A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1982-05-08 / 19. szám

SZAKSZERVEZETEINK KONGRESSZUSA A prágai Kultúrpalota kongresszusi csar­nokában három napon át tanácskozott a szakszervezetek X. országos kongresszu­sa, több mint hétmillió szervezett dolgo­zót képviselő 1800 küldött, továbbá szá­mos külföldi vendég részvételével. A párt­nak, a szövetségi kormánynak és a Nem­zeti Frontnak a kongresszuson részt vett küldöttségét Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság és a Csehszlovák Nemzeti Front KB elnöke vezette. A Szakszervezetek Központi Tanácsának beszámolóját a két kongresszus közötti tevékenységről és a szakszervezetek soron következő felada­tairól Karel Hoffmann, az SZKT elnöke terjesztette elő. A vitában felszólalt Gus­táv Husák. Mint mondotta, teljes mérték­ben és egyöntetűen beigazolódott marxis­ta—leninista utunk, a fejlett szocialista társadalom építése fő irányvonalának he­lyessége, mely irányvonalat tovább konk­retizálta a CSKP XVI. kongresszusa. Husák elvtárs nyíltan beszélt a nehézségekről és a fogyatékosságokról, amelyeket igényes munkával kell leküzdenünk. Mert célunk: jobban kielégíteni a dolgozók szükséglete­it és jogos igényeit. Beszélt a legszélesebb néprétegek részvételéről az irányításban. Husák elvtárs a szónoki emelvényen mint a szocialista építés fontos tényezőjé­ről. Beszédének külpolitikai részében Hu­sák elvtárs szólt a lengyelországi esemé­nyekről, a szükségállapot kihirdetéséről, aminek célja a fenyegető ellenforradalom elhárítása volt. „Pártunk, hazánk dolgozói ebben a harcban szilárdan a lengyel nép szocializmus iránt odaadó erőinek oldalán állnak" — mondotta. Csehszlovákia felté­tel nélkül támogatja a Szovjetunió lenini békepolitikáját, a szovjet békekezdemé­nyezéseket; s ebben számíthatunk a csehszlovák szakszervezetek aktív támo­gatására, állapította meg. — A küldöttek a vita után jóváhagyták a kongresszus határozatát, az alapszabályzat-módosí­tást, és megválasztották az SZKT vezető tisztségviselőit. ČSTK felv. 1 i 1 i A közgyűlés küldöttei A CSEMADOK XIII. ORSZÁGOS KÖZGYŰLÉSE A CSEMADOK XIII. országos közgyűlésének elnöksége Április 17— 18-án Bratislavában, a Kul­túr- és Szabadidőpark nagytermében ta­nácskozott a CSEMADOK XIII. országos közgyűlése. A fontos tanácskozáson Ján Gregornak. a Szlovák Szocialista Köz­társaság miniszterelnök-helyettesének, a Szlovák Szocialista Köztársaság Kor­mánya Nemzetiségi Tanácsa elnökének vezetésével párt- és kormányküldöttség vett részt. A küldöttség tagjai voltak még Rudolf Jurík. az SZLKP KB kulturá­lis osztályának vezetője és Jozef Mravík kulturális miniszterhelyettes. A közgyű­lésen megjelent továbbá Benyó Máté, a Szlovák Nemzeti Tanács alelnöke és Krocsány Dezső munkaügyi és szociális miniszter. A Csehszlovákiai Ukrán Dol­gozók Kulturális Szövetségének, vala­mint a Csehszlovákiai Lengyel Kulturális Szövetség Központi Bizottságának a küldötte is jelen volt. Rácz Olivér író. a CSEMADOK KB alel­nöke nyitotta meg a Szövetség XIII. országos közgyűlését. Köszöntötte a közgyűlésen megjelent 332 küldöttet és 52 vendéget. A tanácskozás résztvevői egyperces néma csenddel adóztak az előző közgyűlés óta elhunyt CSEMA­­DOK-tagok. köztük Lőrincz Gyula nem­zeti művész és Szabó Béla érdemes mű­vész emlékének. Sidó Zoltán a KB elnö­ke terjesztette elő a Központi Bizottság beszámolóját, amelyet kivonatosan la­punk 17. számában már közöltünk. A CSEMADOK Központi Ellenőrző és Reví­ziós Bizottságának a jelentését Papp József mérnök, a revíziós bizottság el­nöke terjesztette a közgyűlés elé. A beszámolót követő élénk vitában huszonhatan vettek részt, s tizenhatan írásban nyújtották be felszólalásukat az idő rövidsége miatt. A felszólalók saját járásuk kulturális életéről beszéltek, fog­lalkoztak az amatőr színjátszó, kisszín­padi. néptánc- és kórusmozgalommal, a különböző politikai és tudományos is­meretterjesztő előadásokkal, a közmű­velődési klubokkal, egész kulturális éle­tünk eredményeivel s az adódó anyagi gondokkal, a járási, kerületi és országos versenyek jelentőségével, az író- és olva­só találkozók, irodalmi estek hasznával, s nem utolsósorban a magyar tanítási nyelvű iskolák és a CSEMADOK munkája összehangolásának fontosságával. Számos felszólaló szorgalmazta to­vábbi magyar tanítási nyelvű gimnázi­umok, szakközépiskolák és szaktaninté­zetek megnyitását, az anyanyelvű óvo­dai hálózat bővítésének szükségességét a nemzeti, illetve nemzetiségi sajátossá­gok figyelembe vételével. Nagyon sok felszólaló tartotta fontosnak, nyolcvan­­ezer tagot számláló szövetségünk tekin­télyének a növelését úgy. hogy a Cseh­szlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetsége újra elfoglalja az őt megille­tő helyet a Nemzeti Frontban. A vitában felszólalt Ján Gregor minisz­terelnök-helyettes. a párt- és kormány­­küldöttség vezetője. Beszédének és a vita érdemi részének ismertetésére la­punk következő számaiban visszaté­rünk. A közgyűlés munkájának befejezése előtt a küldöttek megválasztották a nyolcvantagú Központi Bizottságot, el­fogadták a határozati javaslatot, jóvá­hagyták a CSKP KB-nak és az SZLKP KB-nak irt üdvözlő levelek szövegét. A CSEMADOK XIII. országos közgyű­lése Sidó Zoltán újra megválasztott el­nök zárszavával és az Internacionálé hangjaival ért véget. Prand! Sándor felvételei 5

Next

/
Thumbnails
Contents