A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1982-06-26 / 26. szám
Hallottukolvastukláttuk KIÁLLÍTÁS Ne csak szavakban Májusban „Küzdelem" címmel július 10-ig megtekinthető kiállítás nyílt meg Losoncon (Lučenec), a Nógárdi Galériában, Szabó Gyula állami díjas festőművész 1930—1945 között készült alkotásaiból. A rendező Kubičkóné Kucsera Klára kandidátus, művészettörténész által — eddig szinte ismeretlen anyagból — válogatott képek bemutatásával, a gyorsan fejlődő, fiatalodó közép-szlovákiai városunk fejezi ki tiszteletét a mester, a kiváló művész és ember emléke iránt születése 75., valamint halála 10. évfordulója alkalmából. „Független alkotó volt, mélyen erkölcsi tájékozódású, érdekeken felülálló művész, aki tisztelte a hagyományt, de újító és összegező művész" — vélekedik az egyik szaklap. „Életműve aktualitása nem homályosult el az elmúlt időben, hanem még tisztábban kikristályosodott helye Szlovákia újkori művészettörténetében ... Szabó Gyula alkotásaival nagyban hozzájárult a hazai és az egyetemes kultúra gazdagításához. Tehetségét tudását mindig az emberség hatotta át — irta egyebek mellett az Ipoly című járási újság. Az árnyas fák alatti pádon ülve a méltatásokat olvasva felidéződött bennem a művész 1964-ben, Losoncon keletkezett „Jó szerencse kit elhagyott" című versének (mert költő is volt!) néhány sora is: „Jól van ez így. Csak azt ne gondold, /Elfeledtelek tégedet, /Amíg felettem felhő úszik, /S virág borít be réteket. /Jól van ez így. Az élet múlik, /Örök csak az, ami sose volt. /így tűnődöm csendesen érted. /Emléked, íme, rám hajolt..." Losonc rohamosan terebélyesedő város. Jó lenne, ha nagy szülöttéről is elneveznének egy utcát vagy egy új lakótelepet. Kanizsa István HANGLEMEZ Disco Party 2. A „Disco Party 1." címmel megjelent Pepita-lemez után a közelmúltban került a szaküzletekbe a „Disco Party 2." című lemez, ami azt is bizonyítja, hogy a sorozat első lemeze is nagy sikert aratott és ez a tény is arra ösztönözte a hanglemezgyártó vállalatot, hogv ne késlekedjék a folytatással. Az úi lemez — az elsőhöz hasonlóan — válogatás a magyar popmuzsika legújabb terméséből, az együttesek és az énekesek legjobb számaiból. Tekintettel arra, hogy a magyar popmuzsika — nem is egy együttes és szólista révén — betört az európai élvonalba (amit a magyar együttesekkel és énekesekkel készített külföldi lemezfelvételek sokasága is bizonyít), a „Disco Party 2," című lemez összeállítóinak volt miből válogatniuk. A lemez címe arra utal, hogy ezek a számok a diszkóklubok rendezvényei számára is kiválóan alkalmasak, de mint dallamos szórakoztató muzsika azok számára is megfelelnek, akik csak hallgatni kívánják a színvonalas, divatos könnyümuzsikát, mondhatnók — korhatár nélkül. Tizenkét számot tartalmaz az új lemez. Az együttesek közül a Neoton Família két számmal Don Quijote és Körbenjárás) szerepel a lemezen (mindkét szám a Pásztor-Jakab- Hatvani alkotói közösség szerzeménye). A Hungária együttes a Casino-twistet, a V’Moto-RÓck együttes a Várj, míg felkel majd a nap című dalt adja elő. Igen szép a görögös hangvételű „Nika se perimeno" című dal Délhúsa Gjon tolmácsolásában, hangulatos Szűcs Judit „Meleg az éjszaka" és Kovács Kati „Gondolsz-e még arra" című száma, valamint a „Titanic" című dal Kati és a Kerek Perec előadásában. Kovács Kati még tovább két számmal (Kérdés önmagamhoz, Mama Leone), és Szűcs Judit is szerepel egy további számmal (Száguldás) a lemezen, Máté Péter pedig az „Ott állsz az út végén" című dalával került a lemez tucatnyi száma közé. Kétségtelenül kellemes perceket szerez ez a lemez a népszerű muzsika kedvelőinek, hiszen valamennyi közreműködő a magyar popmuzsika élvonalát képviseli, s erről a kellemes dallamok, az ötletes hangszerelés, az énekesek kiváló hanganyaga, a lemez egész dramaturgiája könnyen meggyőz bennünket. Sági Tóth Tibor KÖNYV John Fowles: A lepkegyűjtő Az alaphelyzet — ami ugyan nem nevezhető eredetinek — sok érdekes lehetőséget kínál (na) az író számára. Ugyanis a tizenhárom év után magyar nyelven ismét megjelenő angol szerző főhőse nyer a lottón, majd vásárol egy elhagyatott vidéken álló házat, aztán elrabol egy főiskolás lányt s házának pincéjében tartja fogva. A főhős nem akarja a lány szüleit zsarolni, nem akarja kínozni, megerőszakolni a roppant csinos teremtést. Valójában az égvilágon semmit nem akar tőle, csupán a közelsége az állandó jelenléte fontos számára. Állandóan tisztességtudóan, igazi gentleman módjára viselkedik vele szemben, teljesíti