A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1982-04-17 / 16. szám
Csak egy percre.. BÚKOR SZILVIA huszonnégy éves, szímöi lakos, az érsekújvári (Nové Zámky) egészségügyi szakközépiskola asszisztense. Az iskolai pártszervezet megbízásából az ifjúsági szervezetet irányítja. Ö maga is ide járt iskolába, az egészségügyi szakközépiskola magyar tagozatára. Innen jelentkezett a nyitrai Tanárképző Főiskolára, de nem vették fel. Egy ideig kórházban dolgozott ápolónőként. Búkor Szilviát nemcsak Érsekújvárott ismerik, elég sok helyen megfordul, a CSEMADOK KB Szőttes népművészeti csoportjának ötödik éve szólóénekese. — Hogyan került a Szőttesbe? — Egészen véletlenül. Háromhetes tanfolyamon voltam Bratislavában, ott olvastam a felhívást, énekeseket vesznek fel a Szőttesbe. A nővérem is éppen velem volt, és biztatott: jelentkezzem! Bementem érdeklődni, s másnap már felvételiztem. Azonnal közölték, hogy felvettek. Határtalanul boldog voltam. Nagy igyekezettel tanultam, készültem a fellépésekre. A társulat segített, önbizalmat adott, átsegített a gyötrelmeken. — Mióta énekel? — Kedves emlékeim közé tartoznak iskoláskori szerepléseim. Ismerkedésem a zenével. A középiskolában viszont nem is tudták, hogy énekelek. így volt ez egészen addig, amíg csak el nem olvastam a felhívást. Mindig szerettem a népdalokat, a népművészeti csoportban meg még jobban megszerettem. — Az asszisztensi beosztás és az éneklés nem zavarják egymást? —- Nem mondanám. A Szőttes hétvégeken indul fellépéseinek színhelyére. Vagy én utazom hozzájuk, vagy ők jönnek értem. Attól függően, merre visz az utunk. Fárasztóak, megterhelöek ezek a hétvégi utak, de egy-egy jól sikerült szereplés sok mindenért kárpótol. Számomra a Szőttes színpadot, művészetet és még ennél is sokkal többet jelent, amit szavakkal nem is tudok egészen pontosan kifejezni. Igen-igen ösztönző hatást gyakorol rám Quittner János alkotóművész. Nagyszerű érzés látni, ahogy táncos formát ad egy-egy művészi elképzelésének. — Legutóbb a Tíz év dallal, tánccal, muzsikával és Tavasztrilógia című műsorban láttam. Szépen, tisztán, meggyőzően énekelt. — Korántsem úgy csinálom, ahogy szeretném. Még nagyon sokat kell tanulnom. Örülök és büszke vagyok, hogy a Szőttes tagja lehetek, de ez távolról sem elég a sikeres szereplésekhez. A Szőttesen kívül a zenével még úgy is van kapcsolatom, hogy szeretek furulyázni, gitározni, hegedülni. — Elég sok az elfoglaltsága. Tagja a SZISZ járási bizottságának, a kórház ifjúsági szervezete vezetőségének, s nem is sorolom tovább. Mire futja még az idejéből? — Tanulásra. Most végzem a marxizmus—leninizmus esti egyetem első évfolyamát. Hamarosan vizsgázni fogok, szurkoljon nekem. — Milyen a kapcsolata a CSEMADOK-kal? — A hét majd minden napján kapcsolatba kerülök vele. Az újvári szervezet a legjobbak közé tartozik. Rendszeresen részt veszek a honismereti kör előadásain, beszélgetéseken, kiállításokon, író-olvasó találkozókon, magam is tagja vagyok a szervezet irodalmi körének. Ünnepi alkalmi műsorokban énekelek. — Kedvtelései? — Számomra az olvasás a legteljesebb kikapcsolódás. Sízni és úszni is szeretek. Mács József Nagy László felvétele Itt van a tavasz, itt van újra és feltartóztathatatlanul. A legbiztosabb jele ennek — a csillagászati, a meteorológiai tavasz beköszöntésén túl —, hogy már hetekkel, sőt olykor hónapokkal előbb megkezdődtek s azóta is folynak a tavaszi-nyári modelleket felvonultató divatbemutatók. Vidámabbak mindenfelé az emberek, ami egyebek mellett abból is kitűnik, hogy a CSEMADOK keretében tevékenykedő kór^ sok, éneklő csoportok, dalosainak mind gyakrabban hallani áraszt..." A képei — bemuti ruhami rakott szoknyákat, alakhoz simuló, esetleg bő szárú nadrágokat minden mennyiségben, repülőhátú kabátkákat, színes „felfújt" hatású ingblúzokat