A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1982-12-04 / 49. szám
Csak egy percre... LARRY SISNER Végzetes játék Jópár éve már, hogy TÓTH JÁNOS, akinek neve ugyan csak patinásán cseng a hazai magyar néptáncmozgalom berkeiben, szerepet váltott. Mármint any nyiban, hogy most már nem ő szerepel az Ifjú Szívek szólótáncosakent az amfiteátrumok és kultúrházak színpadain, hanem a Csehszlovák Televízió bratislavai stúdiója zenei rovatának főszerkesztő-helyetteseként és különböző zenei műsorok rendezőjeként — ő szerepeltet másokat. — Utad a főszerkesztő-helyettesi posztig ? Az általános iskola befejezése után nyomdászinas lettem Bratislavában. A tanonciskolában, a tanulás mellett, szívesen énekeltem s gitároztam, mígnem barátaim egyike azt ajánlotta: jelentkezzek az Ifjú Szívek kórusába, ahol annyira megtetszett az éneklés, hogy elhatároztam: megpróbálok bejutni a konzervatóriumra. Sikerrel fölvételiztem, és a „konzi" elvégeztével a bratislavai Zeneművészeti Főiskola énekszakos hallgatója lettem. Tanulmányaim során végig hű maradtam az Ifjú Szívekhez, bár ekkor már táncosként szerepeltem az együttesben. Közben kapcsolatba kerültem a televízióval is, ahol először asszisztensként, majd segédrendezöként kaptam különböző megbízásokat. A főiskolai diploma megszerzése után a besztercebányai színház operatársulatában szerepeltem vendégként, a tényleges katonai szolgálat letöltése után pedig a bratislavai televízió zenei osztályának szerkesztő-dramaturgja lettem. Azóta is a TV-ben dolgozom, jelenlegi beosztásomba két évvel ezelőtt kerültem. — Mi a feladatod? — A szerkesztő és a dramaturgok bemutatják nekem terveiket, elképzeléseiket, melyeknek értékelése és felülbírálása, természetesen építő vita kíséretében és a főszerkesztő bevonásával, az én kötelességem. Emellett ott vagyok a müsor-feljátszásokon, a tervegyeztető tárgyalásokon, de rendezek is néhány műsort. — Sokan nehezményezik, hogy a tévé viszonylag keveset foglalkozik a hazai kulturális élet nemzetiségi vonatkozásaival. Miért? — Csupán a zenei rovat nevében nyilatkozhatok, de a problémát általános jellegűnek érzem: az az igazság, hogy az országos jellegű fesztiválokról, dalversenyekről, az élvonalba tartozó kórusok dalostalálkozóiról csak későn vagy egyáltalában nem szerzünk tudomást. így valóban nehéz kiépíteni az állandó együttműködés szálait. Jó lenne például, ha a jövőben szorosabbá válna a kapcsolat a TV zenei rovata és a CSEMADOK KB Titkársága, illetve népművészeti osztálya között. Igaz, a kívánatnál szűkösebb, de azért most is együttműködünk, hiszen a közeljövőben a CSMTKÉ-ról szeretnénk egy önálló műsort készíteni, az Ifjú Szívek pedig több programunkban is szerepelt az utóbbi két-három esztendőben. — Te vagy a legilletékesebb arra, hogy megkérdezzem: milyen zenei műsorokat sugároz majd a bratislavai TV a hónapvégi ünnepek alatt ? — Valamennyi zenei műfaj képviselve lesz: az opera, az operett, a népi muzsika és természetesen a könnyűzene is John Stephens zavartan nézett a poharakra. A hotelszobában vágni lehetett a füstöt, mint egy vadnyugati kocsmában, hiszen mindketten dohányoztak. — Az asztalon tizenhárom poharat láthat — mondta. — A poharak tele vannak. Az egyikbe belecsöppentettem a mérget. Azt viszont nem vette észre, melyikbe, nem igaz? Van egy javaslatom, barátom. Maga választ egy poharat és iszik belőle. Az első pohár ital után kap tőlem száz dollárt. — Nem azt mondta az imént, hogy az egyik pohárba mérget öntött? — Dehogynem. Az egyikbe. Tizenhárom pohár sorakozik az asztalon. Egyet kiválaszt magának ... iszik ... és kap tőlem száz dollárt. A második pohár után kétszáz dollár üti a markát. A következő alkalommal négyszázat kap stb. Ha veszít, akkor az életét is elvesztette ... és a lelkét. Percek múltak el. Stephens nehezen kapcsolt. Végül felkapta az egyik poharat. Az ital lecsúszott a torkán. — Száz dollárt, nyert, uram — mondta Ő. — Parancsol még eggyel? Mehetünk tovább. Ma este