A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1982-11-27 / 48. szám
Gizi néni — Rákotáné, Lacuska Gizella Mezei vadvirágok NYELVÜNK GAZDAGSÁGA Hűvös szél fúj a Garam felől. Távol a falu, Kőhidgyarmat (Kamenný most nad Hronom), közelebb van ide a kéméndi (Kamenín) szik, a védett terület. Oda nem megyek. Kara Márton bácsi, a kísérőm is azt mondja, hogy feleslegesen ne háborgassuk a sziken élő növény- és állatvilágot, amit látni akarunk, megláthatjuk itt is. Például az egérfát. A nyírfát nevezi így, merthogy Kőhídgyarmaton így mondják. Különben is idejön Mátyás Imre bácsi, itt majd megnézhetjük a fákat, bokrokat meg a növényeket, a vadvirágokat. Nekem is megmondják mindegyik nevét. Várakozunk hát, és addig is gyönyörködöm a táj hangtalan és látszólag mozdulatlan növényvilágában. Micsoda pompa! A sok vadvirág közül csak egyet tépek le, egyetlen hajtását a sátoros margitvirágnak. Szirmainak ragyogása, bársonyossága, tömöttsége, porzóinak és bibéinek ékessége káprázatos színharmóniát mutat, s az egész különös, bájos. Amíg nézem, csodálom, mondja ám Márton bácsi, hogy Kőhidgyarmaton élekhalok a neve ennek a vadvirágnak. Tudja ugyanis, hogy furcsa ügyben járom a határt, egy pályamű nyomában jöttem ide. Csuka Julianna, a szenei gimnázium diákja, akinek az édesanyja a falu szülötte, írta a dolgozatot. Címe: Kőhidgyarmat növényvilága a népi nyelv tükrében. Díjat is nyert a dolgozat, megírták az újságok. Nem csodálkozik hát Márton bácsi, hogy látni akarom, miről írta a diáklány a dolgozatot. Sőt, még biztat is: Kérdezz bátran, elvtárs! Amikor megérkezik Mátyás Imre bácsi, a kutyákkal persze, minthogy ő éjjeliőr a földművesszövetkezetben, Kara Márton pedig az efsz nyugdíjas elnöke, előbb mégis a közös gazdaság ügye kerül szóba: miben, hogyan kellene segíteni a mostani vezetőknek, a fiataloknak. És csak utána kezdik mutatni, magyarázni, hogy a pásztortáska neve szerintük kódustáska, a mocsári gólyahíré, tükörics, a szagos müge neve tapadófü. Amott az a bókoló bogáncs szamártüske, és cingrád a neve annak a növénynek, amit én nagy cickafarknak ismerek. Persze, nem mindegyik esetben mondnak más nevet, de elég ez a néhány is, hogy hümmögjek: érdekes. Bemegyünk a faluba, Gizi nénihez. A dolgozat szerint ugyanis Rákotáné, született Lacuska Gizella szintén adatközlő volt. — Emlékszem — mondja —, hozta a leányka a könyvbe ragasztott növényeket meg a magnót, és kérdezgette, hogy melyiknek mi a neve. Valamikor sokat dolgoztam én a határban, ismerem a növényeket, a virágokat különben is szeretem, megfeleltem a kislány minden kérdésére. Hadd tanuljanak a fiatalok. Csak egy valami volt furcsa ... — Mi? — Azt is tudni akarta — válaszol —, hogy miért nevezzük úgy a virágokat, ahogy mondtam neki. — A magyarázatért Gizi néni másokhoz, idősebbekhez küldte. Pásztor Ferenc, Gyarmaty Vince pedig készségesen válaszoltak neki. Nem vitás, hiszen ők voltak a további adatközlők. Kísérőm, Kara Márton, meg is jegyzi: — Reméljük, hasznát vette a leányka. Ha tudni akarom, hogy miként vette hasznát, nincs más választás; Szencen, Csuka Juliannát kell megkérdezni. Telnek, múlnak a napok. Közben azonban megtudok egyet s mást a dolgozatról meg a dolgozat írójáról. Madi Ilona, a CSEMADOK Központi Bizottságának dolgozója telefonhívásomra válaszolva elmondja, hogy a dolgozatot Kovács László, a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeum munkatársa ellenőrizte és értékelte a díjazás előtt. Javaslatára pedig bekerül majd abba a könyvbe, melyet a néprajzi gyűjtések és tanulmányok alapján Csuka Julianna, a dolgozat írója állítanak össze. Dr. Párkány Antal, a szenei gimnázium tanára egy másik telefonhívásra válaszolva elmondja, hogy érettségire készülő diákjuk, a dolgozat írója tavaly a kerületi biológiai olimpián második helyezést nyert. Amikor végre személyesen is találkozom Csuka Juliannával, válaszként ezt a magyarázatot hallom: — Micsoda pompa! Anyanyelvűnk gazdagságára, színességére meg a Garam mentén élő népnyelv használatára gondolok — mondja. — A gyűjtés, a dolgozat legfőbb haszna pedig nem a díj, sokkal inkább az, hogy a magam szerény módján megmutathatom ezt a pompát. El is határoztam, nyelvész leszek. Érdekes, amit a népi nyelvben talált növénynevek jelentéséről mond: — Úgy tapasztaltam, hogy egyik-másik névhez valamilyen megtörtént esemény fűződik, amiből népünk okosságára, eszességére lehet következtetni. Más neveket viszont a növény gyakorlati haszna vagy élettani fejlődése, megjelenése alapján találtak ki. Káprázatosán szép és okos a népi nyelv. Nem is csodálkozom, hogy így fejezi be a beszélgetést: — Mi lehet más nemesebb, mint őrizni, óvni nyelvünk pompáját? Ezt akarom tenni és másokkal is megértetni. Érdeklődéssel várom hát a dolgozat megjelenését a tervezett néprajzi kiadványokban, s nem kevésbé, hogy ez a kiadvány meg a többi hozzá hasonló fiatal mit fog még tenni a népnyelv felkutatása terén. HAJDÚ ANDRÁS A szerző felvételei 4