A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1982-09-18 / 38. szám
Képzőművészeti tábor. Az elnevezés mögött tulajdonképpen müvésztelepet kéne érteni. Olyan alkalmi vagy rendszeresen öszszejáró alkotói közösséget melynek tagjai együtt, vagy inkább egymást ösztönözve alkotják meg müveiket. Ugyanez történik most már sokévi rendszerességgel Nyárasdon is, illetve a falu közelében, a vízparton, ott, ahol a Kis-Duna talán a legszebb. Emberek, többségükben fiatal képzőművészeti alkotók találkoznak egymással, hogy két hétig együtt maradva rajzoljanak, fessenek, fényképezzenek, vagy szobrot mintázzanak, és persze azért, hogy gondolatot cseréljenek mindarról, ami közös érdeklődési területükön belülre vagy azon túl esik. Képzőművészeti tábor. Nevezhetnénk művésztelepnek is, de holmi bevett szemérem „tilja" e szóhasználatot, mert a nyárasdi táborban alkotó fiatalok zömmel műkedvelő képzőművészek, akik sokszor kiestek már a főiskolai felvételek rostáján, de ettől még nem hagyták abba azt, amit olyan szeretettel művelnek. Persze, nem kevés az olyan, aki meg sem próbálkozott a főiskolával, mint ahogy az olyan sem, aki azt elvégezte, s ma akadémiai titulussal műveli két héten át ugyanazt, amit a többiek. A tábor e hierarchia szempontjából éppen attól tetszik demokratikusnak, hogy ez a hierarchia nem látszik meg rajta. A szövetkezeti vadászlak és annak környezete, a vízparti romantika, a csallóközi táj szépsége, és az alkotói közösség hangulata, céljai, — mindezek igen kedvező együtthatóknak bizonyulnak. A Dunaszerdahelyi Járási Népmű vetési Központ szorgalmából és törődéséből immár sokéve kialakult intézmény példának, jó példának is minősíthető, mert abból a reális helyzetfelismerésből és segítő szándékból jött létre, hogy a járáson belül, de méginkább az országban szétszórva, — sok olyan képzőművészettel szoros rokonságban élő ember, akik ha találkoznak, e találkozás csak kedvez a formálódásuknak, fejlődésüknek. Hogy ez mennyire okos felismerés volt, azt az évek során rendszeresen sorra kerülő, és kétségtelen fejlődést demonstráló kiállítások bizonyítják. Mert őszidőben, amikor a táborban létrejött alkotások összegyűlnek, keretekbe kerülnek, összeáll egy-egy tárlatra való anyag, amely aztán együtt kerül a falra, tárul közönség elé. Az idén már nagyon komolyan arról is szó esett, hogy nemcsak az idei táborban készült alkotásokból lesz majd kiállítás, de ideje összeválogatni az intézmény kezdetei óta összejött művek legjavát, és közönség elé tárni ezt is. Vagy félszázra tehető azok száma, akik az idén is ott voltak, dolgoztak. S ha szabad számokban kifejezni,— a művek száma ennél lényegesen nagyobb. Persze, ez nem lehet meghatározó szempont, hiszen az itt létrejött érték ennél sokkal nemesebb jellegű. Említés csupán azért kerül róla, mert úgy tetszik, az idei kiállítás anyagát gazdagabb kínálatból lehet majd összeválogatni. Következésképpen ez a kiállítás izgalmasabbnak ígérkezik a tavalyinál. Ide tartozik emlékeztetni arra, hogy arról a tavalyi kiállításról őszinte elismeréssel írtunk — okkal, és az érdemek szerint. Neveket ezúttal hadd ne említsünk, hiszen sokan voltak, ami igencsak örvendetes. Maradjanak a nevek arra az alkalomra, amikor majd a kiállításról esik szó lapunk hasábjain. Amikor majd a táborban létrejött alkotásokat, az ott dolgozó alkotókat kell minősíteni annak alapján, amit ott teremtettek. Egyelőre maradjanak e fenti elismerő szavak magáé az intézményé, a képzőművészeti táboré, művész,- vagy alkotótelepé, — ahogy tetszik. Mi az utóbbi elnevezés mellett szavazunk. KESZELI FERENC Kontár Gyula felvételei A
