A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-02-11 / 7. szám
Védett növé A nedves erdők és rétek növényei Néhány ezer éve, amikor még az embei nem végezte el a földfelszín átalakítá sának sok tekintetben szükséges, de ugyanakkor pusztító munkáját, Közép Európára jellemzők voltak az erdők. 4 nyílt vízfelületek és a sziklák kivételével mindent erdők borítottak. Néhány évszázad alatt ez az összefüggő erdőtakaró lényegében megsemmisült, vagy csak foltokban maradt fenn. Különösen a síkságon öltött nagy méreteket az erdőirtás, mivel ezek a területek voltak legalkalmasabbak mezőgazdasági célokra. így a síksági erdőket ma már csak azokon a helyeken találjuk meg, ahol a gyakori árvizek, magas talajvízszint, vagy a kedvezőtlen talajviszonyok a mezőgazdasági kihasználást lehetetlenné tették. A folyók menti síksági erdőket egységesen ártéri erdőknek nevezzük, bár sok fennmaradt folt ma már nincs közvetlen kapcsolatban a folyókkal. Közös jellemzőjük a nedves, helyenként mocsaras, tehát egész évben víz alatt levő talaj. A mocsaras területek növényvilága lényegében megegyezik a már ismertetett vízi- és mocsári növényzettel. A szárazabb talajokon viszont sajátos és jellemző növénytársulások alakultak ki. Tekintsük most át az itt előforduló védett és veszélyeztetett növényeket. Az ártéri erdőket ismerő természetjáró jól tudja, hogy tulajdonképpen itt kezdődik a tavasz. Már február végén, de március elején biztosan, sok erdőben kivirít a tavasz hírnöke — hófehér tavaszi tőzike (Leucojum vernum). Ez a szépséges növényke előfordulási helyein tömegesen virágzik, így sok felelőtlen kiránduló hajlamos őket csokorba gyűjteni, esetleg kiásni, tekintet nélkül a törvényes védettségre. Sok helyen a tavaszi tőzikét „hóvirágnak" nevezik, de valójában csupán rokona az „igazi” hóvirágnak (Galanthus nivalis), amely inkább a hegységek koratavaszi növénye. Nem sokkal később, rendszerint áprilisban és májusban virít a nagyon hasonló nyári tőzike (Leucojum aestivum). Ez jól megnő a vízpartokon is. A tavaszi tőzikétöl virágzásának ideje, hosszabb szára és több (3—5) egy száron növő virága különbözteti meg. Szépsége miatt sajnos ez is „népszerű" a gyüjtögetők körében. Az erdőszélek és nedves rétek talán legpompásabb tavaszi virága az ugyancsak megritkult kockásliliom (Fritillaria meleagris). Sakkmintás, egzotikus külsejű és elég nagy virágai okot szolgáltatnak az ún. „természetbarátoknak", hogy fittyet hányva a törvényes védelemnek hatalmas csokrokat Nádi boglárka Gyíkhagyma gyűjtsenek össze ebből a törékeny szirmú és vízigényes növényből. Ezeknek a csokroknak a sorsa igen hamar a „szemétdombra jutás" lesz, mivel rendszerint még a kirándulók hazaérkezése előtt elhullajtják szirmaikat. Az átültetési kísérletek is rendszerint kudarcra vannak ítélve, megfelelő talajhidrológiai feltételek hiánya miatt. Az ártéri erdők fái közt találkozhatunk néhány kosborfélével (Orchideával) is. Legjellemzőbb képviselőjük az eléggé magas termetű és kellemes illatú kétlevelü sarkvirág (Platanthera bifolia). Bár ez is szép növény, csokorba gyűjtésére rendszerint nem kerül sor, mivel általában nem nő tömegesen. A nem túl feltűnő, de védelemre érdemes fajok közül megemlíthetném a csonkaírt (Succisella inflexa) és a bánsági borgyökeret (Oenanthe aquatica). Rendkívül feltűnő viszont a turbánliliom, már csak azért is, mivel tömegesen virágzik és szép, magas növény. Ez különben megnő az alacsonyabb hegységek tölgyeseiben is. Sok veszély nem fenyegeti, mivel lelőhelyei rendszerint az iszapos-szúnyogos mocsárerdők. Ott, ahol már az ártéri erdőket kiirtották, de a talajt nem szántották fel, nedves rétek — kaszálók és legelők alakultak ki. Ide kihúzódik sok már ismertetett erdei faj (pl. a nyári tőzike vagy a kockásliliom), de akadnak sajátságos típusok is. Itt is élnek orchideák, melyek közül legszebb a mocsári kosbor (Orchis palustris) néhány változata. Előfordulása azt jelzi, hogy a talaj még nem volt szántással bolygatva, tehát remény van sok természetes növénytársulás megtalálására. A nyár derekán, rendszerint a mocsarak partjain, felfigyelhetünk egy különlegesen nagyvirágú boglárkafélére — a nádi boglárkára (Ranunculus lingua). Vakítóan sárga sziromleveleivel szép dísze nedves rétjeinknek. Az árnyékosabb helyeket, tehát az erdöszéleket, bokrok és fák közelségét „kedveli" a dárdás csucsóka (Scutellaria hastifolia). Közeli és elterjedtebb rokonától, a vízmelléki csúcsórától (Scutellaria galariculata), virágainak csúcsos elhelyezkedése és szögletesebb levelei különböztetik meg. A hagymaféléket eléggé könnyű felismerni jellegzetes összetett virágzatukról. A nedves rétek és vízpartok pusztulófélben levő növényzete a gyíkhagyma (Allium angulosum). Összetett virágzata alul jellegzetesen hirtelen ívben törik meg; meglepően kellemes illatú, ami jól megkülönbözteti a rokon fajoktól. A nedves erdők és rétek eredeti növényzete ma már csak töredékekben maradt fenn, de ez az élővilág még töredékeiben is igen szép. Ha nem másként, legalább ezért megérdemli a kíméletet és a védelmet. BOGOLY JÁNOS A szerző felvételei 4
