A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)

1982-12-11 / 50. szám

Hallottukolvastukláttuk Innenonnan FILM A ritmus rabságában Valamikor az ötvenes évek elején, a rock and roll születésének első évfordulója alkal­mából megrendezett nagyszabású koncer­ten játszódik Floyd Mutrux filmje, A ritmus rabságában. A főhős Alan Freed, rádiós lemezlovas, a műfaj szellemi szülőatyja, aki először mond­ta ki a bűvös szavakat: rock and roll. De volt is emiatt épp elég baja. Ugyanis mint min­den újat, a rock and rollt is idegenkedéssel fogadták, s a jobb körökben csak mint néger zenét kezelték. Ez a lármás, kihívó, agresszív és demokratikus zene a kisebbség zenéje volt, s mint olyat, igyekeztek háttérbe szorí­tani. De Alan Freed ráérzett az új zenében rejlő óriási energiákra, s műsoraiban is igye­kezett minél több rock and roll számot leforgatni. Ez az utcáról jövő zene pontosan azt fejezte ki, amire a fiatalság vágyott. Igaz, hogy néhány elemet átvett más műfajokból, hisz dalformája a countryból, zenekari alapja pedig a bluesból táplálkozik, de olyan sze­rencsésen sikerült ötvöznie a „fehér" és „fekete" zenei hagyományokat, hogy hama­rosan társadalmi és faji különbségek nélkül egy egész népréteget hajszolt csodálatos extázisba. A rock and roll sajátos divatot és kultúrát teremtett magának. A főszereplő, Tim Mclntire nagyszerűen formálta meg a néhai disc jockey korrekt, lelkes, vagány s ugyanakkor mindenféle szempontból hozzáértő figuráját, kinek a második (s egyben utolsó) nagy dobása az előbb említett koncert megrendezése volt. Alan Freed a brooklyn-i „rock'n roll show"-ban felvonultatta a műfaj akkori él­gárdáját, élükön Chuck Berryvel és Jerry Lee Lewissel. A ritmus rabságában, a rock and roll jegyében hömpölygött ez a csodálatos hang­verseny, amikor érdes hangú szirénák s dur­va rendőrök „óvintézkedése" véget vetett ennek az örömkoncertnek. Féltek a sikertől, féltek a botránytól, a fajok egymásra találá­sától, pedig ezek a „virággyerekek" csupán a zenét akarták, a békét, az emberek közti barátságot s erre nagyszerű eszköz volt ez a zene. Ez a csapongó, kiabáló, felszabadító, őrjítő és igazságos, mely egyenlőségjelet tett nemzetiségek és fajok közé. Ezt csupán azok nem értették, akik nem akarták. így került Alan Freed is a „főbűnösök" sorsára; lefog­ták és lehetetlenné tették további működé­sét. A film végén egy pársoros felirat adta tudtunkra, hogy öt évvel később nyomorba süllyedve pusztult el. Juhász Gyula KÖNYV Moldvai csángó népművészet Már jó értelemben vett közhelynek szá­mít, ha a bukaresti Kriterion Könyvkiadó nevét újabb romániai magyar néprajzi kiad­vány gondozójaként említjük. De ugyanígy nem ismeretlen számunkra a dr. Kós Károly—Szentimrei Judit—dr. Nagy Jenő szerzői hármas sem, csakúgy mint a népművészeti témakör. A fenti „felállítás­ban" ugyanis az elmúlt tíz év alatt három romániai magyar tájegység, a kászoni, a szilágysági, illetve a Kis-Küküllő menti ma­gyar falvak népművészetét egy-egy önálló kötetben már bemutatták. Ezúttal is ezt teszik, amikor a csángó magyarok népművészetéről írnak, a náluk már megszokott tudományos alapossággal. A bevezetőben az egyik szerző dr. Kós Károly, a neves néprajzkutató, felvázolja azo­kat a törekvéseket, terveket (majd magát a gyűjtőmunkát), amelynek szálai csaknem harminc évre, de az ő esetében ennél is régebbre, 1949-re nyúlnak vissza. A