A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)

1982-07-24 / 30. szám

DAVID BALSZERENCSÉJE

Abban a pillanatban, amikor az asszony megengedte a csapot, nos, akkor David Lang megjelent az épület mögött. Felmászott a tűzoltólétrán és hirtelen bevágódott a konyhába. Az ajtót becsapta maga után. Pillanatokig mozdulatlanul álldogált, nem tudta, mitévő legyen. Aztán megpillantotta a kést. Ott hevert a konyhaasztalon. A penge megcsillant a napfényben, amely beszűrődött az ablakon. David felkapta a kést, de nem vette le a tekintetét a nőről, aki a csap mellett állt. Az asszony nem fordult meg. Egy zsíros edényről vakarta le a maradékot. Aztán egy fehér porcelán tálcát vett kezelésbe. Szisztematikusan és lassan dolgozott. David borotválatlan arca elvörösödött.

Az asszony hirtelen megfordult és a tálcát kiejtette a kezéből. A bölcsőhöz tántorgott és testével eltakarta a síró csecsemőt. Tekintetével riadtan leste a betörő minden mozdulatát. David rabruhája nem keltett jó benyomást. Hát még a gyilkos szerszám a kezében. A szürke egyenruha valósággal odaragadt David hátához, testéhez. A nö végre megszólalt.

— A férjem néhány perc múlva hazajön. Jobban teszi, ha szépen elhagyja a lakást...

David hangosan felkacagott. Visszaemlékezett azokra a percekre, amikor a bokorban csücsült és feszülten figyelt minden neszre, ami a szobából kiszűrődött. Miről is beszélt a férfi? Olyan nyugtalan volt, igen, de a nő hangja nem árult el semmit, semmi izgalmat. Aztán hallotta, ahogyan a dzsip megindul és beveszi az első kanyart. így hát a fiatalasszony egyedül maradt a házban a gyerekkel. David még jó ideig a bokorban rejtőzött és saját magának motyogta: „A szerencse ezúttal melléd pártol, David! Neked is felragyogott végre!"

— Mindent hallottam, azt is amit a férje mondott, s azt is, amit válaszolt. Nem bántom sem magát, sem a gyermekét — mondta David és leült egy székre. — A férje három előtt nem jön haza. Most pedig beszélgessünk. Szeretnék valamit enni, éhes vagyok. Ha tele lesz a hasam, akkor majd szépen megkérem, hogy adja kölcsönbe a férje valamelyik öltönyét.

A nö alig gondolkozott néhány pillanatig s máris munkához látott. A konyha padlójáról felszedte a porcelán tálca maradványait és elaltatta a gyereket. David mozdulatlanul ült. Csak akkor nézett fel, amikor az asszony a tányérok után nyúlt. A konyhaasztalon az óra tíz óra harminc percet mutatott.

Egy órája van szabadlábon. A börtönből a szemeteskocsi segítségével lépett le. Sokáig futott a nyílt mezön, majd elbújt a bozótban. Még mindig nem búgtak fel a szirénák, tehát nem fedezték fel a szökést. A rádiót nem érdemes hallgatni. Úgysem mondanak be semmi érdekeset.

S aztán mégis... a sziréna hirtelen felbúgott. Sokáig nyaggatták azt az átkozott készüléket. Mélabúsan az aszszonyra nézett, aki tojásrántottával kínálta. A nő egy szót sem szólt. Bátor asszony, gondolta David, s aztán megjegyezte :

— Kapcsolja be a rádiót. Meghallgatjuk a híreket.

Tánczene. A nő felerősítette a készüléket. David felugrott a székről és halkabbra állította be a rádiót. Gorombán elkapta a nö karját és lekevert neki egy hatalmas pofont. Az asszony arcán öt sötét csík maradt.

— Át akarsz ejteni? — sziszegte David.

Elhallgatott. A bemondó a legfrissebb hírekkel jelentkezett. Hamis nyomon jártak. Azt hitték, hogy jó harminc mérföldnyire van a börtöntől. Valami fickó felszedett a kocsijába egy autóstoppert, aki kirabolta. Most az autóstopperest keresik. David hangosan felkacagott. A szerencse csillaga ma neki ragyogott.

