A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1982-04-24 / 17. szám

A magyarbéli (Veľký Biel) kastélyt gróf Csáky Imre érsek a hírneves Fischer von Erlach műépítésszel 1725-ben építtette. A kastélyban az országgyűlések idején a bőkezű főpap fényes udvart tartott és nagy vendégségeket adott itt. A korabeli szecessziós bútorok, a gyönyörű stukkó díszítés még őrzik a kastély fénykorát. Azt a kort, amikor csak a kiváltságosok léphettek be falai közé. A királyokat, hercegeket, grófokat, bárókat, tájainkon elsöpörte a történelem vihara, a kastély viszont megmaradt. A Bratislava-környéki Járási Nemzeti Bizottság szociális szakosztálya, mint tulajdonos, példásan gondoskodik a kastély állagának megőrzéséről. 1956 és 1960 között alaposan felújították, azután berendezték itt a járás második legnagyobb szociális otthonát.

— Kik jönnek ide lakni s miért? — kérdezem az igazgatót, Ďurďai Györgyöt.

— Főleg a járásból és a közeli fővárosból, de távolabbi vidékekről is, mondhatnám egész Szlovákiából kérik idős emberek a felvételüket. A miértre már nehezebb a válasz. Minden ember sorsa más, a magyarázat mindig különbözik. A hajlott korú, önmagáról gondoskodni képtelen, de szellemileg egészséges ember nálunk otthonra talál.

— A felvétellel kapcsolatos ügyintézés mennyire hosszadalmas?

— A kérvény kézhezvétele után általában egy héttel már nálunk lakhat a jelentkező.

— Mennyire zárt a szociális otthon világa ? Van mód, lehetőség az otthon elhagyására ?

— Kérdése a köztudatban élő téves hitet tükrözi. Itt nincs zárt kapu, ha valaki ügyes-bajos dolgait intézni, bevásárolni, látogatóba akar menni, szabadon távozhat. Nem kell engedélyt kérnie. Csupán azért, hogy tudjuk, hány emberre főzzünk.

jelenti be, itt lesz-e vagy nem. Ha az éjszakát is házon kívül szándékozik tölteni, jobb szeretjük, ha megmondja, hova megy. A családban sem illik szó nélkül kimaradni egész éjszakára. Huzamosabb ideig is távol lehetnek lakóink, évente huszonnyolc, indokolt esetben több napig is. Ez leginkább a nyári vakáció idején szokott előfordulni, amikor megkérik őket a hozzátartozóik, hogy vigyázzanak a gyerekekre, vagy őket magukat is magával viszi szabadságra a család. Bizony nehéz eldönteni, mi a helyesebb út, otthagyni a családi otthont és beköltözni ide, ahol tiszta ágyat, kitűnő ellátást kap az idős ember és állandó orvosi felügyelet alatt áll, vagy maradni a családban és az öregségből adódó bajokkal gondot okozni a még munkaköteles felnőtt gyermekeknek.

— Mégis, mennyi idő alatt szokják meg az itteni életet az otthon új lakói ?

— Az attól függ, hogy ki milyen környezetből jön. Akinek megváltás az itteni elhelyezés, az könnyen beilleszkedik, alkalmazkodik a napirendhez, érdeklődik a

lehetséges szórakozások, időtöltések iránt. Aki nem hagy „kint" közeli hozzátartozót, az szintén hamar megszokik nálunk. Aki viszont gyermeke, unokái köréből szakad ki, mert ellátása, gondozása megoldhatatlan teher a család számára, az bizony sokat búsul, de ez már kinek-kinek a magánügye. A házaspárok szintén nagyon hamar megszoknak nálunk. A legrosszabb eset, ha valaki elfekvő betegként kerül hozzánk, testileg legyengülten, s búsulásnak adja a fejét. A reményt még nálunk sem szabad elveszíteni, olyan életre, mint bárhol másutt, itt is lehetőség nyílik. Ki-ki kedvtelése, eredeti munkája, szakmája szerint élhet, dolgozhat.

Az otthon 237 lakója között akad mindenféle jellemű, szokású, magatartású ember. A nők egy része az alkalomhoz illő öltözetben, rendbe tett frizurával, kihúzott szemöldökkel, ápolt külsővel sétál a folyosón, olvas a szobában, indul az ebédre. A férfiak zakóban, nyakkendőben teszik mindezt. Hogy ez nem mindenkire kötelező, s mennyire sokrétű a társaság, bizonyítja, hogy vannak, akik fejkendőben járnak. Mások viszont arra panaszkodnak, hogy társnőik megszólják, mert gyakran vált ruhát.

— Pedig enyém a ruha, azt veszem fel, amelyik nekem tetszik — érvel egyikük s én helyeselek. — Tizenhárom éve halt meg a férjem, azt mondta, menjek újra férjhez, de npm mentem. Eldaloltam neki hogy: A virág is csak egyszer nyílik és elhervad azután, szeretni csak egyet lehet, tiszta szívből, igazán. Ö volt az édes párom, amikor a halálos ágyán feküdt, velem dalolta ő is. Sokat jártunk bálba, igen szeretett csárdást táncolni. ..

A fehér hajú Ilonka néni az ebédlő előtti folyosón üldögél.

— A Tischler-család utolsó sarja vagyok. Fülekpüspökin laktam, már csak az unokatestvérek gyermekei a legközelebbi hozzátartozóim. Lebontották a házunkat, így kerültem az otthonba. Az én házam helyén épült az új kultúrház.

— S hallott róla, mi minden történik az új kultúrházban?

— Igen, hallottam, illetve olvastam róla! Helyes tánccsoportjuk van, rendes község az enyém, csupa virág minden, bizony szeretjük a szépet, az már biztos .. .

Ilonka néni az optimista lakók közé tartozik. Magyar, szlovák és német folyóiratokat olvas, s nagyon sajnálja, hogy franciához nem juthat hozzá, mert így halványodik a nyelvtudása. Ilonka néni nyolcvanöt éves és kérte, hogy helyezzék őt át a kékkői (Modrý Kameň) szociális otthonba, mert onnan egy-egy napra hazalátogathatna Fülekpüspökire.

A szellem, az akarat s a mozgás szabadsága tehát adott mindenki számára, hogy ki mennyit merít belőle, az saját magán múlik. Amikor megkérdeztem az intézet néhány dolgozóját, hogy engedné-e szüleit, apósát, anyósát, ha a szükség úgy kívánja ide költözni, a válasz minden esetben nem volt. Azt is hozzá tették, hogy társadalmunk legnagyobb vívmányának tekintik ezt a lehetőséget, hogy minden ember, emberhez méltó körülmények között élje le élete alkonyát. És ez a lényeg!

FISTER MAGDA

4