A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1982-03-13 / 11. szám
ge elnéző volt, s ha a Dracula, a Vámpír legvérfagyasztóbb jelenete után nyomban tomahawkos indián harcosok vágtattak be lóháton a filmvászonra (Pikier néni ilyenkor nyomban átbillentyüzött az Anitra táncába), legfeljebb a rohampáholy elülső soraiból mordult fel egy figyelmeztető hang — Marha!... Ofszájdban áll a gülübogyód? ... s ezzel az ügy el volt intézve. — Majd gyertek el valamelyik esti előadásra — mondta Idegenlégiós nagylelkűen. — Belépőjegyet nem kell váltani. Ezek után gondosan lelakatolták a présház ajtaját, és a kulcsot behajintották az almafák közé. Nem bosszúból; ezt már elintézték az ablakokkal, s ügyük végeztével sohasem tápláltak haragot, hanem puszta előrelátásból. Esetleges hívatlan látogatók miatt. — Ha véletlenül találkozol a tulajjal — fordult az Idegenlégiós Hababakhoz —, és nem tud megbirkózni a lakattal, mondd meg neki, hogy két sörért kinyitom. Az Idegenlégiós kitanult géplakatos volt: a magasságos arkangyaloknak nem létezett olyan mennyei patent lakatjuk, amelyet egy fél perc alatt fel ne kattintott volna. Éppen ezért valaha hónapokig bütykölt egy ravasz kivitelű találmányon: azt a lakatot aztán bárki megnézhette. Fenyő élénken emlékezett rá: Légiós Lógó Lakat lett volna a neve. Úgy volt, hogy az Idegenlégiós szabadalmaztatja: nagy dohányt szakit le vele. De az Idegenlégiós aztán a sittre került, és a lakatot azóta sem emlegette. Vajon mi lett a találmánnyal?... Fenyő megkérdezte. A? Idegenlégiós a szemébe húzta a kötött sapkát. — Amikor elkészült, megmutattam a gó' rénak — mondta sötéten. — Biztattam, hogy szálljon be, piacra dobjuk. A strici ráállt, adott egy húszast előlegbe. Büdös strici... Elhallgatott, keserűen kiköpött. — Aztán elkérte, tanulmányozni... — És te marha fejjel odaadtad neki ? — Ahogy mondád. És én marha fejjel odaadtam neki. És ö másnap elvitte szabadalmaztatni. Csakhogy fickós lakat volt; rejtjeles — egy frászt értett hozzá. Kihajintották a lakattal együtt. Mire visszakövetelte a húszast. Én meg bevertem a kobakját a lakattal. — Nagyon helyesen — mondta Fenyő. — Okosan. Az Idegenlégiós rábámult a kötött sapka alól. — Egén — mondta szárazon. — Csak az a baj, hogy a lakatot ott tartották a bíróságon, bűnjelnek. Engem meg sittre vágtak. Látod — mondta bölcselkedve —, ez a baj ezzel a rohadt világgal. Te töröd magad, melózol, megrajzolod az ábrát, tálcán hozod az ipart. Aztán a górék bedobják a végszót, és ellövik a poént. Te meg fizetheted a cechet. És az a názáreti Poncius Pilátus japapapapp az egészet rakásra: mindig nekik lesz igazuk . .. Gyerünk a francba. Itt huzat van. Talán a törött ablakoktól — vélte, és megindultak lefelé az ösvényen. Mentek. A hold vigyorgó bohóc-álarca lebukott a Várhegy mögé. A présház bús, tátongó, sötét ablakaival elmaradt mögöttük, és az almafák fázósan megborzongtak. Egy kései körte undok puffanással szétlottyadt a keményre szikkadt földön, aztán nyugtalan, baljós, nagy csönd támadt mögöttük. Acsarkodó csönd. Olyan neszekkel terhes, kavargó, sustorgó csönd, olyan dagadó és fortyogó, amilyen a világ zavaros ősallapotában lehetett, de a meteorok és az üstökösök még hiányoztak, akár az Idegenlégiós lakatjához a szabadalom. És hiányzott a fény is. (Vége) KÖVESDI KÁROLY Cervantes meglátogatja a hálás utókort kolbász lett Rocinante tombol a gasztronómia a vágóhídi latrok legeslegjobbika a csüdből furulyákat faragcsál dobverőt így lészen üdvözölve a messzi érkező ki alálép a dombról mérföldes lépteit feléjük igazítva a dobot pergetik fogadják nagy zsivajjal nyoma sehol a pírnak a lelkiek itt olcsók nagy szőnyeget gurítnak lába a port ne érje szó a ház elejét latrok mímelnek angyalt akad só meg kenyér és ültetik középre olléznak jó alak a hoppmester beint s már kezdődik a komédia az összekutyu/t cécón ott van mind aki számít ne értsen bár egy szót sem egy macskanyávogásnyit ömlik a bor patakban ó mennyi pompa lakk ifjú és vén bokázik a fejek ingának s amíg előkerítik Fonnyadt Du/cíneát is lön csemcsegés mocorgás az öregebbje nyálzik ez orra levét szívja vizslatva kéjt legel amaz a kultúrára pisztolyt ránt s elszelel ez nercben vihorászik az fülét nyújtaná a hátsó sorban ülő csöndest hogy hallaná és őrölnek a malmok dőzsölnek és dohognak lapátjaikra tűzve pörögnek és forognak mint a babiloni pillék Sancho és dón Quijote az őrült hangzavarban a törpék hegedülnek és táncba indulának a csacska óriások és nemtelen dicséret patakzik mint a mákony páncélból és mosolyból fullánkok és kis tüzecskék keresnek könnyű koncot már marják egymás testét e vad murira Mester úgy nézhetsz mint patakba mint rezzenetlen vízbe hogy lásd a mozdulatlant mert nem változik semmi remény nincs gyógyulásra a krónikás latolgat és néz a koponyára vagy köldökén babirkái és köp a meghívásra pedig ő sem bolondabb de mégsem hagyja másra GÁLY KATI RAJZA 11
