A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1982-03-27 / 13. szám

Amit itt lát, azt három generáció alkotta — mondja kísérőm a hod­­rusbányai-alsóhámori (HodruSa- Hámre) Sandrik üzem udvarán. Végigme­gyünk a különböző korú és formájú épüle­tek között, s erről a sokféleségről is meg­állapíthatom, hogy csaknem minden itt dolgozó generáció a saját korához próbál­ta idomítani az üzemet, meghagyva köz­ben azt is, amit az elődök alkottak. Már az alapkőletételkor, a múlt század végén úgy tervezték, hogy itt elsősorban ezüsttel bevont alpakka evőeszközöket gyártanak majd. Még ha időközben több szervezési változáson ment is át az üzem, ezeket a termékeket a mai napig gyártják. Most mégsem ezt a csaknem egy évszázados múltra visszatekintő üzemrészt látogatjuk meg, hanem talán a legújabb gyáregység­be megyünk. Oda, ahol a kíváncsi és szépre szomjas szemnek ugyan nem so­kat tudnak nyújtani, de túlmotorizált ko­runknak annál inkább: olaj és más üzema­nyagok tárolására szolgáló kannákat gyár­tanak itt. A csarnok, ahová belépünk, meglepően csendes, a gépek állnak, a kezelő személyzet sehol. — Műszakváltás van éppen — nyugtat meg Jozef Husár mérnök, műszaki igazgató. S valóban, pár perc múlva elfoglalják a gépek mellett helyüket a délutáni műszakban dolgozó munkások, alig fél órával ideérkezésünk után már teljes ütemben folyik a terme­lés. Fölvillannak a hegesztőpisztolyok, búgnak a prések, visszhangzik a hatalmas csarnok a zajtól. — Mikor kezdték el itt a kannák gyártá­sát? — Az első pár száz darabot még 1939- ben készítették el nálunk. Gyanítom, a hadiipar megrendelésére. Ki gondolta vol­na akkor, hogy ez a termék állandósul nálunk, s hogy negyven év múlva már fél­millió darabot gyártunk belőle. Pedig így történt. Igazán dinamikusan viszont csak az elmúlt tíz-tizenkét év alatt futtattuk föl itt a termelést. Most kétszer annyit gyár­tunk, mint tíz évvel ezelőtt. Az export kívánta ezt így. A kannáknak — kaniszte­­reknek — több mint a fele kivitelre kerül. Nem meglepő, hogy nagy irántuk az ér­deklődés, hiszen minden gépkocsivezető igyekszik beszerezni legalább egy ilyent. A tartalék üzemanyag, ami benne tárolható, csak fokozza a biztonságot, hogy nehézsé­gek nélkül hazaér a gépkocsivezető. Érde­kes, hogy az egész export mennyiség a tőkés piacon kerül értékesítésre, ami szá­munkra nagyon kedvező. Ezért is szeret­nénk ebben az ötéves tervidőszakban to­vább fokozni a termelést és 80 százalékra emelni a kivitel arányát. Kíváncsi vagyok, hogyan lehet itt majd a következő négy év alatt ötven százalék­kal többet gyártani a mai félmilliónál. — Hát igen, ez nem kis feladat — mondja a műszaki igazgató —, különösen, hogy munkaerőfelvételi stoppot rendeltek el. Sőt, lehetőleg valamelyest csökkente­ni kellene a létszámot. Ezért ütemtervet dolgoztunk ki a termelés növelésére. En­nek egyik legfontosabb célkitűzése a dif­ferenciált bérezés elvének maradéktalan betartása. S miután Husár mérnök azt is elmagya­rázta, hogy egyelőre csak egy munkahe­lyen próbálják ki ezt a módszert, történe­tesen a kannafüleket hegesztő brigádban, hozzánk kéreti Libuša Hromádková cso­portvezetőt. Ő tartja itt a műhelyben az emberekkel a legszorosabb kapcsolatot, neki van legjobb áttekintése arról is. ho­gyan vált be az elmúlt hónapokban a vizsgált jutalmazási módszer. — Teljes a megelégedés — mondja a csoportvezető. — Azért döntöttünk úgy, hogy éppen itt nálunk vizsgáljuk meg a bérezés új lehetőségeit mert a gépsoron a fülhegesztés a legigényesebb művelet. Itt viszonylag magas még az élőmunka rész­aránya. A termelés növelését — azonos létszám mellett — kétféleképpen lehet elérni. Vagy új, nagy teljesítményű gépe­ket vásárolunk, de ezt pillanatnyilag a rendelkezésre álló devizakeret nem teszi lehetővé. A másik megoldás a munka termelékenységének a növelése. Ezt akar­juk elérni a differenciált bérezéssel. — S az eredmény? — Teljes a megelégedés. Már október­től az új módszer szerint bérezünk, és itt vannak például a decemberi hónap ered­ményei. Húszliteres kaniszterből 2167 da­rabbal gyártottunk többet, s ezért 952 korona bért fizettünk ki. Mostanáig to­vább javultak ezek az eredmények. Átla­gosan huszonöt-harminc koronát keres­nek naponta még az alapbérhez az asszo­nyok, s ez havonta nem ritkán hatszáz koronát is kitesz. — A célunk tehát, hogy kevesebb mun­kaerővel is megtartsuk, esetleg túllépjük a termelés eredeti szintjét — teszi hozzá Husár mérnök. — A tapasztalatok nyo­mán úgy látjuk, hogy nálunk is alkalmaz­hatók a differenciált