A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)

1983-02-04 / 6. szám

■ Igen, itt találkozunk a Kehely vendég­lőben, a híres „U Kalicku"-ban, mert nem vitás, ha Jaroslav Hašeknak, az írónak érdemeit, munkásságát emle­getjük, elsősorban Švejk, a derék kato­na jut eszünkbe, ő pedig a „háború után este hatkor" ide várta barátait. Különben Prágában járva könnyű rá­találni erre a vendéglőre, a metrón utazva egy-kettőre a Pavlov térre ju­tunk, ott pedig tábla mutatja, hogy merre menjünk. A Na bojíšti (Csatatér) utcát meg a vendéglőt nem is kell nagyon keresni, az ott parkoló autók hosszú sorát látva magunk is rátalálunk. A ferencjózsefi időket idézi a vendég­lő. Ez az első benyomásunk, mikor le­ülünk s elénk helyezik a nagy korsó sört, mert itt minden olyan, mint Hašek, illetve regényhőse, Švejk idején volt. Lám csak, helyén a császár bekerete­zett képe, és maga Palivec csapolja a sört, verkli muzsikál. A vendégeket egy­kori cs. és kir. hadsereg tiszti egyenru­hájába öltözött pincérek szolgálják ki. Némelyik mellén még kitüntetés is dí­szeleg. — Ez igazán hašeki ötlet — állapítja meg Gyuri barátom. — Tetszene az írónak, de azt hiszem, nagyapáinknak is, akik ugyancsak csodálkoznának, ha látnák. Az ételek neve is a Švejket idézik: putimi gulyás, rostélyos molnárné mód­ra, Bretschneider-sült, Dub hadnagy pogácsa, tyúkhús Katz tábori lelkész módra. — Ezt az utóbbit rendeljük meg — indítványozza barátom —, mert ugye­bár a tyúkot az István házaspártól sze­rezte Švejk Kistarcsán. Megrendeljük, de nem hagyom meg­jegyzés nélkül az elnevezéssel kapcso­latos történeti tévedést. — Igaz, a tyúkot Kistarcsán szerezte —, de Lukáš főhadnagynak, mert Švejk akkor már nem a tábori lelkész tiszti­szolgája volt. # Mégsem vitatkozunk, mert švejki így is az elnevezés ötlete. Ahogy mondani szokás: áttételes értelmű. Hašek, az író sohasem ragaszkodott szolgai módon a Palivec mezében Petr Babičky csapolja a sört valósághoz. Gyakran még a maga nevé­hez sem, hiszen irodalomtörténészek megállapítása szerint 105 különféle né­ven 1200 tárcát, novellát, cikket publi­kált. — Csodálkozni fogsz — mondom barátomnak az étkezést befejezve —, tavaly amikor Kijevben jártam, azt kér­dezték tőlem, hogy miként készülünk a Hašek-centenárium megünneplésére. — Nem csodálkozom — válaszol. Persze, mert köztudott, hogy Jaroslav Hašek már 1918-ban a Vörös Hadse­reg katonája, kommunista volt, a Kijev­ben magyar és német nyelven kiadott Roham című katonaújság szerkesztője. Ott ismét meg is nősült, s hazatérése után bigámia miatt bíróság elé állítot­ták. — Azért nem csodálkozom — foly­tatja —, mert a svejki gondolkodásmó­dot ott korábban megértették, vagyis hát a Švejk írója ott értette meg ... Közénk áll azonban az őrnagyi egyen­ruhát viselő Josef Sluka üzemvezető és megkérdezi: — ízlett a magyaroknak is? Nagyszerű volt, mondjuk, s megkér­dezzük: ki csapolja Palivecként a sört. Kiderül, hogy Petr Babičky. Megtudjuk, továbbá a főnöktől, hogy a 34 eszten­dős František Malý főszakács főztjét dicsértük, meg hogy csak az a rész, ahol mi ülünk, az egykori külvárosi kis­kocsma az „U Kalichu", mert 1965-ben az egész házat átépítették, a vendéglőt bővítették, a Švejk első illusztrátorának, Josef Ladának a tiszteletére pedig kü­lön termet létesítettek. — Különben mi úgy tudjuk — mond­ja —, hogy nem is kitalált név a Švejk, járt ide annak idején egy ilyen nevezetű ember a szomszédos utcából. Viszont Hašek, nem ide, hanem inkább a közeli Šolc-féle vendéglőbe járt. Talán az itte­ni dolgokat könnyebb volt onnan elkép­zelve, ott megírni... — Alázatosan jelentem — mondom az őrnagynak, azaz az üzemvezetőnek — jó itt, jó bizony, hogy így együtt lehetünk... Švejki a válasz: — Nájdeš mé každej večer vöd šesti hodin, vagyis — megtalálsz itt minden este hat órától. Szóval, értjük egymást. Persze, emlékbe elhozunk egy papír­­szalvétát, Švejk, a derék katona képé­vel, és amikor elmegyünk a Šolc-féle vendéglő előtt, megállunk, mert eszünkbe jut, amit Josef Sluka mondott róla. — Nem is volt rossz az érvelése — állapítja meg barátom —, mert igaz például, hogy Hašek az itteni dolgokat Kijevben könnyebben, jobban megér­tette annak idején. Onnan elképzelve azt is tudta, hogy mit kell tenni. És ez nem találgatás, ez tény. Kell, szükség­szerű a távlat a dolgok megértéséhez. Érdekes lenne folytatni ezt a beszél­getést, de nincs már időm, sietek. Mikor és hol találkozunk a legköze­lebb? Ha megint Prágában járok, ter­mészetesen, a Kehely vendéglőben, este hatkor... HAJDÚ ANDRÁS A szerző (2) és archívumi (2) felvételek A Kehely-vendéglő bejárata A vendégeket az egykori császári hadsereg tiszti egyenruhájába öltözött pincérek szolgálják ki ide, a Soic-féie vendéglőbe járt Hašek 4

Next

/
Thumbnails
Contents