A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)

1982-12-18 / 51. szám

A Csemadok életéből A ZENE TANÍT, SZÓRAKOZTAT Losonc (Lučenec) város zenei élete mindig is jelentős és virágzó volt. A sok-sok műked­velő mellett hivatásos zenei nagyságokkal is dicsekedhetünk. Itt született Serly Lajos és fia, aki Bartók Béla brácsahangversenyét és III. zongoraszimfóniáját befejezte. Itt kezdő­dött Lehár Ferenc pályafutása. A városhoz tartozó Szalatna-pusztán élt és alkotott Hu­­bay Jenő világhírű zeneszerző és hegedűmű­vész. Városunk díszpolgára volt Reményi Ede világhírű hegedűművész. Városunk zenei életében úttörői munkát végzett dr. Layer Antal tanár, aki negyed­századon át irányította az itteni zenei életet. A gimnáziumban magas színvonalra emelte a zenekultúrát. Megalakította a múlt század végén a Zenekedvelők Körét. Híres volt a Kovarcz vonósnégyes, majd ezen is túltett a Thaisz-kvartett, melynek Lehár Ferenc is tag­ja volt. Utána a Losonczi-Schweitzer Oszkár vezette vonósnégyessel folytatódott a zenei élet. Ezután Molnár Béla és Kudlák Pál kvar­tettjei következtek. Az első csehszlovák köz­társaság idején Losonc zenei életének szín­vonalát a város három kórusa, a Munkás, az Egyetértés és a Magyar Dalárda mellett a Márkus János karnagy vezette 40 tagú szim­fonikus zenekar is emelte. De jelentős szere­pet játszottak a régi időkben az itteni helyőr­ség katonazenekarai és a század eleje óta a munkászenekarok. A losonci Munkás Dalkör mellett munkás szimfonikus zenekar is ala-KETTEN A SOK „Az embert az teszi emberré, hogy nem lehet közömbös szőkébb és tágabb közössé­gének gondja iránt" — jutott eszembe, ami­kor róluk akarok szólni, arról a két emberről, akit a CSEMADOK járási bizottsága az idén a Járási Népművelési Központ felkérésére ki­tüntetésre javasolt. Két különböző korosztá­lyú, természetű ember, de egy közös bennük, az, amit az idézet oly szépen kifejez: ők is magukénak, sajátjuknak érzik a közösség gondját. Csak igy tudnak élni — még ha olykor nehézségek árán is. Sánta Máriával párszor találkoztam csu­pán. A tardoskeddi (Tvrdošovce) iskolában látogattam meg, amikor Vadrózsa nevű báb­csoportjával próbált. Türelme, kapcsolata a 15 tagú csoporttal az első pillanatra megle­pett, mert a 10—12 éves gyerekeknél a próba szünetében kitör a játékos kedv, meg­lazul a fegyelem. S mégis a tanítás utáni próbán (már az estéli órákban) még mindig türelmes és kedves volt gyerekeihez. Egyedül készítette fel a csoportot a helyi, kerületi és országos rendezvényre is. Nem csodálom öt, hogy panaszos hangon szól az elfoglaltságá­ról, hisz a bábok tervezése, elkészítése s az összes rendezői feladatok ellátása egyedül reá hárult. Igaz, már több alkalommal is részt vett csoportjával kerületi és országos ren­dezvényen, anélkül, hogy munkahelyén az iskolában különösebb elismerésben része­sült volna. Ez sem vette kedvét. Ráadásul esténként a CSEMADOK helyi rendezvénye­kül. Ebből fejlődött ki lassan a munkás fúvószenekar, mely városunkban a húszas harmincas években jelentős szerepét ját­szott. (Nemrég ünnepelte fennállásának 60. évfordulóját.) Máj Gyula volt ennek a zene­karnak az életrehívója és első karnagya, majd őt Hagerbeuer György követte. A felszabadulás után is élénk volt váro­sunk zenei élete. Működött a városi zeneis­kola, s Paulicsek Rudolf vezetésével és