A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1982-09-04 / 36. szám
A SZÜLŐFÖLD KAREL ČAPEK A szülőföld, vagy pontosabban mondva az a táj, ahol gyermekéveinket töltöttük, egyáltalán nem földrajzi értelemben vett táj, hanem egy csomó olyan hely és rejtelmes zug együttvéve, amelyekkel kapcsolatba kerültünk, mikor kisgyerekek voltunk. Például az a hely, ahol bojtorján nőtt, és tüskés golyóbisait szedhettük. Az a hely, ahol fürödtünk, mert az szigorúan tilos volt. A mezsgye, ahol tücsköt meg gyíkot fogtunk. A kocsma, ahol virslit és kiflit kaptunk, mikor Hronovba utaztunk nagyszüleinkhez. A kőrisfa, melynek koronájában üldögéltünk, meg a körtefa, amelyről körtét loptunk. A ház, ahol első szerelmünk lakott, mikor nyolcévesek voltunk. És így tovább: ezer meg ezer hely. melyek mindegyike külön kis világ volt, mindegyiknek megvolt a maga évszaka, amikor feltárta legbensőbb titkait. Nemrégiben gépkocsival végigmentem gyermekkorom színhelyén; de már nem volt ugyanaz. Most valóban táj volt, s én először láttam kedves és szerény arculatát. Ám gyermekkorom színhelye, az a számtalan sok hely eltűnt. Vagy talán meg is volt még, csak én nem ismertem rájuk. Nem ezer hely volt már, hanem völgyek és dombok, szilaj, sötét vizű folyó, föld és ég; ijesztően kicsiny volt az egész, mert már nem állt számtalan sok helyből és zugból. Most már a szülőföldem volt — melyet megindultsággal és csalódottan néztem —, de már nem volt az egész világ.
