A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-09 / 2. szám

2 Az idő emlékezéssé lágyítja a fajdalomat, és Fenyő, a múló hónapok és évek során, sohasem mulasztotta el felidézni a fekete szemű kislány emlékét.

— Most már maga sepergetné ki a szobácskáját — mondta elmélázva, és kegyelettel a magasba emelte az elmaradhatatlan, fél literes lapos üveget. Fenyő ez idő tájt szokott rá a borsos, paprikás pálinkára.

— Most már főzicskélne — eszmélkedett a megfelelő hónapok múltán. — Igyál, öcsi.

Álom öcsi engedelmesen a szájához emelte az üveget és óvatosan kortyintott. Utána köhögni szeretett volna, de nem mert. Szerencsére Fenyő nem erőltette gyakran az üveget; csakis kivételes alkalmakkor követelte meg, a kegyelet illő szertartásaként.

— Most már iskolába járna — mondta egy sugaras szeptemberi napon. — Csupa színjeles lenne a bizonyítványában, mi?

Álom Tivadar rábólintott. Csupa színjeles. Ezen elgondolkozott, és mert Fenyő ezúttal önmagába feledkezetten magánál tartotta a lapos üveget, cigarettát kotort elő, rágyújtott. Ez jobb volt, mint a pálinka. Komoly és férfias dolog volt. És főként olcsóbb, mint a borsos, paprikás: 10 fillér volt darabja — mert a köznépek a Zora nevű cigarettát pártolták akkoriban —, de 50 fillérért már hat darabot adott a trafikos, sőt, egy koronáért, törzsvendégnek, 13 darabot is. Csinosan, újságpapír szeletbe tekerve: a cigaretták felső egy harmada feszes, szabályos köralakban kifehórtett a papirosból.

— Csupa színjeles — mondta Fenyő merengve. — Nem úgy, mint a tiedben, mi?

Mert Álom Tivadar akkoriban már gimnazista volt, és Fenyő a délután csöndes óráiban sohasem mulasztotta el ellenőrizni Tivadar tanulmányi előmenetelét.

Nem létezett olyan tudományág és tananyag, amelyhez Fenyő ne tudta volna nyomban hozzáfűzni a maga gyakorlati észrevételeit és szemléltető példázatait. Fenyő rengeteg oktató történetet és tanító célzatú példázatot ismert, és ha nem ismert, hát könnyen kitalált — igazán egyre megy. Okításai mindenesetre tarkábbak és lebilincselőbbek voltak, mint az iskolai tananyag. Fenyő tételei és ellentételei bizonyító erővel hatottak, s Álom Tivadar buzgón gondoskodott róla, hogy közkinccsé váljanak. — Fenyő maga mondta — zárta le megfellebbezhetetlen nyomatékkai az óraközti szünetek zajos vitáit, s nem is sejtette, hogy ilyenkor Pythagorász lelkes tanítványainak minden ellenvetést eleve megsemmisítő, végső érvelését idézi: AUTOS EPHA — Ö MAGA MONDTA.

Akadtak természetesen sajnálatos melléfogások is, mint például amikor a latin órán Álom Tivadar a „furca" szót villa helyett furkónak fordította: „Az ember természetjit

— a natúráját, érted? — furkósbottal sem lehet kidöngetni belüle” magyarázta Fenyő, és Álom Tivadar ehhez ragaszkodott. Sajnos, túlságosan. Megmakacsolta magát, s a zord tanári kérdésre, vajon melyik szótárból „szészedetelte" ezt az ostobaságot, dacosan kiszaladt a száján a végzetes — FENYŐ MAGA MONDTA!...

A kinyilatkoztatást általános hahotázás, gyászos szekunda, és az óra utáni szünetben, ádáz verekedés követte. Álom Tivadar ekkor határozta el, hogy szakit a tudományokkal, torreádor lesz. (Tora — bika: ez is latin szó, magyarázta Fenyő, és ennyi elég legyen.) Miért ne? A Víztorony körül lesz az amfiteátrum. Fenyő pontosan elmagyarázta a dolgokat —, és Fenyő lesz az arénamester. Dől majd a pénz.

