A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)

1982-12-11 / 50. szám

Csak egy percre...

A dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járásban fekvő Gele községből származik NAGY GÁBOR, a bratislavai Csehszlovák Mérésügyi Intézet fiatal kutatómérnöke. Pályafutását az intézet idő- és frekvenciaosztályán kezdte, jelenleg a viszkozitás, a tömeg és a sűrűség mérésével foglalkozó szakosztály dolgozója.

— Munkahelyed hivatalos szakzsargonéban asszisztensi beosztásban dolgozol. Miként kerültél ebbe a munkakörbe?

— Az általános iskola befejeztével a bratislavai elektrotechnikai szakközépiskola diákja lettem, az érettségi után pedig a Szlovák Műszaki Főiskola villamosmérnöki karának hallgatója. Első és eddig egyetlen munkahelyem a mérésügyi kutatóintézet.

— Mind középiskolai, mind egyetemi szinten nehéz szakmát választottál. Gondot okozott, hogy nemcsak az anyanyelved magyar, hanem szülőfaludban is magyar tanítási nyelvű általános iskolába jártál?

— Ennek sohasem éreztem hátrányát! Igaz, az a típus vagyok, aki semmit sem szeret a véletlenre bízni, ezért az elemitől a főiskolai államvizsgáig becsülettel tanultam.

— Értsem úgy: stréber voltál?

— Egy pillanatig sem! Csupán rendszeresen tanultam, és ha valamit nem értettem meg azonnal, akkor igyekeztem rögtön utánajárni a dolognak. Ennek eredményeképpen mind a szakközépiskolában, mind a főiskolán kitüntetett diák voltam.

— Érdekes, hogy átvitt értelemben a pontosság lett a kenyered «...

— Méghozzá nemcsak képletesen, hanem a gyakorlatban is, hiszen kutatói feladatom egy valóban izgalmas témára: a folyadékok belső súrlódását rögzítő mérésfolyamatok automatizálására összpontosul. Persze, az én munkám csupán töredéke a bratislavai metrológiai intézet sokirányú kutatói és gyakorlati tevékenységének.

— Érdekes: ha valakinek a mérés szó jut eszébe, akkor a legegyszerűbb bolti vagy konyhamérleget képzeli maga elé...

— Pedig jócskán akadnak több százezer korona értékű, esetleg még annál is drágább mérlegrendszerek s mérőműszerek. A technika fejlődése egyszerűen megköveteli a mérések pontosságát. Napjainkban tulajdonképpen már az összes tudományban szükség van a metrológusok munkájára. Az építőiparban éppen úgy, mint a gépészetben, földtanban, űrkutatásban, a közlekedési sebességhatárok mérésében vagy akár az egészségügyben. A metrológia tehát valóban közérdekű tudományág.

— Különösen, ha az egykori hüvelykek, araszok, lábak, rőfök. vékák s más mértékek zűrzavarára gondolunk...

— Történelmi kutatások szólnak arról, hogy hazánk területén a középkorban először Zsigmond király próbált rendet teremteni a mértékek dolgában, míg a bratislavai Óvárosháza kapuja mellett máig is láthatók még a tizenhetedik századból származó hosszmértékek, például a kilencven millimétemyi pozsonyi tenyér, vagy a 783 milliméter hosszú pozsonyi röf alapmértékei. Persze, mindez már régen a múlté. Manapság századnyi, ezrednyi pontossággal mérő műszerek használatosak.

(mik-)

CSÁKY PÁL:

ATLANTISZ

Kovács úr igazán nem tudta, mikor esett le az első csepp az asztalára. Aznap is munkájába temetkezett, mint rendesen; szorgalmasan tette a tennivalókat, asztalának jobb oldalán halomba gyülekeztek a teleirt papírlapok.

Kovács úr megbízható munkaerő volt. Dolgozott, mint a szélvész, meg nem állt a munkában egy pillanatra sem, fölöslegesen, persze az előírt tízórai- és ebédszünetet kivéve. Pontossága, rendszeretete közmondásos volt. Az ifjabb kollégák közül többen az órájukat igazították hozzá, ajtaja előtt pedig mindannyian lábujjhegyen mentek el, hogy még véletlenül se zavarják.

Aznap is éppen egy fontos számítással volt elfoglalva — már reggeltől dolgozott rajta megfeszített ütemben —, s épp az egyik végeredményt készült görcsös kielégültséggel bekeretezni, mikor az első csepp az asztalára hullott. Kovács úr, azonban, — mint bárki más, aki mélyen beletemetkezik a munka redőibe — nem tulajdonított különösebb jelentőséget a cseppnek. Mondhatnánk, észre sem vette. A csepp egyébként nem is volt különösebben figyelemre méltó: szolidan, rugalmasan táncolt a levegőben, unottan tolta szét maga körül az iroda éterét, mígnem egy halk koppanással szétfröccsent az íróasztal keményfa lapján.

