A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1982-10-30 / 44. szám
ILLYÉS GYULA: A SZIL S A SZÉL Rezzent a vén szil: szisszent, jött a szél: villám rándult, mint megrántott kötél; egy percnyi csönd. És bömbölő haragra fakadt a vihar százezer harangja. Kapkodta fejét a szilfa, az agg, vallatott rab a pofonok alatt; ahány karja volt, mind hátracsavarta a nyár haragba-kékült zivatarja. Zúzott, tört, csépelt, őrjöngött a szél; kiszállt a fából végre egy levél, egy, és csak úgy, ahogy végül kiszáll a fiai mellől a hajszolt madárka. Egy levelet, egy sárga levelet, az öreg szil csak annyit engedett; azt vitte a szél, azzal irta égig a maga égigérő gyöngeségit! . . . Elült a szél s a büszke szil úgy állt: legyőzte — mindörökre! — a halált. S hat hét múlva egy őszi szellő szóra minden levelét önként sárba szórta. /