Tanítónő asszony tehénkéje tehát — ezekben az években már abbamaradt a tejakció, és a tehénkék száma egyetlen egyre apadt

— harci bikává lépett elő. (A tehénkét ez sem zavarta: Álom Tivadar fényesre kefélgette a szőrét, a szarva köré pedig élővirágot font). Fenyő bemutatta az alapállásokat — Fenyő egy időben Spanyolországba készült;

meg akarta buktatni a gaz Primo de Rivera katonai diktatúráját, de utóbb csak a corrida de toros tanulmányozásáig jutott el:

— Paseo! Quiebro!

— Mariposa!... Hombre!

— Veronica!... Rebolera!... Öllé!!

— Doblar!... Empapar!... Anda!... — dől majd a pénz!

Álom Tivadar ócsk^ esemyőnyélböl kardot fabrikált, leakasztott egy vörös alsószoknyát — Hijo de puta! — a tanítói ház padlásának a szárítóköteléről (az alsószoknya tulajdonosa Teréz névre hallgatott és mindenesi minőségben gyarapította tanitóné asszony háztartását, ám róla e történetben már aligha esik több szó: megesett lány volt, mindamellett jámbor és istenfélő — ha vörös alsószoknyája nem lett volna, bizony sohasem tudjuk meg, hogy létezett). Fenyő a Víztorony elnöki páholynak kinevezett vaskapujából meglengette a zsebkendőjét, és elkezdődött a viadal.

— Riska, öllé! — rikkantotta Álom Tivadar, és a tehénke homlokának szegezte az esernyönyelet. A tehénke felnézett és nyájasan elmosolyodott. Kedvelte Álom Tivadart. Fenyő csöndesen röhögött.

— Riska nevű harci bikáról aztán még a herkópáter sem hallott — magyarázta széles vigyorral.

Álom Tivadar lebocsátotta az esemyönyelet.

— De mikor erre a névre hallgat, — mondta megrökönyödve. — Átkereszteljem?

Ez azonban fölöslegesnek bizonyult: tanitóné asszony tehénkéje ritka értelmes teremtés volt; amint megpillantotta az esernyőnyelet vagy a Teréz névre hallgató mindeneslány piros alsóneműjét, nyomban odaballagott. Tivadarhoz és nyújtott nyakkal szimatolni kezdett. A torreádori felszerelés ugyanis utóbb minden alkalommal sós kenyeret, friss salátát, ropogós káposztatorzsát, fiatal répát hozott az étrendbe, az évszaknak és a tanítói konyhakert termésének megfelelően. — Az élet szép volt a Víztorony körül.

— Mink itten a senki szigetén élünk, érted? — magyarázta Fenyő, miközben jólesöen a hasára heveredett. — Mink meg a Riska. Itten nekünk senki sem parancsol. Nem úgy, mint a Rugdosón, mi?

Álom Tivadar kelletlenül hallgatott.

— A Rugdosón ... — mondta Fenyő megvetően. — Ott legfeljebb jól elgyapálnak. Meg a Hemádba rúgják a lasztidat.

Ebben is rengeteg igazság volt.

A Rugdosó köztelek és focipálya volt a Malomárok partján. Fia a foci a Hemádba esett (a Malomároknak ugyan semmi köze sem volt a városon kívül folydogáló Hemádhoz, de azért a népek a Malomárok vizét is ezen a néven tisztelték) — rendszerint lendületes, ám rosszul célzott szabadrúgások következtében, esetleg olyankor, amikor Kurdupej „gyertyát" rúgott; hű, a zannyát, láttad ezt a gyertyát?! — kavicsokat kellett dobálni a lasztiba, hogy a parthoz sodródjon, ahonnan azután a soros Csapatkapitány kihalászta. Kurdupej, Bosnyák vagy Karpelesz. Ez nem mindig sikerült, és akkor a lasztit már csak a villanytelepi gátnál fogták ki. De a villanytelepen csak két cigi fejében volt átvehető. Tivadarnak már sok cigijébe került a villanytelep. Aztán meg a Rugdosó nem volt mindig és akárki számára hozzáférhető. Ha Kurdupej csapata játszott Bosnyákék ellen, akkor be lehetett állni Kurdupej csapatába jobb hátvédnek. (A laszti fejében, természetesen; Kurdupejnek sohasem volt lasztija, Kurdupej állandó csapatának sem. Viszont focizni — csak ők tudtak.) Ám Karpelesz csapatába még a lasztiért sem lehetett bejutni : Karpelesz akkor és attól szerzett lasztit magának, akitől és amikor akart. Bosnyák

pedig — tulajdonjog ide, tulajdonjog oda — minden luftot testi fenyítékkel torolt meg. A laszti tulajdonosán is.

