A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)

1982-12-18 / 51. szám

Gyermekkorom legkedveltebb mesealak­jainak egyike az óriás növésű, mérhetet­len erejű fanyüvő volt, akiről tudvalévő, hogy a fákat puszta kézzel, egyetlen rán­tással úgy tépi ki a földből — mint nyü­­véskor a kendert szokás. Sajnos, manapság már sem az Óperen­ciás tengeren innen, sem azon túl, nem a mesebéli fanyüvők járják az erdőt, hanem — főképpen ilyenkor, az esztendő utolsó hónapjában — óvatos orvvadászokként settenkedő valóságos erdőtolvajok, akik kisbabával, fűrésszel a kezükben a leg­szebb növésű fenyőket szemelik ki ma­guknak karácsonyfaként. Az évvégi ajándékvásárlás, a fáradha­tatlan üzletjárás és a többi hajsza tulaj­donképpen esztendőről esztendőre megis­métlődik. Ilyenkor, december derekán nyitnak a karácsonyfapiacok is, úgyhogy a nagyobb városok utcáiban mostanában szinte naponta látni a zöldellő rakomá­nyaikat szállító teherautókat. Hiába, újra küszöbön a karácsony, a béke és szeretet meghitt ünnepe, amikor lakásunk valame­lyik sarkában ott a helye a színes villany­gyertyákkal és csillogó-villogó díszekkel ékesített karácsonyfának ... Ez az érem egyik, örömtelibb oldala, ám jól ismerjük a karácsony előtti napok hangulatának árnyoldalát is. Azt, amikor az ajándékgyüj­­tés, a VÁSÁRLÁS „kényszere" már-már lázas méreteket ölt — nemcsak az ünnepi étrend kialakítását illetően, hanem a kü­lönböző ajándéknéző körutak során is. A sokak számára leglényegesebbnek tűnő, olykor szinte státusszimbólumként ke­zelt kérdés azonban: kinek milyen kará­csonyfája lesz az idén? És persze: hon­nan? Az első kérdésre könnyű választ adni. Feleletként az utóbbi évek divatjának megfelelően három lehetőség kínálkozik: 1. ezüstfenyő; 2. borókafenyő; 3. egyszerű erdei fenyő, azaz lúcfenyő. Más kérdés, hogy a hozzáférhetőség sorrendje ennek homlokegyenes ellenke­zője! Ezüstfenyő, védett növényről lévén szó, lényegében egyáltalában nem kapható, ezért néhány jelentéktelen kivételtől elte­kintve kivágni sem szabad. Lényegesen több, bár távolról sem a keresletnek meg­felelő számban kapható gyalogfenyő, azaz boróka a piacon, míg a legnagyobb válasz­ték, hagyományosan, lúcfenyőből van. Pavol Ryba mérnök, az SZSZK Erdő- és Vízgazdálkodási Minisztériumának osz­tályvezetője néhány érdekes, ugyanakkor azonban erősen elgondolkoztató adattal lepi meg az újságírót. Az erdészeti és kereskedelmi szakem­berek becslése szerint Szlovákiában mint­egy 900 ezer háztartásban állítanak kará­csonykor fenyőfát. Természetesen, ez csupán hozzávetőleges, a becslés alsó határát jelző adat, amelynek azonban konkrét vonatkozásai is vannak. A Zöld­ség- és Gyümölcskereskedelmi Vállalat boltjaiban 250 ezer, a Jednota Fogyasztá­si Szövetkezet üzleteiben és az erdészeti üzemek alkalmi árusítóhelyein körülbelül 200 ezer karácsonyfát adnak el hivatalos kiskereskedelmi áron. És most jön az adat megdöbbentőbb része: a szlovákiai ház­tartások évi karácsonyfaszükségletének fennmaradó felét — tehát kereken 450 ezer fácskát! — a buzgó családfők, a készséges haverok és jóismerősök afféle önellátó módszerrel egyszerűen kilopják az erdőkből! Csupán az érdekesség kedvé­ért hadd említsem meg, hogy ez a tiltott fanyüvés nem kevesebb, mint száz hek­tárnyi erdőterület kipusztítását jelenti! Ha most valaki netán úgy érzi, hogy ez az utóbbi adat alaposan meglepte, akkor elárulhatom, távolról sincs egyedül. Én