A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-02-04 / 6. szám
Emberi sorsok A nyílás alatt 1077 méter mély föld alatti aknarendszer rejtőzik — Csak a Pacón jussunk keresztül, aztán már játszva elérjük az alját — mondja Thuróczi Jóska és bekapcsolja magát az ereszkedőcsigába. A Paco de la Torre a barlang 49 aknája közül a legmélyebb, 158 méteres. Tudjuk, hogy a százhúsz és a negyven méteres kötelet összetoldó csomón az akna közepén egy jól begyakorolt akrobatamutatványnyal könnyen át lehet jutni, egy kicsit azonban mindenkit megrettent az aknába zúduló föld alatti patak vészjósló moraja. A zuhanó víz minden porcikánkat alaposan végigostorozza, néhol a jól védő gumiruha mögé is beszivárog. De ezt már észre se vesszük: a kívülről jövő víz és az izzadság együtt csavarnivalóan nedvessé teszi ruhánkat. Egyre mélyebbre hatolunk. A tájékozódásban valamit segít a magunkkal hozott barlangvázlat, melyet a spanyolok készítettek. Ebből tudjuk meg azt is, hogy körülbelül hol léptük át az ezer métert, ami barlangászkörökben éppoly mágikus határvonalnak számít, mint a hegymászóknál a nyolcezer méteres magasság. A mélység egyre nö, de a barlang legalja sehogyan sem akar felbukkanni. A keskeny sziklahasadékokban a transzportzsák kézről kézre vándorol. Sokszor csak nehezen préseljük magunkat előre, ami rettentő erőfeszítéssel jár. Kezdek nyugtalan lenni, hiszen erőnkkel úgy kell gazdálkodni, hogy elegendő legyen a visszavezető útra is. Az egyhangúan hosszú keskeny folyosó alja hirtelen süllyedni kezd, és egyszerre megnyílik egy, a szemnek szinte már szokatlanná vált monumentális üresség, két oldalán a négy karbidlámpa pislákoló fényét aranyos csillogásban visszaverő homokheggyel. Mintha csak a Szaharából lopták volna ide őket. Köztük csörgedezik évezredes egyhangúságával a barlangi patak, hogy néhány lépésnyi távolság után egyesüljön az ismeretlen mélységeket sejtető föld alatti tóval. Ez a Sima G. E. S. M. feneke. Áhítatot követelő magasztosság jellemzi, s ezt egy ilyen, hétköznapinak egyáltalán nem nevezhető barlangtól el is várja az ember. Több társammal ellentétben először álltam ezer méternél mélyebb barlang alján. Ez egy pillanatra mindent elfeledtet, a sok sajgó horzsolást, ütödést, verejtéket, didergést, a transzportzsákok súlyát. A folytonos feszültség után magával ragadott a feloldottság és a tökéletes megelégedettség érzése. A valóság azonban a legfennköltebb érzéseinkből is kijózanít: 1077 m van felettünk, amit sajnos még barlangban is csak a gravitációval ellentétes irányban lehet megtenni. És az átázott köteleket is ki kell húzni az aknákból. Beírtuk tehát nevünket a spanyol, francia, angol, olasz és lengyel bejegyzések mellé, ettünk egy kevés mazsolaszőlőt meg szardíniát, és megkezdtük a felszállás egyhangú és gyötrelmes műveletét. Izzasztó erőfeszítések, magányos várakozások, a méterekért folyó vontatott küzdelem drámai pillanatai után éjfél után 1 óra 30 perckor végre elértük a föld alatti tábort. Tizenhárom órai alvás és a feljövetel újabb kálváriája következett, de végül is sikerült épen feljutnunk a már-már kétségbeesetten áhított felszínre. Az 1714 méteres kötél és a 88 méteres kötéllétra utolsó darabját is felhúztuk a barlangból. Ez a pillanat tette vállalkozásunkat sikeressé, vagy a gazdag kőzet-, film- és fényképanyag, vagy talán