A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1982-05-01 / 18. szám

Következő számunk tartalmából: Keszeli Béla: VILÁGSZÍNVONALON K. Pausztovszkij: FEHÉR SZIVÁRVÁNY Miklósi Péter riportja Mostról, a csehországi bányavárosról Liszka József: PREHISTÓRIA Dénes György: ÍRÓK -TÖRTÉNETEK F. Kele: PAMÍR — A VILÁG TETEJE Címlapunkon és a 24. oldalon Prandl Sándor felvételei. A CSEMADOK Központi Bizottságá­nak képes hetilapja. Szerkesztőség: 815 44 Bratislava, Obchodná ul. 7. Telefon: 332—865. Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 815 85 Bratislava, ul. Čs. armády 35. Főszerkesztő: Varga János. Telefon: 336—686, főszerkesztő-helyettesek: Ozsvald Árpád és Balázs Béla. Tele­fon: 332—864. Grafikai szerkesztő: Král Péterné. Terjeszti a Posta Hírlap­szolgálat. Külföldre szóló előfizetése­ket elintéz: PNS — Ústredná expedí­cia tlače, 814 59 Bratislava, Gottwal­­dovo nám. č. 6. Nyomja a Východo­slovenské tlačiarne n. p., Košice. Előfi­zetési dij egész évre 156,—Kčs. Előfi­zetéseket elfogad minden postahiva­tal és levélkézbesítö. Kéziratokat nem örzünk meg és nem küldünk vissza. Vállalati hirdetések: Vydavateľstvo . Obzor, inzertné oddelenie, Gorkého 13, VI. poschodie, tel.: 522—72, 815 85 Bratislava. Index: 49211. Nyilvántartási szám: SÜTI 6/46. IWiWW % Aligha van több ilyen utcája Bratislavának: gépkocsik számára forgalmi tábla, sőt, külön sorompó tiltja a behajtást; mégis annyira zsúfolt része ez a fővárosi gyárnegyednek, hogy egy talpalatnyi helyet is csak körűimé nyesen, valóban nagy üggyel-bajjal lehet itt találni. Utcahosszat ugyanis hatalmas desz­kakerekek állnak ... Mintha csak valamiféle mesebeli óriások felejtették volna ott ember­­nagyságú, vagy még annál is nagyobb játék karikáikat. Mivel azonban Bratislava nem meseországi, hanem valóságos főváros, igy hát a hatalmas, dobszerű kerekek sem hol­miféle óriások játékszerei... No meg az or­sók oldalán ott feketéllik a felirat is: KABLO. Ez az öt betű tulajdonképpen mindent megmagyaráz. A különböző vastagságú ká­belek kilométereivel körülfont dobok, vagy épp az üres „óriáskerekek" százai vannak lerakva ebben a szűk utcácskában. Állnak itt ezek a kisebb-nagyobb orsók és várnak. Az üresek arra, hogy amott, a gyárkapu mögött az ember korszerű gépek segítségével, csil­logva fénylő fémszálakból fonjon gumival, műanyaggal burkolt kábeleket a törzsükre; a súlyos, tele karikák pedig arra, hogy mielőbb rendeltetési helyükre szállítsák őket. Talán csak néhány kilométerrel arrébb, a főváros határában épülő új lakótelepek valmelyikére, ám az is lehetséges, hogy éppen az NSZK-ba, a Szovjetunióba, a távoli Szinga­púrba vagy akár Mexikóba is. Mert a legré­gibb bratislavai üzemek egyikének, az 1895-ben létesült Kábelgyárnak termékeit valóban világszerte várják és ismerik, hiszen a civilizáció „idegszálait" jelentő gyártmá­nyaival — a vasaló zsinórjától a távösszeköt tetés kábelein át a magasfeszültségű áram­vezetékig — úgyszólván lépten-nyomon ta­lálkozni. Igaz, a különböző áramvezető kábel­lek fontosságát többnyire csak akkor, tudato­sítjuk, ha lakásunkban kialszik a villany, ha nem szól a telefon vagy egyéb kellemetlen bosszúságon zsörtölődünk, hiszen a jól szi­getelt fémhuzal-fonatok többsége láthatat­lanul, mélyen a föld felszíne alatt kígyózik. Jól tudják ezt a kábelgyáriak is, s ezért arra törekszenek, hogy gyáruk hírnevét öregbítve egyre jobb minőségű, az idő vasfogának jól ellenálló vörösréz- és alumíniumhuzalokat sodorjanak kábelekké. Manapság már valóban csak kiváló minősé­gű és korszerű gyártmányokkal lehet helyt állni a nemzetközi versengésben, illetve az ipari termelés s az egyre élesebbé váló konkurrencia élvonalában maradni. A bratislavai Kábelgyárban az úgynevezett fizikai laboratórium dolgozóira hárul a minő ségi ellenőrzés feladata. Néhány ügyes kezű, fürge ujjú asszony végzi ezt a felelősségteljes munkát. Egy-másfél méteres kábeldarabokat vet­nek szigorú vizsgálat alá. Például a termosz­tátban. Először szubtrópikus hőséget ger­jesztenek ebben a fura szekrénykében, tíz nappal később pedig sarkvidéki hőmérsék­letre hütik ugyanezt