A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1982-10-30 / 44. szám
ki kell nőni a felszedett aszfalt helyén a fűnek, dudvának! Megállók a városszéli mezőgazdasági szaktanintézeteknél, ahol az igazgató, Danis Ferenc és a főnevelő, Pölhös Imre most is szives szóval fogad. Örömmel újságolják: iskolájuk fennállásának 25. évfordulóját készülnek megünnepelni. Mire ezek a sorok megjelennek, már túl lesznek az ünnepségeken, késő lesz gratulálni, azért mégis: még sokszor huszonöt évet, és sok-sok anyanyelvén tanulni akaró diákot! Losonc mintha újjászületett volna. Remekül aszfaltozott és jelzett utak, kipingált középületek, sok új létesítmény, rend, tisztaság mindenfelé. Újjávarázsolt kiskocsmák és presszók, sok zöld, fa, több új, szép üzlet... Első ránézésre ilyen idilli a kép. Aztán, harmadszor-negyedszer végigsétálva a városon az örömbe egy kis üröm is vegyül. A frissen festett házak színei lehetnének változatosabbak, élénkebbek; az új buszpályaudvaron lehetne valamiféle gyep, bokor, fa, mert így nagyon-nagyon rideg a betonépület; rontja a látványt, szennyezi a levegőt a Novohrad szálloda közelében, szinte a város központjában álló, füstöt okádó hatalmas gyárkémény ... És kicsit birizgálja az ember közérzetét az is, hogy a Csehszlovák Állami Bank új épületének új táblájára miért nem fért már oda az a szó is, hogy „pénzváltó", ha már öt nyelven odafért, s ha már a szomszédos Čedok kirendeltség tábláján is ott van. Akárcsak az is, hogy az új üzletek feliratozása miért csak egyes esetekben kétnyelvű, miért nem olyan mint a régieké, vagy mint a Petőfi-emléktábla, amely alatt összefutottam egy ismerősömmel. Kati grafikusnak készül, főiskolás és bizonyos szempontból tipikus mai fiatal: izgatja őt a közöny, az elidegenedés, a társtalanság égető problémája, a közel és a távol minden öröme és gondja. Hinni is szeretné, hogy érdemes tépelődni a világ baján, hogy ami tegnap rossz volt, azt rendbe lehet hozni, de ... — ... valahogy nem megy. Összekuszálódik minden az emberben. Kati közben rajzol, fotózik, dolgozik. A losonci építőipari szakközépiskola igazgatója mint meglehetősen furcsa, példátlan eseményt újságolja: — Megjöttek iskolánkba az elsősök, s mindjárt az első nap az osztályfőnökük valami kérdőívet töltetett ki velük. Egyszercsak észreveszi, hogy az egyik kislány nem ír, csak bámul a semmibe. Rászól többször is, de az nem mozdul. Némi huzavona után a lány kifut az osztályból és sírva fakad. A folyosón derült ki, hogy a lány meglehetősen nagyot hall, ordítva sem igen érti a szavakat. Erre sem az általános iskola sem a szülők nem figyelmeztettek minket, s a kislány is titkolta. Azt mondta, van ugyan hallókészüléke, de nem hordja, mert szégyelli. Behivattam a szüleit. Losoncon a piac és a már-már rombadőlni készülő zsinagóga közelében levő kívülről csúf, belülről nagyon szép Lučenec nevű szállodában laktam. Ennek egyik érdekessége, hogy nincs étterme, a kedves vendég legfeljebb a piciny — csupán a szálló vendégeit kiszolgáló — bárban ihat egy kávét, üdítőt. Apropó, üdítő. Colán és gyümölcsleven kívül szinte sehol nem lehetett ottjártamkor mást kapni. S ezeket is langyosan, alig-alig hütve. A jég, mint olyan, a legtöbb vendéglátóipari egységben ismeretlen fogalom, a szódáról már nem is beszélve. Egyébként, hogy a szállodánál maradjak, alig lézengtünk benne nyolcan-tízen. Mondják, további sorsa bizonytalan. Kevés a vendég, üzemeltetése nem kifizetődő. Lehet, hogy munkásszállás lesz belőle. Lehet, hogy megmarad szállodának. Rimaszombatban, a Gemer sörgyárban megállók Polgári László mérnöknél, aki meglehetősen meglepő dolgokat mesél. Mondja, sokkal több sört el tudnának adni. — Hát miért nem főztök többet? — teszem föl laikus módjára a kérdést, amire hamar megkapom a választ. — Nincs elég fazék! — mondja nevetve, majd komolyra fordítva a szót, folytatja: — Alapanyag van elég, de a kapacitásunk maximálisan 395 ezer hektoliter. Más a helyzet az üdítő italokkal. Tizenhárom félét tudnánk gyártani, ehhez azonban nincs elegendő és megfelelő nyersanyag, s így legfeljebb négy vagy ötfélét