is meghökkenten elhallgattam az osztályve­zető dolgozószobájában, s végtelennek tűnő pillanatokig szóhoz sem tudtam jut­ni, hiszen ez a száz hektárnyi cinikus vandalizmussal letarolt erdőség valóban hatalmas terület. Mert nemcsak a kifürészelt, kiszagga­tott fácskákról, azok kiskereskedelmi árá­ról van szó. Látszólagosan képtelen, még­is igaz helyzet, hogy a fatolvajok lényege­sen szerényebb kárt okoznának, ha tűle­velű zsákmányaikat a karácsonyfapiacok­ként kiszemelt térségekről lopkodnák el. Hogy miért, erre már a tetthelyen kap érdemleges választ a riporter. Helyénvalónak érzem itt a kriminológiai szótárba illő tetthely kifejezést, hiszen ilyenkor, decemberben, főképpen a na­gyobb városokat övező erdők szinte a tömeges karácsonyfalopás színhelyévé válnak. Emlékezzünk csak az osztályvezető sza­vaira: évente kis híján félmillió fácska tűnik el erdeinkből! Már önmagában az így okozott kár anyagi értéke is tetemes összeg — kere­ken egymillió korona; az erdőtelepítésben okozott környezetvédelmi károkat pedig nem is lehet számokban vagy pénzben kifejezni. A férfikor delelőjén járó Szalay József a sokat tapasztalt erdészek otthonosságá­val vezet ösvényről ösvényre, egyre mé­lyebben az erdőbe. De alig haladunk pár­száz métert, máris megáll egy tenyérnyi tisztáson, és a néma felkiáltójelekként ágaskodó fenyöfacsonkokra mutat. Aztán csonktól csonkhoz lép, s akár az orvos a betegét, ö is épp olyan szelíd, féltő moz­dulattal érinti meg a formátlan karókká vagy apró tönkökké csúfított fák törzsét. — Nézze csak! — mondja haragosan —, ezt a korcs fenyőt két éve tették tönkre. amott, azt a fácskát három esztendeje, emezt pedig, ahogy úgy elnézem, négy-öt napja fűrészelte derékba valaki... Újabb meg újabb fenyőcsonkok között lépdelve haladunk tovább az erdőben. Az erdész arca egyre indulatosabbá válik, s amikor egy óvatlan pillanatban azt kérde­zem tőle: vajon miért nem mindegy, hogy melyik fenyő hol esik áldozatául a kará­csonyfaszerzés irattan kötelességének, hirtelen kitör belőle a méreg: — Mert a tervezett fakitermelés, a szakavatott erdőritkítás nemhogy árt, ha­nem egyenesen használ az erdőnek. Nem­­úgy azonban a karácsonyfalopás! Aki saját szakállára keres karácsonyfát, az szinte mindig a legegészségesebb, legfor­­másabb fákat tünteti el az erdőből. Az pedig már az önzés csimborasszója, ami­kor valaki nem is a talajnál, hanem a föld­től úgy egy-másfél méternyire nyisszenti el a lakásába szánt fenyőfát. Szalay József megáll egy pillanatra, s mert tekintete egy újabb csonkot talál, hát a düh sem csillapodik benne: — Csak azt nem értem, hogy ülhet le valaki nyugodt szívvel az ünnepi asztal­hoz, ha tudja, hogy lopott fenyő alá tette a karácsonyi ajándékokat; hogyan nézhet szemrebbenés nélkül a gyerekei szemébe, ha arra kell gondolnia, hogy pár nappal korábban, a család látszólagos nyugalma érdekében, egy pompás fenyőt pusztított el... És hogy őszinte legyek, az ilyen egyedi, alkalmi fatolvajok még amolyan bocsánatos bűnt követnek el, mert nem­egyszer rajtakaptam már olyan egyéneket is, akik az alkonyati félhomályban negy­­ven-ötven fát taglóztak le. A zsákmányt teherautón akarták elszállítani és kéz alatt értékesíteni. Az erdészek tapasztalatai, illetve a ren­dőrségi följelentések száma alapján úgy tűnik, hogy az utóbbi időben növekvőben van az önhatalmú karácsonyfalopás. Ebben részben a motorizmus elterjedé­se a ludas, hiszen akinek