A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1982-09-25 / 39. szám
kus-tengerész arcképével díszített pipákat kezdtek gyártani, amit természetesen Jakab király azonnal betiltott. Az ellenzékiek azonban emigrációba kényszerülve a kontinensen tovább folytatták az ezen típusú pipák gyártását, örök emléket állítva ezzel Raleigh-nek. (Jan Dvoíák ezekről a pipákról írt a nemrégiben egy érdekfeszítö cikket az Uméní a Remesla 1982/2 számában. Képünkön egy ilyen hollandi pipát mutatunk be az érsekújvári múzeum gyűjteményéből.) A tiltó rendeletek (több pápa is adott ki bullát az istentiszteleteken való dohányzás ellen) mintha csak ösztönözték volna a minél gyorsabb terjedést: a 18. század elejétől már a dohány nagyarányú árutermelése indul meg. Németországban mégis csak az 1848-as forradalom söpörte el a dohányzás tilalmát (korábban „Berlin utcáin rendőrök fogdosták össze a vakmerő dohányosokat” — olvashatjuk Takács Lajos egy másik tanulmányában. Ethnographia, 1954, 213.0.). Ebben az időben lett aztán Magyarországon is állami monopóliummá a dohánytermesztés, ami aztán megint sok megpróbáltatás elé állította a szegény dohányosokat. Kialakult egy új foglalkozási ág, életforma: a dohánycsempészeké. Kiss Lajos állít nékik szép emléket A szegény emberek élete című örökbecsű munkájában (új, 3. kiadás, Budapest 1981). A dohány „élvezete" több módon is történhetett. Szinte századunk közepéig legelterjedtebb formája a pipázás, de korábban nagyon gyakori volt a burnótozás (más szóval: tubákolás) és bagózás is. A múlt század közepétől terjedt el mind jobban a szivarozás, majd a cigarettázás. Érdekes módon a kezdeti időszakban — mivel a dohányfüst a szájon keresztül jut a testbe — nem tudták eldönteni, hogy a dohányzás cselekvését ivásnak vagy szívásnak nevezzék-e? A múlt század elején „cigaro" névvel illették a mai szivart, majd ezt magyarosították „szipá"-ra, amely azonban nem nyerte el a finomabb nyelvérzékűek tetszését. Végül Vörösmarty Mihály oldotta meg a kérdést: „E helyett más szót kellene csinálnunk — talán szivar? Mivel szivárogva jő föl benne a füst. De ha megmarad is az idegen cigaro név, nem vesztünk vele: a szipánál mindenesetre kellemes". Vörösmarty nyelvérzékét dicséri, hogy mára valóban e két szó gyökeresedett meg a magyar nyelvben. Idők folyamán számtalan formája alakult ki a pipáknak. A leggyakoribbak az egyszerű, vörösre égetett cseréppipák voltak — múzeumaink százszámra őrzik ezek mindenütt fölbukkanó példányait. Érdekességként megemlíthetjük, hogy a debreceni pipakészitök a 19. század első felében átlag évi tízmilliót(l) készítettek — nagy részüket exportra. A szőkébben vett házunk táján szétnézve, elsősorban a Selmecbányái pipakészítő műhelyeket kell megemlítenünk, de Érsekújvár környékén is feltételezhető egy jelentősebb pipakészítö centrum. Az egészen egyszerű cseréppipákon kívül készültek azonban művészi értékű egyedi darabok is, amelyeket persze elsősorban nem a dohány élvezésére, hanem inkább a szem gyönyörködtetésére hozták létre alkotóik. Ha múzeumainkban ilyeneket Iátok — ez részben kárpótol a dohányzók okozta bosszúságokért... LISZKA JÓZSEF Foto: M. Proháczková NEKÜNK TERMELNEK Egy ország lakosságának kulturáltságát az egészséges sokoldalú táplálkozáson keresztül is fel lehet mérni. A korszerű élelmiszerfogyasztásnak egyik jelentős mércéje, mennyit fogyasztunk a vitamindús zöldségfélékből, gyümölcsből. A gyümölcsök tervezett telepítését a múltban akadályozta a facsemeték, oltványok széles skálájának a hiánya. A tervezett zöldségtermesztést részben azért nem tudtuk megoldani, mert nem volt elegendő munkaerő, hiányzott a sokoldalúan képzett szakember. A döntő okok közé tartozott