A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1982-12-11 / 50. szám
Emberi sorsok_________ A TÖRVÉNY NEVÉBEN Kijevben a Krescsatik rakpart fölött a Pocstovaja téren állunk. Innen jól látszik a szép gránitpartra épített kikötő. Larissza Szajenkova lelkesen magyarázza: — Nézzed csak, lehet, hogy Perun szobrát éppen ott dobták a vízbe. Aki vízbe dobatta Perun pogány föisten bálványszobrát, a nagy tekintélyű, nagy műveltségű Bölcs Jaroszláv fejedelem édesanyja Olga, Taksony magyar fejedelem lánya volt. És mivel Bölcs Jaroszláv lányát meg I. András magyar király vette feleségül, Lariszsza fontosnak tartja ilyen módon is tudtomra adni: népeink között nem újkeletű a baráti kapcsolat. Feri barátomat azonban inkább a jelen érdekli és a kikötő, mert a Dnyeper láttán kérdés gyanánt ismétli meg, amit Larissza a horgászatról mondott: — Szóval, itt nem kell engedély? Ugye itt mindenki szabadon, kedvére horgászhat és halászhat? — Tessék, próbát tehetsz! — hangzik a válasz. Előbb azonban le kell jutni a rakpartra. Szálljunk be hát gyorsan a sikló, a „funyikolor" kocsijába, melybe rajtunk kívül legalább nyolcvanan beférnek. A kikötő előtt döntenünk kell: horgászunk, vagy felszállunk a hamarosan induló hajóra, elmegyünk megnézni a kijevi tengert. Döntök. Most az egyszer egyedül: — Irány a tenger! Persze, nem igazi tenger, ahová most hajózunk, csak egyik kanyarulata a Dnyepernek, amelyet duzzasztógátakkal, zsiliprendszerrel hatalmas tóvá szélesítettek, de ha így nevezik, ám legyen. Értem én jól ezt a kitüntető elnevezést, hiszen a Dnyeper olyan fontos szerepet játszik Ukrajna életében, történetében, mint orosz viszonylatban a Volga. Különben pedig hajózni amúgy is kaland. Innen, a hajóról nézve milyen más a város. A part meredek lejtőjén kertek, erdők zöldellnek. Feri pontosan meghatározza: — Ez az övezet erdős sztyepp. Larissza viszont figyelmeztet: — Ott ni, azt a templomot érdemes lefényképezni! Igen, érdemes, mert az az 1037-ben épült Zsófia-székesegyház. Tornyának, kupoláinak díszeit öt évvel ezelőtt újra bearanyozták, 150 kg színaranyat használva fel ehhez a munkához. — És a túlsó parton mi az a hatalmas, hídhoz hasonló ív? — Hogy is mondjam — kezdi magyarázni —, az a barátság, az egység diadalíve. Most építik, de annak története van, hogy miért éppen ott... A domb neve Vlagyimirszkij szpuszk. Vlagyimir kijevi fejedelem volt az, aki felvette a kereszténységet és népét is megkereszteltette. Másfél századdal ezelőtt ott, a dombon szobrot állítottak neki. A keresztet magasra emelő szoboralak emlékeztet, hogy egyszerre, egyidőben keresztelték meg az oroszokat és az ukránokat. Húsz méter magas, eddig nagynak, monumentálisnak volt mondható. — Korunkban a két nép egysége és más népekkel ápolt barátsága azonban sokkal erősebb, nagyobb, azért építik mögé azt a hatalmas diadalívet — fejezi be a magyarázatot. Hajónk kürtje tompán, rekedten felzúg, köszöntve a másik, mellettünk elhaladó hajót. Onnan valaki felénk int. Mi, viszonozzuk. Feri dohog: — Nocsak, mintha ismerős lenne talán. Ennyi a hajókázás. Bezzeg, ha leültem volna horgászni, mit fogtam volna azóta ...! — A botot — mondja nevetve Larissza —, a botot, ha mást nem. Nem először hall Feri ilyen megjegyzést, megszokta már, hogy legyint, viszont elmondja, hogy a hajó büféjében mit tudott meg Perun szobrának vízbe dobásáról. — Azt mondta az egyik matróz — kezdi —, hogy csak ott történhetett, ahol a Vodiča patak belefolyik a