A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1982-09-11 / 37. szám
Hallottukolvastukláttuk Innenonnan KÖNYV Arany ábécé Egy-egy népközösség kultúrájának, azonosságtudatának és önismeretének erősödését szolgálják a birtokában levő művelődéstörténeti és irodalmi régiségek, emlékek feldolgozásai, (újra) kiadásai is. Felismerték ezt a szlovákiai kiadók is, s az utóbbi időben rendszeresen látnak napvilágot a szlovák írásbeliség és művelődéstörténet szép kiadású, jól vagy kevésbé ismert, ám mindenképpen tanulmányozásra érdemes kútfői, dokumentumai. (Bizony, itt lenne az ideje, ha — az 1981-es kis Korbeľ-Baróti-kötetet követve — a Madách is fölvállalná az ilyen irányú tevékenységet, hiszen válogatni magyar vonatkozásban is bőven volna mit s miből.) A Tatran mellett a martini Osveta Kiadó az, amely a legtöbb ilyen felbecsülhetetlen értékű emlékőrző és emlékéltetö munkát jelenteti meg. Legutóbb például a szlovákiai városokat és falvakat megverselő tréfás helységnév-szótárt, az Arany ábécét (Abeceda zlatá, alebo žartovný slovník slovenských miest a obcí), amit 1859-ben készített Selmecbányán az Adam Zdenkovič álnév mögé rejtező szerző. A Matica slovenská Irodalmi Archívumából előkerült kézirat gondozója és sajtó elé rendezője, Michal Eliáš szerint az álnév Daniel Almán (1818—1902), Selmecbányái líceumi tanítót rejti. Az Arany ábécében a korabeli Magyarország hetvenhárom helységének nevezetességeit, elhíresült jellegzetességeit, érdekes történeteit verseli meg, melyek közül ötvenöt esik a mai Szlovákia területére. A kis kötet számot tarthat a régiségekben tájékozódni kívánó szlovákiai magyar olvasó érdeklődésére is, hiszen feltétlenül művelődés- és műfajtörténeti érdekességén túl nem egy magyarlakta vagy a magyar történelemben jeleskedő várost és községet is magába foglal. (így Gácsot, Hontfüzesgyarmatot, Komáromot, Körmöcbányát, Murányt, Párkányt, Pozsonyt, Rimaszombatot, Rozsnyót, Losoncot stb.) Adam Zdenkovič alias Daniel Almán meg-megbicsakló verseiből, az értő átigazítás ellenére is a szlovák nyelv egy korábbi állapotát mutató soraiból egy-egy helytörténeti értékű eseményen és furcsaságon kívül az olvasó ugyanis szűkebb pátriája száz évvel ezelőtti gondolkodásáról, életérzéséről és életviteléről is fontos és izgalmas ismereteket szerezhet. (tóth I.) Hubay Miklós: Búcsú a csodáktól Az 1918-ban, Nagyváradon született jeles magyar írónak Hubay Miklósnak először Hősök nélkül című drámáját mutatták be 1942-ben, a Nemzeti Színházban. Most a Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában sorozatban jelennek Hubay drámái; eddig mintegy harminc mü. Köztük olyan népszerű darabok is, mint a Késdobálók, az Egy szerelem három éjszakája vagy a Párkák. Sajnos, igaz: manapság szinte csak a „szakma" olvas drámát. Holott gyakran olyan olvasmányos könyvről van szó, mint a Búcsú a csodáktól (amelynek irodalmi értékei sem lebecsülendők természetesen). „A színháztörténet tanúsága szerint a tragédia mindig a boldog népek és a prosperitás korának volt a műfaja" — állapítja meg a szerző Levél a drámához c. előszavában. A tragédia cselekménye Athénben játszódik, éppen amikor a perzsák leigázzák a virágzó görög metropoliszt. E tragikus bukással azonos időben játszódik le Szophoklész, a nagy aggastyán-zseni szégyenletes pere: háborodott-e vagy sem? „Akinek az élete jelkép volt, az összeomlása is az." Szophoklészt saját fia, Yophon jelenti fel. Mindjárt hozzátehetjük — hívja fel figyelmünket a szerző — annak az írónak a pőre ez, önnön fiával szemben, aki a generációs konfliktusokat nem is olyan régen egy drámájában