az is, hogy a zöldségfélék termesztése nem mindig volt gazdaságos. A szövetkezetekben a más fontos nyári munkák miatt nem tudtuk megoldani a rugalmas szállítást sem, és a zöldség átvételének a bonyolult rendszere miatt sok ám tönkrement, és mire a zöldség a vevőhöz került, megfonnyadt, fogyaszthatatlanná vált. A párt- és állami szervek sokáig keresték a megoldás útját. Arra az álláspontra jutottak, hogy a kistermelők aktivitása elősegíti a piac friss zöldséggel való jobb ellátását. A fontos feladat megvalósítása érdekében — pártunk XVI. kongresszusa határozatának szellemében — a Szövetségi Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium javaslatot dolgozott ki „a kistenyésztők és kiskertészek termelési lehetőségeinek tökéletesebb kihasználása céljából". A javaslat jó hatást váltott ki a házkerttel rendelkezők és az egész lakosság körében. Az emberek egyre nagyobb számban tudatosítják, hogy a kedvtelésből űzött hasznos foglalkozás hozzájárul a szabadidő ésszerű eltöltéséhez, a család szükségleteinek bőségesebb kielégítéséhez és nem utolsósorban a piaci választék gazdagításához, a társadalom jobb ellátásához. Emellett főleg a kiskertészkedők szövetségébe tömörült tagok egyre több nagyüzemiieg nehezen vagy egyáltalán nem megművelhető területet hasznosítanak. Az említett szövetség Szlovákiában közel 140 ezer tagot tart nyilván, akik több mint 12 ezer hektárnyi kertet és belterületet gondoznak. A kiskertészkedők már az elmúlt években is jelentősen hozzájárultak városaink jobb zöldségellátásához. Közülük sokan saját maguk árusítják a termelt zöldségféléket, mások pedig a helyi szövetségek keretében szerződés alapján adják eL Az idén a szövetség tagjai sok tízezer tonna zöldség és gyümölcs eladására kötöttek szerződést. Emellett az is lényeges, hogy a kertbarátok főleg munkaigényes zöldség és gyümölcs termesztésével foglalkoznak. A termelési kedv fokozása szempontjából nagyon fontos, hogy a közvetítő, a felvásárló ne okozzon csalódást, és átvegye a leszerződött zöldséget, gyümölcsöt. Örvendetesnek mondható, hogy az utóbbi időben javult a vetőmag- és vegyszerellátás. Sajnos, a kertmüvelő gépekből, szerszámokból még nincs elegendő és jó minőségű. A Szlovákiában levő közel 13 millió gyümölcsfa közül 8 millió 200 ezer a háztáji kertekben található. Ez a tény ékesen bizonyítja, mit jelent a kistermelői gyümölcstermesztés az ország ellátása szempontjából. Gyümölcsfa még több is lehetne a háztáji kertekben, ha lenne elegendő facsemete. A levelezőlap történetéből A levelezőlap ötlete dr. Stephan német államtitkártól ered. Javaslatát 1865-ben a karlsruhei postaértekezleten tárgyalták meg, de bevezetésére csak négy év múlva került sor az Osztrák—Magyar Monarchia területén. Hatása óriási volt. Már az első negyedév alatt közel hárommillió levelezőlap fogyott el. A siker láttán a többi államok is (Németország, Luxemburg, Nagy-Britannia, Svájc 1870-ben, Belgium és Hollandia 1871-ben, Oroszország 1872-ben-stb.) bevezették az általános használatát. A gyors választ várók kedvéért nemsokára megjelentek a tiszta válaszlapot is tartalmazó iker-levelezölapok. A szemérmes levelezők részére pedig a zárt levelezőlapot is feltalálták. A múlt századi postarendelet szerint a levelezőlapok tizennégy centiméternél hosszabbak és kilenc centiméternél szélesebbek nem lehetnek. Csak Új-Fundland szigete adott ki mini levelezőlapokat (11X7 cm), ezek ma igen ritkák. Meg kell említenünk a több milliós példányban kiadott zöld- és rózsaszínű tábori levelezőlapokat, melyek a két világháború alatt készültek a katonák számára. E levelek egy részének szívszorító tartalmát már sok író és szociográfus feldolgozta. A levelezőlapot