David jelt adott az asszonynak, hogy üljön az asztalhoz. Vele szemben. Ez nem olyan hely, mint a HÁROM COLTHOZ nevezett pub. Itt csak az óra ketyeg, forr a viz a kávéfőzőben és a rádió táncmuzsikát sugároz. Meleg van gondolta David. A börtönben mindig fázott s a sötéttől szinte megbénult a szíve. Hm ... a sank mögött Buck, a kasszánál — Linda. Ó, nem. Linda halott volt. Azon az estén alaposan a pohár fenekére nézett. Linda közönségesen viselkedett, röhögött és mindenkinek elmesélte, hogy David féltékeny. David tulajdonképpen nem sajnálta a lányt. Életfogytiglanra ítélték, de most olyan messze volt a börtöntől, mint a szivárvány a földtől. Lesznek még Lindák. Olyan Lindák, akik kedvesek.

Fél tizenkettőkor David felállt. Mennem kell, gondolta. Végül leragadok ebben a tiszta konyhában és felfedez egy ostoba vadászkutya. A kést az övébe dugta.

— Mutasd meg nekem, hol tartja a férjed az öltönyeit.

Tudta, hogy az öltöny bő lesz, de meg kell szabadulnia a rabruhától. Az asszony a betörőt egy ajtóhoz vezette. Valami szalonféleségbe léptek be. Éppen a hálószoba felé indultak, amikor megcsörrent a telefon. David úgy káromkodott, mint a záporeső. Az aszszony nem vette le róla a tekintetét : A telefon pedig csak csörgött.

David nem sokáig gondolkozott.

— Megengedem, hogy beszélj. Valaki tudja tehát, hogy itthon vagy. Talán a férjed hív. Azt mondod, amit parancsolok. Ne akarj átejteni, mert megjárod.

David leszedte a hallgatót a falról és a füléhez emelte. Bal tenyerével eltakarta a kagyló alsó felét. Egy öregaszszony hangját hallotta.

— Te vagy az Viktor?

— Azt mondod a vénasszonynak, hogy Viktor nem tartózkodik a házban. Áruld el a nevedet, és kérdezd meg, ki az, aki a vonal túlsó végén beszél.

Az asszony beszélni kezdett.

— Viktor nincs itthon. Én vagyok.. . Elizabeth. Ki beszél?

A drót végén sipítás hallatszott. Valaki füttyentett? David magához kaparintotta a telefonkagylót. Az a nyomorult vénasszony! Pillanatok múlva az öregasszony ismét megszólalt.

— Elizabeth! Az anyád beszél. Azt gondoltam, hogy Viktor ma otthon ebédel. Van egy üzenetem a számára. Átadhatod?

David a fogai között sziszegte:

— Csak annyit mondj, hogy minden rendben van.

— Hallgatlak, anyám — mondta.

— Üzenem Viktornak, hogy Ned kocsiján rendben vannak a gumik. Édesapád ma reggel mindent megjavított.

— Búcsúzz el tőle — sürgette David a nőt.

— Isten veled, mama!

A drót másik végén letették a készüléket. David egy gyors mozdulattal elvágta a telefondrótot. Most már magabiztosan mosolygott.

— Okos nö vagy, Elizabeth. Most pedig elő azzal az öltönnyel és kerítsd elő a férjed villanyborotváját.

Harminc perc elmúltával David viszszatért a fürdőszobából a konyhába. Ott már várták. A seriff a fegyver csövét egyenesen a szökevény hasának irányította.

— Ülj le, David — mondta a törvény

őre.

A fegyenc agya lázasan dolgozott. Hol követte el a hibát? Sehol. A seriff mégis megtudta, hogy a házban tartózkodik. Zajtalanul közelítették meg a házat. Nem hallotta a kocsi zúgását, nem csöngettek az ajtón. Biztosra mentek. Tudták, hogy a házban van és nyugodtan megvárták, amíg a fürdőszobában megborotválkozik és felöltözik.

— Honnan tudtátok, hogy itt vagyok ? — kérdezte letörve.

A seriff mosolygott. A fejével a fiatalasszony felé intett, aki az édesanyja mellett állt és karjában a gyermekét tartotta. Most már nem nézett rémülten Dávidra.

— Elizabeth hallásképtelen — mondta a seriff. — Tizenhárom esztendős kora óta semmit sem hall. A szádról olvasta le a mondanivalódat, David. Az édesanyja értesített bennünket. Mondta, hogy valami biztosan nincs rendben, hiszen Elizabeth megértette, amit telefonon közölt vele.

David cinikusan megjegyezte:

— Sebaj. Legalább rendesen megborotválkoztam.

23