A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1982-03-20 / 12. szám
Ha megmaradok a keleti tudományok megszokott ösvényén, békésen művelhettem volna ke leti veteményem kertecskéjét a szaktudósok ismeretes módja szerint. De aki dervis módjára, egy árva garas nélkül baran golta be az iszlám egész világát, attól ilyet nem várhattak. Szobatudós sohasem válhatott volna belőlem" — írja magáról Vámbéry Ármin. És aki elolvassa Küzdelmeim című élete alkonyán írt (regénynek is beillő), mindvégig izgalmas önéletrajzi vallomásait, igazat ad neki. Mindig a gyakorlati megismerés, a személyes tapasztalatok megszerzése izgatta, bármilyen nehézségek, akár életének veszélyeztetése árán is jutott hozzá. Gyermekkorától Körösi Csorna Sándor példája lebegett a szeme előtt. Akaratban, szorgalomban és kitartásban szinte azonosult mesterével. A Pozsony melletti Szentgyörgyön született 1832. március 19-én. Még nem volt egy éves, amikor meghalt az apja. Édesanyja, hogy a népes családnak megélhetést biztosítson, újra férjhezment egy dunaszerdahelyi férfihoz, és oda is költöztek. Vámbéry — ahogy a Küzdelmeimben említi, — mindig is Dunaszerdahelyt tekintette szülővárosának (Talán ezért van az, hogy számos lexikon Dunaszerdahelyt tünteti fél a tudós születési helyének!) Már kora gyermekkorától érik a sorscsapások. Bal lába születésétől fogva nyomorék. Hároméves kora óta mankóval jár. Az iskolában kitűnő tanuló, különösen az emlékezőtehetségét dicsérik. Hosszabb sző vegeket, verseket, egyszeri olvasás után is fejből elmondott. És az idegen nyelvek iránti fogékonysága is korán jelentkezett. Már gyermekkorában tudott németül, szlovákul. A testi fájdalmat nem is érezte annyira, inkább lelkileg szenvedett sokat az iskolatársaktól, akik csúfolták sántaságáért és sokszor csúnya tréfákat űztek vele. Amikor újra Szentgyörgyre került a piarista gimnáziumba és ott is gúny érte, egy elkeseredett pillanatában kiment édesapja sírjához; ott kettétörte mankóját és elhatározta, hogy anélkül is megtanul járni. Összeszoritott foggal, ziláló tüdővel, a mankó egy darabját botnak használva kínos-keservesen tette meg az utat a szállásáig. És aztán mindinkább testben és lélekben megerősödve szünidejének nagy részét is barangolással töltötte. Ezenkívül nyelveket tanult és színes keleti útleírásokat olvasgatott. A török nyelvet nehezen beszerzett könyvekből, minden idegen segítség nélkül sajátította el. A gimnáziumi tanulmányait két év múlva Pozsonyban a bencéseknél folytatta tovább, de csakhamar torkig lett „a fanatikus barátok zaklatásaival" és az evangélikus líceumba iratkozott be, ahol az oktatás sokkal szabadabb és élvezetesebb volt. Sokat éhezett, nyomorgott. De voltak ifjúkori életének boldog pillanatai is. Ehhez sorolta az 1848-as márciusi forradalmi napokat, amikor a Bécsböl hajóval hazatérő felelős magyar minisztérium tagjait, Kossuth Lajost, Klauzál Gábort, Batthyány Lajost és a többieket üdvrivalgással fogadta a pozsonyi tömeg. Ö is odafurakodott és látta közelről Kossuth délceg alakját és hallotta érces hangját. A forradalom küzdelmes hónapjai alatt az iskola padjai kiürültek Vámbéry, hogy megélhetését biztosítsa, falura megy házitanitónak Több évi hányattatás után különböző helyeken tanitóskodott, miközben egyre jobban elmélyült a keleti nyelvek tanulmányozásában. Aztán elhatározza, hogy elmegy Pestre és felkeresi Eötvös Józsefet, a már akkor népszerű írót és politikust. Nagy hévvel előadta neki tervéi és pártfogását kérte törökországi utazásához. Eötvösnek megtetszett a lelkes ifjú, csodálta tudását és kitartását. Minden nemes törekvést szívesen támogatott, mely a magyarság történetének kutatását szolgálta. Megszerezte számára az útlevelet, ellátta ruhával, némi zsebpénzzel és hajójegyet váltott neki egy dunai gőzhajóra, mely levitte öt a Fekete-tengerig. Vámbéry már a hajón örömmel ismerkedik össze a sokféle népfajhoz tartozó emberekkel, mindenkihez a maga nyelvén szól. Az olasz szakácsnak Petrarca verseit szavalja, a hithű muzulmánnak vigasztaló szavakat idéz a Koránból törökül. Konstantinápoly nagy hatással volt rá. Keleti tarkaságával, zsibongó szűk utcáival, füstös apró kávéházaival szinte megigézi. Pénze csakhamar elfogy. Kapcsolatba kerül a magyar emigráció tagjaival és Kmetty tábornok ajánlására Hüseyim Daim pasa fogadja fel fiaihoz házi tanítónak. Itt kapta később a tisztelet jeléül török nevét: Resid effendi. (Resid törökül bátort, értelmest jelent.) A tanítás mellett tovább folytatja tudományos vizsgálódásait a török nyelv és néprajz körében. Jó kapcsolatokat Tudományos Akadémiát, melynek levelező tagjává választják. 