A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1982-11-06 / 45. szám
Csak egy percre... Bratislavában óktó bér első felében ren dezték meg a szlová kiai komolyzenei élet legrangosabb rendezvényét: a Bratislava! Zenei Ünnepeket. E két hétig tartó zenefesztivál kereté ben sor került a szó cialista országok fia tál előadóművészeinek hagyományos seregszemlejere: az Interpódiumra is. Az ifjú kubai, szovjet, bolgár, csehszlovák, koreai, mongol, lengyel, román, jugoszláv, NDK-beli művészek mezőnyében egy fiatal magyar hegedűjátékos: a 20 éves STULLER GYULA is koncertpódiumra lépett. — Mikor fogtál először hegedűt a kezedbe? — Kissé fogas kérdés, mert kétértelmű, hiszen megfogni egy hegedűt vagy hegedülni tanulni, az nagyon is különböző dolog ... Tény viszont, hogy szüleim hatéves koromban beírattak a zeneiskola alapfokú tagozatára. Tizenegy éves srác voltam, amikor a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola fiatal tehetségekkel foglalkozó „utánpótló részlegébe" kerültem, ahol Halász Ferenc volt a hegedűtanárom. — Ezzel lényegében pályán érezhetted magad, nem? — Tulajdonképpen igen, bár nagyon komolyan kellett vennem a tanulást a Bartók Béla Konzervatóriumon is, hogy 1980-ban újra a zeneművészeti főiskola diákja lehessek, természetesen, ezúttal már rendes hallgatóként. — A szlovák fővárosba érkezett előzetes hírek szerint egy ideig Svájcban is tartózkodtál ? — Igen. 1979-ben Nathan Milstein mesterképző tanfolyamának hallgatója voltam Zürichben. — Fesztiválszerepléseid? — 1977-ben a modem zene zágrábi seregszemléjén szerepeltem, egy esztendővel később épp itt, Csehszlovákiában, egy Ústí nad Orlicíben rendezett hegedűversenyen nyertem második dijat, a rákövetkező évben hasonló helyezést értem el egy Budapesten rendezett nemzetközi hegedűversenyen, tavaly a Keszthelyen rendezett Interfórumon szerepeltem, ebben az esztendőben pedig a bratislavai Interpódiumra sikerült eljutnom. — A Szlovák Filharmónia koncerttermében nem a hegedűhangversenyeken szokásos közönségkedvenc zenedarabok valamelyikét szólaltattad meg, hanem Haydn első C-dúr hegedűversenyét. . . — Hangversenyeimen általában nem sikerszámok előadására törekszem, hanem olyan darabokból állítom össze a programot, amelyek a hegedűstől nagyobb felkészültséget igényelnek. Repertoáromban ezért több kor ízlését, műfaji világát tükröző zeneművek vannak. — Egy ifjú hegedűművésznek nem okoz gátlásokat, hogy a különböző fesztiválokon, alkalmi koncerteken a hangversenydobogók nagyjaival kell fellépnie? — Inkább jóleső büszkeséget érzek, ha arra nyílik alkalmam, hogy kitűnő partnerekkel játszhatok együtt. Az ilyesmi ösztönzi is, kötelezi is az embert. — Szerencsésnek érzed magad? — Feltétlenül. Hazai és külföldi hangversenytermekben szerepelni nem akármilyen dol°9 (mik-) Fotó: Gyökeres „a Patrióta fejek Úgy látszik, olyan időket éltünk. Mindanynyian terheltek voltunk valamivel. Feri barátom szociológiába mélyedt, Péter barátom élsportoló volt és sportelméleti szakember, János történész, Sándor pszichológus, Aladár pedagógus, Gábor kéményseprő és politikus. Egy dologban azonban mindannyian egyformák voltak: rendületlenül hittek saját útjuk megváltó voltában. Én, mindannyiuk barátja, nagy befogadó, büszke voltam barátságukra. Sokan irigyeltek emiatt. Nem elveszett ember, mondták akinek ilyen barátai vannak. Most látom csak, mennyire igazuk volt. Még most is magam előtt látom: jő Feri barátom és a telkemre beszél, sivatag lett a világ, mondja, kiégtek az emberek, elfonynyadnak pipiskedő lakótelepeiken, nem ismerik egymást, közömbösek, sajnálják az időt, fádak. kényelmesek, undor nézni. Elgondolkodtam a dolgon, tulajdonképpen igaza