A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1982-04-10 / 15. szám
Királyhelmecig rengeteg barátja, személyes ismerőse és levelezőtársa van. Hatalmas levelezésében kiemelkedő jelentősége van azoknak a leveleknek, amelyekben az utóbbi években a szlovákiai magyar irodalmi lexikonok szerkesztőinek és címszóíróinak kérdéseire válaszolgat Lexikonügyekben ő a legfőbb adatszolgáltatónk, ami nem csoda, hiszen őt magát élő lexikonnak lehet nevezni. Levelezőtársainak különleges élvezetet jelent kedélyes stílusa, joviális egyénisége és kiapadhatatlanul patakzó humora. Rendkívül hálásak vagyunk a mi kedves Viktor Bátyánknak, és örülünk megérdemelt nagy népszerűségének, sikereinek. Az elöljáróban említett mai közismert művei mellett kiemelésre kívánkoznak új ifjúsági regényei is: A félhold vándora, melyet Evlija Cselebi török utazó és történész csodálatos kalandjairól írt; a Regényes erdő, melynek érdekes régészprofesszor alakja László Gyuláról van mintázva; a Két kard, kéb oroszlán, amely a 16. századi Lőcse és Késmárk történelméből meríti témáját. Most a 80. születési évforduló alkalmából azt kívánjuk Szombathy Viktornak, hogy jó kedélye és teremtőereje továbbra is töretlen maradjon, és olvasóinak, híveinek, barátainak még sok örömet szerezzen. TURCZEL LAJOS urna által megállapított statútum alapján végzik és végezhetik munkájukat. A Madách Könyvkiadó pedig a jelenlegi statútum alapján valóban nem adhat ki világirodalmi fordításokat. S mert ez így van, kénytelen vagyok kijelenteni, hogy ez a statútum nem kielégítő, mert az aktív tevékenységből, munkájuk eredményeinek hasznosításából kirekeszti mindazokat a műfordítókat; akik más nyelvekből fordítanak, mint a szlovák és a cseh nyelv. A Madách Könyvkiadó az utóbbi években a szépirodalmi műveken kívül szakírók, történészek, néprajzosok stb. müveit is kiadja, amit csak helyeselni lehet. De semmi esetre sem lenne szabad egyetlen könyvkiadónk kiadásai kompetenciáját a műfordítók rovására a maihoz hasonló módon leszűkíteni! Hiszen lenne műfordítói utánpótlásunk is, ha érdemes lenne dolgozniuk. Csak egyetlen iskola, iskolám, az Ipolysági gimnázium volt tanítványai közül találkoztam már lapjainkban Zalabai Zsigmond és Szkladányi Endre tehetséges angol, Lendvay Tibor német és Tenczel István orosz fordításaival. S hányán lehetnek olyanok, akiket én nem ismerek ? A pillanatnyi gyakorlat persze nem fogja sem a fiatalokat, sem az idősebbeket alkotómunkára ösztönözni. Mert nem vitás, hogy a műfordítás alkotómunka, s kulturális forradalmunk győzelmes megvalósulásának időszakában az alkotómunka egyetlen területének semmibevevését sem lenne szabad megengednünk! A műfordítások szellemi értékek, és súlyos hibát követnénk el, ha szellemi értékeinkkel nem tudnánk helyesen gazdálkodni. SÁGI TÓTH TIBOR Mindenképpen kissé frivol játék a kortárs szlovák drámairodalom korán elhunyt tehetséges képviselőjének: Ivan Bukovčannak tragikomédiája, a Fata morgana, bár „fajsúlyát" tekintve hangsúlyozottan szolid és mértéktartó színpadi alkotás, hiszen mindössze nyolc szereplője van és a mondanivaló sem a cselekmény fordulatosságában, hanem sokkal inkább a jellemek árnyaltságában, illetve a párbeszédekben fölvillanó konfliktusokban körvonalazódik. Hogy ennek ellenére mi adja a Magyar Területi Színház komáromi (Komárno) együttesének színpadán látott darab frivolságát, szellemi villódzását s érzéki csiklandásait? Talán az a színészi játékban megelevenedő kivételes írói mutatvány, amely a színpadi világ sajátos eszközeivel nemcsak bekapcsolja a nézőt e gondolatgazdag mü belső szellemi áramlatába, hanem egyben élményünkké teszi a sajátos szerkezettel kifejezett gondolati világot. Ennek a műnek írói célját ugyanis nem lehet pusztán feketén-fehéren, valamiféle szimpla összegezésben előszámlálni, holott kétségtelen, hogy van a játéknak egy rendkívül határozott, mondhatnám centrális mondanivalója: az emberi magatartásformákkal párosuló erkölcsi értékrend kutatása. A szerző mindezt reális valóságnak vagy szcenikai víziónak egyaránt megfelelő helyzetben, a gondolati és tartalmi rétegek gondos egymás mellé szerkesztésével mondja el. A szereplők minden különösebb cselekménybonyolítás nélkül, ám így is tulajdonképpen a szemünk láttára építik, korrigálják, véleményezik színpadi létüket; mintegy saját logikájuknak, érzelmeiknek és a történés szempontjából szinte közömbös időpontban elkövetett tetteiknek emberi s erkölcsi súlyát keresve alakítják (javítják vagy rontják) színpadi szituációikat — azaz az életüket... Ivan Bukovčan életművének egyik legjobb ismerője, Vladimír Petruška a helyes darabértelmezés kulcsát keresve megállapítja: .. Nincsen bűntelen ember. Olyan helyzet keletkezett, amelyben mindenki ki van téve a