A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1982-12-04 / 49. szám
Ne duzzogj már Riska, gyere le szépen! A nagyszalontai Arany János Emlékmúzeum bejárata Az újszülött kenguru elfér egy tenyéren Kodály Zoltán legkedvesebb írószerszámai Mosónők (1936) Panaszos táj (1943) (SZABÓ GYULA FESTMÉNYEI A DUNAMENTI MÚZEUMBAN) Október második felében nyílt meg és a jövő év februárjáig tart nyitva a komáromi Dunamenti Múzeumban a Szabó Gyula festői munkásságának 1930—1945 közötti időszakát bemutató kiállítás, amelyet a losonci Nógrádi Galéria közreműködésével a művész születésének 75, és halálának 10. évfordulója alkalmából rendeztek meg. A mostani kiállítás anyaga Losoncon már bemutatásra került, s ha információim helyesek, a komáromi tárlat befejeztével Érsekújvár müvészetkedvelö közönsége ismerkedhet majd meg a Szabó-életmű e kezdeti szakaszával. Szabó Gyula életművének sokrétűségét — e sorok írójánál hivatottabb szakemberek is — már sokszor hangsúlyozták. Ez a sokrétűség teljes egészében vonatkoztatható a most bemutatásra került időszak festészetére is. A kiállított mintegy hetvenöt alkotás között találunk portrékat, csendéleteket, tájképeket, és ott találjuk a háborús időszak látomásszerü képeit is. De rövid szemlélődés után könnyen felfedezi a látogató a művek stílusbeli különbözőségét is. E sokrétűség egyik oka minden bizonnyal abban keresendő, hogy művészi pályafutásának kezdeti időszakáról, az útkeresésről van szó, a másik összetevő azonban nagyon is tudatos. Mert Szabó Gyula, aki az élettől tanult a legtöbbet, mindig azt vallotta, hogy a jó festőnek mindazt tudnia kell, amit az elődei tudtak. Valahová ide — párizsi útjára — vezethető tehát vissza, hogy e korai alkotásain felfedezhető Van Gogh, Cézanne, Gaugin és Rousseau hatása. Mindezek ellenére azonban mindig van valami „szabói" ezekben az alkotásokban, ami ezt a kiállított anyagot egységes egészszé fogja össze. Kubicsko Klára írja a kiállítás katalógusában: „A kiállítás alcímeként a küzdelem tűnt a legmegfelelőbbnek. Ez Szabó Gyula életművének kulcsa: küzdelem a világgal az igazság jegyében, küzdelem önmagával, küzdelem az önkifejezésért és mesterségbeli tudásért. Egész életét ez kiséri, szinte jelleme lényegévé vált, de abban a korszakban kezdődik, amelyiket ez a kiállítás tár fel." Vagyis éppen ebbe a küzdelem címbe sűrített mondanivaló az, amely teljesen átfogja a kiállítás anyagát. Ennek a küzdelemnek a hátterében fellelhető a második világháborút megelőző és felölelő másfél évtized társadalmi viszonyainak és atmoszférájának képi megfogalmazása, ami ennek az anyagnak a legszembetűnőbb jellegzetes vonása. Arról az atmoszféráról és azokról a viszonyokról van szó, melyek Szabó Gyulát — és jónéhány kortársát — e heroikus küzdelemre kényszerítették. Szintén Kubicskó Klára, írja az 1972-ben kiadott Szabó Gyula kismonográfiában: „Az ebből az időből származó festményein ott van életének minden keserűsége, nyomorúsága, a szegényekkel való szolidaritása, a jobb, emberibb élet utáni vágy." Mondhatnánk úgy is, hogy müvészlelke igen érzékenyen reagál a kor társadalmi ellentmondásaira, s — Fábryhoz hasonlóan — megérzi az egyre jobban előtérbe kerülő fasizmus és a közelgő háború veszélyeit és borzalmait, melyek törvényszerűen hozzák magukkal a gondolkodó ember elpusztítását. A kornak mindezt a keserűségét, borzalmát és „sötétségét" ott találjuk szinte valamennyi kiállított képén. A sötét tónusú Apátfalva és Mosónők című képein ugyanúgy, mint a világosabb tónusokat is magukon hordozó tájképein, vagy a szinte teljesen világos színekkel megfestett Ipoly mellett című vásznán és a háborús időszak viziószerű festményein. Ám mindezek ellenére sem beszélhetünk e művek kapcsán tanácstalanságról, pesszimizmusról, mert hol erősebben, hol árnyaltabban ott van,alkotásain az életbe, a jövőbe, az emberi méltóságba vetett hit, vagyis e heroikus küzdelem célja és értelme. A Mosónők robusztus alakjaiban ugyanúgy, mint az Öreg halász és felesége háttéralakjaiban, s a jellegzetes Szabó-motívumokban (szimbólumokban), a fejüket előre és felfelé feszítő lovakban, s valahol ott érezni mindezt a Szabó Gyula számára talán legvészterhesebb, 1944-es esztendőben festett Balkezes lovag hátborzongatóan keserű és csalódott fintora mögött is. Szabó Gyula életművének sokrétűségéből adódik, hogy ez a művészet nagyon sok oldalról megközelíthető és értékelhető. így ez az írás nem akar több lenni annál, mint ahogy erről az egyik oldalról megpróbálja megközelíteni, s kicsit talán másokhoz is közelebb hozni Szabó Gyula életművének ezt a szakaszát. Nem a szakember, hanem az egyszerű tárlatlátogató szemével, hanem végigkísérhette az előkészítés néhány mozzanatát is, s aki tanúja lehet a kiállítás iránt megnyilvánuló óriási érdeklődésnek. NÉMETH GYULA (BÍRÓ BÉLA felvételei) 9
