A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-23 / 4. szám

Bartók Béla Hont megyei szlovák gyűjtőútjáról

Bartók Béla 1910-ben járt először gyüjtöúton Hont megyében. Az Ipolyság környéki dudások, tülkös kanászok nagysikerű versenyét a megye székhelyén rendezték meg. Erről szinte valamennyi olyan szakmunka említést tesz, amely zenekutatónk gyüjtőútjait összegezi. Maga Bartók is eredményesnek tartotta a „honti igricek" körében végzett munkát.

A szomszédos népek zenéjének kutatója, a kelet-európai összehasonlító népzenetudomány megalapítója a honti szlovákoknál is értékes anyagot gyűjtött. A Slovenské ľudové piesne c. kiadvány második kötetében (Slovenská akadémia vied, Bratislava 1970) több mint kétszáz olyan dalt találunk, melyet Bartók honti tájakon jegyzett le. Igaz, hogy már 1910-ben találkozott Ipolyságon az említett kanászhangversenyen egy megyebeli szlovák dudással. Erről a Bobál Sámuel egyházmaróti lelkészhez irt leveléből értesülhetünk. A levélben, melyet 1912. dec. 16-án keltezett Rákoskeresztúron, többek közt ezt írja: „A fujara nagyon érdekel. Gömörben már volt dolgom ilyen hangszerrel; ott fujerának hívják. Tót dudással pedig Ipolyságon találkoztam 2 évvel ezelőtt." (Bartók Béla levelei. Zeneműkiadó Budapest, 1976., 199. o.)

Bizonyára Samuel Bobál, az akkori egyházmaróti evangélikus lelkész hívhatta fel Bartók figyelmét a vidék csodálatos dalaira. Bartóknak Egyházmarótra címzett első leveléből idézhetnénk bizonyításképp. Bevezetőjében írja az alábbiakat: „Főtisztelendö Uram! Nagyon köszönöm szíves sorait. Becses meghívásának jan. 2-án tehetek eleget, mikor is az esti vonattal érnék Egeg-Szalatnyára." Ez a falu mindössze néhány kilométerre van a tőle észak-nyugatra fekvő Egyházmaróttól. Bartók arra kéri levelében Bobált, hogy küldjön ide érte valami kocsit, s a „kocsira legyen olyan kegyes valami takarófélét adni, ha hideg lenne". A népzenekutató — ezt is leveléből tudjuk — három és fél napot töltött a faluban. Említést tett Bobál a szomszédos lissói gyűjtés lehetőségéről is. de erre 1913-ban az idő rövidsége miatt nem került sor. Egyébkén^ maga Bartók se szorgalmazta nagyon a további gyűjtőutat. Már levelében is ezt írta: „Inkább kevesebb, esetleg csak egy faluval foglalkoznék, de annál alaposabban, semmint sokkal és felületesen."

Hogy hányszor járt Bartók a Hont megyei Maróton, pontosan nem tudjuk. Első levelében említi, hogy húsvét után szeretne még

egyszer ide kijönni gyűjtés céljából. Az 1913. május 8. után és június 3. előtt írt második levelében azonban sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy mások útját le kellett mondani. Ebben a levélben említi azt is, hogy az első gyűjtés alapján „Egyházmarótról valószínűleg száz dallam lesz új anyag." Továbbá szó esik itt a Túrócszentmártonból visszakapott kéziratról, melyet — amint írja — „tudományosan rendszerezve" Prágába szeretne beküldeni közlés céljából. A levélből arra is fényt deríthetünk, hogy Bartók és Bobál közt igen jó viszony alakulhatott ki: a zeneköltő igaz hívére tatáit a falusi plébánosban. Ezt az alábbi sorokkal hitelesíthetjük: „Nagyon örülnék, ha főtisztelendö Úr hajlandó volna a szövegi rész rendezésére (A kiadásra szánt anyagról van szó. — Cs. K. megj.) illetve átvizsgálására úgy, hogy ebben az esetben mintegy kettőnknek neve alatt jelennék meg a mű."

