A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1982-06-12 / 24. szám
gelyre (Palánk)."12 S néhány hónap múlva már a támadás is megindul. 1576. júl. 7-én mintegy — 1500 török jelent meg Korpona alatt, ahonnan embereket vittek fogságba és állatokat hajtottak el. Augusztus 28-án pedig már Selmec írja Körmöcnek az alábbiakat: „... a basa ma Ságnál táborozik, hogy a következő napon Bakabányát megrohanja".13 S bár a támadásra nem került mindjárt sor, a törökök nem hagytak addig se békét a városnak. Egy Matunák által közzétett értesítésből idézünk ismét. „1578. febr. 23-án éjfél után 2—3 óra között Bakabánya város polgárságát az őrség lövései verték fel. Két zászló török, mintegy 400 lovas ugyanis a város alá jött s a Tót-Baka feletti városi malmokat megtámadták, kirabolták és felgyújtották, úgy hogy közülük három és a kohó leégett. Valamit megmentettek, hanem az őröket elhurcolták s egyet levágtak, kit ma eltemettek."14 Úgy látszik, az egyre merészebb előrenyomulásokra végre a császáriak is felfigyeltek, bár még mindig csak a városok önerejére bízták a védekezést. Ernő főherceg se tett többet 1579. márc. 6-án annál, hogy felhívta a selmeciek figyelmét: védelmükre tornyokkal és kőfalakkal vegyék körül a várost. A bakabányaiak 1581. júl. 8-án a körmöciekhez intézett levelükben további török erődítésekről adnak hírt. Szövegük így hangzik: „A török egy Domaschki (Ipoly/Damásd) nevű palánkot épített s amint megbízható emberek jelentik, az ellenség már erősen gyülekezik is benne és 18 ágyúja van ott. Pásztót is akarja erődíteni, s mihelyt a két palánk készen lesz, szándékozik Léva várát bevenni, mely nem a császáré, hanem Dobó Ferencé.. ."15 Egy év múlva Súmmer Gergely és Pál testvérek Korponáról üzenik a körmöci bírónak, hogy „kereskedői ügyekben nem mehetnek Körmöcre, mert igen bizonytalan az út." 1582. nov. 5-én a török sereg megintcsak Korponát rohanta meg. S bár a város 207 embert vesztett, a török kénytelen volt véres fejjel a várostól visszavonulni."16 CSÁKY KÁROLY JEGYZETEK 1. Drégely és Palánk katonai szerepe a török alatt (1552—1593) (A Hontvármegyei Múzeum- Társulat kiadványai I., írta: Matunák Mihály társulati titkár, Korponán nyomtatott Joerges Á. özv. és fia gyorssajtóján 1901.) 2. Lásd Matunák füzetében a 8. oldalon (Lábjegyzet-4. Német fordítás 415.) 3. I. m. — 5. oldal (1. lábjegyzet — Másolata Körmöc sz. kir. és főbányaváros levéltárában Tom. I. Fons 26. Fase. 1. N. 117.) 4. I. m. — 17. oldal (3. lábjegyzet — Másolat a körmöci városi levéltárban 649. sz.) 5. I. m. — 22. oldal (2. lábjegyzet — Ném. ered. 734. Selmecre érkezett reggel 4 órakor) 6. I. m. — 22. oldal (Ném. ered. 736) 7. I. m. — 34. oldal (Ném. ered. 900) 8. I. m. — 25—26. oldal (1. lábjegyzet — Ném. ered 5. 801.) 9. I. m. — 21. oldal (4. lábjegyzet — Ném. ered. 717) 10. I. m. — 25—26. oldal (1. lábjegyzet — A memorandumot a követek nov. 28-án nyújtották be a királynak. Német fogalmazvány 818.) 11. I. m. — 30. oldal — 3. lábjegyzet — Más. 880.1.) 12. I. m. - 40. oldal 13. I. m. — 42. oldal (6. lábjegyzet — Ném. ered. 1138) 14. I. m. — 45. oldal (1. lábjegyzet — Bakabánya Selmecnek, febr. 23., Ném. más. 119^.) 15. I. m. — 47. oldal (4. lábjegyzet — Ném. ered. 1365.) 16. I. m. - 48. oldal íróktörténetek Ml TÖRTÉNT SZENDREY JÚLIÁVAL PETŐFI HALÁLA UTÁN? Petőfi Sándor, a magyar nép legnagyobb költője 1849. július 31-én örökre eltűnik a szerencsétlenül végződő segesvári csatában. Petöfiné a gyászos hír vétele után mindent megtesz, hogy megtalálja eltűnt férjét, de mindinkább megbizonyosodik, hogy Petőfi meghalt. 