mostani kötetbe foglalt népművészeti tájmonográfia tehát együttes, közös alkotó­munkán alapszik, „mert a kiindulást kétség­kívül a G. Oprescu vezette akadémiai Mű­vészettörténeti Intézet Népművészeti Osztá­lya magyar népművészetkutató csoportjának 1953. évi tervfeladata képezte" — tudjuk meg, és egyben irigykedünk az említett in­tézményen belüli munkamegosztásra, ami nálunk, sajnos, furcsamód mindmáig gondot okoz. Arra most nincs hely, hogy részletesen ismertessem a kötetben szereplő témákat vagy témacsoportokat, csupán a szerzők által kutatott és feldolgozott fejezetek és alfejezetek címeit említem meg. Dr. Kós Ká­roly bevezetésként az építkezéssel kapcsola­tos dolgokat, illetve magukat a lakóházakat mutatja be. Szentimrei Judit szintén saját gyűjtésének eredményeként a szőtteseket mutatja be. Dr. Nagy Jenő az előbbihez kapcsolódva bemutatja a női és férfi öltözetet: alsó- és felsőruhákat, bőr ruházati cikkeket, szőttese­ket és kötött felsőruhákat a szoknya- és nadrágféléket, lábbeliket. A 470 oldalas kötetet több tábla és szö­vegközi illusztrációs rajz, korabeli fotó egé­szíti ki, jól érzékeltetve az éppen bemutatott tárgy jellemzőit. D. Varga László FOLYÓIRAT Samuel Beckett: Rosszul látom, rosszul mondom „A hosszú fehér haj égnek mered, legye­­zöalakban. A nyugodt arc körül s felette. Mintha nem csillapodott volna még valami régi iszonyat. Vagy a hatása. Vagy egy másik. Ami kővé dermeszti az arcot. Csend az üvöltés szemében. Melyiket mondjam? Rosszul persze. Mind a kettőt? Mind a hármat? Ez hát a válasz." A Nagyvilág legújabb, 1982 októberi szá­ma valódi meglepetést okoz olvasóinak. Az immár hetvenhatodik évében járó s az utób­bi másfél-két évtizedben alig-alig megszóla­ló, s ha igen, „egyperces" darabokat, ponto­sabban némajátékot „író" Nobel-díjas Bec­kett eredetileg „Mal vu mai dit" című, az Éditions de Minuit-nál tavaly megjelent „el­beszélését" olvashatjuk benne. Az elbeszé­lést azért tettük idézőjelek közé, mert ismer­vén az utóbbi évtizedek Beckettjének szűk­szavúságát, a most megjelent 40—45 oldal­nyi írás nyugodtan nevezhető regénynek, sőt akár „nagyregénynek" is, hisz a húsz éve, 1961-ben napvilágot látott „Comment c’est?" óta ez a „leghosszabb" Beckett-írás. S hogy miről „szól"? A Beckett-életmű ismerői tudják, hogy nem szólhat másról, mint az immár majd félévszázados Beckett­­oeuvre valamennyi Írása: az öregedésről, a pusztulásról, a halálról. Azzal a nagy különb­séggel, hogy a „Malone meghal" vagy a „Végjáték" írója negyven-ötven valahány évesen próbálta megközelíteni a nagy témát, a „Rosszul látom, rosszul mondom" írója pedig hetven valahány évesen. Ami, ugye, elég nagy különbség. „Nemlét. A legfőbb érték. És mégis. A megvilágosodás. Menjünk hát, ezúttal mind­örökre, s csak nyomtalanul térjünk vissza. A földön semmi nyoma. Aminek nem volt soha. S ha netán mégis, hát menjünk el mindörök­re újra. Míg aztán semmi nyoma. Aminek nem is volt soha. Tipródás helyett tova. Amúgy sincs semmi nyoma. Van még erőnk hozzá. Szabadulni a nyomoktól. Nem is lé­teztek soha." Az öregedésről, a halálról, a pusztulásról persze sokan írtak már Beckett előtt is az óegyiptomi Flajottak Könyvétől az egziszten­cialistákig ; ha Beckett csak erről írna, aligha lehetne olyan hatása korunkban, mint ami­lyen késégtelenül van. A nagy kérdés a „hogyan" kérdése. Beckett, aki hajdan (ugyancsak ír