van ennek a Ferinek: mit tudok én például a szomszédnömről? Hogy hírhedt nöszemély, azt az egész város tudja — tőlem, hisz oly vékonyak ezek a lakótelepi falak — de mit tudok róla ezen kivül? Bizony, semmit! És az alsó szomszédról? Semmit. Épp a legfőbb ideje, hogy változtassunk a dolgon. Naponta félóra igazán nem nagy idő. leugrok hozzájuk, elbeszélgetünk, koccintunk is néhanapján: tartalmas szomszédság lesz a dologból. Jön Péter barátom is, az élsportoló. Szervusz. fotellakó, mondja, tespedünk. tespedünk, aztán, ha jön az infarktus, jajgatunk, nektek már úgy kellett volna születnetek, fotellal, beépített huszonöt csatornás televízióval, ti hájkonszemek! Ha drágalátos konzerviparunk el nem látna benneteket mindenféle gezemicével, bizisten, éhen döglenétek, mert még arra sem vagytok képesek, hogy egy haladó teknőcöt utolérjetek! Hm, infarktus! Nem leányálom, annyi bizonyos. Egész értelmes gyerek ez a Péter. És végül is mind igaz, amit mondott. Tulajdonképpen napi félóra sportolás igazán nem sok. Az egészségem érdekében! Brr, infarktus! Ezentúl inkább minden nap futok egy félórát. Aladár jön, a pedagógus. Rém hanyagok ezek a szülők, mondja, ah, nem szülők ezek, szívtelen konzervdobozok, nem törődnek a gyerekkel, tőlük úgy nőhet fel, mint erdőben a vadgesztenye, hidegen hagyja őket, hogy birkózik meg a gyerek például a számtannal, mikor manapság egy harmadikos elemista rutinpélda megizzaszt egy egyetemi adjunktust is' Az igazi szülő együtt fejlődik a gyerekével, együtt tanul vele, megtesz mindent, amire szegény iskola a maga szűkre szabott kereteivel nem képes. Sőt, tovább megyek: az igazi szülő specializálja magát, hiszen a család erre ideális talaj: a papa a reál, a mama a humán tárgyakra. Csak így érhet el a gyerek valamire való eredményt, különben tuskó marad! Nem beszél buta dolgokat ez az Aladár! Most vegyem a lelkemre, hogy a gyerekeim buták maradnak? Azt már nem! Együtt fogok fejlődni velük! Fej fej mellett! Jöjjön, aminek jönnie kell! Rárontunk: én a reál, az asszony a humán tárgyakra! Ahogy a modem pedagógia megköveteli. Hanem ez miféle tan: síkelméleti hiperanalizis? Nem baj, erre majd a nagymama specializálja magát. Három gyerek, napi három óra. Igazán kicsiség, hiszen a gyerekeim jövőjéről van szó! Hogy fel tudja az embert dobni ez az Aladár! Sándor, a pszichológus is meglátogatott. Debil egy társaság ez a mai emberiség, mondja, elhanyagolják önmagukat, családjukat, csoda, hogy így állunk? Hogyan állunk, nem mondta, ez a Sándor mindig is pesszimista volt. — Az embernek haladnia kell a korral, időt kell szakítanunk egymásra, meghallgatni a családtagokat, meghallani egymás szavát, elbeszélgetni derűsen, nem komoran bámulni egymásra. Hm, nézzük csak, nem beszél a levegőbe ez a Sándor! Nagyon is igaza van. Ezen is változtatni kell! Mától fogva a család szent fészek. Elbeszélgetünk, vigadunk, majd minden nap. Ahogy lennie kell. Ne félj, család! Jön Gábor is, a vílágváltó és kéményseprő. Ebben a sorrendben is beszélgetünk mindig. Illetve ö beszél, én hallgatom. Az ilyen világváltó színvonalhoz úgysem igen tudnék hozzászólni. Röpke másfél órát beszélt. Szorongva hallgattam. — A magamfajta a lelkét is kiteheti elétek, kutyába sem veszitek, — füstölgött. Szégyellem magam. Teljesen igaza van Gábornak. Össze kell járnunk. Művészetek, zene, irodalom, igaza van Gábornak. Közösségi ember leszek. Volt még néhány apróság. Amikor összeszámoltam, napi tizenkilenc óra tartalmas tevékenységet kaptam eredményül. Ez igen! Erre büszke vagyok! Öt óra alvás elég kell, hogy legyen. Jön a nejem is, dühös szörnyen. Üres a spajz, a hűtő, nincs mit enni, inni se, én meg csak a papírt koptatom