A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1982-10-02 / 40. szám
írók-történetek MIKSZÁTH KÁLMÁN „KÜLÖNÖS HÁZASSÁGBA Az érettségi után Mikszáth jogot hallgatott Pesten, a diploma megszerzéséhez azonban már nem volt türelme. Pestről Balassagyarmatra került és szo/gabirói esküdtként helyezkedett el jövendőbeli apósánál, Mauks Mátyásnál. Itt ismeri meg Mauks Honát és Kornéliát Ilonával hamarosan egymásba szeretnek. 1871 végén Mikszáth hátat fordít Mauks Mátyás irodájának és ügyvédbojtárnak áll be. Ez idő tájt kezdődik irodalmi pályafutása is, verseket tárcákat és elbeszéléseket küld a pesti lapoknak. A meginduló „Nógrádi lapok" munkatársa lesz, majd Pestre költözik, felcsap újságírónak. Mauks Ilona 1873 júniusában Budára látogat ismerőseihez, Mikszáth neszét veszi, meglátogatja Ilonát és feleségül kéri. Romantikus keretek között a szülők tudta nélkül esküdnek meg. Mikszáthné így ír az esküvőről visszaemlékezéseiben: ., Vasárnap reggel az egész háznépünk lázas izgatottsággal készült az esküvőre. Lend bácsi erősen fújta a Marseillaise-L A kislányok ide-oda szaladgáltak, örültek a székekre kiteregetett kis fehér ruhácskáiknak. Segítettem őket felöltözni, azután magam is föNettem egy haloványzöld ruhámat, hozzávaló zöld tüllökkel díszített kalapot és talán már a stíl kedvéért is magam zöldebb voltam a ruhámnál. Két kocsin mentünk át Pestre. A templom előtt már várt ránk Mikszáth és Wágner Lajos. A templomból tömegesen jöttek ki a hívek, de olyan sokáig tartott ez. Én pedig olyan gyengének éreztem magamat nem volt most nékem egyéb vágyam, egyéb óhajom, csak szerettem volna, egy parira valahol leülni így esküdtünk meg 1873. július 13-án. Tanuk voltak Kováts Lőrinc és Wágner Lajos. Az esküvő után az Erzsébet-szá/lóba hajtattunk, ahol a Mikszáth kétszobás lakásában már föl volt ebédhez terítve, a kisleányok végtelen örömére,. Ekkor megkértem Kálmánt engedje meg, hogy a szüléimét értesíthessem. Ö szó nélkül leült egy kis asztalkához és a táviratot megszövegezte, én leírtam, aztán elküldtük a távíróhivatalba. Most már hozzáültünk az ebédhez, mely vidám pohárcsengés között eltartott a késő délutánig." A romantikus házasságot lehangoló események követik. A kolerajárvány elragadja Mikszáth édesanyját s a fiatal házasok első gyermeke is meghal. Az irodalmi pálya sem kecsegtet semmi jóval, Mikszáthnak még novelláit is saját költségén kell kiadnia. A fiatal író jövedelme kevés a megélhetéshez és a mohorai kúria körülrajongott kisasszonya Pesten egyre szegényesebb lakásokba szorul. Ennek ellenére kitart szeretett férje mellett, bízik a tehetségében s még ékszereit is felkínálja rossz anyagi viszonyaik áthidalásához. A gondok azonban egyre szaporodnak s reménysugár nincs sehol. Mikszáth belátja, hogy hiábavaló ez a szélmalomharc. Lapja, a „Magyar Néplap" is megszűnik 1875 decemberében s ő a legcsekélyebb jövedelem nélkül marad. Mikszáth nem akarja, hogy felesége is osztozzon sanyarú sorsában. Felajánlja, hogy váljanak el. Felesége azonban hallani sem akar róla. A sors azonban közbe szőtt Ilona a szűk és nedves lakásokban megbetegszik: „a doctor, amint megvizsgált igen komolyan azt mondta, hogy általános nagy ízületi lobom kezdődik, ebből a lakásból lehetőleg ma vagy holnap ki kell hurcolkodni" — írja megemlékezésében. A vége az lesz, hogy Mikszáth feleségét édesanyja hazaviszi Gyarmatra, innen kerül aztán vissza Mohorára. Sűrűn leveleztek s a feleség mindenáron vissza akart költözni Pestre, csak a férje beleegyező válaszát várta. Idézzük Mikszáthnét: „A válasz csak karácsony után egy pár nappal érkezett Ezt írta: »Nagyon szerettem volna ettől a nagy fájdalomtól megkímélni édes Ilonkám! De hát rákényszerít hogy kimondjam az igazat: Én mást szeretek. Tudom, hogy ez szörnyűség, de nem tehetek róla. ez a végzet dolga. Azért kell elválnom magától, hogy mást vehessek nőül. Kérem, ne gátoljon meg ebben, ne álljon ellent, különben ahogy én magát ismerem, ezt nem is teszi, hanem nemes szivéhez méltóan megbocsát és beadja ellenem a válópert.