bérezés elvei. Végigsétálva az üzemen, meglep, hogy itt több mint 350 fajta terméket gyárta­nak, tíznél több termékcsoportba sorolva őket. Ilyenek például az aranyozott, ezüs­­tözött alpakka-termékek, vagy a rozsda­­mentes evőeszközök, illetve a rozsdaálló acéledények és tálak. Gyártanak itt to­vábbá fém söröshordókat, kádakat, de légszűrőket is csaknem minden típusú robbanómotorhoz. Kihelyezett üzemei is vannak a Sandrik vállalatnak Szlovákia több helyén. A 250 főt foglalkoztató stó­­szi gyár például késeket gyárt. A köztu­datban természetesen mégis azok a ter­mékek fűződnek a Sandrik névhez legszo­rosabban, amelyekkel naponta több ízben is találkozunk. S ezek mindenekelőtt a háztartási eszközök, vagyis ahogy itt ne­vezik őket, az eredeti Sandrik-termékek. Kések, villák, különböző nagyságú, for­májú és küldetésű kanalak, kézireszelők és egyéb hasznos eszközök ezrei fogad­nak az egyik emeleti raktárban. Itt minde­gyiket külön-külön selyempapírba csavar­ják, majd ha a megfelelő mennyiséget és vá­lasztékot kartondobozokba csomagolják. Az ott a termelés utolsó fázisa — mond­ja Husár mérnök. — Itt minden csillog-vil­­log. pedig ahol a fényüket kapják ezek a termékek, elég szürke, egyhangú a kör­nyezet. Jöjjön, nézzük meg ezt is. A csiszoló műhely valóban nem valami lenyűgöző látvány. Két, sőt három sorban állnak egymás mellett a csiszológépek. Mintha grafittal dolgoznának az emberek, fekete a kezük a korongról lepergő portól. Különféle tárgyakat fényeznek, van aki kést, a szomszéd gépnél villát, esetleg süteményes lapátkát s más dolgokat. — Annak ellenére, hogy leginkább ezek­nek a termékeknek köszönhetjük, hogy eszébe jutunk az embereknek, a fogyasz­tási cikkek termelése itt a Sandriknál nem haladja meg az össztermelés tizen­hat százalékát. Ezekből viszont évek óta folyamatosan el tudjuk adni az egész le­gyártott mennyiséget, olyan nagy irántuk az érdeklődés. Ezeket a termékeket mind belföldi piacon értékesítjük. — Gondolom, ez eléggé előtérbe helyezi a termékszerkezetváltás, az innováció kérdését, hisszen évekig nem árulhatják ugyanazokat a termékeket. — Valóban nem, s ezért jobb ha össze­vetjük a következő két adatot. A termék­szerkezet-felújítás gyorsaságáról tanúsko­dik, hogy míg ezeknek a termékeinknek öt százalékát innováltuk, az ötéves terv végére szeretnénk elérni a tíz százalékot. Tehát százszázalékos növekedést terve­zünk. Hogy mire jó ez, azt már részben ön is jellemezte. Szeretném viszont hangsú­lyozni, hogy van termék, amit évek óta változatlan formában gyártunk. Ennek egyik oka, hogy ilyen a fogyasztói igény. Ami viszont az általunk is támogatott innovációt illeti, nos ezzel a választékot óhajtjuk bővíteni. Közben visszamegyünk a raktárba, s kiválogatjuk az egyik konyhai reszelő fej­lesztésen átment változatait. Alig tíz év alatt ötféle változatot gyártottak belőle. Ez azt jelenti, hogy minden másik évben új típus kerül az üzletekbe. Az utolsó fajta, amellyel már a közeljövőben találkozha­tunk a piacon, ötletes fém-műanyag kom­bináció. Higiéniai szempontból is kifogás­talan a most hófehér, de később majd többféle színárnyalatban is gyártásra ke­rülő műanyag keret. Kísérőm közben megmutatja azokat a további termékeket is, amelyeket felújí­tott formában a közelmúltban hoztak, vagy a közeljövőben hoznak a piacra. Van köztük sonkaprés, galuskaszedő, szita, há­romlábú kerti grill és sok más konyhai eszköz. Tehát zömével olyan cikkek, ame­lyeknek elsősorban a háziasszonyok örül­nek majd. — Erre a termelési ágra jellemző, hogy itt a legnehezebb gépesíteni a munkát. Gyakori a termékváltás, s viszonylag ala­csony az egy típusból legyártott mennyi­ség — magyarázza Húsár mérnök. — Ezért a munkaerő nagy része is ide összponto­sul. Gondjainkat csak fokozza, hogy egyre több törzsgárdatag, régi szakember megy nyugdíjba. Az utánpótlás viszont már mi­nőségileg sem az, amire itt szükségünk van. A mai fiatalokban valahogy nehezeb­ben alakul ki a régebben olyan természe­tes és általános jellegű jó viszony a mun­kához. Van saját szaktanintézetünk, ahol csaknem négyszáz ipari tanulót készítünk fel hat szakmára. Belőlük válogatjuk ki ide a legjobbakat. A három generációhoz tehát most kap­csolódik a negyedik. Szaktudásban min­denesetre egyenlő az előzőekkel. Az sem kétséges, hogy idővel a mai fiataloknak is a szívükhöz nő ez a nem mindennapi foglalkozás. S ily módon szinte biztos, hogy a Sandrik jele, a hatszirmú virág, még sokáig ékeskedik az üzem termékein. KESZELI BÉLA 4

Next

/
Thumbnails
Contents