A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1982-03-13 / 11. szám

BOLYAI JÁNOS RAGYOGÓ NAPSÜTÉSBEN

Két Kocsis monodrámát mutatott be 1981-ben a kassai Thália társulata. Februárban az Árva Bethlen Katát, novemberben a Bolyai János estéjét. Témáját tekintve a két darab közti hasonlóság döbbenetes. Az ezerhétszázas évek Bethlen Katája és a XIX. század Bolyai Jánosa egyazon eszmétől vezéreltetve szállnak harcba és küzdik végig életüket. Az igazságért, az emberi méltóságért harcolnak megalkuvás nélkül, emberfeletti erővel. Amennyire döbbenetes e két ember alkati hasonlósága, annyira szívszorongató az a felismerés, hogy mivé, milyenné formálhatja az embert röpke száz esztendő. Egy évszázad az emberiség történelmében valóban csak egy múló pillanat. Száz év egy hatalmi szerv, adott esetben a Habsburg Monarchia történelmében jelentős idő. Az egyén és a hatalom viszonyában egyre több torz jelenségre bukkanunk. Bethlen Kata és Bolyai János összehasonlításával azt szeretném bemutatni, hogy mi történhet az emberrel száz év alatt, ha az az évszázad az erőszak tapasztalat-gyarapodásának jegyében zajlik le.

Bethlen Kata fegyelmezetten, pontosan sorolja elő életének főbb eseményeit, neveket színhelyeket említ, a krónikás szigorúságával idéz dátumokat, logikusan összefüggő, érthető egészként tárja elénk gyötrelmesen szép életét. A darab végén a bilaterális katarzis evidens.

Száz évvel fiatalabb sorstársa, a zseniális matematikus Bolyai János életútjának, vereségeinek elősorolása már jóval bonyolultabb dolog. Szinte lehetetlen. A halhatatlan szellemóriás, aki rendet teremtett a geometriában, képtelen rendszerezni saját életét.

. Bethlen Kata ellenségei emberek, elméletek, előítéletek voltak. Tapintható, látható ellenféllel, partnerrel bocsátkozott küzdelembe.

Bolyai sokáig kutatott emlékezetében, míg rátalált arra az egyetlen névre, személyre, Gaussra, akit valóságos ellenfélként könyvelhet el. Természetes, és ezt ö is tudja, hogy kudarcainak sorozatában Gaussnak csak epizódszerep jutott. Egy érzéketlen, süket és vak istenséggel perlekedik igazságért Bolyai János. A mindenható hatalommal. A harc végső kimenetele mindkét fél számára régtől ismert. Az ellenség hadállásai megingathatatlanok. Szilárdak, akár az euklideszi geometria alaptörvényei, villan át Bolyai agyán az egyetlen reménysugár. A tudás, a hit és az a halvány reménysugár képezi Bolyai teljes fegyverzetét. Nyílt ütközetre természetesen nincs módja, hisz ellenfelét nem ismeri, fegyverzete is silány. Harcmodorát szerény körülményeihez mérten alakítja ki. Bohóc és vizsgálóbíró, ironizáló szkeptikus és izgága demagóg, fanatikus hívő és csöndes vizsgálódó tudós álarcát felöltve szedi ízekre ellenfelét, a megcsontosodott rendet, azt a szisztémát, mely csak látszatra a dolgok gyökere, valójában egy folyamat utolsó, önmagát megsemmisítő robbanótöltete. És éppen ebben a tényben rejlik Bolyai tragédiája t. i. abban, hogy zseniális fölfedezésével a kétezer éves rend végtelennek látszó uralmát ingatta meg alapjaiban. Ez a hóbortosnak tűnő, kapkodó, zavaros fejű, összefüggéstelen teóriatorzókkal dolgozó matematikus lerántotta a leplet minden isteni törvényről, alapjaiban ingatott meg minden szigorú stabilitásra fölépített rendszert, bebizonyítva ezek korlátoltságát és egyoldalúságát, és eközben még ahhoz is volt bátorsága és képessége, hogy utat mutasson a tisztább formák, az emberibb rendek felé. Ügyködésével teljes egészében kimerítette a lázadás, a rebellió fogalomkörét. Sorsa beteljesedett. A Monarchia olajozottan működő gépezetével szemben védtelen. Bukása a régi fend szabályai szerint elkerülhetetlen. A folyamatot azonban, melyet elindított, s halála után fényes csillagként vezetett tovább, már nem lehet megfékezni. Mert arra még a Monarchia szervei sem

voltak képesek, hogy egy fényes csillagot letöröljenek az égboltról.