*” Mikszáth természetesen nem ír igazat ö továbbra is szereti feleségét s éppen ez a szerelem tartja vissza attól, hogy őt is nyomorba rántsa. Feleségét azonban nagyon szivenüti a levél: „Úgy ültem sokáig hangtalan, néma fájdalomban, csak szívem sírt vérkönnyeket. Később valami keserűség, harag kezdett bennem támadozni, leültem asztalomhoz és csak azt az egypár sort írtam neki: „Legyen úgy, ahogy maga akarja, beadom a vállópert és ne búsuljon. nem fogok alkalmatlankodni soha ebben az életben." A törvényszék kimondja a válást, de az ügyész megfellebbezi. Mauks Ilona írja: „ Válóperem megkezdése óta két hosszú év telt el, engem már az sem érdekelt, vége lesz-e valaha vagy soha, hanem úgy 1878-ik nyár közepén kaptam Mikszáthtól a következő levelet: „A kir.tábla végelválási Ítéletét helybenhagyta, mintegy 10 nap előtt a legfőbb törvényszék is, azóta Balassagyarmaton vannak az iratok és jelenleg szabad ön is, én is. ” A levélben vágyakozás és szerelmi vallomás is van, boldogabb holnap felé mutató reménysugár. Hét évig élnek külön, Mikszáth Szegedre kerül s itt virágzik ki tehetsége a Szegedi Naplónál. Hírneve nőttön nő s 1980 decemberében visszaköltözik Budapestre. Az Ország- Világ munkatársa, a Pesti Hírlap szerkesztője lesz, tagjává választja a Petőfi- és Kisfaluéi Társaság. írásai, könyvei nagy társadalmi sikert érnek el, csillaga egyszeriben fölemelkedik. Volt felesége közben az eldugott Mohorán gazdálkodik anyjával és nővérével s alig-alig hall Mikszáthtól. 1882 februárjában Ilona levelet kap Mikszáthtól. Többek során ez áll a levélben: „Kedves Ilonka! Mikor ezelőtt sok évvel eNáttunk, rúgó indok az volt, hogy anyagilag ziláltan állottam s nem tudtam, hol fogok megállania lejtőn. Jólesett. — habár mindennél jobban szerettem — ha sorsa elszakad az enyémtől. De föltettem magamban már akkor, hogyha valaha vinni tudom valamire, s ha lehetséges lesz még, hibámat jóvá fogom tenni... Kiköszörültem minden csorbát nevemet magasztalólag említi az ország és a külföld, szeretet vesz körül, ahová lépek s jövedelmem több, mint amennyiről valaha ábrándozhattam. Valószínű, hogy már elkéstem önnel szemben, a sors sokáig halogatta, míg ön elé léphetek soraimmal, sohasem hallottam maga felől, így azt sem tudom, nem ment-e férjhez már, vagy nem készül-e férjhez menni?... De mert bizonyosat nem tudok, tartozom önnek azzal a regard-dal, hogyha még nem ment férjhez, én most még egyszer feleségül kérem magát... “ Megindul a levélváltás, a felhők oszladozni kezdenek. Ilona látogatóba hívja volt férjét Mohorára s ő el is megy. A viszontlátás fölbolygatja a régi érzéseket... Mikszáthné így emlékezik: „Másnap reggel Kálmán kissé megkésve jött az ebédlőbe reggelizni. Édesanyánk, aki most még lázasabb hévvel járat utána még megmaradt gazdaságának, már éppen indulni készült a mezőre, de Kálmán egykét szóval kérte, hogy maradjon, beszélni szeretne vele és akkor annak rendje és módja szerint feleségül kórt tőle..." Mikszáth második látogatásakor a gyűrűket is kicserélték, a gyűrűkbe ez volt belevésve: 1873-1882. A másodszori menyasszonyságot a másodszori esküvő tetőzi be. A mohorai templomban esküdnek meg újra 1882. december 31-én. „Négy óra felé eljött a szügyi nagytiszteletes úr — emlékezik Mikszáthné. — Anyám, miután beteges volt, nem mehetett a