A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)

1982-09-25 / 39. szám

DOPORUČENÉ

LISTY

(Ajánlott levelek)

Milan Pišút írja a szlovákiai magyar költők Vojtech Kondrót válogatásában (és javarészt az ö fordításában) 1968-ban Most cez Dunaj (Híd a Dunán) címmel megjelent antológiájának előszavában: „Nem ritka paradoxon, hogy a távoliak közelebb vannak hozzánk, a közeliek viszont távolabb. A magyar nemzet közvetlen szomszédságában élünk, de ma már csak a hatvanévesnél idősebb nemzedéke tud magyarul... S így történhet meg, hogy a francia irodalomról többet tudunk, mint magyar nyelvű állampolgáraink irodalmi alkotásairól..." Ám a szlovák esztéta e megállapítása a maga idejében — egynéhány kivételtől eltekintve — az egész magyar irodalomra, költészetre érvényes volt. Az azóta eltelt másfél évtizedben azonban számos fehér folt tűnt el — illetve van eltűnőben — a 20. századi és kortárs magyar irodalom szlovák recepciójának lapjairól. A prózairodaimat illetően elsősorban Karol Wlachovský, Katarína Króľová és Marta Lesná jóvoltából, a költészet területén pedig — szinte kizárólag — Vojtech Kondrótnak köszönhetően. Ö volt az, aki az 1968-as Most cez Dunaj után, s egy újabb szlovákiai magyar versantológia, a Mužný vek (Férfikor, 1980) mellett Kassák-, Weöres-, Illyés- és Babitsválogatást tett a szlovák olvasó asztalára. Az ő érdeme az is, hogy a felsoroltakon kívül különböző folyóiratbeli közlésekből Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes, Nagy László, Juhász Ferenc. Tolnai Ottó, Szilágyi Domonkos és mások neve is egyre ismerősebben kezd csengeni a szlovák olvasó előtt. (Itt, s csak zárójelben jegyezzük meg, hogy a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a magyar irodalom szlovákiai megismertetésében kifejtett tevékenységéért Karol Wlachovskýnak és Vojtech Kondrótnak nemrégiben a Munkaérdemrend ezüst fokozatát adományozta.)

S a közelmúlt egy újabb fontos vállalkozása is Kondrót nevéhez fűződik. A fiatal magyarországi költők Doporučené listy (Ajánlott levelek, Smena Könyvkiadó) című antológiájára gondolunk, melynek válogatása és részben a fordítása is az ő munkája. A gyűjteménynek — és Kondrót lelkes szervező munkájának — egyik nagy érdeme azonban, hogy neves és az eddigi fordítói munkájuk során a magyar irodalommal nem találkozó költőket — Ján Buzássyt, Ján Štrassert, Ivan Štrpkát, Lýdia Vadkerti-Gavomikovát, s a legfiatalabbak közül Daniela Hivešovát és Milá Haugovát — sikerült megnyernie a magyar költészet szlovák fordítása ügyének. Ami tehát eddig jobbára „személyes ügy" volt, most a közös ügy, közös érdek jellegét kezdi magára ölteni.

Mondani sem kell, hogy Kondrót mekkora feladatra vállalkozott, amikor a hatvanashetvenes évek fordulóján induló fiatal magyar — pontosabban: magyarországi — költők népes és heterogén összetételű táborából kellett kiemelnie azokat, akik eredményeikkel és stílustörekvéseikkel társaikat is reprezentálhatják a szlovák olvasó előtt. Erre a feladatra — Kondrót megítélésében — tizenhárom költő — Apáti Miklós (az ő verseimét — Ajánlott küldemények — alakította át a fordító antológiacímmé), Dobai Péter, Döbrentei Kornél, Kiss Benedek, Kiss Anna, Kovács István, Petri György, Rózsa Endre, Sárándi József, Szepesi Attila, Szilágyi Ákos,

Utassy József és Veress Miklós — találtatott a legalkalmasabbnak. Persze, mint általában minden antológia összeállítójával, vele is lehetne vitatkozni, hogy a besoroltak közül kinek a fölvállalása indokolható nehezebben, s a kimaradottak között ki az, akinek feltétlenül helye lett volna ebben a gyűjteményben, (így például a magunk részéről, ha senki mást nem is, de Oravecz Imrét bizony hiányoljuk az antológiából.) Ugyanígy lehetnek a választott verseket érintő fenntartásaink is: egy-egy költői pálya legjobb és legjellemzőbb opuszai-e azok, vagy inkább csak a válogatót, fordítót jellemzik. (Például Sárándi József is félreértékelhető legutóbbi kötete, A barbárság kora legjobb darabjainak ismerete nélkül.)