Kovács úr először arra gondolt, a reggel óta tartó feszült munka izzasztóba meg, így hát a zsebkendőjéért nyúlt, hogy megtörölje homlokát, az azonban száraz volt. Kovács úr megcsóválta a fejét és újra munkába fogott. A soronlévő feladat nagy részét már megoldotta, amikor ismét koppant valami az asztalán, pontosan az előbbi helyén. Erre már felnézett és egy újabb cseppet pillantott meg, félig egybeolvadva az elsővel.

Kovács úr hitetlenkedve húzta össze a szemöldökét és felnézett a mennyezetre. A két csepp fölött tenyérnyi nedves folt terpeszkedett a friss festésen.

Kovács úr néhány pillanat alatt felmérte a helyzetet, az ablak felé fordult: odakinn sűrű cseppekben hullott a hideg őszi eső. Fölkelt, odament a polchoz, leemelte mindenes mustáros poharát és a két gyöngyöző csepp fölé helyezte. A harmadik csepp már a pohár fenekére hullott. Jólesöt mosolygott és viszszatért munkájához.

Mire számításait befejezte, a pohár is megtelt. Kovács úr, gyakorlati ember lévén, a mosdón álló fogkeféjét áztatta bele, az egyre sűrűbben hulldogáló cseppek útjába pedig

NUMIZMATIKA

A Szlovák Köztársaság pénzei (1939-1945)

A II. világháború kitörésével Csehszlovákia a Cseh-Morva protektorátusra és az úgynevezett önálló Szlovák Köztársaságra oszlott. Az ország területén, maradt körmöcbányai (Kremnica) pénzverdében a szakemberek és a gépek rendelkezésre álltak, tehát az új pénz verése nem okozott különösebb gondot.

1941 -ig (az új pénz kiadásáig) a Csehszlovák Köztársaság pénzei is forgalomban voltak és az addig használt bankjegyeket átbélyegezve használták.

Az új pénznek megfelelő színvonalát a Körmöcbányán maradt tervezők és szakemberek biztosították. Az érmék előlapjára történelmi tematikájú ábrák kerültek: mint pl. a bratislavai és a nyitrai vár, a hátlapra a szlovák államot jelképező dupla kereszt és a Szlovák Köztársaság megnevezése került.

tartalék mustáros poharát helyezte. Mivel úgy találta, a helyzet jobbra fordulása nem várható, visszaült asztalához és egy beadványt fogalmazott meg főnökéhez.

Másnap reggel az irodában vjgasztalan kép fogadta: a mustáros pohár régen túlcsordulhatott már, az íróasztal nemesfa sarka teljesen el volt ázva, a szőnyeg vastagon átitatódva a lezúduló cseppektöl. A mennyezeten is a tegnap még tenyérnyi folt zsáknyira növekedett.

Kovács úr nem esett kétségbe. Mivel legfontosabb tennivalóinak a helyzet további romlásának megakadályozását találta, azonnal az asztalhoz lépett és a mustáros poharat egy vödörre cserélte fel. Csak utána vetette le esőkabátját és kalapját.

Leült az íróasztalához és munkájába merült. Kisvártatva erős csobogásra riadt fel: a vödörből apró vízesések hullottak alá. Kovács úr azonnal felkelt és intézkedett: a vödröt kiürítette, aztán sietősen felhívta főnökét. hogy mielőbbi cselekvésre ösztönözze. Miután ez érzése szerint nemigen sikerült, visszaült az asztalhoz és levelet írt az igazgatónak, amelyben drámai színekkel ecsetelte a helyzetet és sürgős intézkedést kért. Azzal, nem lévén még itt a pihenés, de az étkezés ideje sem, visszatért munkájához.

Éppen megtelt a vödör, amikor kopogtattak: a főnöke lépett be egy igazgatói megbízottal, hogy felmérjék a helyzetet. Miután a beadványban leírtakat igaznak találták, sürgősen segítség ígéretével eltávoztak.

Kovács úr megkönnyebbülten cserélte ki a vödröt. Az ablak mögött kíméletlen egyhangúsággal hullottak az őszi esőcseppek.

Munkaidő végére tíz vödör vizet öntött le a csapon. Már attól is eltekintett, hogy az összegyűjtött, egyébként jó minőségű vizet valahogy hasznosítsa. Mielőtt azonban elhagyta volna irodáját, nyugtalanul nézett a vödörre: kiment a folyosóra és egy jókora hordóval tért vissza. Az íróasztalt a sarokba tolta, s az egyre szaporodó cseppek útjába új szerzeményét állította.