— Ha luftot rúgsz, beverem az orrod.

Be is verte. Tény.

Fenyő felült.

— Itt próbáljon meg valaki elgyapálni — mondta, mintha olvasott volna Tivadar gondolataiban. — Itten rend van és itten mink vagyunk a fejesek. Ez itten a mi szigetünk — intett körbe féltékenyen a zöld rét és az álmatag akácbokrok világán, mintegy birtokba véve s egyúttal fejedelmi büszkeséggel megosztva gazdag birodalmát Álom Tivadarral és a Riska névre hallgató tiszteletbeli harci bikával.

— De focizni nem lehet — akadékoskodott Álom Tivadar halkan és sötét lelkiismeret-furdalások közepette, mert a Rugdosó az utóbbi hetekben már korántsem a foci miatt vonzotta. Sőt, az utóbbi időben már be sem állt a csapatba. Pedig Kurdupej egyszer személyesen hívta, méghozzá laszti nélkül. A lasztit aznap egy új srác hozta. Cserébe kapus lett a Bosnyák kapujában. Bosnyák utóbb meg is óvta a mérkőzést; azt állította, hogy az új srác szándékosan engedte be a dugókat. Be is verte az orrát minden második dugó után. Bosnyák csapata aznap hategyet könyvelt el a mérkőzés végén. (Ez akkor következett be, amikor már nem látták a lasztit; a Kurdupej-Bosnyák mérkőzéseken nem sokat adtak a kiszabott félidőkre: akkor hagyták abba, amikor besötétedett. Vagy amikor Karpelesz zsebre dugott kézzel beballagott a pályára és elrúgta a lasztit. — Mostan mi focizunk, értem? — mondta Karpelesz kurtán, és Bosnyák takarodót intett a csapatának. Pofázás nincs: Karpelesz csak egyszer beszélt. Karpelesz zsebében rugós bicska lapult, és másodszori figyelmeztetés helyett kiszúrta a lasztit. A fűzésnél, ahol a legrosszabb megragasztani.)

Az új srác aznap bőségesen bevert orral iszkoit haza, és Bosnyák azóta sohasem állt ki idegen kapussal. Gombócból is sok a hat.

Álom Tivadar viszont akkoriban ismerkedett meg a Piros Szoknyás Lánnyal. Ezért nem állt be Kurdupej csapatába jobb hátvédnek. Ezt azonban, tekintettel Fenyő néhai fekete szemű kislányára — mire felnősz, hozzád adom feleségül —, nem árulhatta el Fenyőnek.

A Piros Szoknyás Lányt Álom Tivadar öreg Pinelesz bácsi könyvesboltjában pillantotta meg először.

A P. SZ. L. (Álom Tivadar naplót vezetett akkoriban, s annak oldalain a Piros Szoknyás Lány ilyen rejtjel alatt szerepelt) a reálgimnázium harmadik osztálya számára előírt tankönyveket szerezte be éppen, használt állapotban — De azért még tiszta és sértetlen legyen minden könyv, Pinelesz bácsi! —, Álom Tivadar viszont detektivregényekre volt törzsvendég Pinelesz bácsi boltjában. Mert Pinelesz bácsi ódon boltjában poros Tacitustól ócska bélyegkatalógusokig — Pinelesz bácsi könyvesboltja szomszédos volt Árküsi néni trafikjával, ahol egy koronáért Száz Darab Különféle Értékes Külföldi Bélyeget lehetett vásárolni: ez nagyon célszerű szomszédság volt — és rojtos szélű tankönyvektől szamárfüles rémregényekig az irodalom minden terméke kapható volt.

Álom Tivadar nem vásárolt használt tankönyveket Pinelesz bácsi boltjában; ő a Szegénysorsúak Iskolai Kölcsönkönyvtárából kapta a könyveit. De ezt nem vallotta be a Piros Szoknyás Lánynak. A . detektívregényekben való jártasságára viszont büszke volt; Pinelesz bácsi olykor megcirógatta a fejét.

Valahányszor vevő lépett a boltba, Rinelesz bácsi várakozóan a pultra helyezte a két tenyerét. A keze feje olyan volt. mint az ódon

10