itt, mondja. Nekem, aki tetőtől talpig értelmes életet élek. Mars dolgozni, csap az asztalra, pénzt keresni! Te jó ég! Még ezt is? Mikor? CSÁKY PÁL Mi a piktogram? A betűírás őse a képírás, azaz a piktográfia. (A hieroglifák például az óegyiptomiak képírásának jelei.) Ahogyan aztán terjedt a betűírás, a képírás egyre inkább feledésbe merült, és legfeljebb a régészeket érdekelte. Korunkban azonban egyre inkább újra felfedezzük az egész fogalmakat kifejező píktogramok előnyeit. Amint tömeges méreteket öltött a turizmus, kezdtek jelentkezni a nyelvi nehézségek. Több mint két és fél ezer nyelvet tartanak számon a földön, s nincs ember, aki valamennyit értené. A képeket, rajzokat viszont mindenki megérti, akármi az anyanyelve, sőt még az is, aki nem tud olvasni. Voltaképpen az óvodást is piktogram igazítja el. Hamar megtanulja, hogy az ö jele a kifli vagy a labda, s minden holmi, amin ez a jel van, az övé. Pályaudvarokon, sportstadionokban, fürdőkben és sokat látogatott középületekben szintén kis rajzok igazítanak el. hol van a poggyászmegörzö, az elsősegélyhely, a telefon, a mosdó, a zuhanyozó, az étterem, hol kezdödik'a mély víz, hol szabad dohányozni és így tovább. Még a közlekedési táblák egy része is piktogram. Az ősi képírás tehát korunkban újjáéledt. Ha elvont fogalmak kifejezésére már nem használjuk is, jelei mindennapi életünkben jól eligazítanak. Numizmatika A MAGYAR ARANYPÉNZVERÉS TÖRTÉNETE Kitünően összeállított és szépen kivitelezett kiállítás nyílt a Magyar Nemzeti Múzeumban. A magyar aranypénzverés történetét hivatott bemutatni a nagyközönség számára. A kiállítást Gedai István, a múzeum kiváló numizmatíkusa rendezte, és a kiállítás katalógusát is ő írta. Az európai aranypénzverés aránylag későn kezdődött, mint Gedai írja: „Nem számítva a rövid életű szicíliai aranypénzverést, Itália egyik leggazdagabb kereskedővárosa, később Európa bankára, Fierenze veretett először aranyat, 1252-ben az aranyforintot: fiorino dórot-t... Európa kevés országa rendelkezett arannyal; jelentéktelen termelés folyt német és skandináv területen, Csehország és Szilézia pedig mintegy évi 100— 100 kg aranyat tudott előállítani. így az ezzel a 200 kg-mal szembenálló évi 1000 kg-os magyar aranytermelés egyértelműen mutatja a magyar királyság gazdasági jelentőségét. Az első magyar aranypénzt Károly Róbert (1308—1342) verette 1325 körül. A király aranyforintot csak Budán veretett, az előlapon liliom, a hátlapon pedig Keresztelő Szt. János volt látható. Éremképileg 1358-tól annyi változás állott be, hogy Keresztelő Szt. Jánost a magyar Szt. László király. Nagy Lajos lovagi példaképe váltotta fel, aki hoszszú évszázadokra éremképe lett a magyar aranypénzeknek. A pénzeket verdejegyekkel látták el. A XV. században a legjelentősebb verdék a következők voltak: Buda, Körmöcbánya. Kassa, Nagybánya és Nagyszeben. A magyar aranyforint fokozatosan (mivel őrizte jó minőségét) Európa egyik legkedveltebb fizetőeszköze lett. Erdélyben dukátot vertek, jellemző volt a 10 dukátos verése. Apafi Mihálynak még 50 és 100 dukátosai is ismeretesek. A kiállítás egyik legszebb darabja Apafi 50 dukát súlyú aranypénze, amely 1977-ben került a Magyar Nemzeti Múzeum éremgyűjteményébe. Az aranypénzverés természetesen Rákóczi Ferenc, Mária Terézia és a szabadságharc alatt is folytatódott. Kezdetben még Ferenc József is aranydukátot veretett, 1892-ben azonban bevezették az új valutát, az aranyalapú koronát. Aranyból 20 és 10 koronásokat vertek, majd 1907-ben és 1908-ban 100 koronát. A forintrendszerben csak az emlékpénzkibocsátás keretén belül készültek aranypénzek, így többek között 1961-ben Liszt Ferenc és Bartók Béla emlékére. TRUGLY SÁNDOR 22
