A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)

1982-09-25 / 39. szám

A Gsemadok életéből hétköznapokon, de hétvégeken is csak 16 és 18 óra között tartózkodom otthon. Aztán megyek a néha éjfélig is elhúzódó gyűlések­re. Szerencsére a feleségem megértő, ő maga is aktív tag volt lánykorában a CSEMA­­DOK bátorkeszi helyi szervezetének vezető­ségében, tánc- és színjátszó csoportjában. Már nem is tudom, milyen régtől ismerem Fél Miklóst. Az ötvenes években találkoztam vele először, de nem Szerdahelyen, hanem Komáromban, akkor ugyanis ott titkárkodott egy évig. Utaztunk együtt valahová, a járás valamelyik községébe, szövetkezeti vagy szövetkezetét alakító gyűlésre. Mert a CSE­­MADOK járási titkára nem maradhatott kö­zömbös a falu nagy átalakításának nehéz esztendejében. Akárcsak a frontkatonának, neki is az első vonalban kellett harcolnia. Soha nem is volt visszahúzódó. Estéről esté­re a falvakat járta a komáromi, majd a dunaszerdahelyi járásban, sőt még a szom­szédos járásokban is. A CSEMADOK járási titkáraként az egész ország gondját fogadta magáénak. A szövetkezetesítést a kulturális program részének tekintette. S a közügyek­ben való jártasságot alapvető emberi tulaj­donságának. A személyes részvételt a köz­ügyek intézésében és irányításában. — Amelyik ló húz, annak a szekerére rak­nak. Ez alól az igazság alól én sem voltam kivétel. 1964-től tagja vagyok a járási pártbi­zottságnak. A Nemzeti Front járási elnöksé­gének munkájában tizenöt éve veszek részt. 1970-ben a lakásszövetkezet elnökének vá­lasztottak meg Dunaszerdahelyen. Később, 1979-ig a lakásszövetkezet járási elnöke lettem. Jelenleg is alelnöke vagyok. Kilenc évig a városi pártszervezet munkáját irányí­tottam. 1979-töl a járási bóketanács elnöki tisztét töltöm be. Célomban mindig az veze­tett, hogy a párt- és állami szervek segítsé­gével érjek el eredményeket. Kerestem és ma is keresem velük a kapcsolatot. Az illeté­kesek felfigyeltek munkámra, munkánkra. Sok-sok elismerő oklevél bizonyítja mindezt! Azzal toldanám meg a szerény vallomást, hogy nem csupán Szerdahelyen ismerik Fél Miklóst. 1980-ban, a május elsejei ünnepsé­gek előestéjén levelet kapott, jelenjen meg a Duna-parti városban. A megnevezett napon felberregett hivatali szobájában a telefon. Magyarics Vince, a járási pártbizottság veze­tő titkára hívta. „Fél elvtárs, együtt me­gyünk!” Abban az esztendőben nekik kettő­jüknek adományozott a köztársaság elnöke Kiváló munkáért érdemrendet. A pártban és a társadalomban végzett hosszúéves áldoza­tos munkáért. Korábban, 1974-ben a kultu­rális minisztertől kapott kitüntetést. A kultú­ra érdemes dolgozója lett. Járásában a CSE­MADOK és ő elválaszthatatlanok egymástól. Egyesek el sem tudják képzelni, hogyan lesz, ha majd visszavonul. Ötvenhét éves. — Nincs olyan község a járásban, ahol ne ismerném a helyi szervezet elnökét szemé­lyesen, a neve szerint. A pártszervezet és a helyi nemzeti bizottság elnökét is ismerem. A szövetkezeti elnököket szintén. Ők is is­mernek engem. Sehol nem kell bemutatkoz­nom. Legtöbb helyen barátaim a község vezetői. Az ismeretkört a pártban és a tö­megszervezetekben betöltött funkcióim szé­lesítették ki ennyire. Szervusz, Fél elvtárs! így köszöntenek mindenütt. És máris meghitten beszélgetünk mindenről. Gazdasági és kultu­rális kérdésekről. Rendezvényeink anyagi tá­mogatására nem is lehet panasz. Mindig megyek, de ha háromfelé szakadnék, akkor sem tudnék mindenütt ott lenni. Például az évzáró taggyűléseken. Viszont évente két-AMI A SZÍVÉN, AZ A SZÁJÁN Féi Miklós zeti Felkelés 38. évfordulójának az ünnepsé­gére ment. Csupán este találkozhattam vele a hivatalában, s mondtam is neki: — Nálad nyáron sem szünetel a munka? — Látod — hangzik rövid mosoly kíséreté­ben a válasz. — Vasárnap, augusztus 29-én, a nagyabonyi Bihari ünnepélyen leszek jelen, s onnan este Nagymagyarra ruccanok át, ahol az egy hétig tartó kulturális napokat nyitjuk meg. S már az úgynevezett uborka­­szezonnak is vége. Megkezdődnek a helyi szervezeti vezetőségi gyűlések. Készülünk az őszi és a téli kulturális munkára. Kevés az olyan tisztségviselő szövetsé­günkben, akinek annyira összefonódott volna az élete a CSEMADOK-kal, mint az övé. Alapító tag, 1949-től húzza a szekeret fá­radhatatlanul. Falujában kezdte, Csicsón, ké­thsmerö oklevelet nyújt at Oláh Ödönnek, a CSEMADOK vámosfalusi helyi szervezete egyik lelkes vezetőjének sőbb hivatásos dolgozóként a CSEMADOK apparátusában folytatta. A szövetség bratis­­lavai kerületi bizottságának is instruktora volt sokáig. Innen került titkárnak Szerda­helyre. — Harminc esztendő úgy telt el az éle­temből, hogy észre se vettem. Egyszerűen nem volt időm az elröppenő éveken gondol­kodni. De ha a tükör elé állok, látnom kell, hogy őszül a hajam, ráncosabb a homlokom, gondterheltebb az arcom. Olyan posztot töl­tök be, hogy szinte soha nincs megállásom. Későn nősültem, majd negyvenéves fejjel. Annyi volt a munkám, hogy a házasodás nem jutott eszembe. De talán a legjobban az tartott vissza, hogy az ilyen mozgalmas életű ember mellett, mint amilyen én is vagyok, nem lehet rózsás a feleség élete. Én ugyanis Azt hinné az ember, hogy augusztus a sem­mittevés hónapja a kulturális munka tekinte­tében. Ha máskor nem is, most biztosan utolérheti hivatalában a CSEMADOK járási titkárát. Én is ilyen elgondolás alapján sze­meltem ki magamnak Fél Miklóst, aki való­ságosan egészen közel, alig negyvenhat kilo­méterre él a Duna-parti várostól, az utolér­hetőség szempontjából mégis nagyon-na­­gyon távol, hiszen azon titkáraink közül való, aki nem szívleli az íróasztalt, a négy fal közé szorult levegőt, az utcán, a falvakban, a járásban, tehát az emberek között érzi jól magát. Telefonon kerestem augusztus 24-én reg­gel, s azt a választ kaptam, hogy Szlovák­gyarmaton (Slovenské Ďarmoty) találom, ott tartózkodik két napig, negyven CSEMADOK helyi szervezeti vezetőségi tagnak és aktivis­tának tartanak kétnapos értekezletet, s a pásztor, amikor csak teheti, a nyájával tart. Tudomásul vettem, hogy mint annyiszor másszor, most sincs szerencsém Fél Miklós­sal. Két nap múlva újra próbálkoztam. Akkor sem jártam jobban. Azt mondták, a Nemzeti Front járási elnökségének ülésén lesz egész délelőtt, délután pedig a járási pártbizottság ideológiai bizottságának ülésére hivatalos. Harmadszor már nem kísérleteztem a tele­fonnal. Személyesen mentem a Csallóköz fővárosába, s nem szégyellem bevallani, hogy a nap várakozással telt el. Délelőtt a városi nemzeti bizottság ülésén vett részt mint képviselő immár a harmadik választási időszakban. Délután pedig a Szlovák Nem-A járási üttöröszervezet és a járási béketanács évenként közösen megrendezett gyermek­­rajz-kiállrtásán gratulál a győzteseknek 6

Next

/
Thumbnails
Contents