A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1982-05-15 / 20. szám

PRANDL SÁNDOR FELVÉTELE

Gyerekkoromban nem a felmelegedett föld, hanem a kertekből felcsapódó és a levegőben terjengő füstszag jelentette a tavasz kezdetét. Ha orromba csapott a kesernyés szag, tudtam, véglegesen kifordultunk a télből. A földeken megkezdődik a tavaszi munka. Most azonban elég sokáig tartotta magát a tél, sokáig éltek a tavaszvárás izgalmában a Bátkai Állami Gazdaság dolgozói. Nyolcvan traktoros végzi a munkát tizenegy falu határában, tehát az egész Balogvölgyön, Iványi és Nagybalog kivételével. Nagy kiterjedésű a birtok, gyalog egy napig sem lehetne bejárni, majdnem 8000 hektár a mezőgazdasági földterület s ebből 5433 hektár a szántó.

Határjárásra indulok az egyszer borús, másszor napos időben. Olyan gyorsan szeretném körüljárni a nagy kiterjedésű határt, ahogy a szél hajtja fellegeket. Csiszár Zoltán igazgató régi ismerősöm, iskolatársam, mondom neki, jó lenne körülnézni a földeken, s mindjárt fölajánlja a terepjáró kocsit Hubay Barnabás lénkéi születésű igazgatóhelyettes kíséretével. (Tornaiján érettségizett a magyar tanítási nyelvű mezőgazdasági szakközépiskolában) s a Volga személygépkocsiról ideiglenesen a terepjáróra áthelyezett Telki Jánossal, aki gyerekkorom világába tartozik, negyvennégy éves, s hu szonöt évig ült traktoron megszakítás nélkül. Egész ségügyi okokból cserélt nyerget, tért át gépkocsi vezetésre, a rázást már nem bírta a gyomra.

Füge felé tartunk a terepjáróval, a dombokon zölded a vetés, s közben arról beszélgetünk Telki János barátommal, hogyan is jutott el tizenhét évesen Varsóba, az V. Világifjúsági Találkozóra a feledi gép- és traktorállomás uzapanyiti részlegének arra érdemes fiatal traktorosaként a rimaszombati járás képviseletében. 1955-ben az uzapanyiti részleg nyerte el a vándorzászlót, s a CSISZ járási titkársága behívatta és közölte vele, őt küldi Varsóba. Még katonaság előtt állt, soha nem jutott tovább a falujától Rimaszombatnál, s egyszercsak azt mondják neki; irány a VIT, illetve előbb a huszonhét fiatalt összpontosító Besztercebánya, (Banská Bystrica) majd az egész csehszlovákiai VIT-küldöttséget összpontosító Osztrava, ahonnan huszonhét vadonatúj autóbusz vitte őket Varsóba. Még most is elevenen látja az autóbuszkaravánt, s hallja a búcsúztató rezesbanda játékát; látja magát ezer és ezer fiatal hangorkánjában, a lengyel főváros ünnepi díszbe öltözött utcáin. Ibolya, a tornaijai mezőgazdasági szakközépiskola harmadik osztályos tanulója, édesapja VIT-élményeit hallgatja legszívesebben. Nincs unalmas részlet még az ismétlődő epizódokban sem. Nagy dolog volt ez az út akkor, a változó világ kezdeti éveiben. Esték vissza-visszatérő témája volt a faluban. Idősb Telki János nemrégen még napszámos volt, a fia meg már tizenhét évesen a világot járja.

Füge fölött lekanyarodik az út szélére a terepjáróval. Nem véletlenül. Lent a völgyben két traktorista (Henc Géza és Kopečnik József) hengerezi a cukorrépa földet. Jó az idő, kedvez a tavaszi munkának, porzik a föld a traktorok nyomában. Hubay Barnabás igazgatóhelyettes kérés nélkül is helyzetmagyarázatot ad. A mai napon befejeződik háromszáz hektáron a cukorrépa vetése.

12