Ám komolytalanok volnánk, ha a kákán is csomót keresnénk. Az elmélyültebb elemzésre pedig, s így a fordítások megítélésére sem e tenyérnyi helyen nincs lehetőségünk. (Ez utóbbihoz csupán annyit, hogy ihletettebb megoldások váltakoznak benne kevésbé sikerűitekkel.) Annyi azonban feltétlenül ide kívánkozik, hogy örülünk a Doporučené listynek, s talán eljön egyszer az az idő, amikor a szlovák olvasó a mai magyar költészetet teljes egészében — a magyarországi poéták mellé a nemzetiségi magyar költőket is — fölvállaló gyűjteményből is megismerheti.

Tóth László

HONISMERETI

S KISKÖNYVTÁR

VIRÁGH józsefné

A komaromi tugftr tzinlait UnhtU 1792-1918

A KOMÁROMI MAGYAR SZÍNÉSZET TÖRTÉNETE

1792—1918

(Virágh Józsefné könyvéről)

A szerző munkája a Komárom megyei Honismereti Kiskönyvtár sorozatban jelent meg, 1981-ben. A sorozatot a József Attila Megyei könyvtár adja ki Tatabányán. Az igen hasznos sorozatban — amely hazai körökben talán kevésbé ismert — többek között Kecskés László irt Komárom irodalmi életéről. Pastinszky Miklós pedig Kuttsár Istvánról a komáromi könyvtár-alapítóról értekezett

Virágh Józsefné egy újabb komáromi témát dolgozott fel, illetve egészített ki, a komáromi színészet történetéről írt könyvet (e témáról először Baranyai József írt: „A komáromi magyar színészet története 1811 —1941). A könyv mottóját a Színházi naptár 1857. évi számából választotta: „A nemzetiség alapja a nyelv. Nyelvünk és így nemzetiségünk terjesztésének, csinosításának egyik leghathatósabb eszköze a színészet!" Mert bizony rögös utat járt végig a magyar színészet (a magyar színház), amíg végül a színész magyarul szólhatott, kőszínházban játszhatott. Az első magyar budai színielőadás 1790. október 25-én volt, ekkor Kelemen László társulata Simái Kristóf „Igaz-Házi, egy kegyes jó Atya" c. ötfelvonásos vígjátékát adták elő. Mivel ebben az időben a német nyelvű színjátszás hódított, Komáromban is nevezetes nap volt 1792. február 14-e, hiszen ezen a napon adták elő magyarul Simái Kristóf a „Zsugori vén fösvény" c. darabját.

A magyar színészet azonban Pesten és Budán sem tudott megkapaszkodni. 1815 után kezdődött a magyar színháztörténet legsötétebb fejezete, jött a „vándorlások kora". A legismertebb társulatokat Balog István, Komlóssy Ferenc, Kilényi Dávid vezette. Ki/ényi társulata például 1819 októberében jött Komáromba, nála játszott a kor legnagyobb színésznője Déryné is. A társulat az egykori Zichy kúriában lépett fel, nagy sikerrel. Szerencsére műsorfüzetük is fennmaradt, özv. Weinmüllerné híres nyomdájában nyomták „Magyar Theátromi Zseb könyvecske" címmel.

Ezekről a társulatokról, vándorszínészekről kevés adat maradt fenn, akárcsak a korabeli színháztechnikáról. A „mindentudó" Szinnyei József így ír a korabeli színpadról: „A vidéki színpad, a mai korhoz mérten igen egyszerű és szűk volt, többnyire vendéglői termekből alakították át vagy oly helyiségekből, melyek, mint Komáromban is, a farsang idején tánctermek gyanánt szolgáltak. A kulisszák nem mutattak nagy változatosságot: szoba egyszerű oszlopos festéssel, trónterem csekély aranyozással és rikítóbb színekkel festve... a színpadot faggyú-gyertyákkal, később olajlámpákkal világították... a színpadi kellékeket (requisitumokat) többnyire úgy szedték össze magán házakból."

A magyar színészetnek nagy ünnepe volt 1837 augusztus 22-e. Ekkor nyílt meg a Pesti Magyar Színház, melynek kitűnő vezetői mellett (pl. Bajza József) nagyszerű színészei is voltak — Lendvayné Hivatal Anikó, Megyeri Károly, Szentpétery Zsigmond, Lendvay Márton.