kétszáz dollárt kereshet. Stephens megvakarta az állát. Szinte farkasszemet nézett a poharakkal. Aztán felkapott még egyet és ismét ivott. Mohón mondta: — Ide azzal a kétszáz dollárral! Ö nyugodtan leszámolta az asztalra a pénzt. — Nem értem. Miért csinálja velem ezt a komédiát? A lelkemet akarja? Megkaphatja. Minek ehhez ez a fura játék? — Megkapom? Az nem olyan biztos. Az én módszeremycsalhatatlan A következő kísérletért négyszáz dollárt adok. John Stephens felkacagott és lehunyt szemmel felhajtott még egy pohárkával. Társára nézett. Ö már számolta a pénzt. Mondta : — Ezúttal nyolcszáz dollárt seperhet be. Még tíz pohár maradt... a jövőre. — Az ön egészségére — rikkantotta Stephens és ivott. Már kissé pityókás volt, de nem vesztette el a lélekjelenlétét. Gyorsan lesöpörte az asztalról a pénzt és elégedetten vigyorgott. Lassú, kimért léptekkel elhagyta a szállodát. Tíz nap múlott el. Aztán ismét találkoztak. John Stephens hajnaltájban toppant be a hotelszobába, részeg volt, a szeme csupa vér. — Szegény vagyok, mint a templom egere. Ma éjjel elúszott... elúszott — motyogta maga elé és az egyik pohár után nyúlt. — Ez az igazi? — kérdezte. Hangosan felröhögött és ivott. Azonnal megjegyezte; — Ha megiszom a következőt... akkor mennyit kapok, he? Charies Dederichs Los Angeles-i lakos csörgőkígyót gyömöszölt egy Morantz nevű ügyvéd levélszekrényébe. Haragját az váltotta ki. hogy Morantz, aki korábban a Dederichs család közeli barátja volt, és rendszeresen intézte peres ügyeiket, egy esti whiskyzés után erősen ittas állapotban először ajánlatot tett a háziasszonynak, majd amikor az nem volt hajlandó beadni a derekát, erőszakhoz folyamodott. A szintén igen részeg férj megpróbált ugyan felesége védelmére kelni, de Morantz betuszkolta a fürdőszobába, és rázárta az ajtót. A méltóságában és férji mivoltában sértett Dederichs másnap — ki tudja hogyan, — beszerzett egy csörgőkígyót, úgy gondolva, hogy ily módon nemcsak méltóképpen bosszút állhat, de a lelep— Háromezer-kétszázat — válaszolta ő. — Még nyolc pohár áll az asztalon. Tehát? — Nyolc pohár. Az egyikben Halál őfelsége— Úgy van. De magának ördögi szerencséje volt... eddig. — Soha életemben nem volt több szerencsém — mondta Stephens kevélyen. Nem sokat teketóriázott: ivott. — Most még gazdagabb vagyok — súgta diadalittasan. — Egy mozdulat... és háromezer dollárt kerestem. A pénzt gyorsan eltüntette. Aztán csak bámult az asztalra. Még egy mozdulat — sugallta Ö —, és hatezer meg négyszáz dollárral lesz gazdagabb. — Mára elég volt — mondta Stephens határozottan. — Talán legközelebb ... — Máris? — kérdezte csodálkozva Ő, mert egy hét elmúltával Stephens ismét bekopogott a szálloda ajtaján. — Máris ... és utoljára. — Utoljára? — Munkát kapok. — Szép. Tehát a kezdet kezdetén tizenhárom poharunk volt. Most körülbelül a felénél tartunk. A szerencséje egyszer cserben hagyhatja. Folytatni akarja a játékot? — A szerencse nem kophat el, mint a cipőtalp. — Jól van. Meglátjuk. Stephens ivott... és összeszedte a pénzt. A nagy játékos kinyitotta a vendég előtt az ajtót. — Eljött mégis? — kérdezte barátságosan, de a mosoly eltűnt az arcáról, amikor észrevette, hogy a jövevény nem érkezett egyedül. — Nem magam miatt jöttem. Elhoztam a lányt. — Nem értem ... — Ehhez magának semmi köze. Ha nincs Blondie, akkor sohasem térek vissza ebbe a lyukba. Tízezer dollárra van szükségem. Az édesanyját kell a szanatóriumba szállítani. Ön nyert, rendben van. Megiszok még egy pohárral. .. Hát baj az, ha velem van a lány? — Ön zavarba hoz ... az ok. Ez a szanatórium ... hm ... túl emberséges. No ... mindegy. Hat pohár sorakozik az asztalon, mindössze hat. Ön az egy ellen, hogy elveszíti a játszmát. Ha nem issza meg a mérget, akkor tizenkétezer és nyolcszáz dollár vándorol a zsebébe, fiatalember. — Blondie egészségére! A mama egészségére! — Megint itt van? Most kinek az élete forog veszélyben? — kérdezte Ő nyugodtan, de gúnyosan is egyben. lezést