autója van, odahajt az erdő szélére, kíméletlenül le­nyisszent egy (lehetőleg előzetesen kisze­melt) fácskát — és gyorsan tovarobog. Ha balszerencséje van, akkor az erdészek vagy az önkéntes erdőörök karjaiba sza­lad. Ilyenkor végződik az eset helyszíni pénzbírsággal avagy rendőrségi följelen­téssel. Szlovákia erdős területeinek nagy­ságát tekintve azonban az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy valóban peches em­ber, akinek karácsonyfa szerzési kalandja ilyen csúful végződik ... A másik ok, amiért a fatolvajok többsé­ge vállalja a kockázatot teljesen gyakorla­ti jellegű: a piacon kevés a borókafenyő, a lúcfenyő pedig a központi fütéses laká­sokban két-három nap alatt lehullajtja tűleveleit. Ez pedig nemcsak látványnak csúf. de a tüskék kipiszkálása a szőnyeg­ből szintén türelempróbáló feladat... Joggal merül fel hát a kérdés: miért van olyan kevés boróka a piacon, miért bizto­sabb a gyalogfenyőt saját kezűleg „besze­rezni", esetleg háromszoros-négyszeres áron a feketepiacon megvásárolni? Annál is inkább, mert nyilvánvaló, hogy sok em­bert épp ez a körülmény késztet a falopás­ra. Nos, a szakemberek véleménye kissé eltér az egyszerű halandó alkalmi tapasz­talataitól. Az erdészek véleménye szerint rengetegen vannak, akik virtusból vagy megszokásból ki sem mennek a kará­csonyfapiacra, hanem ebben a tekintet­ben egyszerűen „önellátóknak" tartják magukat. Mások viszont abban a meggyő­ződésben élnek, hogy egyesegyedül csak az a fenyő lehet formás és szép. amit ők vágnak ki a környező erdők valamelyiké­ben. Az igazsághoz viszont úgyszintén hozzátartozik, hogy az illetékesek is tud­ják : egyelőre valóban kevés borókafenyő kapható a piacon. Ezen a helyzeten nem lehet egyik napról a másikra változtatni, de még csak egyik esztendőről a másikra sem! A fenyőfa ugyanis hat-nyolc eszten­dő alatt cseperedik „eladósorba" ... A távlatok ellenben sokkal biztatóbbak, hi­szen már a jövő évben — az SZSZK Erdő és Vízgazdálkodási Minisztériumának fel­ügyelete alatt — hazánk különböző tájain területileg nagy kiterjedésű gyalogfenyő­ültetvények létesülnek; úgyhogy néhány esztendő múlva jóval kisebb gond lesz a karácsonyfavásárlás, mint napjainkban. Persze, addig még sok-sok víz folyik le a hegyi források és az erdei patakok medré ben; addig még akarva-akaratlanul sok­szor néznek majd farkasszemet erdészek és halk léptekkel surranó erdőtolvajok ... Évente csaknem félmillió fenyőfa talál tiltott úton gazdára, ami tavaly is, idén is, jövőre is kereken száz hektárnyi erdőterü­letet jelent! Nem Vesztésképpen, csupán a teljesség kedvéért hadd mondjam el azt is, hogy a jelenlegi helyzet megfékezése érdekében egyre több erdész javasolja a falopásért kiszabható pénzbírság felső határának megduplázását vagy megháromszorozá­­sát. Mert, rajtakapás esetén, ezer-ezeröt­­száz koronát fizetni egy jóformájú, friss vágású karácsonyfáért, az már valóban megfontolandó kockázat... Bár a kisbal­­tával, fűrésszel végzett modem fanyüvés mindenképpen meggondolandó és elíté­lendő. Egy kis túlzással élve ugyanis az is előfordulhat, hogy egyszer majd ki aka­runk menni az erdőbe, ahol az illatos fenyők nyugalma helyett — pusztára ta­rolt tönkhalmazt találunk csak. Ezért hát: kellemes ünnepeket! Elsősorban azoknak, akiknek kará­csonyfáját becsületes úton hozza a Téla­pó ... MIKLÓSI PÉTER Igor Grossmann és F. Rakovský fetvétele 13

Next

/
Thumbnails
Contents