A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1982-12-11 / 50. szám
1 MIROSLAV VALEK: TEL v. í y *Š 'U •t* I Télen a dolgok tisztábbak és fehérebbek. Hó van s fehérség mindenütt, hogy szinte fáj. Csak ő fésüli holló haja zuhatagát. A szélvész, mint borotva, bőrükből kibontja a fákat, felnyüszített bennem valahol egy állat. Közeleg az éj. a hold objektívjét elfordítja, megtörüli, s reggelig a telet minden oldalról lefényképezi. S ez a tél már sötétkékkel teli. Az én telem fehér. A kószáló szelek alig vakkantanak a kapualjból. Az én telem jó. Dobjuk el a melankólia nyűtt kalapját, s fussunk hajadonfőtt a meredek dombra. Az én telem gyöngédség, csillagok szikrázása s a hő tiszta villogása. Vannak más telek is, közülök tested rózsaszín telére emlékezem. Teleszívtam magam rózsaszínű téllel, s megutáltam fehér telem. S elfáradtam, akár a búvár minden telektől. Egy korty késéles levegőt! Hadd halljam a kovacsuklók pattanását, ujjaim köré hadd csavarjam a fekete tél érdes haja szálát! Csepegjen a hóra piros, kožônséges embervér. Cselényi László fordítása