Komáromot a továbbiakban különféle színtársulatok látogatták, melyek általában néhány hónapot töltöttek a városban. Egyikükmásikuk megbukott ugyan, de a többség nagy sikerrel szerepelt a városban. S ami a lényeg, fellépésről-fellépésre hirdették a magyar szót. A városban állandó színtársulat nem alakult, s amint a szerző írja könyvében, az első világháború befejezése után bekövetkezett az államforduiat, s ez színházi téren is megint új helyzetet teremtett

El kell még mondanunk, hogy Virágh Józsefné kis könyve komoly gyűjtőmunka eredménye. Helytörténeti kutatásai (szép színlapgyűjteménye) nagyban gazdagították kultúrtörténeti ismereteinket A könyv méltán sorakozik az eddig megjelent, Komárom kultúrtörténetét feldolgozó monográfiák mellé. Kár, hogy ezt a kis könyvet hazai kiadóink, folyóirataink nem támogatták, még részleteket sem közöltek belőle. így aztán valószínűleg azok nem tudtak róla, akiknek íródott

Trugly Sándor

ÉGI SZEKÉR

(Moldova György új könyve)

Moldova György ma kétségtelenül egyike az irodalmi riport legjelentősebb művelőinek a magyar irodalomban. Riporteri alapossága, írói erényei és tág szellemi horizontja képessé teszi őt érdekfeszítö, realista Is a téma minden lényeges összetevőjét elemző és megvilágító riportsorozatok megírására. A vasút és a textilipar dolgozóinak életével, problémáival foglalkozó, e hivatások szépségeit és árnyoldalait feltáró riportkönyvei után az idei magyarországi ünnepi könyvhét kiadványai közt ott találtuk Moldova új nagysikerű riportkönyvét, melynek az „Égi szekér" címet adta. A könyv a budapesti Magvető és a Madách közös kiadványaként látott napvilágot, ezért nálunk is beszerezhető.

Könyvének megírásához — amint arról az író a bevezetőben tájékoztatja az olvasót — egyik makói orvos-ismerősének még 1976-os keltezésű levele adta az impulzust. A levélíró azt tanácsolta az írónak, hogy a vasutasok munkájáról, életéről szóló riportkönyve után írjon azokról is, akik ugyancsak nagyon nehéz és áldozatos munkát végeznek: a mezőgazdasági repülőkről. Moldova csak évek eltelte után foglalkozott a javaslattal — közben megírta „A szent tehén" című könyvét —, és mivel a téma érdekelte, a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Minisztérium Repülőgépes Szolgálatához fordult közelebbi információkért.

Az író a Repülőgépes Szolgálat számos dolgozójával ismerkedett meg, hosszú hónapokat töltött köztük, élte a pilóták és a szerelők megszokott, mindennapi életét, ellátogatott a nyíregyházi pilótaképző főiskola hallgatói közé, beszélgetett azoknak a pilótáknak hozzátartozóival, munkatársaival és oktatóival, akik munka végzés közben különféle okok miatt szerencsétlenül jártak és életüket vesztették. Elgondolkoztató hiteles adatokat sorakoztat fel az író a világ élelmiszerellátásáról, arról a szomorú tényről, hogy már napjainkban is a világ népeinek csaknem kétharmada gyengén táplálkozik, éhezik vagy erősen alultáplált, mivel a napi kalóriaszükségletnek csak egy töredékét biztosítja az élelemellátás. A helyzet ezen a téren még rosszabb lesz az ezredfordulón, mivel a földkerekség lakóinak száma jelentősen megnövekszik, de az élelmiszerek mennyisége még kevesebb lesz. Kultúrnövényeinket növényi kártevők és rovarok milliói veszélyeztetik, ezért az éhínség megakadályozása és az élelmiszerszükségletek biztosítása céljából elkerülhetetlenül szükséges a vegyszeres növényvédelem. A nagyüzemi mezőgazdálkodás körülményei lehetetlenné teszik a kézi permetezés hatékony alkalmazását. Ezért vált szükségessé a légi növényvédelem, a különféle műtrágyák, rovarirtószerek, permetlevek repülőgépről vagy helikopterről való szórása. Ennek a nagyon nehéz, fárasztó és felelősségteljes munkának az elvégzéséhez talpig emberekre, a munka igazi hőseire van szükség. A mezőgazdasági repülőszolgálat pilótái és szerelői, valamint összes többi dolgozói a mindennapi kenyérért, egy ország mindennapi kenyeréért, a termelt mezőgazdasági termékek jó minőségének és kellő mennyiségének biztosításáért szállnak harcba a természettel nap mint nap. Ilyen hétköznapi hősök Moldova új könyvének riportalanyai.

Moldova sajátos elbeszélői alkat. Bármiről informálja az olvasót, bárkiket szólaltat meg autentikus és dokumentáris értékű riportjaiban, stílusa mindig magávalragadó, köny-14