a berendezést — a találomra kiválasztott kábelnek pedig állnia kell a próbát! De ez még távolról sem elég. Szándékosan tovább „kínozzák" a fémhuza­lokat: azok szilárdságát, nyújthatóságát, el­lenállóképességét próbálgatják végtelen tü­relemmel. S amikor az egyszerű halandónak már úgy tűnik, hogy a kábel minden lehetsé­ges próbát kiállt, még egy fura gépezetbe szorítják, amely szüntelenül hajlítgatja, gör­­bítgeti azt. Jobbra, balra, unalmas egyhan­gúsággal, ám annál kitartóbban és kérlelhe­­tetlenebbül. Ilyen komoly próbának vetik alá a rádió, a tévékészülék, a villanyborotva leendő zsinórját, vagy akár a magasfeszült­ségű áramvezetékek, telefonhuzalok kábeleit is. A próba szigorú: több ezer, olykor több tízezer hajlitás. Ha a végtelennek látszó zsi­nór- vagy kábelkígyóból lemetszett darabka állja a vizsgát, úgy újabb és újabb elszállítás­ra váró, súlyos deszkakerekek gördülhetnek ki a kábelgyár előtti szűk utcácskára . .. Persze, a világon minden megöregszik, az ember és a fém egyaránt, ezért senki se csodálkozzon, ha hébe-hóba csütörtököt mond egy-egy kábel. Ez valóban nem a gyáriak bűne, hanem többnyire a természe tes elöregedés, az anyag fokozatos táradé konysága okozza ezt. Ha nem így lenne, aligha vásárolnák, sürgetnék a KABLO véd jeggyel fémjelzett szállítmányokat világszer­te. A bratislavai Kábelgyár múltja a forradalmi hagyományok emlékszobájában idézhető fel a legjobban. Mert: régi gyár — régi munkásmozgalmi hagyományok... Az emlékszobában egy-kettőre megtudom például, hogy a gyár első termékei az óra_ru­­gók voltak. Akkoriban még csupán harminc munkás dolgozott itt. de a gyár hamarosan gyors fejlődésnek indult, úgyhogy a munká­sok száma is egyre nőtt. És változott — mai, divatos szóval élve — a termékszerkezet is, hiszen már a századforduló éveiben a mai gyártási program alapjait jelentő kábeleket gyártottak itt. Igaz, az üzem akkori, földszin­tes termeit kisebb' zaj ülte mint mostanában, és a korszerű gépek ütemes zsongása szin­tén hiányzott, de a kábelgyáriak már akkori­ban is becsülettel ellátták munkájukat. Ma már csak fényképek tanúskodnak arról, hogy a munkások kézi erővel göngyölték, gombo­lyították le a drótokat a hatalmas orsókról, hogy aztán kezdetleges gépeiken különböző ' méretű fémhuzalokat sodorhassanak. Bizonyára a nehéz és a sanyarú munkás­sors is hozzájárult, hogy részben épp a Kábelgyár büszkélkedik a szlovák főváros legrégibb munkásmozgalmi hagyománya­ival. E gyár munkásai már 1899-ben rés&_ vettek egy május elsején rendezett népgyü­­lésen, három esztendővel később pedig eredményes sztrájkkal kényszerítették ki a napi tizenkét órai munkaidő csökkentését. A munkabeszüntetés szervezője Matz Frigyes volt, aki később a kommunista párt üzemi szervezetének egyik alapító tagja lett. A Kábelgyár dolgozói a Nagy Októberi Szoci­alista Forradalom hatására egyre határozot­tabban, egyre erélyesebben követelték ne­héz életkörülményeik megjavítását, ami a CSKP üzemi szervezetének megalakulását is meggyorsította. A dolgozók mozgalmi tevé­kenysége a Duna utcai Munkásotthonban összpontosult, szervezetileg pedig — a hú­szas és harmincas években — a Vörös Szak­­szervezet irányította a kábelgyáriakat. Ennek eredménye, hogy 1938. május elsején az üzem munkásainak többsége a köztársaság védelmére kelt; Puha Vince elvtárs pedig részt vett a Vörös Szakszervezetek prágai konferenciáján. Mindezt a forradalmi hagyományok doku­mentumait őrző emlékszobában tudja meg a riporter. Ám ha kíváncsi, akkor ennél sokkal többet is megtudhat itt a múltról. Például a régi május elsejékről. Mert a Munka ünnepén a kábelgyáriak régen is, ma is, mindig az élen menetelnek. Már 1920-ban saját vörös zászlóval vo­nultak föl, és évről évre egyre többen lépdel­tek soraikban. Az esztendők folyamán, ter­mészetesen, sokszor kellett szembenézniük a nyíltan kivonuló vagy a házak mögé, a kapualjakba rejtőző csendőrök szuronyaival. Az ilyen fegyveres erőszak azonban mindig még egységesebbé, még elszántabbá ková­csolta a fölvonuló menetet. A kábelgyáriak is 2

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents