A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)

1982-07-31 / 31. szám

Következő számunk tartalmából:

Miklósi Péter riportja a losonci (Lučenec) VB előkészületeiről

Gál Sándor:

A SZILICEI-FENNSÍK

Pavel Haško:

KÖZÉP-SZLOVÁKIAI

KÖRÚTON

Keszeli Ferenc: KENYÉRCSATA

František Kele: NEPÁLI UTAZÁS

Lovicsek Béla:

FEKETE

VESZEDELEM

Címlapunkon Gyökeres György, a 24. oldalon Prandl Sándor felvételei

A CSEMADOK Központi Bizottságának képes hetilapja. Szerkesztőség: 815 44 Bratislava, Obchodná ul. 7. Telefon: 332—865. Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 815 85 Bratislava, ul. Čs. armády 35. Főszerkesztő: Varga János. Telefon: 336—686, főszerkesztő-helyettesek: Ozsvald Árpád és Balázs Béla. Telefon: 332—864. Grafikai szerkesztő: Král Pétemé. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat. Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo nám. č. 6. Nyomja a Východoslovenské tlačiarne n. p. Košice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kčs. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Vállalati hirdetések: Vydavateľstvo Obzor, inzertné oddelenie, Gorkého 13, VI. poschodie, teľ: 522—72, 815 85 Bratislava. Index: 49211.

Gyermekkoromban kíváncsian szemléltem a szomszédék udvarán álló galambdúcba ki- és beröppenő galambokat. Hajnalonként, amikor még friss és áttetsző volt a levegő, tele volt a környék galambturbékolással, röpködő szürke, fehér és tarka ruhájú galambokkal. Terebélyesedett bennem a vágy, hogy galambtulajdonos legyek, mert úgy éreztem, hogy általuk birtokolni fogom a levegöeget és részem lehet a repülés csodálatosnak vélt érzésében.

Aztán múltak az évek. Vágyam hiábavaló sóvárgássá apadt. Azt azonban ma sem titkolom, hogy kedvesek szívemnek ezek az emberiség nemes óhaját jelképező madarak; sohasem céltalanok a mozdulataik, kecsességük kedves a szemnek, viselkedésük látványos.

— írnom kell róluk, — ösztönözte valami.

Néhány versemben ugyan megjelent a

madár, mint pl. a tövisszúró gébics, vagy a cinke, no meg a varjú. A galambot azonban nem sikerült „tollhegyre tűznöm".

A minap megtudtam, hogy Nagylégen (Lehnice) az apróállatokat tenyésztők helyi szervezetén belül sikeresen működik a galambász szakosztály. 21 lelkes tagja van, akik sportolnak és hobbinak tekintik a galambok tenyésztését.

— Holnap röptetés lesz, — újságolta június első szombatján Józan László és Janák Imre, akik az elmúlt években figyelemre méltó eredményeket értek el a különböző szintű galambversenyeken.

Másnap alkalmi tákolmányokon ültünk Józan Lászlóék új családi házának rendezett udvarán a galambház előtt, hogy megvárjuk, mikor érkeznek vissza Ašból, a 456 kilométernyi távolságból a galambok. A várakozás izgalmas pillanatait kitöltve beszélgettünk. Mi más lehetett volna beszédünk témája, mint a galambok.

— Még tegnap elvitték Nagylégröl 16 tenyésztőtől Ašba a galambokat. Ma reggel engedik őket ott ki. Déltájban kellene az elsőknek berepülni a kalitkába. Ott aztán megfogjuk őket, levesszük a lábukról a gyűrűt,. amely számmal van ellátva, és a lepecsételt galamb-órában hitelesítjük a pontos érkezési időt. Az eredmény attól függ, hogy kinek a galambja mennyi idő alatt teszi meg az adott távolságot, — mondja mindezt egyszuszra Józan László. Közben vastag ujjával barna hajába túr, amelybe még nem szőtt ezüst szálakat az idő. Janák Imrével, akivel gyermekkori jó barátok — együtt végezték az alapiskolát is, meg á szakmunkásképzőt is — a helyi szövetkezet műhelyében dolgoznak.

— A szervezeten belül aktív tevékenységet fejt ki ágazatunk. Negyedévenként ülésezünk, megtárgyaljuk a versenyek eredménye-MOTTÓ:

A folklóröntudat nemzetiségi öntudatunk egy része; nélküle nincs és nem is lehet nemzetiségi öntudat.

Faragó József

1977-ben jelent meg Újvári Zoltán Gömöri népdalok és népballadák című könyve a miskolci Herman Ottó Múzeum gondozásában. Azóta is nagy érdeklődéssel lapozgatom, hiszen tudni akarom, hogy az a tájegység (Gömör), amelyet magam is szülőföldemnek nevezhetek, milyen, a településeihez kapcsolódó dalokkal gazdagítja népdalkincsünket. Sokfelé barangolhatnék képzeletemben és a valóságban is a vaskos könyvet

lapozgatva, most azonban csak egyetlen dalnál maradok, ezen a nyomon indulok el.

A simonyi csörgős malom,

Bánatot őrölnek azon.

Nékem is van egy bánatom,

Odaviszem, lejáratom.

(Šimonovce)

Simonyiról már gyermekkoromban tudtam. Énekelték, ma is éneklik falumban ezt a

dalt. Végigkísérte gyermek- és ifjúkoromat. Nem múlt el úgy bál, hogy ne húzatták volna el a cigánnyal. Megváltoztatva persze a dalnak az első sorát: Simonyiban van egy malom ... De ez nem lényeges! Más híre is volt a rima-völgyi falunak. Rimaszombati (Rim. Sobota), rimaszécsi (Rim. Seč) vagy feledi. (Jesenské) vásárokon, ha jól öltözött parasztember vonult végig az adók-vevők sokasága között, már a megjegyzések is kisérték útját.

— Simonyi az illető biztosan. Ott laknak gazdag parasztok.

Simonyiba vezet az utam. Egy kicsit restellem is. hogy még soha nem jártam ott. Az országút érinti s kacskaringózik tovább a barkósági falvakba. Tehát már többször is átutaztam a falun. Csak éppen benne nem fordultam meg. Nem nagy kedvvel megyek. Mert akihez mennék, Imrecze Dénes, az Újvári könyvében feltüntetett dalközlő már nem él, öt már csak a simonyi temetőben kereshetem. A feledi étteremben, egy simonyi fiatalembertől értesülök erről, de már nem fordulok vissza.

Téglalap alakú főterén szól a zene, repülnek a hajóhinták, egyetlen bódé lapul a közelében, mellette szolgálati minőségben egy Volga személygépkocsi. A téglalap alakú

2