a barlangból és a karsztvidékről szerzett igen értékes új földtani és biológiai ismeretek, nehéz eldönteni. Egy bizonyos: a Serrania de Ronda karsztfennsíkját megelégedetten hagyhattuk el, abban a tudatban, hogy az ember újabb győzelmet aratott a természet föld alatti küzdőterén, s magunknak is bizonyítottuk, hogy a tudás és akarat együtt óriási teljesítményekre teszi képessé az embert. GAÁLLAJOS Zd. Hochmuth(2), Stibrányi G. (1) és a szerző felvételei MAGÁNY ÉS SZORONGÁS Ha öngyilkosságról vagy egy-egy öngyilkossági kísérletről hallunk, az a családtagok és ismerősök körében mindig lehangolóan hat. Természetesen, az idő előtti halálnak ez a módja nemcsak hazánkban kísért, hanem világszerte. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének kiadványa szerint évente mintegy hárommillióan kísérelnek meg öngyilkosságot — és minden negyedik kísérlet végződik tragikus halállal. Különösképpen szomorú, ha valahol gyermeköngyilkosság fordul elő. Erről a ritka, ám annál nagyobb megrázkódtatással járó jelenségről a gyermekpszichiáterrel beszélgetünk. § Az öngyilkosságok számának alakulását az Egészségügyi Világszervezet tartja nyilván, ami viszont arra utal, hogy ezt a kényes kérdést a földkerekség országainak zömében manapság már közegészségügyi problémának tekintik. Vajon mióta van ez így? — Az utóbbi három-négy évtizedben valóban egészségügyi gonddá vált ez a korábban csak valláserkölcsi alapon kezelt kérdés. A szakorvosok és a pszichológusok véleménye szerint minél behatóbban kell foglalkozni az öngyilkosságok alakulásának tényével; feltárva közben az okokat s megkísérelve a megelőzést. Más kérdés, hogy az oknyomozás és a megítélés kérdésében országonként eléggé eltérő vélemények uralkodnak: van, ahol véletlen balesetnek, esetleg ismeretlen halálnak tekintik az öngyilkosságot. Világviszonylatban még nagyobb a bizonytalanság abban, hogy a meghiúsult kísérletek közül milyen súlyossági fokút szerepeltessenek a statisztikában. Valószínűleg ez is az egyik oka annak, hogy az országok közti összehasonlító adatok néha torz rangsort eredményeznek. § A serdülőkori veszélyeztetettség, az esetleges gyermeköngyilkosságok mindenképpen külön figyelmet érdemelnek... — A serdüléssel járó hormonális, biológiai és lélektani változások fokozott érzékenységgel, ingerlékenységgel, néha rossz közérzettel, mogorvasággal járnak. Az öngyilkosság lehetőségének szempontjából ezek a természetes kamaszkori jelenségek veszélyforrásokat rejtenek magukban. Ha ehhez még váratlan vagy kilátástalannak tűnő konfliktushelyzetek járulnak, esetleg betegség lép fel, akkor bizony nö a veszély. § Utólag kibogozható, hogy egy-egy tizenéves fiú vagy lány miért határozta el magát az ilyen végzetes lépésre7 — Főképpen a hátrahagyott levelek bizonyítják, hogy a gyerekek öngyilkossági szándéka nem mindig egyértelmű a halálvággyal, hanem könnyen végzetessé váló tettükkel általában egyfajta életformát vagy családi légkört akarnak visszautasítani. Az öngyilkosság gondolata akkor vetődik föl egy-egy bakfisban vagy kamaszban, ha elégedetlen, ha esetleg másként szeretne élni, de nem tud magán segíteni. A halál torkából megmentett gyermekkel való beszélgetésekből azt a tanulságot lehet levonni, hogy a serdülők pozitív családi, baráti vagy pedagógusi minta nélkül gyakran nem találják helyüket a