Dnyeperbe, mert mögötte ott van a Puscsa, szó szerint ösvadon. Larissza folytatja: — És ott van a Natalka Poltavka vendéglő is. Feri nem hagyja zavartatni magát, megint ő veszi át a szót: — Ott ukrán módra készített sült hal is kapható, a tűzről pattant ukrán leányról elnevezett vendéglő konyhája egyebek között erről is híres. Érdemes hát kiszállni. A kijevi tengert nem hajózzuk körül, ahol most kiköt a hajó, ott kiszállunk. Egyszerűen ráfogjuk, ott dobták a vízbe Perun szobrát. Úgysem tudja bizonyossággal senki, hogy hol. Kiszállunk tehát. Gyalog indulunk a Puscsa irányába. Néhány lépés után visszafordulok. Nézem, nézem a tengernek tűnő víztárolót, Feri biztat, hogy igyekezzek, de Larissza leinti: — Csak hadd nézze, hiszen csak így érti meg, amit nem lehet szavakkal elmondani a tájról, a barátságról. HAJDÚ ANDRÁS Az SZSZK Legfelsőbb Bíróságának tanácsa előtt egy élelmiszerüzlet volt vezetője áll. A személye ellen emelt vád: a szocialista társadalmi tulajdon kárára elkövetett többrendbeli sikkasztás. A perben illetékes kerületi bíróság harmincegy hónapi szigorított börtönbüntetésre és tetemes pénzbírságra ítélte a lopással, árdrágítással, csalással hasznot húzó üzletest, aki túlságosan szigorúnak találta a döntést, és enyhítésért fellebbezett. Ennek jogosságáról kell most döntenie a Legfelsőbb Bíróság tanácsának. A vádlott örök kíséretében érkezik a tárgyalóterembe, ahol feszengve, kelletlenül viselkedik. A tárgyalás során egyhamar kiderül, hogy családi háza, kertje, nyaralója és a Tuzexban vásárolt drága személygépkocsija is van. Rögtön, a peranyag lényeges elemeinek ismertetése után a tárgyalás „főszereplője" is szót kap: megismétli fellebbezési kérelmének indoklását, majd minden különösebb meggyőződés nélkül, szinte kötelességszerűen kijelenti, hogy sajnálja törvényszegő tetteinek sorozatát. Természetesen, szót kap még az államügyész és az ügyvéd, aztán tanácskozásra vonul vissza a büntetőtanács ... Rövid tanácskozás után elhangzik a „Köztársaság nevében" hozott ítélet: a Legfelsőbb Bíróság visszautasítja a vádlott fellebbezési kérelmét, s ezzel az alacsonyabb fokon született bírói döntés véglegesen jogerőre emelkedik. Az egykori üzletvezető mogorva tekintettel, szótlanul hallgatja az ítélethirdetést, aztán köszönés nélkül, haragos arccal távozik a tárgyalóteremből... ... A jegyzőkönyvvezető most egy idősebb,' törődött arcú férfit szólít a terembe. Percek alatt kiderül, hogy nyugdíjas szövetkezeti dolgozó az illető, akinek élete becsületes, derék munkával telt el; csupán a múltkor, életében valóban először, heves felindultságában valami alkalmi szóváltás közben késsel fenyegette meg hasonlóképpen ingerült brigádvezetőjét. Az ügyben illetékes bíróság két hónapi szabadságvesztésre ítélte az önuralmát vesztett idős férfit. E bírói döntés ellen az ügyész fellebbezett, ezért újratárgyalásnak kell eldöntenie: jogerőre lép-e az eredeti ítélet? A fellebbviteli bíróság tanácsának megbeszélése ezúttal hosszabb ideig tart, mint az előző esetben. Talán húsz-huszonöt percbe is beletelik, amíg megszületik a döntés: a Legfelsőbb Bíróság — tekintettel a vádlott büntetlen előéletére, valamint arra, hogy őszintén megbánta hirtelen felindultságában elkövetett tettét — az ügyész szigorítást szorgalmazó fellebbezését elutasítja. § § § Valóban: mi játszódik le egy bíró lelkében ítélethirdetés előtt; vajon ő is átéli-e a pert, vagy csupán gépiesen, a törvény nevében Ítélkezik? Erre