Másnap reggel diadalmasan nézett körül az irodában. Becslése helyesnek bizonyult: a hordóból még mindig másfél ujjnyi hiányzott. Kabátját, kalapját a fogasra tette és munkához látott: kiürítette a hordót, utána megkönnyebbülten ült le íróasztala mögé.

Még lendületbe sem jött, máris kopogtak az ajtón. A főkarbantartó jött az osztályvezetővel, igazgatói parancsra, hogy megszemléljék és megtanácskozzák a teendőket. A mennyezeten a folt ekkor már hatalmasra duzzadt.

A főkarbantartó és az osztályvezető megállapították, hogy valamit tenni kell. Az osztályvezető a rés eltömését szorgalmazta, a

Az úgynevezett Szlovák Köztársaság tízkoronás emlékpénzének hátlapja

főkarbantartó ezt lehetetlennek találta, amíg az eső esik. Hánytorgatták, vetették a dolgot, aztán vállon veregették Kovács urat és eltávoztak.

Kovács úrnak a munkaidő végéig még kétszer kellett kiürítenie a hordót. Mivel úgy találta, hogy a hordó kapacitása reggelig nem birkózna meg a lezúduló vízzel, egy hatalmas kádat kerített, amelyet aztán elégedett dünnyögések közepette helyezett a folt alá.

Délig még kétszer jöttek a szakszervezettől, sőt, megjelentek a karbantartók is. Közölték Kovács úrral, hogy ilyen síkos, esős időben tilos a tetőn dolgozniuk, s különben sem tudnák a rést betömni anyaghiány miatt.

Délután Kovács úr újabb kádat hozatott és egy csövei ügyesen összekötötte az elsővel. Számításai szerint kettőben még el kellett férnie a délutáni csapadéknak.

Másnap reggel kénytelen volt belátni, hogy tévedett. Ahogy belépett az ajtóó, a víz elöntötte a cipőjét. Gyorsan magára zárta az irodát, hogy legalább a folyosót megmentse. A bokáig érő nedvesség azonban nem tudta őt kibillenteni mindennapos ritmusából: a fogashoz ment. s miután az esőköpenyt és kalapot gondosan elhelyezte, letelepedett az íróasztalhoz. Elhatározta, ma már nem telefonál sehová: a helyzet oldódjon meg, ha akar, úgy. ahogy keletkezett: spontán módon.

Délelőtt tízkor már a derekáig ért a víz, ö azonban figyelemre sem méltatta: munkájában még az sem tudta megzavarni, hogy kivonultak a tűzoltók és különleges anyaggal légmentesen leszigetelték a szobát.

Miután déltájt már az átlát kezdte mosogatni a víz, még egyszer, utoljára a telefon után nyúlt. Közölte feleségével, hogy munkaidő után nem tud hazamenni, s megkérte öt amennyiben nem esik terhére, hozza el a vacsoráját, az irodába.

Ezután már senkihez sem szólt. A szobát elöntötte a víz. és Kovács úr ebben a hatalmas akváriumban tovább ült az asztalánál és számolta számolnivalóit. Amikor kész lett valamivel, egy külön erre a célra szolgáló ablakon át kiadta és újabb munkát kért helyébe.

Még ma is. ha ismeretlen vetődik el az üzembe. Kovács urat és irodáját, mint egyedülálló látványosságot, megmutatják neki. Japán közgazdászok és holland üzletemberek mentek el lábujjhegyen az ajtaja előtt, ö pedig csak ül ott a víz alatt és teszi a munkáját, nem zavartatva magát senki emberfia tekintetétől.

A háború rányomta bélyegét a pénzverésre is, arany érmék kiadására nem került sor. Van néhány szépen megtervezett pénzérménk, amelyeket a fiatal Peter Hám, Štefunko és Angyal éremművészek terveztek. Ezek főleg ezüstből készültek fontos történelmi események és nevezetes személyek évfordulóira. Ilyen volt a nyitrai fejedelem Pribina emlékére kiadott 10 koronás, valamint a két hittérítőnek és a szláv irás megteremtőinek Cyrilnek ('829-869) és Metódnak (855) emlékére kiadott ezüst 20 koronások. A szlovák állam elnökének a tiszteletére szintén ezüst 20 és 50 korpnás emlékpénzeket adtak ki.

A Szlovákiában és a Cseh-Morva protektorátusban használt pénzeket a Csehszlovák Köztársaság megalakulásával, a II. világháború befejezése után fokozatosan kivonták a forgalomból.

PÁPAY LÁSZLÓ Fotó: D. Majda

22