irá­nyításával megalakult a zenepártolók egye­sülete. A negyvenes-ötvenes években szinte havonta rendeztek neves művészek közre­működésével hangversenyeket; az egyiken nem kisebb nagyság mint Szvjatoszlav Rich­ter, a híres szovjet zongoraművész is fellé­pett. Volt pezsgő zenei élet, a hangverse­nyeknek volt nagyszámú látogatója és párt­fogója. Nemrég a városi Népművelési Kör rende­zett hangversenyt a városháza dísztermében. De szinte üres ház előtt hangversenyezett Stuller Gyula fiatal hegedűművész és édes­anyja Németh Éva zongoraművésznő. A most húszéves Stuller Gyula Budapesten tűnt fel annakidején a tízévesek felfedező versenyén. Tizenhat éves korában megnyerte a fiataloknak Ústi nad Lábéban rendezett, versenyét, majd egy évvel később a 17 évesek számára Budapesten megrendezett Szigeti József emlékversenyen a II. díjat szerezte meg. Az azóta eltelt három év alatt ■ ■ ■ ■ KÖZÜL ínek szervezését is vállalja. Esztrádműsort tanított be a fiatalokkal, nótaestet rendezett, s még a jegyek árusítását is vállalta. Csak­nem 20 fiatal szerepelt Sipos: Bolondóra című vígjátékéban, melyet szintén egyedül rendezett. Ezt harmadik alkalommal még mindig zsúfolt teremben játszották, nagy sikerrel. Amikor meglátogattam, azt mondta, nem csinálja tovább, egyedül lehetetlen min­denütt helytállni (s még kétgyermekes csa­ládjáról is gondoskodik), de a színházi bemu­tató után már a következő darab kiválasztá­sáról beszél. Mert a fiatalok folytatni akarják azt a kulturális munkát, amely a szabad idő hasznos eltöltésére irányul. Hisz addig csak a kocsma volt az egyetlen szórakozási lehe­tőség a nagy lélekszámú községben. Ma már saját helyiséget is kaptam és Sánta Mária tanítónő továbbra sem hagyja magukra őket. Ezért szeretik, megbecsülik. Csókás Feri bácsit régóta ismerem. Szere­tem őt hallgatni, még akkor is, ha néha sürgősen befejezi — szinte a mondat köze­pén — a beszélgetést, mert mennie kell, másutt van éppen szükség rá. Először csak csodáltam őt, milyen érdekesen tud beszélni a régi idők szokásairól. A hosszú beszélgeté­sek során jobban megismertem, s valami csodálatos kincset, értéket fedeztem fel benne. Gyakran kérdeztem önmagámban: vajon honnan az a lelkesítő erő, mely egy pillanatra sem lankad, mi az, ami azt az embert mindennapi munkája mellett a múlt felelevenítésére ösztönzi írásban és tettek­Moszkvától kezdve a fél világot bejárta. Je­lenleg Londonban mint angliai ösztöndíjas Pauk György híres magyar hegedűművésznél tanul. Most legutóbb az itteni hangverseny­­rendező iroda közvetítésével Szlovákiában hat helyen, köztük Losoncon is hangverse­nyezett. Nálunk sajnos e rangos rendezvény­nek sem volt kellő számú közönsége. Szinte üres volt a nagyterem. Még a zeneiskola pedagógusai sem mutattak érdeklődést a fiatal hegedűművész fellépése iránt. Sajnos más hangversenyek iránt sem mutatkozik nálunk megfelelő érdeklődés. Erről jut eszembe a Nógrádi Galéria esete. A mindössze kétéves múltra visszatekintő losonci képtár már megtalálta a képzőművé­szet iránti érdeklődés felkeltésének a mód­ját. Megalakította a képzőművészet iránt érdeklődök klubját, amely azóta is szépen és sikeresen működik. S hogy milyen sikerrel és eredménnyel, bizonyság Olga Kryslová fest­ményeinek a kiállítása. A megnyitóján zsúfo­lásig megteltek a képtár termei. Van zeneiskolánk, s ennek