minden óhaját, kívánságát, igyekszik minél inkább „rabja" kedvében járni. Mindent hajlandó megtenni neki, érte, csak egyet nem: nem hajlandó őt szabadon engedni. Bár megegyeznek egy kombii időpontban, a szabadulás napjában, ezt azonban a háziúr nem tartja be . . . Mondom, az alaphelyzet sok érdekes emberi tulajdonság, magatartásforma kibontására, végiggondolására kínál alkalmat. Mély és általánosítható analízis alá lehetett volna vetni az elrabló — aki kicsit beteg, kicsit őrült és nagyon szerelmes! — lelkivilágát, a rab reménytelen helyzetét. Végig lehetett volna gondolni a lét, a szabadság, az általános érvényű emberi szabadságvágy rezdüléseit, a rabtartó úgynevezett jogos erkölcsi normáit, amellyel szentesítette rabja, s önmaga előtt az áldatlan helyzetet. . . Lehetett volna! Ehelyett az író csupán „leír", csak elmesél egy sztorit: a könyv felét 8 a rab, a másik felét a rabtartó vallomása teszi ki. Nos, ezt a könyvet elsősorban azért volt érdemes elolvasni, mert iskolapéldája annak hogyan nem szabad elszalasztani az ilyen lényeges kérdésekben, — rabság, szabadság, szabadságérzet! — a' lehetőségek kihasználását. — zolczer — SZÍNHÁZ Candide Ki tudja mi az oka annak, hogy kissé megkésve, csupán négy esztendővel a felvilágosodás nagy vezéralakja: Francois Marie Voltaire (1694—1778) halálának kétszázadik évfordulója után, mintegy megkésett kegyeletként tűzve műsorára a bratislavai Kis Színpad a nagy filozófus talán legnépszerűbb és legolvasottabb szatírájának: a „Candide, avagy az optimizmus"-nak színpadi változatát. Persze, hadd tegyem hozzá sietve, hogy ez mitsem von le a vállalkozás komolyságából, hiszen Voltaire metsző gúnnyal, fricskákkal teli gondolatai éppen úgy időszerűek voltak az ő korában, mint manapság, vagy ahogy föltehetőleg tizenkét év múlva is lesznek születésének háromszázadik évfordulóján. Aki már olvasott valamit Voltaire munkásságáról, az bizonyára tudja, hogy ebben a müvében Leibnitz filozófiai rendszerét gúnyolja ki, mely szerint minden a legtökéletesebben van megteremtve ezen a világon. Candide hihetetlennek tűnő kalandjai ennek az ellenkezőjét bizonyítják: a feudalizmus világa olyan gonosz és képmutatóan hazug, hogy a felvilágosult polgár — Voltaire-rel együtt — csak nevetni tud Candide tanítómesterének: Pangloss úrnak egyszerű tanításán, miszerint nincs okozat ok nélkül, és ez a lehető legeslegjobb világ, melyben minden úgy van jól, ahogy van. Voltaire az igazabb világ megteremtésébep a munkát tartja a legcélszerűbbnek, ezért tanregényét az évszázadok során hires szállóigévé vált mondatával zárja: „Vár ránk a munka a kertben." A bratislavai előadás rendezője, Peter Mikulik ügyesen ráérzett arra, hogy Voltaire fanyarkásan ironikus filozófiája különösen kedvez az egyfajta szurkapiszkáló, vagy ha úgy tetszik, hát napjaink köznapi gondjait pellengérező rendezésre. Még csak színpadi idézőjelet sem kellett alkalmaznia, hiszen maga a mü bizonyos értelemben macskakörmökben fogant, a gunyoros hangnem és a pikáns szituációk során a voltaire-i optimizmussal hepiendbe fordított történet tartalma szerint fricskázza meg a szilajabb és nyelvnyújtogató játéktól idegenkedő, önmagát — beosztásától, rangjától, munkakörétől függően — találva érző nézőt. A rendezőnek sikerült egységes szemléletet kialakítania színészeivel, amiben nagy segítségére vannak Tomáš Berka ügyesen funkcionáló díszletei és Milan Čorba találó jelmezei. A túlságosan didaktikus zárójelenetet leszámítva, a jó hatást és az előadás sikerét a színészek koncentrált játéka is elősegíti. Karaktereikbe sikerül belelopni azt a csipetnyi iróniát, amely nélkül ez a játék feleannyit sem érne. (miklósi) Innenonnan Emmeline Pankhurst a századforduló angol feminista mozgalom vezére volt. Dédunokája, a most 17 éves Helen Pankhurst felhívást intézett honfitársaihoz közadakozásra. Félmilió fontok kíván összegyűjteni azzal a céllal, hogy abból Manchesterben, a szüfrazsett-mozgalom — és dédanyja — szülőhazájában múzeumot rendez be. 1903-ban itt alapította meg Mrs. Pankhurst a Nők Társadalmi és Politikai Szövetségét és a fiatal Helen szeretné, ha ennek nyolcvanadik évfordulójára megnyithatná itt a szüfrazsettmúzeumot. A képen a 17 éves Helen Pankhurst, kezében a leendő múzeum épületének fotójával. Reneszánszát éli a csipke. Minden kis „rongyot" — a régi idők ruháit utánzó darabokat — csipke betét, fodor, szegély, szalag díszít. A gallértól a harisnyáig csipkések lehetünk. A képen látható „ruhadarabot" strandruhaként ajánljuk korunk Vénuszainak.
