A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1982-08-14 / 33. szám
A Csemadok életéből j Az iskola koromban már önképzököri elnök voltam, s az irodalomtanárom írói jövőt jósolt nekem. Ebből annyi vált be, hogy a Zászlónk ifjúsági folyóirat irodalmi pályázatán országos első díjat nyertem egy írásommal... Mégse lett belőlem író. — Hol, milyen körülmények között találkoztak? — Hát ez megint meglehetősen kacskaringós történet, de nagyon jellemző a mi sorsunkra — mondja Dezső bácsi. — Ott kezdem, hogy én a tanítóképzőt 1932-ben fejeztem be, most Péter-Pálkor lesz ötven éve. De hogy megkaphassam az oklevelet, meg kellett szereznem a magyar állampolgárságot. Ezt végül meg is kaptam, de akkor meg nem volt hol tanítanom. így aztán hazajöttem és Kismálason magántanitóskodtam a Mihályi családnál; a fizetésem annyi volt, mint a szobalányé ... Ebben az időben, szülőfalumban, Ebeden a sokak által ismert Buga doktor szülei tanítottak, s készültek nyugdíjba. Szerették volna, ha a helyükbe kerülök. S hát én is szerettem volna révbe érni, de most meg — a változatosság kedvéért — a csehszlovák állampolgárságot kellett megszereznem újra. Miután ezt megkaptam, 1935-ben nosztrifikáltattam az oklevelemet. Természetes játékosságukkal magukkal tudták ragadni a közönséget Új feldolgozásban mutatta be a gerencséri folklórcsoport a „Gerencsér! lagzi" című műsorszámát Bemutatójukban régi szokásokat és lakodalmi énekeket elevenítettek fel A szólóénekesek közül mindig nagy sikerrel szerepelt Sz/ádecsek Mónika Nagycétényből. A koloni fellépésre magával hozta lányát is, Jarkát, aki kerületi győztese volt a Tavaszi szél... népdalversenynek. Akik derűt és igazi jó hangulatot tudtak teremteni, azok Száraz Ferenc vezetésével a kalászi citerások voltak. Évek óta állandó résztvevői a járási seregszemlének és minden esztendőben újabb siker kíséri fellépésüket A szösz cséplése, fésülése, mindig eseményszámba ment a családban és a szomszédok között Az ezzel járó szokásokat és mulatságos összejöveteleket vitték színre a pogrányi aszszony folklórcsoport tagjai, akiket a nyitracsehi férfidalárda tagjai követtek a színpadon. A Csámpai Balázs vezette éneklő csoport fejlett hangkultúrájával lepte meg a közönséget De tetszett a bodoki éneklő csoport szereplése is. — Ami — veszi át a szót Erzsi néni — egybeesett a mi érettségi bankettunkkal. Ott találkoztunk, megszerettük egymást, s végül összeházasodtunk. A fiatal tanítóházaspár 1935 szeptember elsején kapta meg a hivatalos tanítói kinevezést. Brigan Dezső Ebeden, felesége pedig Bajtán kezdte a munkát. Az 1935-ben együtt kezdett pályán számtalan nehézség merült fel. Mert a mi tájainkon élő, s e század elején születettekre olyan próbákat mért a sors, hogy nem volt könnyű egyenes derékkal és felemelt fejjel elviselni őket. Briganéknak is bőségesen kijutott belőlük. Dezső bácsi negyvenöt májusában került haza a háborúból, amelyet Erzsi néni három kisgyerekkel Ebeden vészelt át. — Számomra az volt a legrettenetesebb — emlékezik Dezső bácsi —, hogy hazatértem előtt azt a hírt kaptam, hogy a családom elpusztult. — És Erzsi néni a három gyerekkel? — A fináncok parancsára három napon belül ki kellett ürítenem a lakást; nem volt hova mennem. Végül egy kamrában találtunk helyet, ahol fűteni se lehetett. De 1945 szeptember elsején Brigan Dezső és felesége összeterelte az ebedi Sikeres fellépéssel dicsekedhetnek a két berencsi tánccsoport tagjai, akik rövid időn belül nagyszerű műsorszámot kovácsoltak össze. A műsort tették gazdagabbá és változatosabbá a felsőszeli népi táncosok és a sevedi diák citerások. A járási dal- és táncünnepélyen Szvorák Katalin is fellépett. Zoboraljai dalokat énekelt a hálás közönségnek. Meg kell még említeni Süttő Anna néphagyomány-ápo/ó munkáját Erre az alkalomra is népviseletbe öltöztetett babát készített. A színpad előterét díszítette vele. A rendezvény sikeres lebonyolításához nagyban hozzájárultak a CSEMADOK koloni helyi szervezeténe'. tagjai, élűkön Brath Tetézze/, az elnökkel, valamint Sándor Jánossal, Brath Ferenccel, Balkó Jenővel, Balkó Andrással, és Buday Endrével. BALKÓ IMRE A szerző felvételei gyerekeket, s a szőlőhegyen, a Bánomban tanítani kezdtek. — Ez volt nálunk az első „erdei" iskola — mondja Dezső bácsi —, kicsit Csokonai mintája szerint. Három hónap múlva azonban ezt az „iskolát" a hatóság bezárta, s a két ügybuzgó pedagógus megintcsak ott állt munka nélkül... A következő pár év lidérces idejéről ugyan mit írjak ide? Az embertelenségben is feltündöklö emberséget? Vagy csak a keserű tehetetlenséget idézzem, amelyet a könyörtelen történelem idezúdított a Duna mentén élők vállaira?! Az igazat, a lényeget kell elmondani! Okulásul, hogy soha ne ismétlődhessen meg többé. Hát akkor lássuk, s kapaszkodjunk a sűrűjébe. — Amikor nem taníthattam, napszámba jártam Garamkövesdre, az állomásra — mondja Dezső bácsi. — Mindig szerettem dolgozni, most is szívesen végeztem volna bármilyen munkát ... Csakhogy Garamkövesden a munkavezető ácsmester ismerte a „tanító urat”. Azt mondta neki, menjen az erdő szélére, pihenjen, amit az állomáson el kell végezni, nem tanítónak való munka. — Makacs volt a mester — emlékezik Dezső bácsi —, de én se engedtem a magaméból. Munka nélkül nem kellett a fizetés. Akkor odatett a mester elém egy ládát teli görbe szöggel, hogy azokat egyenesítsem ki.. . Amikor aztán büszkén jelentette, hogy a ládányi szöget kiegyenesítette, a mester igazán megharagudott, hiszen azt hitte, a tanító úrnak legalább egy hétre való munkát adott. Fogta a kiegyenesített szögekkel teli ládát, s odatette Brigan Dezső elé: „Akkor most görbítse újra el mindet." — Hogyan kerültek vissza Párkányba? — Itt 1950-ben alakult meg a magyar iskola, két tanítóval és hatvan gyerekkel. Engem neveztek ki az iskola igazgatójának — mondja Brigan Dezső. — Hol, milyen körülmények között kezdtek tanítani? — Az akkor már működő CSEMADOK helyi szervezet adott egy helyiséget. Padokat az egész környékről úgy szedtünk össze. De széket nem találtunk. Az egyik szülő akkor azt mondta: „Nem baj, Dezső, a gyerekek hokedlin is elülnek, csak legyen magyar iskola." így esett meg, hogy minden szülő készített a maga csemetéje számára egy zsámolyt. Volt köztük mindenféle: kicsi, nagy, alacsony, magasabb... De volt min ülni a gyerekeknek, s volt magyar iskola ismét, ahol taníthattunk ... És tanítottak... Szeptembert szeptember követett, s egyszercsak a Brigan-házból reggelenként nyolc tanító indult az iskolába: két fiuk, két lányuk, két vejük, s ők maguk — Dezső bácsi és Erzsi néni. S ez így ment kerek tíz évig. Jó két hete, hogy a Duna parton elbúcsúztam Briganéktól, de azóta is állandóan vissza-visszarebben emlékezetem hozzájuk, s újra, meg újra magam előtt látom a Strázsa-hegyen bőgő, hazavágyakozó kisfiút; azt a képet, amikor a klieštinai asszonyok a tisztaszobából áthozták hozzájuk a párnákat, dunyhákat, hogy legyen mivel a tanító úréknak meg a gyerekeinek takarózni ... Aztán látom Brigan Dezsőt, amint a legnagyobb lelkiismeretességgel egyengeti az elgörbült szögeket; mint ha a világ minden baja ezen fordult volna meg .., S magam előtt látom azt a hatvan zsámolyt, amelyet hatvan szülő faragott a párkányi magyar iskola megnyitására 1950-ben ... S végül újra és újra magam előtt látom azt a csodát, amikor minden áldott reggel Párkányban egyetlen házból nyolc tanító indul el az iskola felé... Mégiscsak szeptember elsején kellett volna ellátogatnom Brigan Dezsőékhez... GÁL SÁNDOR Prandl Sándor felvételei A Simek Viktor vezette Zoboralja énekkar 7