A maróti plébánoshoz irt harmadik levelében már azt újságolja Bartók, hogy: „Több heti gömyesztő munka után sikerült végre mind a 180 dalt letisztázni." (A Maróton gyűjtött dalokról van szó. — Cs. K. megj.) Kéri papbarátját a „szöveg-folytatások kiegészítésére", valamint az általa leírtak „revíziójára". Leveléből is kitűnik, hogy a szlovák nyelv sem volt számára idegen; sőt ismerte annak nyelvtanát, fonetikáját is. Ugyanezen levélben tesz említést új tervéről is, mely szerint a két Maróiról (Egyházmarót és Apátmarót; ma közigazgatásilag egy község Egyházmarót néven) népzenei monográfiát állított volna össze. Szerinte — mint a levélben is olvashatjuk — „roppantul izgató kérdés az, hogy ez az 500 egynéhány ember hány dallamot rejt magában, mikor ez a kis 3 napos gyűjtés is már 180-at eredményezett a visszautasitottakon kívül". És itt, a monográfia említése kapcsán Bartók soraival igazolhatjuk megintcsak, hogy milyen lelkes barátra és munkatársra akadt a népzenekutató a falusi plébános személyében. „És éppen Főtisztelendö Úr közreműködése és érdeklődése miatt válik ilyen monográfia készítésére a 2 Marót olyan alkalmassá." — írja levelében.

A tervezett és elmaradt gyűjtőút helyett az 1913. nov. 3-án Rákoskeresztúrról küldött levelében nov. 21 -ét jelölte meg új időpontként. Említést tett két másik útról is, melyet 1914 január közepére, illetve a húsvét utáni időpontra tervezett. Hogy 1913-ban járt-e másodszor is a faluban, nem sikerült kiderítenem. Az 1914-re tervezett gyűjtőutak közül valamelyik bizonyára megvalósult, hisz a Slovenské ľudové piesne c. kiadványban találunk bőven ebben az évben lejegyzett adatközléseket. Ekkor járhatott Bartók Lissóban meg a többi honti szlovák faluban is.

A Bobálhoz irt negyedik (s talán utolsó?) levelében az első maróti gyűjtés „letisztázott" kéziratát kéri a plébánostól. A levél továbbá meggyőzően bizonyítja, hogy Bartók mennyire gondján viselte a marótiak sorsát. Féltette a falu lakóit a háborútól, a pusztulástól. Érdemes itt idézni gondviselő sorait a levélből: „Nagy-e a szomorúság Maróton a háború miatt? Sajnálom a jó asszonykákat, az énekeseimet, akiknek mindnek valakije ott van a háborúban. Vajon eljutok-e még valaha gyűjteni közéjük?"

Bizonyára többé sosem jutott el Bartók ebbe a hangulatos honti faluba. Egyházmarót egyébként a hajdani vármegye legrégibb települései közé tartozik. 1030-ban Szent István az itteni birtokot a Hunt nemzetségbeli Lampertnek adta, kinek révén a település később a bozóki prépostság birtokába került. I. Lajos király külön szabadalmakat adott a falunak. A XVI. században a jobbágyközség a Zmeškali család birtokát képezte. A család tagjai építették a ma is meglevő kastélyt. A falu templomát a huszita időkben emelték, azóta már többször is átépítették. Bartók gyűjtöútjainak idején mintegy 370 lelket számlált a falu. Túlnyomórészt szlovák evangélikus lakosság élt itt akkor. Csak valamivel volt kevesebb lakosa a külön települést képező szomszédos Apátmarótnak.

1981. január 31-én jártam első alkalommal Bartók nyomában Egyházmaróton. Móser Zoltán magyarországi író-riporter szervezte a gyűjtőutat. Velünk együtt utazott még Marótra Olsvai Imre, az MTA Népzenekutató Csoportjának tudományos munkatársa és Villányi Péter néprajzgyüjtö. Azok közül, akik hajdanán Bartóknak énekeltek először Zuzka Kuzmová után kutattunk. Ö 1913-ban tizenkilenc éves volt. A Slovenské ľudové piesne c. gyűjtemény kilenc olyan dalt tartalmaz, melyeket Zuzka Kuzmová egykor Bartóknak énekelt Sajnos a nótafa ma már nem él. Nyomozásunk bizonyos értelemben mégis eredményes volt, hisz találkozhattunk fiával, Juraj Kuzmával, aki 1917-ben született. Abban a házban lakik, melyben Bartók Béla először gyűjtött Maróton. A lakás a plébánia szomszédságában van. Ide hívta össze Bobál lelkész 1913-ban az énekeseket. Kuzma bácsi megmutatta az „elsöházat" is, ahol népzenekutatónk a fonográffelvételeket készítette. A szíves fogadtatás és rövid beszélgetés után a ma 64 éves Juraj Kuzma készségesen végigkalauzolt a falun, s elvezetett bennünket oda, ahol még tudnak valamit az évtizedekkel ezelőtti gyűjtésről.