A kassai előadás elsősorban azért volt jó, mert az említett Bethlen Kata — Bolyai János összehasonlításából származó evidenciákat a színház nyelvén tudta elmondani. Az előadás nem egyszerűen két gondolkodó ember műve. Ők ketten, Gágyor Péter rendező és Szigeti László dramaturg anyanyelvi szinten beszélnek színházul.

Bolyai János felfedezése a XX. század égboltjának titkairól rántja le a fátylat. Kortársunk, akárcsak Shakespeare vagy Darwin. Kétségei, kérdései a

mi kétségeink, kérdéseink. A kassai előadás erre az alaptételre épít. A szerző által pontosan meghatározott tér eltűnik, ezáltal a darab idökorlátai is lehullanak. A díszlet profán és lényegretörö; fekete körfüggöny előtt fehér képrámák, fehér kard és hegedű, a dézsa és egy szekérderéknyi kézirat. Ez nem Bolyai János dolgozószobája, ez Bolyai János börtöne. Megszokott bútordarabjai: fogolytársai. Micsoda társaság verődött itt össze! Az üres képkeretek akár a Húsvet-szigetek vak szobrai, elutasító közönnyel bámulják a semmit, a szem helyén tátongó résen elfolytak

(FOLYTATÁS A 4. OLDALRÓL)

Leleszen többnyire állattenyésztési ismereteket tanítottam ...

— Bárhogy nézem is, még akkor se voltál célban.

— Részben igen, részben nem. Ugyanis Leleszen már eldöntöttem magamban, hogy bármi történjen is, meg szerzem a pedagógusi képesítést Az érettségi után nyomban beiratkoztam a Pedagógiai Főiskolára, ahol 1959-ben biológia-kémia tanári képesítést szereztem. Harmincnégy éves múltam akkor...

— Nehéz volt?

— Nagyon nehéz, férfimunka volt... Tanulni, tanítani, társadalmi munkát vállalni, családot alapítani, gyermekeket nevelni — együtt és egyszerre. De most József Attila verse jut eszembe — tettük, amit kell. S nemcsak én, tanítótársaim is, mind. akik hasonló sorból és sorsból indultak el a pályájukon. Amit vállaltunk, nem csak önmagunkért vállaltuk.

— Leleszen milyen körülmények között tanítottatok ?

— Az iskola az apátság régi kolostorában kapott helyet, azt alakítottuk át. Tankönyveink alig voltak. Tulajdonképpen szakkönyvekből tanítottunk, később részben Magyarországról szereztünk be tankönyveket. Az iskola megalapításakor két osztállyal és négy tanerővel kezdett. Az igazgató maga agrármérnök volt, s ugyanúgy egyikünk sem rendelkezett pedagógusi képesítéssel. Ahogy emelkedett az osztályok száma, gyarapodott a tantestület is. Én 1969-ig. 17 éven át tanítottam az iskolában, amelyet különben 1960-ban Nagykaposra helyeztek át Leleszről.

— Hogyan kerültél végül is Abaújszinára?

— A feleségem szülei szinaiak. Itt építkeztünk, s végül itt telepedtünk le. Kapósról elég nehéz volt eljönni, azt elhiheted.

— Amikor a Bodrogközbe kerültél, javában folyt a mezőgazdaság szocializálása. Neked, nektek ebből milyen rész jutott?

— A Bodrogközben már működtek a termelőszövetkezetek amikor én Leleszre kerültem. Mi abban az időben többféle szakmai segítséget adtunk a közös gazdaságoknak. Egyrészt nálunk folyt a szövetkezeti vezetők továbbképzése, másrészt a szövetkezeti munkaiskolákban is tanítottunk. Ezeken túl segítettünk a szövetkezeteknek elkészíteni évi termelési terveiket. A szövetkezetek, állami gazdaságok vezetői is gyakorta felkerestek, ha szakmai gondjaik voltak.

— Amióta ismerlek, szabad időd jó részét a CSEMADOK szervezetben végzett munka tölti ki.

— A szövetségnek 1949 óta vagyok tagja. Leleszen is dolgoztam helyi szervezetben. főleg a színjátszó csoportot segítve. Nagyobbára díszleteket készítettem a számukra. Feleségem pedig a tánccso-14