A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1982-06-12 / 24. szám
Párták Menyhért (Mechenice) 1959-ben állt utoljára oltár elé, illetve kihirdetéskor a templomban pártában menyasszony. Kihirdetéskor a menyaszszonyt a templomban az első sor közepe illette meg, mellette tisztes távolságban legmeghittebb barátnői. Természetesen az egész falu őt nézte, vizsgálgatta, számba véve ruháját, viselkedését. Kihirdetéskor — az egymást követő három vasárnapon — íratlan törvény határozta meg, hogy a nagymisén és délután a litánián pártában jelenjen meg a menyasszony. Pedig az öltöztetés nem kis munkába, időbe került. Ezt öltöztető asszonyok végezték, értve a módját, hogy a legszebben, legpontosabban készítsék fel a menyasszonyt. Minden vasárnap más ruhát viselt, a legszebbet, a legújabbat, mert ilyenkor kapta az új ruhákat; ezek mindig a legújabb fajta, legdivatosabb kelmékből készültek. A fejviselet: a koszorú, illetve a párta mind a három vasárnap ugyanaz maradt. Mivel az öltözködés sok időt vett igénybe, azért amikor a nagymiséről hazamentek nem vetkőztek le, hogy a litániára ne kelljen újra öltözniük, erre egyébként nem is lett volna idejük. Az ebédet csak félrevonulva állva ették meg. Ilyenkor nem is az volt a fontos, hogy a lány jóllakjék, inkább az, hogy a ruhája legyen rendben. Az esküvő előtti vasárnapon a nagymiséről haza sem ment, hanem végig járta leánybarátnőit, a rokonlányokat, és mindazokat, akiket meghívott télizöldet szedni. Tehát pártában majdnem az egész falut végigjárta. Mire hazaért, már a leánypajtások is lassan gyülekeztek a menyasszony házánál. (Az esketés, lakodalom ebben az időben még hétfőn vagy kedden volt.) Érdekes jelenség volt itt Menyhén, hogy az esküvő napján a menyaszszony már fátyolt viselt, de az előbb említett három hirdetési vasárnapon párta volt a fején. így kezdődött a kivetkőztetés, s a hatvanas években lényegében már senki sem járt népviseletben, Menyhén. A menyasszonyi fejdísz elkészítése úgy kezdődött, hogy először a hajat középen elválasztották, simán lehúzták a homlokba és szépen lefésülték, letapasztották. Hátul a tarkón három részre osztották és erősen, szorosan befonták a hajat, úgyhogy minél keményebb legyen a hajfonat, „kacska". Akinek kevés volt a haja, annak háromágú „kóbászt", „korbácsot" fontak bele, ezt piros vagy barna színű „portíkából" varrták. A hajat egészen végig befonták, majd jó erősen bekötötték, hogy szét ne bomoljon. A kacska végére kötötték a „kutyanyelvet". Ez 8 X 8 centiméteres négyzetvagy háromszög alakú virágos selyem esetleg kasmír anyag volt, amit síkkal béleltek alá és gyönggyel díszítették a keskenyebb végére pedig fűzőt varrtak, ezzel kötötték oda a haj végébe, hogy eltakarja a fonat végét. Végül erre került a „búkor", amely 3 ujjnyi széles zöld és rózsaszín ropogós hajkötőből készült. A kétsoros szalagból (kb. 4 m hosszú „hajkető") nyolcágú bukrot formáltak, jó szorosan megkötötték, mindegyik ágát kerekre kiszedték, „lánnát" varrtak rá és ezt a kutyanyelv fölé, a haj végébe kötötték. (A „lánna" boltban vásárolt spirálszerü ezüstös rugó.) A hajfonat alá a tarkóra ugyancsak zöld-rózsaszín vagy piros-zöld színösszeállítású szalagból kettős maslit kötöttek s a fonat alá erősítették. A fül mellé illesztett masli végei derékig értek, szabadon lógtak. A lesimított hajra előre került a széles, magas fehér viasz vagy vastag koszorú. A legkedveltebb a fényes gyöngyökkel, lánnákkal, , csillagocskákkal díszített, zöld levelekkel szegélyezett „sasínyi" (sasvári) koszorú volt. Zöld rozmaringot is tettek a koszorú mellé. A további menyasszonyi jelkép volt még a mellen „U" alakban elhelyezett pecsétes hajkötö, ez egészen a szoknya aljáig leért, valamint ugyancsak a mellen átlósan elhelyezett hosszú rozmaringág. Régebben, ötven-hatvan évvel ezelőtt hajkötős pártát is viseltek, de hogy ez milyen volt, arra már nem emlékeznek a faluban. A koszorú is színes volt. A mai negyvenévesek viszont az előbb leírt menyasszonyokra nagyon élénken emlékeznek, mert maguk is így öltözködtek. JÓKAI MÁRIA