Ján Siksa unokájáéknál már nem sok konkrétumot mondtak Bartókról. Ján Siksa harmincnyolc éves korában énekelt fonográfra, mindössze négy dalt. Az adatközlő az első világháborúban vesztette életét. A ma már idős lánya is csak halványan emlékszik rá. Kegyelettel őrzik viszont itt azt a lemezt, melyet a Matica slovenská készíttetett a Bartók-felvételröl, s a család kérésére Marótra is elküldött. A Siksa-unokák büszkék arra, hogy a lemezen nagyapjuk hangja is hallható. Hálával gondolnak ezért a nagy zeneköltőre is. Bobálról ugyancsak elismerően beszéltek, s őrzik azt a régi képet, amely a falu lelkes papját örökítette meg maróti férfiak társaságában.

Anka Kuzmová, Juraj Kuzma édesanyjának testvére ma nyolcvan éves, férje után Peškovának hívják. Ö volt a legfiatalabb maróti énekes, tizenegy éves korában dalolt egy dalt Bartóknak. Csak hosszas buzdítás után volt hajlandó ezt nekünk is elénekelni, mivel néhány héttel ottjártunk előtt halt meg a férje. Az „Išlo dioča na vodu" kezdetű hétstrófás szerelmi történetet többszöri nekirugaszkodás után végül is gyönyörűen elénekelte. Az idős nótafa ajkán 1913-tól szinte változatlanul él tovább a dal. melyet egykor még édesanyjától tanult. Az énekes ma is ugyanolyan formában adja elő, mint egykor Bartóknak.

Amikor a népdalok gyűjtéséről faggattuk őt, a következőket mondta: „Bartók magyar volt. Nagy magyar ember Pestről. Én még akkor kislány voltam. Kuzmáékhoz (Azaz akkor hozzájuk. Anka Kuzmová-Pešková ma már ugyanis nem a régi szülői házban lakik. — Cs. K. megj.) a szenyior úr hívására asszonyok jöttek össze. Anka Paulinová is ott volt. Én csak egyet énekeltem." További kérdezgetés után így folytatta a beszélgetést: „Emlékszem Bartók masinájára. Olyan nagy tölcsére volt... Bartók nem beszélt nagyon sokat, mert magyar volt, az asszonyok meg szlovákok. Csak magyarul tudott. Fiatal volt Bartók. Olyan vékony, fehér, »štramák« volt. Zuzka Šajberová is szépen énekelt."

Anka Kuzmová talán tévesen emlékezett vissza arra, hogy Bartók milyen nyelven beszélt. Valószínűleg, hogy népzenekutatónk 1913-ban már szlovákul is tudott. Ujfalussy József írja Bartók életrajzában, hogy a szomszédos népek zenéjének kutatója 1910-ben szlovákul és románul tanult. S bár „Kodály szerint nem volt nyelvtehetség, mindegyik nyelvben vitte annyira, amennyit kutatómunkája megkívánt". (Ujfalussy József: Bartók. Gondolat Kiadó Budapest 1965, I. kötet — 154. o.) Bobálhoz írt egyik levele ugyancsak iménti állításunkat igazolja. Sőt, egy ma élő másik adatközlő — Mária Čásárová — is az ellenkezőjét állította, mint amit Anka Kuzmová mondott.

Amint Bartók maga is írta Bobálnak, 1913-ban 180 dalt jegyzett le Egyházmaróton. Ebből mintegy hatvanat találunk a Slovenské ľudové piesne II. kötetében. Körülbelül tizenhárom adatközlőt szólaltatott meg Bartók egyenként, s ezenkívül néhány dalt a lányok és az asszonyok közösen is elénekeltek. A legidősebb énekes a 60 éves Zuza Krajčová, a legfiatalabb pedig a már említett Anka Kuzmová volt. A legtöbb dalt — legalábbis a szlovák kiadvány alapján —, számszerint tizenegyet, az 55 éves Anna KeThovától vett fonográfra Bartók.

Lissó község szintén ősi település a honti tájon (Lisov). Ezt bizonyítják a közeli hegyol-14