1850 elején Júlia szüleinél tartózkodik, Erdődön, de rövidesen hátat fordít nekik, mert nem bírja apja szemrehányását elviselni, aki gyakran szemére veti szerencsétlen házasságát. Zoltán fiával Pestre utazik, ahol Garay Jánosék befogadják az elkeseredett asszonyt. Júlia férje eltűnése után hol a halál, hol a férjhezmenés gondolatával játszadozott. Megértette, nem lehet más kiút a számára, hiszen hozzátartozói is csak a baját nehezítették szemrehányásaikkal, ahelyett, hogy segítették volna. Garayék kedvesek és előzékenyek voltak hozzá, de hát nem maradhatott náluk fiával örökké. Ekkor ismerkedett meg Horváth Árpád tanárral. Déri Gyula szerint eléggé furcsa módon történt a kézfogó: . Petöfiné és a kis Zoltán nyugalmas és kényelmes otthonra találtak náluk. (Garayéknál — D. Gy. megj.). Látogatók is jártak hozzájuk, nagyobbrészt Írók és egyetemi tanárok, ezek között Horváth Árpád is. Horváth egyszer egy hajfürtöt kért emlékül Szendrey Júliától. Az özvegy, akit helyzetének bizonytalansága és fiának jövője aggasztott, hírnevének megrontása pedig a végletekig elkeserített, a diákos kérésre erélyes választ adott. Belemarkolt a hajába és így szólt: „Ha akarja, ez mind a magáé lehet." Erre Horváth Árpád megkérte a kezét és 1850. július 21-én, tíz nappal Petőfi Sándor eltűnésének évfordulója előtt megtörtént a házasság ..." Vajon eszébe jutott-e Júliának volt férje „Szeptember végén" című verse? „Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt, / Fejfámra sötét lobogóul akaszd, / Én feljövök érte a síri világból / az éj közepén, s oda leviszem azt, / Letörleni véle könnyűimet érted, / Ki könnyeden elfeledéd hívedet.. Az országban nagy felháborodással vették tudomásul a házasságot és elítélték Szendrey Júlia tettét. De hát tehetett-e másként? Mit mondott erről Szilágyi Sándor, az egyetemi könyvtár korabeli igazgatója, aki közeli kapcsolatban állt Horváth Árpádékkal? „Ez a tíz nap igen keveset jelent; azok, akik ebbe belekötnek, nem azt veszik rossz néven Szendrey Júliától, hanem azt, hogy egyáltalán férjhez ment. Hogy a Szeptember végén című gyönyörű elégia jóslatait beteljesedni engedte, hogy eldobta az özvegyi fátyolt és a költő nevét. Az embereket néha az aesthetikai érzékük meglehetősen kegyetlenné teszi, mondhatni, hogy egyes személyektől elvárják, hogy tragikus hősökké legyenek, szinte rájuk parancsolják, hogy meg ne alkudjanak a sorssal, hanem makacs és elszánt harcban pusztuljanak el. Ilyen sorsot szántak még a nyárspolgárok is a Petőfi özvegyének, akinek szabad lett volna nagy nyomorúságba jutni, de másodszor férjhez menni — ez az ö szemükben nem volt stílszerü. Holott soha asszony úgy rá nem volt utalva, mint ő, hogy tisztességes házasság útján biztosítsa helyzetét. Közel négy éven át, attól a naptól fogva, hogy Petőfivel megösmerkedett, élete az üldözött vadéhoz volt hasonló; két esztendő óta nem volt otthona sem, a legtöbbször fiával együtt mások jószívűségéből élt; bármennyire nem éreztették ezt vele és bármilyen szívesen látták is mindenütt, azért tudnia kellett, hogy amit neki nyújtanak, annak sokkal inkább a részvét a forrása, mint a vendégszeretet. Igaz, mehetett volna az apjához is, de otthon tűrhetetlen lett a helyzete, éppen a kolozsvári mendemondák miatt, amelyeknek a visszhangja kisvárosban és falun egyenesen elviselhetetlen. Hogy ezeknek véget vessen és a maga, valamint gyermeke jövőjét biztosítsa, erre nézve nem tehetett okosabbat, mint férjhez menni egy olyan előkelő állású emberhez. aminö Horváth Árpád volt ..." Júliának tehát el kellett dobnia az özvegyi fátyolt, s vállalnia egy ország rosszallását. Vállalta. A hatvanas években, amikor újra elterjedt a hamis hír, hogy Petőfi nem halt meg, Júliától egy alkalommal azt kérdezte Petőfi Istvánná, Gaylhoffer Antonia, az eltűnt költő öccsének felesége: „ — Mondd meg már, kedves Juliskám, mórt is hagytad el azt a nagy nevet? Mért mentél másodszor is férjhez, hiszen még azt sem tudod, valóban meghalt-e Sándor. Még váratlanul be is toppanhat. Szendrey Júlia ezt felelte: — Hidd el, kedves Antóniám, egy kínzó sejtelem bizonyossá tesz abban, hogy Sándort nem láthatom élve többé. Ám ha csoda történne és visszatérne, tudom és érzem, hogy ő értene meg a legjobban, mért is mentem férjhez másodszor... Nincs erőm elbeszélni kálváriámat, nem vádolok senkit, de amikor Sándor halála után atyámhoz visszatértem, a pokol kínjait kellett elszenvednem. Szememre hányta férjhezmenetelemet, aztán elibém dobott egy százas bankót: — Itt van, te szerencsétlen — kiabálta izgatottan — eredj a nagyvilágnak és keresd vele az uradat. .. — Mit tehettem? Mentem és kerestem mindenfelé, de sehol sem