közösségben, nem tudnak azonosulni, lelkesedni, kapcsolatot teremteni. Ilyen esetben könnyen elveszítik önbizalmukat, elbizonytalanodnak, képtelenek elviselni az élet kisebb-nagyobb, egyébként viszont természetes kudarcait. Ennek érthető következménye. hogy magányosak, szoronganak az elhagyatottságtól, rosszul alkalmazkodnak a valósághoz; mígnem a legszélsőségesebb esetben a menekülést választják a kellemetlenségek sorozata elől. f <4 felnőtt társadalomnak miként kell értékelnie egy-egy ilyen szomorú gyermeki elhatározást? — Segélykiáltásként. De lehet az ilyesmi gyermeki harag, bosszú vagy szemben állás is. Az a tény, hogy a gyermeknek ilyen drasztikus módon kell magára irányítania a figyelmet, bizonyítéka annak, hogy eddig elhanyagolták, hogy többet kellett volna foglalkozni a problémáival, többet kellett volna törődni vele. A szakorvosi kutatások ugyanis azt igazolják, hogy az életükkel játszó gyerekekben nagyfokú szeretetéhség él; hogy fokozott kíméletet és védelmet igényelnek. A levelek vagy a sikertelen kísérletek utáni beszélgetések arra utalnak, hogy egy igazságtalanul kapott rossz osztályzat, vagy egy méltatlanul elcsattanó pofon is lehet kiváltó mozzanat; de az esetek többségének sokkal komolyabb előzményei vannak. A tett hátterének kutatása során általában nyilvánvalóvá •válik, hogy a tragikus végű folyamat többnyire egészen kicsiny korig vezethető vissza, és minden esetben a környezet felelősségét veti fel. Esetleg a példa szerepe is meghatározható lehet, mert vannak családok, ahol szinte kimutatható a problémák ilyen irányú megoldásának hajlama. § A környezet figyelme megelőzheti a gyermeköngyilkossági kísérleteket ? — Elsősorban a környezet harmóniája óvja a legjobban a gyermekeket a magányosság, a céltalanság érzetétől. Harmónia, állandó családi összhang híján azonban a felnőttek körültekintő figyelme is sokban enyhítheti a gyermekekben elhatalmasodó szorongásos érzéseket. § Ez utóbbi jelenségnek melyek a legjellegzetesebb magatartásformái ? — Idejekorán észlelhető például a depressziós hangulat, az unatkozás, a Jcedvtelenség, az érdeklődés beszűkülése, s nem utolsósorban a végzetes lépéssel való mind hangsúlyosabb fenyegetőzés. Gyakoriak a kiskorúaknál különösen káros hangulatjavító, önbizalmat fokozó törekvések is, mint például a dohányzás vagy az alkoholfogyasztás. A szülők, de gyakorta a pedagógusok is lebecsülik ezeket az előjeleket, pedig a gyermekekben ekkor már megkezdődött a belső vívódás. Nem lehet elégszer ismételni, hogy a környezet hatása mindig döntő befolyással van a gyermek gondolkodásának, lelki világának s tetteinek alakulására. Ezért a megmentett páciensek esetében az előzmények vagy a háttér felkutatása minden esetben a család, a megszokott környezet, illetve a szakorvosok egy külön csoportjának együttes feladata. § Ilyen esetben, amennyiben ez nem titok, vajon milyen a gyógykezelés menete ? — Legelőször testileg kell talpra állítani a gyermeket. A fő cél, hogy a lehető legrövidebb idő alatt eltávolítsuk tőlük az öngyilkosság gondolatát. Ez azonban csak a kezdet, az elmegyógyász és a pszichológus munkája akkor teljesedik ki, amikor a gyermek elhagyja a kórházat. A vele és a környezetével való kapcsolattartás, hosszú hetekig és hónapokig, fontos része az átnevelésnek, a fiatalkori önbizalom visszaállításának. 17
