A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1982-07-10 / 28. szám
Naszvadon (Nesvady) a menyasszony állapotát több viseleti elem határozta meg. Ezek között a legjelentősebb a menyasszonyi koszorú, amely több részből tevődött össze. Az alapkoszorút a sasvári búcsúban vásárolták meg. A mai Szlovákia délnyugati része magyarlakta falvainak lakosai leginkább Sasváron (Šaštín) vásárolták a menyasszonyi koszorút, de ezt minden falu a saját ízlése szerint tovább tarkította, alakította. Éppen ezért nem volt két olyan falu, ahol a szokásos menyasszonyi koszorú teljesen egyforma lett volna. Naszvadon a sasvári koszorúhoz további kellékeket vásároltak. Leggyakrabban nefelejcset vagy gyöngyvirágot, rezgőket, pillangókat és zöld leveleket; ezek mindig a homlokra kerültek. A koszorú készítésére a harmadik kihirdetés délutánján került sor, amikor a menyasszony lánypajtásai, eljöttek virágot aranyozni. Ők kötötték meg a koszorút úgy, hogy a sasvári koszorút kiegészítették a külön vásárolt virágokkal, rezgőkkel; aszerint, hogy mit dolgoztak bele, lett a neve nefelejcses vagy gyöngyvirágoskoszorú. Az elkészített koszorút nem volt szabad felpróbálni, mert a hiedelem szerint a menyasszony nagyon szerencsétlen lett volna. Ugyanezen a vasárnapon aranyozták a lányok a gruspánt is, amelyet a násznép kapott az esküvő napján. A menyasszony a három vasárnapon, amikor a kihirdetés történt, tiszta feketében jelent meg a templomban, és nagyon szomorúnak kellett mutatkoznia. Cifrába csak az esküvője napján öltözött. A cifra selyem-, bársony- vagy kasmírszoknyákhoz fehér csipke kötényt kötöttek és csak erre az alkalomra tette fel a „pintlis keszkenyőt". A fehér tüllböl készült vállkendöt gazdag fehér fodor szegélyezte, ezt színes (piros, és kék) pamutgombokkal díszítették. A menyasszony haját középen választották el, két ágba fonták és kontyba tűzték. A koszorút egészen a homlokra tették, majd hátul a kontyra került a kontytakaró. Ez a kerek formájúra kinyírt keménypapír volt piros szalagdísszel bevonva. Ezt a kontytakarót szintén csak egyetlen alkalommal, az esküvője napján viselte a menyasszony. A kontytakaró köré fehér kiskoszorút tettek, amely tüllböl vagy ritkább más textilanyagból készült apró virágokból tevődött össze. Az így elkészített menyaszszonyi fejdíszre még fehér „tilangli" kendő került, amelyet más alkalommal már nem használtak. De ha fiatalon meghalt az asszony, akkor a ravatalon ezzel kötötték be a fejét. A menyasszonyi öltözet sokba került, viszont egyes darabjait (szoknya, pruszlik, ingváll, kötény) a fiatalasszony nagy ünnepeken viselhette, sok más kellékét azonban csak az esküvője napján. A menyasszonyi koszorút nem mindenki tudta megvásárolni, ezért gyakori volt, hogy kikölcsönözték, amiért fizetni kellett. Volt aki mosni vagy kapálni ment el egy-egy napra annak, aki a menyasszonyi koszorút kölcsön adta. A drága menyasszonyi koszorút nagy becsben tartották, aki megvette, haláláig meg is őrizte. A menyasszonyi koszorú akkor ment ki a divatból, amikor szokásba jött, hogy a menyasszony fehér ruhában ment esküdni. Ehhez már fehér mirtuszkoszorú és tüllfátyol tartozott. MÉRY MARGIT