templomba és Kálmán is azt szerette volna, ha a háznál esküszünk, de a tiszte/etes úr megboldogult atyánk nevében követelte, hogy a kis templomba menjünk. Erre aztán senki sem tett ellenvetést a nővérem és Plachý János befogattak egy-egy kocsiba és a parasztgazdák sok jókívánságától kísérve, elindultunk a templomba... Én rendkívül meg voltam hatva. Sírtam és egyre sírtam az egész este. Kálmán kissé megdöbbenve kérdezte, hogy miért sírok ? Bizony én magam se tudtam miért? Minden olyan mód nélkül meghatott és mikor aztán az alsó házban vacsorázó jobbágygazdák belekezdtek az „Erős várunk nekünk az Isten" kezdetű egyházi dalba, elérzékenyedésem nem ismert többé határt valóságos fuldokló zokogásba törtem ki és ezzel most már a »családi tradícióknak* is eleget tettem. így történt Mikszáth Kálmán „különös házasságba. D. GY. A LEGFIATALABB CSEH KÖLTÉSZET ANTOLÓGIÁJÁRÓL Berkeinkben a fiatal költészet (költők) egy-egy antológiájának megjelenése — nagyjából évtizednyi időszakonként — lényegében mindig egy-egy újabb költőnemzedék útrabocsátását hivatott szolgálni. Hogy ez a gyakorlat mennyiben helyes vagy helytelen, vita tárgyát képezhetné, ám korántsem ez a szándékom e néhány sor papírra vetésekor. Csak a legfiatalabb cseh költészet antológiáját (Almanach nejmladší české poézie) lapozgatva jutottak eszembe a fenti gondolatok Már csak azért is. mivel a „Jen jednou ponejprv (Csak egyszer először) cimen megjelent antológia bizonyos fokig rokonítható a mi „Megközelítés" című antológiánkkal, mellyel nagyjából egyazon időben jelent meg. Ám lényeges különbség a kettő között, hogy míg az egyik évtizednyi szünet után megpróbálja magára vállalni ismét egy újabb költőnemzedék (bár e meghatározást éppen a kötetet összeállító Tóth László vitatja kötet előszavában) útrabocsátását, addig a másik csak egy az évente kiadott válogatások (antológiák) sorából, s nem is vállal magára többet annál, mint hogy szereplési lehetőséget biztosítson annak a huszonöt fiatal-idősebb költőnek, akiknél a legvalószínűbb, hogy a közeljövőben önálló kötettel jelentkeznek majd. Vagyis a lényeges különbség az, hogy a fiatal cseh költőknek nem kell teltétlenül évtizedet várniuk arra, hogy a lapokban és folyóiratokban való közlések mellett kötetben is (ha közös kötetben is) megjelentethessék verseiket. Az évente megjelenő válogatások erre a miénknéi sokkai nagyobb lehetőséget biztosítanak. (Itt azért zárójelben meg kell jegyeznünk, hogy a fiatal cseh költészet bázisa is sokkal szélesebb a mi nemzetiségi költészetünk bázisánál). Persze e szélesebb publikálási lehetőségekből adódóan törvényszerű, hogy nemcsak teljesen uj nevekkel találkozunk az egyes antológiákban. Mint ahogy e legutóbbi antológiába besoroltak közül is jónéhányan szerepeltek már korábbi válogatásokban is (Oheň, Jiskŕení, Doteky zemé, Mládi dneška, Básné a povídky, Prameny, Proud, Pefeje, vagy az évenként megjelenő Žeň). Például a kötet egyik költője — a nagyon is magyaros nevű Ladislav Szalai — már az 1976-os Rosný bod (Harmatpont) című antológiában is szerepelt. De arra is van példa, hogy már önálló kötettel rendelkező költők is helyet kapnak az ilyen antológiákban, mint például Josef Šimon és Marcela Chmarová, akik az 1980-ban megjelent „Zrýchlený tep" (Felgyorsult érverés) című antológiában szerepeltek, holott Simonnak három. Chmarovának pedig két önálló kötete jelent már meg az antológiát megelőzően. E mostani, 81 -es antológiában szereplő költők közül önálló kötete még egyiknek sem volt az antológia megjelenésekor. A kötet megjelenése óta viszont Marie Štemberkovának és Michaela Pánkovának már megjelent a könyvpiacon a „Sestŕenka irónie", (Irónia nőver-14
