelő-pörköltet tett elénk, s amíg mi falatoztunk, elkészítette a vendég fekhelyét a gaucson. Az idegen közben elma­gyarázta Juditnak a terveit s hogy milyen kilátásai vannak a jövőjét illetően. Olyan nyá­jasan és bizalmasan adta elő, mint valami közeli rokon. Kedvem lett volna a torkának esni és átharapni, annál is inkább, mert Judit már egyáltalán nem látszott zavartnak, sőt ahogy rá-rácsodálkozott az idegenre, mintha cinkos fények vibráltak volna a szemében. Még jobban belémfészkelte magát a gyanú, már-már a bizonyosság is, hogy ez a két ember már régen ismeri egymást. Egyszóval gyalázatosán éreztem magam .. . Lefeküdtünk. Máskor tintás fejjet pillanatok alatt elalszom, de akkor nem és nem. Az idegen még a fürdőszobában pancsolt, dúdol­­gatott is közben, mint akinek jó! kelt a kölese, én meg úgy éreztem magam, mintha ott téb/ábolna az ágyunk körül és árgus szemmel figyelne, hogy mit csinálunk... Csakis a félté­kenység keserűségének a hatására, de annyi­ra fe/herge/ődtem, hogy egyszerűen nem bír­tam magammal, pedig máskor italos fejje! sosem nyúlok Judithoz Mit gondolsz, mit csinált Judit?... Amit azelőtt soha nem tett meg, szembeszegült, de milyen durván. Jó, hogy a szemem nem rparta ki. . Azt mondja: elment a jóeszed, éppen most akarsz, amikor idegen van a háznál!? Jól tudod, hogy ilyenkor még a falnak is füle van. Hagyj békén, menj a francbal, szórta a fejemre az áldást mint egy felbőszített nősténytigris... Mit tehettem, bé­kén hagytam, de mérgezett tüske szóródott belém, ami talán életem végéig bennem fog vájkálni... — Ennyi az egész? — kérdeztem. — Nem... Reggel ébredés után csak a hűlt helyét találtuk az idegennek. Elszelelt mintha ott sem lett volna. De miért öregem, miért?... Azért húzta el idejében a csíkot mert érezte a büdöset... Az asztalon viszont hagyott egy százast meg egy papírcetlit. Az volt ráírva, hogy köszönöm... három felkiál­tójellel. Érted? Három felkiáltójellel... Véle­ményem szerint az üzenet volt, és az Juditnak szólt Meg is mondtam neki, meg azt is, hogy rámáztassa be a százast és függessze ki a falra az ágya fölé... az idegen fényképe helyett mire Judit felnevetve ezt mondta: „De nagy marha vagy, te Ernő! Alighanem beditiz­­tél"... — Igaza volt — jegyeztem meg csendesen. — Hiába, öregem, minden hiába: azóta kettejük közt én érzem magam idegennek. Valami elromlott itt itt belül... 23

Next

/
Thumbnails
Contents