próbáltam választ kapni a nagy gyakorlattal rendelkező bírósági tanácselnöktől. — Én is csak éppen olyan ember vagyok, mint mások, az én érzelmeimre is különféleképpen hatnak a különböző perek — mosolyodik el a szenátus elnöke. — Persze, a bírósági tárgyalásokat teljesen pártatlanul, a jogi előírások és a szocialista törvényesség elveinek értelmében kell irányítanom. Egy bíró munkájában a rutin rossz tanácsadó. mert a felületesség könnyen egyoldalú következtetésekhez vezethet. Példaként itt van akár ez a legutóbbi eset is: a lobbanékony, hirtelen cselekvő, de egész életében becsületes és büntetlen előéletű nyugdíjas férfi áll az egyik oldalon, míg a másikon a társadalom érdekeit képviselő, ám ugyancsak feddhető természetű brigádvezető személye van előttem. Nekem mindkettőjük helyzetébe bele kell magam élni, aztán a legjobb belátásom szerint, a tanács többi tagjának véleményét is kikérve dönteni. — Ön a lakossági jogerkölcs és jogtudat formálásának szándékával, gyakran vesz részt különböző nyilvános beszélgetéseken. Ilyen alkalmakkor miről szokott szó esni? — Bevezetőben általában a szocialista törvényesség védelmének fontosságát elemzem, aztán jobbára megtörtént esetek tanulságainak részletezésével folytatódnak ezek a beszélgetések. Sokszor megkérdezték már tőlem: vajon egy-egy adott bűnügyben igazságosnak tartom-e az első vagy másodfokú bíróság döntését?... Az efféle kérdésekre azonban nehéz megnyugtatóan válaszolni, hiszen a szóbanforgó bírósági esetek többségében nem ismerem a peranyagok részleteit. Legföljebb arról tudok ilyen esetekben tájékoztatást adni, vajon az illető a kiróható büntetés felső vagy alsó határát kapta-e?... — A tárgyalótermek köznapi gyakorlatából kiindulva hadd kérdezzem meg: nem rejt-e valamiféle veszélyt, hogy a bírák többnyire még a tárgyalások megnyitása előtt áttanulmányozzák a peranyagokat, s így már a büntetőeljárás megnyitásakor szubjektív véleményük van a vádlottról ?! — A bírák kötelessége, hogy időben tájékozódjanak minden peranyagban. Épp oly fontos azonban, hogy minden külső körülménytől függetlenül, pártatlanul döntsenek! Még a látszólag legegyszerűbb bűnügyekben sem szabad előre, még a per megnyitása előtt eltervelni a kimérendő büntetést, hiszen a bírói küldetés lényege pont abban rejlik, hogy a tárgyalóteremben hallottak alapján összegezze magában a tárgyalt ügygyei kapcsolatos információit, s ezek alapján határozzon. A mindennapi gyakorlatban előfordul olyasmi is, hogy a vádlott szánalmas sajnálatot színlelve félre akarja vezetni a büntetötanácsot... Ezért mindig a biró vagy a bírák gyakorlatán, lélektani felkészültségén és emberismeretén múlik, hogy ki-ki meg tudja-e különböztetni az őszinte megbánást a képmutatástól. — Az utóbbi esztendőkben szigorúbbak lettek bíróságaink, hatékonyabb lett a szocialista törvényesség betartásának gyakorlati elve, a visszaeső bűnözőkkel pedig még határozottabbak lettek a hatósági eljárások. A bűnüldözésnek ez a szigorúbb formája miképp érződik a bírósági tárgyalótermekben? — A bűnözés néhány általánosabb „szakterületén" csökkent ugyan az előforduló esetek száma, de továbbra is magas például az ifjúkori bűnözők vagy a felelős beosztásban és anyagi felelősséggel járó dolgozók körében tapasztalható törvényszegések száma. Hogy miképp érződik mindez a tárgyalótermekben? Lehetséges, hogy számszerűleg valamicskével kevesebb a munkánk, de minden bírói döntés egyben a bírói lelkiismeret dolga is. 17