állíthatunk elő. Naponta tízkor le kell állítani a gépeket. Arról már nem beszélve, hogy a hetven filléres üdítőnk — bár jó, iható! — a kereskedelemnek nem kell, inkább csak a drága colát rendelik, ami viszont a vevőnek nem kell. Polgári Laci még eldicsekedik: malátát tizenegy szocialista és tőkés országban exportálnak. A legtávolabbi ország Venezuela. Szóval, maláta van, sör és üdítő szintén, csak éppen kevés. És valószínű, hogy jövőre sem lesz több. Az ok: nincs, ki megfelelő alapanyagot készítsen az üdítőkhöz. Tornaiján a magyar oktatási nyelvű általános iskola igazgatója meglehetősen bátortalan: szabad-e neki vagy sem információkat adni? Kikéri a jelenlevő kerületi tanfelügyelők véleményét, akik némi tanácskozás — és igazoltatás — után kegyeskednek igennel válaszolni. így megtudhatom, hogy kilencven elsőssel kezdték az új tanévet, akárcsak azt is, hogy ebben az épületben, ahol rajtuk kívül a szlovák oktatási nyelvű általános iskolát, a szlovák és a magyar oktatási nyelvű gimnáziumot is elhelyezték, nekik öt osztályuk van, a többi huszonöt szanaszét a városban, 800—1000 méterre egymástól. Ez az áldatlan állapot nagyon sok gondot, problémát okoz az oktató-nevelő munkában. Helyzetükön az sem segít, ha megépül az új iskola, mert létező osztályaiknak ott is legfeljebb a felét tudják majd elhelyezni. — Egyébként igyekszünk minden tőlünk telhetőt megtenni, hiszen tanítani minden körülmények között kell és fogunk is — mondja az igazgató, akinek ez volt a 31. tanévkezdése. Visszafelé, mintha érezné a motor, hogy hazafelé tart, gyorsabban vágtat a kocsi, hamarabb telik az idő is. Ipolybalogon, a szülői házban épp csak bekukkantok. Otthon örömmel újságolják, szinte mindenből jónak ígérkezik az idei termés: — Krumpliból sok van; az uborkát és paprikát nem is győzzük szedni; a szőlő édes, szétcsattannak a szemek és dézsmálják a fürtöket a madarak; a hagymát az idén nem kezdte ki a bogár; kukorica is lesz, csak bírjunk vele. S különös szerencse, hogy az idén nem loptak el libát, s az autósok nem gázoltak el a falkából egyet sem. Sok a munka mindennel, de ha sok és szép a termés, az ember nem ismer fáradságot: vétek a megteremtett életet veszni hagyni. ZOLCZER JÁNOS A szerző felvételei Emberi sorsok Felmentés Belépve az épületbe, a kapu önműködő zárja hangos kattanással azonnal becsukódik mögöttem. Itt, a Közbiztonsági Testület járási parancsnokságának vizsgálati osztályán ez a szokás. E rendőrkapitányság kapuja, a kilépéskor, azonban többféleképpen nyílik.. . § § § A vizsgálati osztály emeleti szobáinak egyikében ketten vannak: egy középkorú vizsgáló tiszt és egy ijedt arcú fiatalember. A riadt arcú a fejét lehajtva hallgat most már csak a rendőrtiszt beszél. Az utolsó mondatoknál tart: — Hát akkor jól figyeljen, fiatalember! Tekintettel őszinte beismerő vallomására, büntetlen előéletére, a véletlen botlásnak minősíthető csekélyebb mértékű törvényszegés fényére megszüntetjük az eljárást maga ellen ... Az ijedt arcú fölkapja a fejét, szinte előrehajolva figyel, nem hisz a fülének. A vizsgáló tiszt befejezi: — De határozottan figyelmeztetem, hogy ilyen és hasonló cselekmény elkövetésétől tartózkodjon a jövőben, többé aligha részesülhet ilyen kedvezményben. A fiatalember alig várja, hogy megkérdezhesse: — Akkor én most el is mehetek ? — Igen. Közöttünk az ügy elintéződött És remélem, ebben a szobában nem találkozunk többé — válaszolja a rendőrtiszt, aki közben felállt asztala mellől, hogy ezzel is jelezze: az ügy valóban befejeződött — Tessék, itt a kilépőcédulája, enélkül nem nyitnak lent kaput A vizsgáló tiszt észreveheti a fiatalember bizonytalan zavarát, mert a kilépőcédula után a kezét is odanyújtja egy férfias kézfogásra. § š f — Ennek a huszonéves legénynek az ügyét most valóban lezártuk, őt pedig felmentettük az eljárás folytatása alól. Remélhetőleg, saját kárán, okul az esetből — mondja a járási rendőrkapitányság vizsgálati osztályának sokéves gyakorlattal rendelkező dolgozója. — Felmentették? De akkor alig egy órával ezelőtt miért hozták be ide? — Mert egy komolyabb kihágás és az