sokan arra használták fel, hogy minél több szót írjanak rá. Ugyanis a postai díj nem függött a szavak számától. Egy nagyszebeni káplár a század végén 8777 szót írt fel egy levelezőlapra, de ezt állítólag már többször túlszárnyalták. Gyorsírással pedig egy angol úrnak 33 663 szót sikerült lejegyeznie egy normális nagyságú levelezőlapra. Az egyszerű, nyomtatott levelezőlapot azonban hamarosan háttérbe szorította a képes levelezőlap megjelenése, melynek ma már számos szenvedélyes gyűjtője van. De erről részletesebben majd egy más alkalommal. -vald-Mi köze a bornak a baráthoz? Szürkebarát a neve egy méltán kedvelt badacsonyi bornak, amelynek voltaképpen mindenhez inkább van köze, mint a névadójává vált barátokhoz. A vélhetőleg szürke kámzsájukról elnevezett barátok a ferences szerzetesrend egy szigoráról ismert boszniai ágához tartoztak, és 1368 után kerültek hazánkba. A különféle rendekhez tartozó régi szerzetesek jó része gyógyítással és betegápolással is foglalkozott. Mivel gyógyszertárak akkor még nem voltak, a kezeléshez szükséges gyógyszereket is maguk állították össze, előnyben részesítvén a gyümölcsszeszeket és borban oldott gyógyfüveket. A patikákból immár a csemegeboltokba szorult híres egri víz is szerzetesek receptje szerint készült, és bár víznek nevezik, erős pálinka. A szerzetesek szeszkészítési hagyományaira hivatkozva néhány évtizede már divat a különféle szeszes italoknak „egyházi" nevet adni. A harmincas években például igen népszerű gyomorkeserű volt a Klastrom likőr. Hasonló okból kapta még korábban az említett bor a szürkebarát nevet, amire talán a harmincéves háború egyik „szürke eminenciása", egy bizonyos József atya lett volna a legbüszkébb. Richelieu híve, vérbeli diplomata, és minden borok kiváló szakértője volt az a Joseph Tremblay nevű pap, akit azért neveztek szürke eminenciásnak, mert a háttérből (vagy ahogy akkor mondták: szürke kámzsája mögé rejtőzve) irányította a politikát, sőt talán magát Richelieu bíborost is. Különösen a csonthéjas oltványokból van hiány, holott e gyümölcsök iránt a legnagyobb az érdeklődés. Nehéz, fáradságos, hozzáértést igénylő munka a zöldségtermesztés. Gondoljunk csak vissza az idei mostoha áprilisra, amely nagyon megkeserítette a kistermelők életét. De a kertészkedők dacoltak az időjárással és a zöldségfélék garmadát adják a piacra. TÓTH DEZSŐ HELTAI JENŐ: Szakáll és a borotva A szakáll és a borotva valamikor azon vitatkoztak, hogy kettőjük közül ki szolgálja a másikat, ki van a másikért. Minthogy megegyezni nem tudtak, megkérték a gazdájukat, hogy ő döntse el a fogas kérdést. ~ — Ostobaság! — mondta a gazdájuk. —- A borotva szolgálja a szakállt. A borotva azonban nem akart belenyugodni és azt mondta a szakádnak: — A gazdánk részrehajló, mert te már régebben szolgálsz nála, mint én. Kérdezzünk meg egy szakértőt. Kérdezzük meg a borbélyt! Megkérdezték a borbélyt, aki viszont a borotvának adott igazat. — Ostobaság! — mondta. — A szakáll azért van, hogy a borotva jól éljen. A borotva az úr. — Lásd? — mondta a borotva diadalmasan a szakádnak, de a szakád fellebbezett. — Kérdezzünk meg másvalakit. Egy elfogulatlan embert! És megkérdeztek egy közönséges munkást. Ez megint a szakádnak adott igazat Azután, minthogy ez a borotvának nem tetszett, megkérdeztek egy rendőrt. — Ez a törvény őre — mondta a borotva, — ez igazságosan fog ítélni! A rendőr megint a borotva javára döntött. A szakáll még mindig nem adta meg magát. — Kérdezzünk meg egy asszonyt! — mondta. Az asszony azután egy csapásra elintézte a dolgot, mondván: — Sem a szakád nem úr, sem a borotva nem úr. Egyik sem parancsol a másiknak. Én parancsolok mind a kettőnek. Én vagyok az úr! 23