származású lévén) Joyce titká­ra volt s Proustról írt lényeglátó tanulmányt, úgy ír ezekről a témákról, hogy közben szinte teljes egészében átformálta a világirodalmat. Idézeteinkből is látni (s részletesebb elemzé­sére a Beckett-stilusnak e helyen aligha vállalkozhatunk), hogy itt koránt sincs szó se elbeszélésről, se regényről, sokkal inkább tömény és föloldhatatlan költészetről. Jóma­gam eddig a „Comment c' est" -ben talál­koztam ezzel a legtökéletesebb formában, s elmondottam már másutt, milyen hatással volt saját fejlődésemre, s fordítottam is belő­le néhány oldalnyit. Azt pillanatnyilag, egy­szeri olvasás után, aligha tudnám megmon­dani, hogy e „Mal vu mai dit" tökélete­sebb-e, mint húsz évvel ezelőtti „őse". Egy bizonyos: a maga nemében tökéletes ez is, az is. Miként az egész becketti életmű. Századunk világirodalmának ez az egyik leg­magasabb csúcsa. -cselényi-HANGLEMEZ Dean Reed — Country A világhírű amerikai énekes, Dean Reed neve nálunk is jól ismert, különösen 1976 óta, amikor először járt hazánkban, s amikor elkészült első Supraphon-nagylemeze, amely széles skálájú repertoárjából tartalma­zott válogatást a Beatles-dallamoktól a rock and rollig. Mostani lemeze olyan countryze­nét tartalmaz, amely részben tulajdonkép­pen filmzene. A neves énekes ugyanis nem­csak előadóművész és zeneszerző, hanem filmezéssel is foglalkozik. Több filmben sze­repelt már, melyek a Flollywood-i film­stúdiókban, Dél-Amerikában és Olasz­országban készültek. Mint alkotó azonban csak legutolsó filmjében mutatkozott be, melynek címe „Sing, Kowboy, Sing" és az NDK-beli DEFA filmstúdióban forgatták. A film forgatókönyvírója, rendezője és fősze­replője Dean Reed. További érdekessége a filmnek, hogy zenéjét a mi Karel Svobodánk szerezte és a prágai stúdiókban vették fel. Az új Dean Reed country-lemez ebből a filmből tartalmaz három dalt: a „Suzane", a Thunder and Lightning" (Mennydörgések és villámok") és a „Cowboy" című dalokat. A három dal a „Sing, Kowboy, Sing" című DEFA-film három nagy slágere. Műfaji beso­rolásuk talán nehéz lenne, mert nem a „sza­bályos" country-zenét reprezentálják. A le­mezen szereplő dalok közül négynek Dean Reed a zeneszerzője is. Ezenkívül Roger Bowling, Dimitri Tiomkin, Jiŕí Svoboda, Stan Jones és Ftiil Everiy egy-egy szerzeményét hallhatjuk a lemezen. Az 1982. évi Lenin-díjasok között van a Marx Károly (Fiatal évek) című hétrészes tévéfilmsorozat alkotógárdája is. A moszkvai Gorkij Stúdió és a berlini DEFA közös produkciójában készült filmsoroza­tot Lev Kulidzsanov rendezte. — A képen Venceszlav Kiszev bolgár színész, a fiatal Marx Károly alakítója Renata Blume né­met színésznővel, aki Jenny Marxot játssza. A taskenti Schröder Intézet a világ legna­gyobb mezőgazdasági kutató- és növény­­nemesítö állomása. Csupán gyapottáblái húszezer hektárt foglalnak el. Szorosan kötődik a Taskenti Mezőgazdasági Gép­gyártó Kombináthoz, amely a világ legna­gyobb gyapotkombájngyára. A világban üzemelő minden tíz gyapotszedő gépből hét szovjet gyártmányú. A képen a négy­soros gyapotszedő kombájn látható. Hans Christian Andersen, világhírű, dán meseköltő és író nevét vette föl a Lenin­­grád mellett nemrégiben épült játék-, mese-, gyerekváros, Andersengrád. Épüle­tei a középkort idézik, a város kapuinál korhű bástyák állnak, valódi toronyóra 8

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents