A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)

1982-07-03 / 27. szám

Az 1979-ben megkezdett ásatást egy telefonjelentés tette lehetővé. Talán kissé furcsán hangzik ez az első mondat, azonban ez a színtiszta igazság. Ennek a telefonbejelentésnek köszönhetjük (az építkezés mestere jelentette a földmunkák közben előkerült első leleteket (ezt a csodálatos emlékanyagú nyolcadik avarkori korai temetőt Komáromban, a Hajógyár tőszomszédságában, a Duna közvetlen közelében. Már régebben tudtuk, hogy a mai város egykori helyén nagyszámú avar lakosság élt, hiszen az utóbbi évek ásatásai során — nem is beszélve a régi leletekről — több avarkori temető részletét sikerült feltárni.

A leletbejelentést követően a helyszínen azonnal láttuk, hogy a hajógyár melletti homokdűnére egy nem akármilyen avarfalu népe temetkezett. Az első megbolygatott sírokból előkerült aranyozott, szépen díszített övveretek már jóelőre jelezték, hogy ezen a területen érdemes lesz régészeti ásatást kezdeni, múltat vallatni, sírokat feltárni. De a régész is tudta, hogy nem lesz könnyű dolga, hiszen ismét egy építkezés területén kerültek elő a sírok, s egy építkezésen végzett leletmentésnek is megvannak az árnyoldalai. De ezek az aggodalmak — mint később kiderült — alaptalanok voltak. Az építők végig nagy figyelemmel kísérték az ásatást, s mindenben segítségünkre voltak.

S amikor beköszöntött a jóidő, eljött a nyár, — a régészek legszívesebben ilyenkor ásnak — ásatási szerszámainkkal felfegyverkezve minden évben megjelentünk a Duna melletti homokdűnén, s vallattuk a föld mélyét. Az avar nép egykori fiainak sírjait kutattuk, akik iu. 568-ban települtek vidékünkre, s késői utódaik — a későavarok — hozták létre