is elkerülheti. Terve csaknem bevált: amikor Morantz kinyitotta a postaládát, a kígyó tüstént megmarta. Morantz szerencséjére egy éppen arra száguldó rendőrautó észrevette a támolygó férfit, és azonnal kórházba szállította. Az ügyvéd életét csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg, A nyomozás rövid idő alatt felderítette az elkövető személyét. Dederichset egy Los Angeles-i bíróság ötévi szabadságvesztésre ítélte, de az enyhítő körülményekre való tekintettel a büntetés végrehajtását próbaidőre felfüggesztette. Emellett több ezer dollár bírságot is kiszabott a vádlottra, és kötelezte, hogy térítse meg a sértett orvosi költségeit. MIÉRT KOCKÁS A SKÓT SZOKNYA? Ismereteink szerint kockás ruhát már a bronzkorban hordtak, a kockákkal tarkított kelmének tehát jelentős múltja van. A skót (mik-) -GYILKOSSÁGI KÍSÉRLET CSÖRGŐKÍGYÓVAL — Másról van szó. Meguntam azt a macskát, Blondie-t. A közelmúltban azt mondta, hogy munkába lép. — Hagyjuk. Mennyi a tét? Igaz is: egy vendéglőben kaptam munkát... a rokonom vezeti. A tét huszonötezer-hatszáz dollár, nem? Stephens remegő ujjakkal a szájához emelte a poharat. — A maga rokonának nem mehet valami jól az a vendéglő. — Az egy vacak lebuj a kikötőben. Ötvenezer dollárral valamiképpen helyrepofozható ... és nagyobb személyzetet alkalmazhatunk. — Maradt még négy pohár az asztalon. — Éljen — mondta Stephens és ivott. A küszöbön egy kövér férfi állt. Az orra vörös volt. — Sok idő elmúlott, amióta utoljára találkoztunk — mondta Ö a világ legte\*mészetesebb hangján. — Igen — válaszolta Stephens. — Maga nem sokat változott. A szoba a régi. Nem gondoltam, hogy megtalálom. Ebben a szállodában. — A dolgok néha megváltozhatatlanok. — Maradt még három pohár. Hol is álltunk meg? — Ezúttal százkétezer-négyszáz dollár ütné a markát. — Kettő egy ellen — jegyezte meg Stephens vigyorogva. — Még mindig van egy kis előnyöm. Látom, senki sem nyúlt a poharakhoz. Talán ezzel folytatnám ... Stephens a zsebébe gyömöszölte a pénzt és sürgősen távozott. Valaki idegesen kopogott az ajtón. Természetesen ismét Stephens állt a küszöbön. Halálsápadtan mondta: — A rendőrség ... a rendőrség a nyomomban van ... még két pohár. Egy jó ügyvéd segítségével kimászhatok a slamasztikából... vagy átlóghatok Mexikóba. Mohón ivott. Nem történt semmi. — Adja ide a pénzt — mondta gyözelemittasan. — Még nincs késő. Szerencsejátékos voltam és győztem. Mexikóban új életet kezdek. Becsületes életet. — Azt ajánlom neked, idd meg az utolsó pohár tartalmát is. Stephens felüvöltött: — Abban van a méreg! A pénzt... Adja ide a pénzemet! — Sohasem mondtam meg neked, hogy a méreg nem hat azonnal? A méregnek se szaga, se íze. A nyolcadik pohárral ittad meg. Azóta a tested és a lelked az enyém. Csak azért maradtál életben, mert adakozó kedvemben találtál mindig. Meg aztán értelmes is vagyok ... Sokat tettél az ügyért. A Sátán szolgálatában mindenütt elültetted a rossz magvát... köszönöm, barátom. népviselet különféle „tartanjai", azaz kockamintái azonban nem öncélúak, hanem egyegy nemzetség, más néven nagycsalád vagy klán ismertetőjelei. A család tagjai többnyire tiltakoztak is, ha kockamintájukat idegen, nem a klánhoz tartozó személy viselte. A skótok népviseletének tartozékai: a nálunk szoknyának nevezett kilt, a vállon átvetve viselt, csattal fölerősített pléd, továbbá a lapos szövetsapka, a zubbony, az övön függő szőrmés bőrerszény, és a térdharisnya. A szoknya és a pléd a családi minta szerint kockázott anyagból készült. A kilt eredetileg egyszerű szövetdarab volt, amelyet a test köré csavartak. Még háromszáz éve sincs, hogy szoknya alakúra szabják, de összevarrva ma sincs; nagy biztosítótűkkel tűzik össze áthajló széleit. A kontinensen a skót kockás szövetek Walter Scott írásai nyomán lettek népszerűek, de voltaképpen az anyai ágon skót származású Viktória angol királynő, majd az angol divatért lelkesedő Eugénia francia császárné hozta őket igazán divatba. 22