sikkes s nagy karimájú kalapokat, hosszúszárú csizmákat, és mag&itott szandálokat. Termé. fazonja is Vizet. ' is\ k ta VBszi megfigyelhető az óWűékM, JhregWhmléje ". Ami ebből a kavalkamó/fiz első pillanatban szembetűnik, az azThogy ismét csinosabbak lettek körülöttünk a nők. És színesebben öltözöttek. Láthatunk ugyanis fehér ruhát zöld kis kabáttal, piros, sárga, lila, barna vagy kék 'gy ga/lérú rakott szokarcsúsitott vonalú, vagy bővített szabáangolos vagy chanel kosztümöt, s ize minden mennyiségben „klasszikus" farmert és újabban banánnadrágot. Szerencsére — teszem rögtön hozzá mert annak idején egyetlen viselet sem okozott olyan közfeftűnést, mint a miniszoknya. Káros az egészségre, na nem a viselőjének egészségére, rossz hatással van egyeseknél a vérnyomásra, szívinfarktusos beteget pedig egyenesen veszedelmes miniszoknyában meglátogatni — érveltek főleg az idősebbek. Akadt olyan is, aki megjósolta, hogy a mini — mire megérik a banán — eltűnik, eljár felette az idő. Az utcai divatbemutatót nézve, látni, hogy — sajnos — igazuk lett a borúlátóknak. Az elmúlt években a maxi után megérett a banán, divatba jött a banánszoknya, és ezzel egyidőben lassan, fokozatosan eltűnt a mini, a férfiak többségének bánatára. Pedig nagyon látványos viselet volt. A maxinál és a banánnál sikkesebb, fiatalított, kihangsúlyozta a természetes női szépséget. Jobban megfelelt a mai modern idők követelményeinek. Különben három korosztálynál végzett saját mini-közvéleménykutatásom is erről tanúskodik. A mini — felelte egy csinos, tinédzser korú lány, a CSEMADOK helyi színjátszó csoportjának próbája után — nemcsak kiváló utcai öltözék, hanem célszerű viselet volt kirándulásoknál, házibuliknál, diszkóban, kerti munkánál, cseresznyeszedésről és hegymászásról nem is szólva. Én is kedveltem ... Városunk forgalmas vendéglátó helyén egy szőke 25—30 év közötti, szemrevaló pincérnö így nyilatkozott : — Igazán csak miniszoknyában mutattam jót. Ez jobban segítette az érvényesülésemet is. Egyébként egy hozzám hasonló nőnél az érvényesülés feltétele, hogy legyen ami érvényesülhet. Nekem erre ma sincs panaszom. A mini olcsóbb volt, bár anyagiakban nem szűkölködöm ... — Talán meglepődik, — jegyezte meg egy nagyapó korú ősz bácsi a ügeti pádon, a tavaszi napfényben sütkérezve és a Hétét olvasgatva —, de a női divat még engem sem hagy hidegen. Már kevesebb csinos nő után fordulok ugyan meg, de ha még akad miniszoknya, azt mind megnézem. Eszembe juttatják a fiatalságomat és — ami még kellemesebb érzés — egy pillanatra elfeledkeztem a köszvényemről, a lábamat szaggató reumáról... Baráti társaságban is az 1982-es női divatról folyt közöttünk a szó. Egyöntetű volt a válasz, hogy gazdag az idei — legutóbb a tévében is bemutatott — divatirányzat, és szépek, harmonikusak az uralkodó piros, barna, fehér és kék divatszínek. Már-már az egekig magasztaltuk a látható sokfajta női ruhát amikor közbeszólt életem párja. Hamar lehűtötte kedélyemet a nagyon friss és új ötletével. — Tudod, drágám — csicseregte —, milyen isteni szép színű a test vonalát lazán követő kabátot és jól szabott csinos kiskosztümöt láttam a boltban. Ugye, a legközelebbi CSEMADOK rendezvényre, az Arany János-estre megvehetem ? Nem tudtam nemet mondani a nejemnek. Főleg a barátnője előtt nem. Arra gondoltam, hogy szomszédasszonyomat hadd marja a méreg, a barátommal együtt. így lett a családi kasszánk másnap néhány százassal szegényebb. Én viszont egy tanulsággal tettem gazdagabb. Rájöttem, hogy a női divat tavaszi-nyári változásait minden évben a családi kassza, sőt a férjek pénztárcája sínyli meg. Vigasz lehet viszont számunkra az a tudat, hogy a női divat csak egyedül nekünk, férfiaknak szól, minden nő, mindenkor elsősorban csak a férfiaknak öltözik. Néha a férjének is! KANIZSA ISTVÁN 30