évezredekre szóló érvénnyel az Oedipus-komplexus képletébe sűrítette." A tragédia cselekménye két részben, hét képben bonyolódik. Hubay aktualizálása tiszta, olyannyira mai, hogy akár 1982-ben is történhetne a világnak valamelyik pontján. Az író nem először helyezi jelen-érvényű mondanivalóját klaszszikus történeti-irodalmi környezetbe. Gondoljunk csak a Túszszedők című drámai játékára, amely Euripidész Oresztész című tragédiájának cselekményére épül. Nincs szorongatóbb közügye ma az emberiségnek, mint a totális háborús pusztulás apokaliptikus lázálma. Erről szól a dráma. S szól ugyanakkor — éppen ezekkel összefüggően — az árulásról, az író (Szophoklész) önmagával örökös konfliktusban álló szelleméről, amely „együtt szenved minden szenvedővel, de minden szenvedést ki is zsákmányol műve érdekében". íme a példa: az Antigone halhatatlan sorai: „Sok van, mi csodálatos — de az embernél nincs csodálatosabb." Szophoklész ezt így mondja (mondatják el vele) Hubay művében: „Sok van, mi csodálatos, de az embertelenségnél nincs csodálatosabb." Tanúi vagyunk a fiú (Yophon) harcának-gyalázatának, amint apja ellen lázad s végül kiáll apjáért, a harminc zsarnok ellen, egyetlenegy hazája: Athén becsületéért. Egyértelműen rólunk s értünk Szól ez a mű. Kiss Péntek József HANGLEMEZ Ciaó Alig egy esztendővel a „Rózsák a sötétben" címmel megjelent Pepita-hanglemez után, amely a „Nagy olasz slágerek" címmel indított sorozat első részét képezte, most „Ciaó" címmel napvilágot látott a sorozat második lemeze is. Köztudott, hogy az olasz könnyű muzsika nemegy sikerszáma világszámmá lett, akár az angol nyelvterületen, akár másutt indult el világhódító útjára. Mi a titka az olasz slágerek világsikerének? Elsősorban kétségtelenül a dallamosságuk, dallamuk szépsége, akár lassú, akár gyorsabb ritmusú számokról van szó, valamint az a tény is, hogy az olasz slágerek szinte egytől-egyig az olasz délies temperamentum, mandolinok uralta olasz népzene vitathatatlan befolyásának jegyében fogannak, miközben azonban természetesen lépést tartanak a világ divatos könnyűzenei áramlatainak követelményeivel is. . Az új Pepita-lemez 14 dala közül 13 magyar, egy pedig olasz nyelven hangzik el. Olasz eredetiben Zalatnay Sarolta énekli Hays — Seeger: „Date mi un martello" című dalát. A többi számokat magyar nyelven a könnyű és népszerű muzsika olyan magyar kiválóságai tolmácsolják, mint Ambrus Kyri, Kovács Kati, Mikes Éva, Sárosi Katalin, Aradszky László, Korda György, Szécsi Pál és Vámosi János. A lemez többek közt olyan közismert slágereket tartalmaz mint pl. Migliacci-Fontana „Mit remélsz?" („Che sara?") című szerzeménye, Modugno „Távoliét" („La lontananza") című világhírű dala, Pace-Panzieri, „Az óra" (Lóra giusta") című slágere, Albertelli-Riccardi „Ninna, Nanna" című dala, Poes-Testa „Carina" című vidám ritmusú slágere, Donida-Labati-Rapetti „Messze túl" („AI di Iá") című közismert dala, stb. Sági Tóth Tibor FOLYÓIRAT Jászi Oszkár emlékezete A magyar tudományos és politikai közvélemény ill. könyvkiadás az utóbbi években mind fokozottabb figyelemmel fordul az ún. magyar polgári radikális baloldal képviselőinek életműve felé, akiknek politikai működése, majd az emigrációban kifejtett tudományos és irodalmi ténykedése olyan értékeket hozott létre, amelyet egy tárgyilagos történettudomány aligha hagyhat figyelmen kívül. Nyilván ez is indokolja azt a megkülönböztető figyelmet, amelyet a szaksajtó szentel halálának 25. évfordulója kapcsán — Jászi Oszkárnak, a polgári radikálisok egyik legmarkánsabb képviselőjének, a politikusnak, szociológusnak, történésznek. És ez esetben nem egyszerű kegyeletadásról van szó, mert „Jászinak nincs szüksége rehabilitációra, neki restitúció kell, történelmi szerepének helyreállítása" — írja Hanák Péter, hanem értékmentő kritikáról, amely egy minden tekintetben számottevő tudományos és politikai életműről kívánja eltüntetni a feledés homályát. Ezt szolgálta a Történettudományi Intézet által 1982. március 31-én rendezett tudományos ülésszak is, amelynek referátumai „Jászi életpályájának eddig kevésbé ismert vagy nem kellőképpen méltatott mozzanataira vetnek fényt, teljesebbé téve a századelő kiemelkedő magyar politikusáról, és gondolkodójáról alkotott képünket". Ezekből közöl négyet a világosság c. folyóirat ezévi júliusi száma. Az első referátum Nagy Endre szociológus tollából, azt a fejlődést mutatja be, amely Jászinál a Émile Durkheim-mel, ill. az általa képviselt új szociológiával való találkozás után következett be Jászi tudományelméleti álláspontjában. Irinyi Károly referátuma (Jászi és a középeurópai államszövetség terve) Jászi ún. Mitteleuropa-koncepciójának kialakulását és fejlődését veszi szemügyre, s ebben a „dunatáji patriotizmus"-át tápláló politikai és kulturális realitásokon és illúziókon keresztül mutatja be ezt a nagystílű demokratikus és antinacionalista elméletet, amelyet oly kérlelhetetlenül söpörtek el a történelem viharai Jászival s politikustársaival együtt. „Jászi antifasizmusa" — ez a címe Varga F. János történész előadásának, amely Jászinak a Fasizmusról és részben a kommunizmusról alkotott nézeteit összegezi, rámutatva következetes demokratizmusára, valamint az ezzel kapcsolatos, emigrációban kifejtett tevékenységét tekinti át. Végül „Jászi Oszkár hazafisága" címmel olvashatjuk Hanák Péter referátumát, aki Adyval állítja párhuzamba Jászit, méltányosan értékelve és összehasonlítva őt vele, miközben kimondja: „Ady mellett, vele együtt Jászi honosította meg a progresszió táborában a nemzeti gondolatot, ők kapcsolták újból össze a szociális haladás és a demokratikusan újraértelmezett hazafiság eszméjét." Himmler György Tizenhétezer rénszarvas legel az „Észak felvirágzása" rénszarvastenyésztő kolhoz tundrás lejtőin. A rénszarvas-tenyésztés ennek a termelőszövetkezetnek a legfontosabb tevékenysége. Évente többszáz tonna húst szállítanak el innen. A tagság jövedelmének nem kis része származik a szarvasbőr értékesítéséből. A szarvasbőrből könnyű és mégis meleg ruhaneműt készítenek. Az ember évezredek óta kíváncsian figyeli a delfineket. Az ókortól kezdődően tudunk olyan esetekről, amikor a tenger hullámaiból ezek a kedélyes és okos „úszó angyalok" mentették ki a fuldokló matrózokat, fürdőzőket. Most két kaliforniai tudós kiderítette: a delfinek kipenderülvén a vízből, ugrásukkal energiát takarítanak meg a levegőben. Melluszonyaikat használva, amikor közeget váltanak, valósággal szárnyra kelnek. Erős villás farkuk csapásaival kormányozzák mozgásukat. Mindeddig úgy tudtuk, legősibb ősünk a 3,6 millió évvel ezelőtt élt Lucy volt. Most olyan újabb szenzációs leletre bukkant Desmond Clark, a Kaliforniai Egyetem antropológusa, mely módosítja eddigi ismereteinket. Lucy nyughelyétől mintegy 70 kilométerre egy még régebbi, négymillió évvel ezelőtt élt lény csontmaradványait tárta föl a közelmúltban. A csimpánzhoz hasonló teremtmény meglehetősen aprócska termetű lehetett, mindössze 140 centiméter. Ámde alacsony termete, fejletlen agya ellenére már fölegyenesedve járt, élelmet gyűjtött, sőt primitív szerszámokat is készített. Fölfedezői szerint e két lábon járó lény a mai ember egyenes elődjének tekinthető.