akadtam a nyomára ... Hidd el, Antóniám, én már meghaltam egyszer..." Szendrey Júliának Horváth Árpáddal, való második házasságá nem volt boldog, legalább is azt tanúsítja az asszony naplója. Házasságukból három gyermek született, ám gyermekei sem tudták elfeledtetni vele előző életét, Petőfi Sándort. Zoltán fiát is sajnálta, aki már fiatalon elvétette életét. Halála előtt Júlia ott is hagyta második férjét. Lassan elsötétedett lelkében a világ, tragikus életérzése felőrölte testi-lelki erejét, korán elárasztotta szervezetét. Halála előtt így búcsúzott el egyik versében gyermekétől: „Hagyj, gyermekem, hagyd folytatni utam, A hideg est már közeleg, A napnak nemsokára vége. S én majd ott lenn pihenek.” Szendrey Júlia magatartását, emberi cselekedeteit máig sem ítélik meg egyöntetűen, ma is sokat vitatkoznak felöle. Csillaga azonban örökre ott ragyog Petőfi csillaga mellett. D. Gy. BÖLCSELETI HAGYATÉK A szlovák filozófiai könyvkiadásról sokáig nemigen lehetett elmondani, hogy elkényezteti a bölcsészet iránt érdeklődőket, a szakmáról nem is beszélve. Bár a tájékozódni kívánók támaszkodhattak a cseh könyvkiadásra, amely a századfordulótól napjainkig mondhatni minden alapművet megjelentetett, értve ezen mind a klasszikusok örökségét, mind a modern filozófiai törekvések tekintélyes részét képező müveket A szlovák filozófiai könyvkiadás ügye a háború utáni években tépett nagyot előre, többé-kevésbé lépést tartva a filozófiai gondolkodás fejlődésével és elmélyülésével. Mindez igényt teremtett a marxista és nem marxista bölcselet problémáinak és történetének megismerésére is. A könyvkiadás ennek megfelelően próbálta meg az említett igényeket kielégíteni. Előszóra marxizmus—leninizmus klaszszikusainak és a saját filozófiai termésnek a megjelentetésére került sor. így állt a könyvkiadás természetszerűen a marxista filozófiai alapvetés szolgálatába. Ezen alapozás után került sor a látóhatár kibővítésére, a szemlélet elmélyítésére. A 60—70-es évek fordulóján fogalmazódott meg egy átfogó koncepció, amely céljául tűzte ki mind a klasszikus és jelenkori polgári filozófia eredményeit felsorakoztató és kritikájának elmélyítését szolgáló művek megjelentetését. Az első nagyvonalú és alapvető jelentőségű vállalkozás a tízkötetes „Antológia z diel filozofov" (Filozófiai antológia) c. szöveggyűjtemény volt, amely a preszokratikusoktól a modern polgári filozófiáig ill. Marxig gyűjtötte össze, kitűnő válogatás formájában, a legjelentősebb szövegeket E vállalkozás jelentőségét fokozza (számunkra is) az, hogy olyan műveket (részleteket) is közöl, amelyek eddig magyarul sem jelentek meg, vagy. ha igen, már nem hozzáférhetőek. E nagy jelentőségű sorozat egyetlen hiányossága, hogy egyes kötetei alacsony példányszámban jelentek meg, új kiadásuk viszont a nagy kereslet ellenére sem jelent meg. A másik jelentős vállalkozás, amelyről tulajdonképpen szólni kívánunk, a már eddig is nem egy „csemegével" szolgáló „Filozofické odkazy" (Bölcseleti hagyatékok), amely 1974-től, három témakörben jelentet meg jeles bölcsészeti alkotásokat. Az első témakör a marxi bölcselet immár klasszikusnak mondható alkotásait adja közre. Hogy csak néhányat említsünk: T /. Ojzermann: A filozófia és a történetfilozófia pmblémái, J. Dietzgen: A szellemi munka lényege, P. V. Kopnyin: A dialektika, mint logika és ismeretelmélet, G. Politzer: Filozófia és mítoszok. A sorozat második témakörét a jelenkori polgári filozófia körébe tartozó művek alkotják, mint Nicolai Hartmann: Az ontológia új útjai, Ernst Cassirer: Esszé az emberről, Wittgenstein: Filozófiai vizsgálódások, ill. J. Piaget, W. DHthey, Bachelard, Kuhn, stb. egyegy kötete, amelyek elsősorban tudománymódszertani kérdésekre összpontosítanak. A sorozat harmadik csoportját a Marx előtti filozófia klasszikusainak hagyatékát reprezentáló művek sora képezi, úgy mint: Voltaire Filozófiai szótára. Kant: A tiszta ész kritikája. Platón Alkotmánya, Cusanus A tudós tudatlanságáról c. munkája stb. A kiadás nagyjából itt tart. A kezdet biztató, a további termés reméljük sok kellemes meglepetést tartogat még. HIMMLER GYÖRGY 15
