A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)

1982-09-11 / 37. szám

Következő számunk tartalmából: Balázs Béla: A SAJTÓ MÚZEUMA Hajdú András: A PISAI FERDE TORONY KISÖCCSE Walter Scott: IVANHOE (részlet) Miklósi Péter: A BÁTRAK SPORTJA Marczell Béla: CSALLÓKÖZI NÉPSZOKÁSOK Lacza Tihamér: CIOLKOVSZKIJ Címlapunkon V. Pfibyl, a 24. oldalon M. Vodéra felvétele. A CSEMADOK Központi Bizottságá­nak képes hetilapja. Szerkesztőség: 815 44 Bratislava, Obchodná ul. 7. Telefon: 332—865. Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 815 85 Bratislava, ul. Čs. armády 35. Főszerkesztő: Varga János. Telefon: 336—686, főszerkesztő-helyettesek: Ozsvald Árpád és Balázs Béla. Tele­fon: 332—864. Grafikai szerkesztő: Král Pétemé. Terjeszti a Posta Hírlap­szolgálat. Külföldre szóló előfizetése­ket elintéz: PNS — Ústredná expedí­cia tlače, 813 81 Bratislava, Gottwal - dovo nám. č. 6. Nyomja a Východo­slovenské tlačiarne n. p. Košice. Előfi­zetési díj egész évre 156,— Kčs. Előfizetéseket elfogad minden posta­­hivatal és levélkézbesítő. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Vállalati hirdetések: Vydava­teľstvo Obzor, inzertné oddelenie, Gorkého 13, VI. poschodie, tel.: 522—72, 815 85 Bratislava. Index: 49211. notó VEZET flz Cit...? Manapság sok szó esik az idős emberekről nemcsak nálunk, hanem a határainkon túl is. Hála a megváltozott életkörülményeknek és a fejlődő orvostudománynak, jócskán meg­hosszabbodott az átlagos életkor. Ma jóval több a nyugdíjas korhatáron túl élő idős emberek száma, mint teszem azt húsz vagy harminc évvel ezelőtt volt, igy egyre több a magányos, elhagyatott, igen nehéz körülmé­nyek között élő „öreg". Mindez komoly problémát okoz és terhet ró a társadalomra. Úgy vélem, hogy minden igyekezet ellenére a problémákat még hosszú ideig nem tudjuk megoldani teljes egészében. Voltak, vannak és a jövőben is lesznek elesett, nehéz sorsú emberek. Természetesen nálunk senki nem hal éhen, senkit nem ragad el a fagyhalál, de az élet teljességéhez nemcsak étel és ital, nemcsak tüzelő, orvosi ellátás és egyéb gon­doskodás kell, hanem más is: megértés, gyöngédség, figyelmesség, vagyis szeretet. Szeretet? A mai felgyorsult ritmusú életünk­ben? Ugyan, ugyan! — szinte hallani vélem az ellenvetéseket. A lótás-futás, a nagy hajsza, az örökös rohanás közepette vajon kinek van arra ideje és főleg türelme, hogy gyöngéd figyelmességgel babusgasson valakit, még akkor is, ha netán az apjáról, a szülőanyjáról — a nagyszülőkről nem is beszélve — van szó. Igazuk van-e vagy sem, nehéz rá egyér­telmű választ adni. Tény, hogy akad nagyon sok megértő, alkalmazkodó idős ember, de akad jócskán az ellenkezője is. íme néhány példa a sok közül az elhang­zott és lejegyzett vélemények, vallomások alapján: A hűs lombok alól tízóraizni indulnak az otthon lakói Sz Ilona: Arról aztán sokat lehetne beszél­ni, hogy így meg úgy a szegény öregek. Könnyű annak véleményt mondani és meg­szólni a másikat, akinek nincs rászoruló öregje. Bújna csak egy hétre az én bőrömbe, majd megtudná! Mindig tiszteltem és be­csültem az édesanyámat, pedig kegyetlen természetű asszony volt világéletében. Tíz évvel ezelőtt vettük magunkhoz, azután, hogy eltemettük az apámat. Akkoriban még bírta magát. Tett-vett a ház körül. Jó egy éve már csak az ágyat nyomja és ordibál folyton, mint az eszelős. Nekem dolgoznom kell, mert a férjem nem keres annyit, amiből fenn tudnánk tartani a családot, a főiskolás fiamat és a gimnazista lányomat. Nem ülhetek örökké az anyám mellett. A munkában az idegeim a mennyezeten járnak, vajon mire megyek haza. mit követ el már megint. Nem robbantja-e fel a gáztűzhelyet, nem hagyja-e nyitva a vízcsapot, nem tépi-e szét a párnát, amit már nemegyszer megtett. Sokszor már maga alá is csinál. Képzelheti mi vár rám odahaza. A bűz meg a mocsok, s közben a családot is el kell látnom. Kimondom, ha megszól is érte a világ, rettentő nagy teher számomra az anyám, pedig szeretem, mert mégiscsak az anyám ... K Ágnes: Anyósom halála után az apó­som eladta a házát 86 ezer koronáért és hozzánk költözött. Akkor még katonás vén­ember volt, de keresztül szalmát nem tett a háznál, nem is kívántuk. Reggelenként rend­szeresen megitta a féldecijét, napközben a liter borát és elszívott vagy negyven cigaret­tát. Eleinte megvoltunk. Aztán, hogy a férjem autót vett a pénze egy részéből, pokollá vált az életünk. A fennmaradó összeget magához vette és naphosszat a kocsmában ült. Több­ször olyan részegre itta magát, hogy kocsival kellett hazahozni. Itthon mindent összeróká­­zott, becsinált. Meg kellett fürdetni és tisztá­ba rakni, akár a csecsemőt. Közben nap mint nap szidott bennünket, káromkodott, a kislá­nyaink valósággal rettegtek tőle, de őt az egyáltalán nem érdekelte. Állandóan fenye­getett, hogy ripittyára töri az autót, felgyújtja a házat, hiszen neki már minden mindegy, legfeljebb felhúzza magát az almafára. Végül az öregotthonban kötött ki, de ott is csak minket ócsárolt, pedig mink mindent elkö­vettünk, hogy jól érezze magát köztünk, hasztalan ... S most hallania kéne a szom­Megbeszélik a napi teendőket A felvételen a négy egészségügyi nővér, középen Bukó Ernő­­né, az otthon vezetője Napozás... Baloldalon Zsófi néni, aki nagyon szeret olvasni szédainkat, hogyan vélekednek rólunk. Arról jobb nem beszélni. Én csak azt tudom mon­dani, hogy öregség ide vagy oda, nem min­den öreg egyforma. A miénknek sátán lakott a lelkében, akkor volt boldog, ha nekünk keserűséget okozhatott, de hogy miért, az rejtély előttem ... A tíz egynéhány vallomásból ezt a kettőt választottam ki. Ha kissé szélsőségesnek tűnnek is, sajnos, igazak, s egyben elgondol­koztatok: hol az igazság? Kinek van igaza? Hol és miben keresendő a mindenki számára elfogadható megoldás? Egyáltalán van-e ki­vezető út? Ha igen, hová, merre vezet? Csakis a nyugdíjasok otthonába — hallom a kézenfekvő választ. Hiszen társadalmunk jóvoltából rengeteg van az országban. Elin­dultam hót, hogy megkeressem a tengerben a cseppet, hogy a magam és mások meg­nyugtatására tiszta képet alkothassak a hely-2

Next

/
Thumbnails
Contents