1861-ben hazatér Magyarországra, hogy erőt gyűjtsön és anyagi lehetőségeket teremtsen egy hosszabb közép-ázsiai úthoz. Még ez év végén visszatér Konstantinápolyba és egy fél óv múlva már Teheránban van. Itt egy buharai hadzsi-karavánhoz csatlakozva, kolduló dervisként elindul a türkmén sivatagon keresztül Közép- Ázsiába. Hiva, Buhara, Szamarkand, Észak- Afganisztán a fontosabb állomások. Kilenc hónapi utazása alatt szinte leírhatatlan szenvedések, megpróbáltatások kísérik. Az égető nap, a szomjúság, az éhség nagyon megkínozta. Hívóban egyik zarándoktársa irigységből bevádolja a kánnál, hogy idegen kém és az igaz hitet csak mímeli. A kán magához hivatja és az igaz hitről faggatja a sánta dervist. Vámbéry olyan ügyes feleleteket ad a kán furfangos kérdéseire, hogy az végül gazdagon megjutalmazza és szinte barátjának fogadja. Az állandó életveszély közepette is gondosan tanulmányozza az egyszerű nomád pásztornép életét, szokásait, gazdasági és politikai viszonyait. Szive sokszor elszorul a rabszolgák embertelen kínzása miatt, de érzelmeit gondosan elrejti, mert minden szánalom a vesztét okozhatná. Egyszer egy lánchoz kötött rabszolgának; egy csésze teát nyújtott, amikor véletlenül belépett a gazda. Vámbéry, hogy a helyzetet megmentse, hirtelen elhúzta a rab szája elől a csészét és olyan szavakat használt, mintha csak incselkedne a rabbal, hogy kínját fokozza. A gazda elhitte a kegyetlen tréfát és jót nevetett Vámbéry ötletén. Amikor kalandos útjáról visszatért, számos útibeszámolót tartott Pesten. Londonba is meghívták tudományos értekezletekre. Itt irta meg először angol nyelven Vándorlásaim és élményeim Perzsiában című művét, mely a világ tudományos köreiben nagy feltűnést keltett. De rajta is beteljesedett a mondásnak az igaza: hogy senki sem próféta saját hazájában. Mikor hazatért, sok megnemértéssel, gánccsal, irigységgel találkozik. Az akadémiai rendes tagságot is csak tizenhét évvel később kapja meg, jóllehet, már számos európai tudományos társaság tagja volt. Megpályázza a pesti egyetem török tanári állását, de csak a keleti nyelvek tanítójává nevezik ki! Pedig akkor már a török nyelv világszerte elismert szakértője volt. Az európai tudósok közül ő tárta fel elsőnek a mohamedán kultúra sajátosságait és a török nép szokásairól, életmódjáról ö nyújtott először átfogó képet. Mint szenvedélyes töröknyelv-kutató, abba a hibába esett, hogy a magyar nyelv török rokonságát, török eredetét hangsúlyozta a finnugorral szemben. E nézetei miatt heves vitái voltak Budenz Józseffel, a finnugor nyelv elismert szakértőjével. Végül Vámbéry maga is beismerte tévedését. A tudományos művek mellett számos eleven stílusú, olvasmányos útirajzot, visszaemlékezést is írt. A Keleti életképekben például ilyen szakszerűen mutatja be a turbánt: A turbán nemcsak föveg, nappal egyúttal napernyőként, éjjel kényelmes párnául szolgál, sőt gyakorta valóságos készlettartóul szolgáltatik. Redöiben sokan fogvájókat, fogkefét, szemport, néha még sót és borsot is tartanak. Érdemes megemlíteni, hogy Július Fučík, a mártírhalált halt neves cseh forradalmár újságíró 1935-ben riportot írt a Rudé Právoban Taskentről ilyen címmel: Putováni Arminia Vamberiho, dervise (Vámbéry Ármin dervis vándorlásai). Ebben a riportban részletesen leírja Vámbéry vándorlásait, életének egy-egy veszélyes epizódját és nagy tisztelettel emlékezik meg a neves tudósról. Adatait valószínűleg Vámbéry német nyelven megjelent munkájából merítette. A riport végén megemlíti, ha most Vámbéry élne és újra itt járna, biztosan nagyon elcsodálkozna a hatalmas változáson, a kolhoz végtelen termőföldjein, a narancsligeteken. Nem ismerné meg annyira csodált Közép-Ázsiáját. A nyomor, az elnyomás véres korszaka eltűnt mindörökre. Vámbéry korának kiváló tudósa, fáradhatatlan utazója volt. Akaratereje tudásvágya átsegítette minden akadályon. A Küzdelmeimben így sommázza véleményét életpályájáról: „A sors bizony különös játékot űzött velem. Érzem ezt, s ha most életem alkonyán végigjáratom szemem hosszú pályám örömén, bánatán, sötét és derűs pillanatain, elmondhatom az angollal, hogy életem átélni „érdemes élet" volt, és kész volnék elején kezdeni az egész komédiát. Sohasem szerettem a nyugalmat és a kényelmet s nem is bánom, hogy ilyen a természetem, mert az élet két legnagyobb és legértékesebb kincsét egyes egyedül neki köszönhetem. E kincs a tapasztalat és a függetlenség." Vanibery mint dervis OZSVALD ÁRPÁD teremt a török tudományos élet neves személyiségeivel és a külföldi követségek tagjaival is. Alig múlik el egy év és már német-török zsebszótárt ad ki. Tanulmányokat ír a török faj eredetéről, elkészíti a török-tatár nyelvek etimológiai szótárát. Munkásságáról rendszeresen tájékoztatja a Magyar Öregkorában dolgozószobájában A SÁNTA DERVIS Százötven éve született Vámbéry Ármin 18