könyörtelen és kíméletlen szembesítésnek, ki van szolgáltatva a körülmények kényének. A darabban az ilyen tetőzés viszonylag eszményi lenne, ha további körülmények nem változtatnák meg az egész folyamatot. Mert milyen alapon formál magának jogot arra az egyetlenegy személy, hogy eléggé elvonatkoztatott elvek nevében beszéljen, cselekedjen és ítéljen ? Az ő élete, a cselekedetei és erkölcsi kvalitásai talán merőben különböznek a többi földlakóétól? Kenotaifosz tulajdonképpen visszaél a pénz és a gazdagság teremtette lehetőséggel - — csapdát állít, melybe végül is ő maga zuhan." Valóban bumeráng ez, méghozzá emberi és erkölcsi bumeráng egyszerre! Az írói szándék nyilvánvaló: figyelmeztetni akar, s ha megváltani nem is, de megváltoztatni mindenképpen szeretné a világot. Eszköze a szigorú szembenézés: harcot hirdet az igazságért, a tiszta szerelem győzelméért, az egymást erősítő életért. Mindezzel a művészet alapvető szerepét teljesíti, miközben az ésszerű eszményiség elvei alapján építi föl magában az értelmes élet lehetőségeinek erkölcsi normákon nyugvó szerkezetét. A téma izgalmas. Bukovčan szókimondó bátorsága mindenképpen tiszteletre méltó, ámbár minden jó szándéka ellenére mégis eléggé felemás darab a Fata morgana. Mindenekelőtt azért, mert az összecsapások keménységét nem mindenütt hevíti az érvelés ereje, és a Jellemek árnyaltságát sem mindig a lélektani mélységek, hanem több helyütt csak a sokkal felületesebb színpadi konverzáció közvetíti. Az írói szándék azonban annál világosabb: Bukovčan úgynevezett Zeitstücköt írt. Ezért állítja középpontba a pénz, a gazdagság és a hatalom eszköze-Jelien^ párbaj Kopog József, Petrécs Anna és Dráfi Mátyás íz előadás egyik jelenetében Blondy szerepében Turner Zsigmond nyújt emlékezetes alakítást NAGY LÁSZLÓ FELVÉTELEI ivei visszaélő Kenotaifosz alakját, akinek védekezése végül is eléggé közismert és átlátszó, s annál keserűbb számára (mint mindenki számára, aki a saját csapdájába esik) a kudarc bevallása. A többiek előtt viszont felcsillan az újrakezdés lehetősége, hogy átformálják az életüket. Onnan újrakezdve, ahol elrontották. Az évad harmadik komáromi bemutatóját rendező Daniela Kapitáňová biztos kézzel szerkeszti meg az előadás ívét. Kopócs Tibor díszlete elkerüli a túlrészletezést, viszont ügyesen és funkcionálisan emel ki lényeges reális elemeket, ugyanakkor egy csipetnyi iróniát is kifejez a képmutatást pompával leplezni akaró életszemlélettel szemben. Lényegében ugyanez mondható el Platzner Tibor jelmezeiről is, akinek kosztümjei nemcsak öltöztetnek, de a jellemformálást is segítik. Daniela Kapitáňová rendezésében nemcsak a darabértelmezés következetessége dicsérhető, hanem első komáromi bemutatkozásának legszembetűnőbb vonása, hogy a darab jellegéhez igazodva játszani engedi a színészeket. Nem elengedi őket, hanem a szándékaikat, szerepértelmezésüket figyelembe véve teret nyit a képességeik számára. Ilyen szempontból a Fata morgana olyan közös színészi versenylehetőség, amelyben nincsenek az író vagy a rendező által előre leosztott lapok. Ennek eredményeképpen mozgékony, élő játék született, hiszen egyegy előadáson belül a darabban szereplő valamennyi színész megmutatkozhat legjobb képességei szerint; mindegyik megteheti, hogy jó értelemben véve „lejátssza" társait. Ezt a képletes versenyt a színészek már a rajt pillanatában, tehát a bemutatón is komolyan vették, s közvetlenül a start utáni pillanatokban Dráfi Mátyás (Kenotaifosz) Turner Zsigmond (Blondy), Ropog József (Jasper), Bugár Gáspár (Cribbs) és Szentpétery Aranka (Madame Trixi) haladtak fej-fej mellett az élen, de a többiek: Petrécs Anna (Mona), Boráros Imre (Salmonelli) és Holocsy István (dr. Werner) is szorosan a nyomukban vannak. De mert még távolról sincs lefutva a verseny, joggal remélem, hogy ez a jellempárbaj az évad végéig még sok változást és megannyi kellemes meglepetést hoz az élbolyban. A fiatal rendezőnő külön érdeme, hogy a játék végkicsengését illetően dramaturgként is hozzá mert nyúlni a darab szövegéhez, és nem kisebb pozitívum az is, hogy a főhős szerepének eljátszására — egyelőre vendégként — Dráfi Mátyást tudta megnyerni, akit a közönség másfél esztendei szünet után tapsban kifejezett ragaszkodással üdvözölt újra a MATESZ színpadán. Dráfi játéka a visszatérés érthető lámpalázának legyűrtével igazi szellemi és színpadi egységgé teremtődött, amelyben a színészi játék valamennyi eszköze hangsúlyos erővel van jelen. Külön említést érdemel, hogy hosszabb idő múltán ismét telt ház előtt zajlott a premier. Hogy ez a jövőbe természetes gyakorlattá váljék, az már nemcsak Dráfi Mátyáson, nem pusztán a színházon, hanem a területi színházzal eléggé mostohán bánó komáromi publikumon is múlik. MIKLÓSI PÉTER