enyhébb törvényszegés határán álló ügybe bonyolódott. Az ilyen helyzetekben, büntetlen előéletű emberek esetében, nem kell mindig a legszigorúbb rendőri eréllyel lecsapni. Vannak ugyanis olyan emberek, akiknek törvénybe ütköző cselekménye valóban kisebb súlyú, esetleg nem is szándékos. Ezért akit lehet, azt felmentünk a büntető eljárástól, feltéve persze, ha ezt a törvény lehetővé teszi. Más szóval a rendőri őrizetbe vételtől, esetleg az ügyészi eljárás megindításától mentjük meg ezeket az embereket. — Ennyire jószívűek lennének a bűnüldözési szervek? — Másról van itt szó, nem a jószívűségről! Kétségtelen, hogy a közbiztonsági szervek elsődleges és legfontosabb feladata a közrend fenntartása és a bűnüldözés. De a társadalmi élet egyéb területeihez hasonlóan, nálunk is változnak a módszerek. Régebben inkább arról volt szó, hogy minden bűncselekményt, sokszor még a legkisebbet is bíróság elé vigyük. Ma a rendőr azt is vizsgálja, hogy az ügyet feltétlenül szükséges-e bíróság elé vinnie. Félreértések elkerülése végett hangsúlyozom: legfőbb törekvésünk ma is az, hogy minden bűncselekményt felderítsünk. De a felderítést, a szocialista törvényesség és a humanizmus elveinek egybehangolt figyelembevételével, ma már nem kell minden esetben büntetőjogi eszközökkel történő fele/ősségrevonásnak követnie. — Egy vizsgáló tiszt, egy nyomozórendőr sok éves praxisa során nem válik közömbössé a bűnelkövetők és a bűntények iránt? — Nem! Elvégre minden bűncselekményt emberek követnek el, és tetteikben emberi motívumok játszanak közre. Mondhatnám úgy is: ahány bűnügy, annyi ember. Természetesen, nekünk a legteljesebb tárgyi igazságra kell törekednünk. Nemcsak azt kötelességünk földeríteni ami súlyosbító, hanem azt is, ami a terhelt javára szolgál. Az iméntihez hasonló felmentési esetek pedig nemcsak feltételezik, de egyenesen megkövetelik a megfelelő differenciálást — Milyen gyakorlati formái vannak az efféle büntetéselterelési felmentéseknek? — Erre több törvényadta lehetőségünk van. Ha a bűncselekmény például valóban minimális, akkor a rendőrség, ügyészi jóváhagyással, már a büntető eljárás megindítását, a nyomozást is megtagadhatja. Más módszer, hogy az érintett személyt szigorú rendreutasítással egybekötött kioktatásban, figyelmeztetésben lehet részesíteni. Ez a lehetőség a büntetlen előéletű egyénekre, illetve a társadalomra nézve csekély veszélyességű esetekre vonatkozik. A következő módszer: az ügy társadalmi bíróság elé utalása, ha a tényállás adataiból megállapítható, hogy a nemzeti bizottság illetékes ügyosztályának vagy a közösségnek ítélkezése is elegendő lehet Olyasmi is előfordul, hogy munkahelyi fegyelmi eljárások elé utaljuk a hozzánk kerülő eseteket. Gyakorta fordulnak elő olyan esetek is, amikor javaslatunkra az ügyészség bíróság elé viszi az ügyet, de ott tárgyalás nélkül csupán pénzbírságot szabnak ki. Természetesen, indokolt esetben senki sem kerüli el az őrizetbe vételt, az ügyészi, majd pedig a jogerős ítélettel, esetleg szabadságvesztéssel járó bírósági eljárást — Említhetne egy-két esetet az elterelő felmentéssel végződött ügyek közül? — A közelmúltban egy vállalat feljelentést tett, hogy egyik dolgozója jogtalanul használatba vette a vállalat személygépkocsiját, s azzal fölutazott a fővárosba. Bratislavából viszszatérve a lakása előtt helyezte el a kocsit, amit onnan egy ismeretlen tettes ellopott. A tolvajt megtaláltuk, az eljárást vele szemben lefolytattuk. A körülmények alapos mérlegelése után azonban a jogtalan használattal kapcsolatos eljárást beszüntettük és a feljelentést visszaadtuk a vállalatnak, hogy az ügyet fegyelmi úton bírálják el. Hangsúlyozom azonban, hogy egyetlen esetben sem általánosítunk, hanem esetenként és személyenként, a körülményeknek megfelelően differenciálunk. — Milyen hatása van az okulást remélő rendőri figyelmeztetés szándékának ? — Őszintén szólva a felmentettek közül kevés a visszatérő, az ilyen alkalmi bűnelkövetőkre jó hatással van a méltányos rendőri eljárás. Azonban a tényleges törvényszegőkkel szemben annál nagyobb szigorra/ járunk el.