közel félszáz oktatója. Vannak a zene iránt érdeklődő idősek és fiatalok, akik a vonós- és fúvós­hangszereken való játszás gyakorlása mellett a zenei rendezvények iránt is érdeklődést mutatnak. így tehát itt sem kellene más, mint a zeneművészet iránti érdeklődés felkeltése. SÓLYOM LÁSZLÓ ben? Mert nemcsak leírja, összegyűjti a falu szokásanyagát, életének tárgyi emlékeit, de fel is dolgozza az 50 tagú hagyományápoló csoport számára, s aztán a játékban maga is szerepel. Minden évben színpadra visznek egy-két helyi népszokást s ezt aztán bemu­tatják még a járási ünnepélyen vagy Zselizen az országos fesztiválon. Minden egyes találkozásunk alkalmával már a következő műsorról beszél, amely még a tarsolyában van, bár már teljesen feldolgo­zott állapotban. Ilyenkor azt szokta mondani: „Sietnünk kell, mert megint harangoznak, s eggyel kevesebben vagyunk, kiktől még megmenthetjük a még fel nem tárt értéke­ket." Bényen (Bíňa) még sok népi hagyo­mányt őriznek a még élő, idős emberek. S a Csókás család tagjai: Feri bácsi felesége, lánya, fia is ott vannak a színpadon egy-egy bemutató alkalmával. S ami csodálatos eb­ben a mindig a közösségi munkáért lelkese­dő emberben, hogy soha nem panaszkodik, erre nincs ideje baráti beszélgetés közben sem. Tervez és cselekszik, persze segítőkész társakkal. Számára az egyik legfontosabb dolog: a fiatalokkal való hasznos foglalkozás, törődés. A csoportban is egyre több fiatal­nak tanítja meg a régi tánclépéseket, mon­­dókákat. Tanít, nevel, de nem tanító! Egy munkás a sok közül, falun élő mai ember, akiben a régi tüzet semmi és senki nem oltja el, de maguk is lángot kapnak tőle. DÁNIEL ERZSÉBET PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A CSEMADOK Központi Bizott­sága és nyelvi szakbizottsága néphagyományunk értékeinek összegyűjtésére és feldolgozá­sára meghirdeti nye/vjárásgyűjtő pályázatát. Pályázhatnak önkéntes gyűjtők és gyűjtőcsoportok bármilyen nyelvjárási tárgyú, nyomtatás­ban még meg nem jelent eredeti helyszíni gyűjtést tartalmazó pályamunkákkal, mint pl. gaz­dálkodás, település-építkezés­­házberendezés, viselet, táplál­kozás, népszokások, hiedelmek szókincsének, valamint a föld­rajzi nevek gyűjtésével és feldol­gozásával. A pályázók valamely helység nyelvjárási anyagának feldolgozásával is pályázhatnak. /. díj: 3000- Kčs //. díj: 2000,— Kčs III. díj: 1000,-Kčs Az egyes díjfokozatokat a bíráló bizottság megosztva is kiadhat­ja vagy fenntarthatja jogát a dí­jak visszatartására. A pályázat díjazott anyagából gyűjteményes kötet jelenik meg. Pályázni lehet továbbá nyelvjá­rási szövegek magnetofonfelvé­telével is. Ezeket a pályamunká­kat értékes könyvjutalomban részesítjük. A pályamunkákat 1983. de­cember 20-ig két példányban kell beküldeni a CSEMADOK Központi Bizottsága (nám. 1. mája 10. 815 57 Bratislava) cí­mére. A pályamunkákon fel kell tün­tetni: — a gyűjtő nevét, foglalkozását, lakcímét, továbbá a gyűjtés he­lyét és idejét, valamint az adat­közlők személyi adatait. A be­küldött pályamunkák példányai megőrzésre — a pályázók szer­zői jogainak tiszteletben tartá­sával — a CSEMADOK KB adat­tárába kerülnek. A pályázók bő­vebb felvilágosításért és útmu­tatásért, pályázati témájuk megjelölésével, forduljanak a CSEMADOK KB népművelési osztályához. 7

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents