A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1982-11-27 / 48. szám
Csak egy percre... Még a hetvenes évek elején, pontosabban épp tíz évvel ezelőtt vezette be a Szlovák Állami Takarékpénztár az úgynevezett „szporozsiró"-bet étszámlákat, azaz a havi jövedelemből származó pénzegyenértékű átutalási és csekkrendszert. A lakossági befizetéseknek és a takarékoskodásnak erről a formájáról KESZELI ÉVA, az állami takarékpénztár propagandaosztályának dolgozója tájékoztatta lapunk munkatársát. — Ezerkilencszázhetvenkettő óta vajon milyen népszerűségre tettek szert a sokak számára bizony ma is még újdonságnak tűnő „zsírókontók"? — Szlovákiában, a legutóbbi adatok szerint, szeptember harmincadikéig összesen 108 441 személynek volt ilyen típusú betétszámlája. Bratislavában, ugyancsak ebben az időpontban, 14 169 lakosnak volt zsírókontója. Ezeken a számlákon, pusztán a fővárosban, 111 millió 395 ezer koronát kezelünk. E betétszámla-tulajdonosok zöme egyúttal pénzegyenértékű csekk-könyvvel is rendelkezik. Nyugodt lelkiismerettel állíthatom, hogy a pénzforgalomnak ez a módja mindinkább népszerűbbé válik, hiszen alig múlik el nap anélkgl, hogy fiókirodáinkban ne kötnénk újabb betétszámla-szerződéseket. — Milyen gyakorlati haszna van az ilyen átutalási betétszámlának? — Elsősorban a szövetkezeti lakások tulajdonosainak jelent nagy előnyt, és persze időmegtakarítást is, ha a bankszámláikon nyugvó összegből mi intézzük el helyettük a lakbér, a havi villany- és gázszámla, a telefonköltség s esetleg más rendszeres illetékek befizetését. Az ilyen kontók tulajdonosai, a többi vásárlóval szemben, abban is előnyt élveznek, hogy hazánk bármely városában készpénz nélkül is megvásárolhatják a nekik tetsző, kétszáz koronánál drágább árut. Mindössze egy-egy utalványt kell kitölteniük csekk-könyvükben, és a kiszemelt áru máris az övék lehet! A különböző nagyáruházakban, az Otex-vállalat szaküzleteiben, a Prior-hálózat áruházaiban, a háztartási cikkek nagyobb szaküzleteiben, a Szlovákiai Fogyasztási Szövetkezetek Szövetségének, tehát a Jednota boltjaiban a Čedok és a Slovakoturist utazási irodáiban és másutt is egyre többen vásárolnak ilyen módon. A jövőben majd tovább bővül azoknak az üzleteknek száma, ahol csekk-könyvvel lehet vásárolni. Mindemellett, ha az illető kontója engedi, akkor az állami takarékpénztár szlovákiai vagy csehországi fiókirodáiban készpénzt is bármikor fölvehet... — A számlatulajdonosnak vajon van-e áttekintése kisebb-nagyobb vagyonkájáról? — Természetesen! Számitógépes elszámolási és nyilvántartási rendszerrel dolgozunk, úgyhogy valamennyi ügyfelünket minden fennakadás nélkül havonta ki tudunk értesíteni arról: mennyi pénz van a kontóján. Ez a pénzforgalmi módszer nemcsak kényelmes, de előnyös is, mert a nálunk letétbe helyezett pénz két százalékkal kamatozik. — Vajon a zsírókontók avatott szakemberének is van átutalási betétszámlája ? — Már hogyne volna! Ezt a cipőt is. amit a lábamon lát, nem készpénzen, hanem csekkutalvány révén vásároltam ... (mik-) Eddig minden esztendőben annak rendje és módja szerint felmásztam a diófára, hogy leszüreteijem róla a diót. Nem emlékszem, hogy valami különös élményt jelentett volna számomra ez a ténykedés. Az ember egy hosszú pózna segítségével leverdesi a diókat, aztán felmászik a fára, és a magasabb ágakon levő termést is megbiztatja a botjával, hogy méltóztassék lepottyanni. Lent, a fa alatt, a gyengébb testalkatú női segéderők működnek, buzgón hajladozva dobálják kosarakba a diót, s időnként aggódva nézegetik a feketedö ujjaikat. Közben persze ősz van, bágyatag napsütés, gyümölcs- és temetöszag, már annyiszor megírták, nem érdemes foglalkozni vele. Az idei diószüret is úgy kezdődött, mint az eddigiek, pontosan úgy. De amikora fáramászás pillanata elkövetkezett, egy pillanatra mintha megtorpantam volna. Úgy találtam, hogy a diófa az elmúlt évben nagyon magas lett. Talán az aggodalom fénye cikázott át a szememen, mert a feleségem aki a szememen keresztül a vesémbe lát, halk egykedvűséggel így szólt: — Ne mássz a fára, fiam, nem fontos.. . — Miért ne másszak a fára? Nem értelek. Miért ne másszak a fára? — tudakoltam ingerülten, mire ő tekintetével végigsepert a tartott őszi kerten, és sóhajtva így szólt: — Hát mássz . . . Nekirugaszkodtam, és két kézzel elkaptam azt a vastag ágat, amely tíz év óta kiindulópontja volt a mászási műveletnek. Felhú-Karbunkel professzor, az orvostudományok doktora, sebészföorvos, semmiképpen sem tudta elindítani a gépkocsija motorját. Próbálta így is, amúgy is — de mindhiába. Mi lehet a baj? — Nyilván .a gyújtás romlott el — állapította meg a professzor első diagnózisát, és kiszállt az autóból. Felemelte a motorház tetejét, és figyelmesen mustrálta a karburátort, a gyertyákat, a légszűrőt, a gyújtótekercset, a vízszivattyút és mindazt a 117 rejtélyes holmit, amelyből a gépkocsi motorja áll. A felesége odajött az autóhoz: — Mi történt, Manfréd? Miért nem indulsz el még mindig? — A gyújtás heveny gyulladás állapotában van — jelentette ki a professzor — és esetleg szövődmény támadt az üzemanyag-adagolórendszerben keletkezett dugulás alapján. Megpróbálok végrehajtani egy fájdalommentes kis sebészeti beavatkozást. A professzorné könyörgően emelte két kezét az ég felé: — Nem, és nem, Manfréd! Kérlek mindenre, ami szent ne tedd ezt! Hagyd békén a motort. Hiszen egyáltalán nem is konyítasz a technikához. Inkább hívj autószerelőt! — Ne beszélj badarságot! Ha roppant bonyolult epehólyag-eltávolitási műtétet tudok végezni, az epevezeték egyidejű megtisztításával, akkor a gyújtás holmi jelentéktelen gyulladásával is bizonyára meg tudok birkózni! Az asszony a fejét csóválta, kételkedése szemmel látható jeléül. — Hiszen magad is nagyon jól tudod, hogy ez a munka nem neked való. Először, a diagnózisod tévesnek bizonyulhat, másodszor pedig az autószerelőnek is élnie kell. Fél óra múlva megérkezett a szerelő, és a javítóműhelybe vontatta a gépkocsit. — Nos, mi történt már megint a járgányával? — érdeklődött a mester. — A gyújtás heveny gyulladása, és esetleg szövődmény az üzemanyag-adagolórendszerben keletkezett dugulás alapján. Az autószerelő az égvilágon semmit sem értett belőle. — Nos, rendben van, megnézzük, mi a baj — mondta. — Ebéd után nézzen be. — És GÁDOR BÉLA GONDOLATOK EGY DIÓFÁN — Lírai költemény — zódzkodtam, de éreztem, hogy a két lábam illetlenül kalimpál. Mintha karjaimban a húzó erő nem működne már olyan biztonságosan, mint tavaly. Lehetséges? Egy év alatt nem rokkanhat meg az ember ennyire . .. Dacosan és fogcsikorgatva támaszba lendültem, miközben az a nyomorult ág megcsikarta a bőröm. De kúsztam tovább, az indulat és a rutin tolt felfelé. Közben lentről megkaptam a botomat, és teljes dühvei csépeltem a diókat magam körül. Te, nyomorult diófa! —■ gondoltam magamban — nem babrálsz ki velem... Egyre feljebb másztam, és fent a fa tetején megállapodtam egy vékony, ingatag ágon. A nap undorítóan hunyorgott a szemembe, és a fejemet körüldöngték a muslincák. Egy hűvös szélroham megingatta az ágat alattam. Lenéztem, és nagyon kicsinek láttam a feleségem, aki lenn ült a fa tövében, és diót evett. — Hogy fogok innen lejutni? — jutott eszembe, és egyszerre megrémültem. Soha még ilyen destruktív gondolat nem kerített hatalmába fa tetején. Ez a vég. gunyoros mosollyal tette hozzá: — Remélem, a műtét sikeres lesz. Amikor a professzor négy óra után benézett a műhelybe, autóját az előző helyen látta. Javításához nyilván még hozzá sem fogtak. A szerelő félrevonta a professzort, és suttogásig lehalkított hangon közölte: — Úgy látszik, az állapota eléggé súlyos. Attól félek, akkumulátor-eltávolítási műtétet kell végezni, és meg kell kísérelni transzpor. .. transzpar... — Transzplantálni?! — Ez az! Meg kell kísérelni transzplantálni egy új akkumulátort. Azonfelül fel kell boncolni az egész motort, és le kell csiszolni a szelepeket. Ha minden sikerül, akkor garantálhatom, hogy ez a motor úgy fog működni, mint a vadonatúj! Nos, rendben van? — De mennyi időbe telik ez a műtét? — Látod, te marha! — mondtam magamnak. — Ilyen voltál mindig. Csupa hiúság és nagyravágyás. Öreg mókus vagy, légy szíves, vedd tudomásul, és ne mássz a fára ... Kell neked ez a dió? Hiszen egy szemet sem tudsz megenni, mert ég a gyomrod tőle... Mit keresel itt a fa tetején? Egy rossz mozdulat, és szétloccsan az a buta fejed... Ott lenn nagy legény voltál, de míg felértél a fa tetejére, megöregedtél. Újabb szélroham imbolygatta az ágakat, és én egy középvastag ágat átölelve, így fohászkodtam: — Csak lejussak innen! Soha többé! Végeredményben az élet tele van lemondással és búcsúzkodással... Ez volt az utolsó eset. hogy fára másztam. Hiszen annyi mindent lehet még csinálni az életben! Lehet dominózni és filmet írni, nem kell okvetlenül fára mászni... Nem tudom, hogy jutottam le, csak arra emlékszem, hogy az alsó vastag ágon percekig csüngtem, mint a lajhár, míg végre szilárd talajt ért a lábam. Feleségem ezzel fogadott: — Sápadt vagy, fiam ... Ugye mondtam, hogy ne mássz a fára ... — Miért ne másszak? Nem értelek. Miért ne másszak? — tudakoltam ingerülten, mire ö csak ennyit mondott: — Hát mássz ... S tekintetével végigsepert a tartott őszi kerten. Hiszen tudja, mennyire szükségem van az autóra. — Nézzen be néhány nap múlva, remélem, a kocsiját akkorra ... kiírjuk, mégpedig kitűnő állapotban! — Néhány nap elteltével a professzor újra megjelent a műhelyben. A mester bebújt a motorba, s onnan vezényszavakat harsogott — zamatos kifejezésekkel váltogatva — a mellette álló segédjének. Az laposfogót, franciakulcsot, és a gavarkulcsokat, olajozót és a bonyolult gépi sebészethez szükséges egyéb műszereket tartott készenlétben. — Mi újság, Jensen? Hamar elkészül? — Ne zavarjon! — rivalít mérgesen a mester. — Talán nem látja, hogy a műtét kellős közepén tartok?! Érzéstelenítést, fiú! A segéd fürgén odanyújtotta az olajozót. — Laposfogót! És nyomd meg az autódudát, hogy hallani lehessen, pislákol-e még élet a páciensben! A gépkocsi kürtje harsányan felvijjogott, és a szerelő arra kérte a professzort, hogy másnap jöjjön el. Ez alkalommal a javítás már elkészült. — Az autó meggyógyult, most még húsz évig is elélhet. De meg kell mondanom, hogy nagyon bonyolult műtét volt. Tessék, itt a számla. Amikor Karbunkel professzor a számlára pillantott, kis híján infarktust kapott, egyidejű agyvérzéssel. — Ilyen sokba kerül? — dünnyögte dadogva. — Lehetetlen! Hiszen ez tízszer drágább, mint egy olyan páciens rendbehozatala, aki eltörte kezét-lábát, és kétszer többe kerül egy< vakbél-operációnál. — Lehet, hogy így van, professzor úr, de képzelje el, hogy az autószerelő munkája mennyivel bonyolultabb, mint a ... sebészé! Karbunkel professzor elcsodálkozott. — Bonyolultabb? — kérdezte álmélkodva. — Hát persze — erősítette meg az autószerelő, és keze hátával letörülte homlokáról a verejtéket. — Nekünk, szerelőknek minden évben néhány új modellt kell tanulmányoznunk, önöknek, orvosoknak pedig Ádám és Éva ideje óta mindig csak ugyanazzal a két modellel van dolguk ... Ford.: Gellért György VILLI BREINHOLST KINEK A MESTERSÉGE NEHEZEBB? 22
